Retro-vita: Hány lófasz teszi a finomlelkű írót?

Interjú a szerkesztővel (Szonda Szabolccsal – RMSZ)

1. Miért volt szükség a finomkodás-vitára, szerkesztő uram?

Az még nem biztos, hogy szükség volt rá, ez majd kiderül a reagálásokból, én azonban helyénvalónak ítélem (itt és most) a téma felvetését, ami – bár az idők folyamán, ilyen vagy olyan formában többször vita szintjén is szóba került a magyar kulturális véleménycserében – a Színkép esetében igencsak aktuális lehet. Mégpedig azért, mert a Romániai Magyar Szó napilapnak és kulturális mellékletének közönségét számottevő mértékben középgenerációs és annál idősebb olvasók képezik, akik jól kialakult olvasási szokásokkal, ízléssel rendelkeznek, és akik minden bizonnyal (az idők folyamán a laphoz beérkezett, olykor felháborodott-értetlenkedő megjegyzések határozottan erre utaltak) kissé vagy nagyon gondolkodóba esnek egyes kortárs irodalmi szövegek szóhasználata láttán, nem igazán tudják, miként kezelhetők a „szabadszájúbb” írások (nem mintha lenne erre recept, persze). Gondoltam hát: nosza, vágjunk a kérdéskör sűrűjébe, vagy épp ugrassuk ki a nyulat a bokorból ezzel a vitaindítóval! Most már csak azt szeretném, ha az „érintettek”, azaz olvasóink is vennék a provokácot, és megszól(ít)anának (nem)finomkodás-ügyben – akár személyes tapasztalataikat, meglátásaikat, könyvélményeiket vázolva fel a témával kapcsolatosan.

2. Aztán finomkodnak-e azok, akik válaszolnak?

Akik eddig válaszoltak (…), szinte kivétel nélkül megvilágították, kiegyensúlyozottan, a kérdés mindkét oldalát, nagyjából az „is-is”-t képviselve, vagy épp átirányítva a témafelvetés értelmezési irányát más jelentésmezőkre. Akik közülük pedig épp a megvitatandó, gazdag szókészlet bizonyos hatóelemeit használták fel válaszukban, nagyon pontosan megtervezett szándékkal tették azt. De nem árulok el többet erről, inkább a válasz-vélekedések szövegének elolvasására és átgondolására invitálom a kíváncsi érdeklődőket!

3. Szabadszájúak lennének az erdélyi írók?

A kérdés rögtön kettéválasztható: írásaikban vagy a mindennapi életben (esetleg irodalmár-társaságban)? Én úgy tapasztaltam, hogy egyik esetben sem esik nehezükre, valahogyan velejárója ez az írói-költői „szlengnek”. Persze, ennyivel nem lehet lecsapni a kérdést, a válasznak többrétűnek kellene lennie, ugyanis szerzője válogatja, hogy milyen mértékben és milyen változatokat használva él a nyelvi pikantéria eszközeivel.

4. Éhezés vagy hamis hazafiság – melyikhez áll közelebb a finomkodás?

Egyikhez sem – mindkettő túl durva fogalom (vagy épp valóság) ahhoz, hogy finomkodva lehessen kezelni. Humorral elütve a válaszomban rejlő bizonytalankodást (jobb megoldás hiányában…): aki mégis ezt teszi – (finom)lelke rajta!

Kérdezett: Gergely Tamás
(Káfé)

Korábbiak:

Retro-vita: Nyolcvan procent

Retro-vita: A szótár teli van mindenfélével…

Retro-vita: Mikor és miért (ne)?

Retro-vita: Rendhagyó „Nyelv és élet”

Retro-vita: A dolgok néven nevezéséről

Retro-vita: Az irodalom nem mindig a szépről szól

Retro-vita: Irodalom és szabadság

Retro-vita: Egy konkrétum

Retro-vita: Jó, rossz stb.

Retro-vita: Az igazi obszcenitás a véres erőszak