Retro-vita: Az irodalom nem mindig a szépről szól
A finomkodás önmagában negatív előjelű, és bármelyik művészeti ágban nézzük is, ha az olvasó (néző, hallgató) megsejti a szerzői szándékot, miszerint a mű éppen nagyon finom, légies akar lenni, megette az egészet a fene. Más kérdés az: lehet finomnak, könnyednek lenni úgy is, hogy nem látszik az akarás – viszont ez inkább csak a ténylegesen jelentős szerzőknek sikerül.
A finomkodás általában éppen az ellentétes hatást váltja ki, mint amit a szerző el akart érni: ha valaki kínosan kerüli azoknak a szavaknak a használatát, amelyekre éppen szükség van, és – mondjuk – a szerelmi aktus leírásából éppen a testiség hiányzik, akkor majdnem biztos, hogy műkedvelő szerző művével állunk szemben. A finomkodásra való hajlam pedig oda vezethető vissza, hogy él még egy olyan elfogás, miszerint az irodalom mindig csak a szépről (esetleg a szenvedésről) szól, minden egyébről felesleges beszélni, mert a durva, vaskosabb dolgok amúgy is ott vannak az életünkben. Én viszont ebben nem, inkább abban hiszek, hogy az irodalomnak mégis a változatos, sokszor légies, sokszor durva élethez van köze elsősorban, és nem egy idealizált, egyhangúan rózsaszín világhoz.
Sántha Attila
költő, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának (volt)ügyvezető elnöke
Korábbiak:
Retro-vita: Irodalom és szabadság
2010. szeptember 3. 06:20
[…] Retro-vita: Az irodalom nem mindig a szépről szól […]
2010. szeptember 8. 14:25
[…] Retro-vita: Az irodalom nem mindig a szépről szól […]
2010. szeptember 10. 12:23
[…] Retro-vita: Az irodalom nem mindig a szépről szól […]
2010. szeptember 13. 13:49
[…] Retro-vita: Az irodalom nem mindig a szépről szól […]
2010. szeptember 22. 08:40
[…] Retro-vita: Az irodalom nem mindig a szépről szól […]
2010. szeptember 25. 06:00
[…] Retro-vita: Az irodalom nem mindig a szépről szól […]
2010. október 4. 03:32
[…] Retro-vita: Az irodalom nem mindig a szépről szól […]
2010. október 6. 16:56
[…] Retro-vita: Az irodalom nem mindig a szépről szól […]
2010. október 18. 14:48
[…] Retro-vita: Az irodalom nem mindig a szépről szól […]