Csöndesen szemerkélt az eső. Úgy tűnt, nem akar elállni. Merő szürkeség volt az egész ég.
Talán a kis manó is akkor nézett hátra, mert meglepetten kiáltott fel: – Nem hittem volna! Tehát eljöttek! – mondta, mintha a koboldhoz beszélt volna.
Amint a békakirályfi partot ért, azonnal a sás közé vetette magát, két utasával együtt. Nagyot huppantak az iszapot átszövő sás és nádgyökerek tövében.
– Láttátok? – kérdezte kissé kifulladva Breki, s megigazította királyi koronáját.
– Egy kobold volt – hagyta helyben komoran a kis manó, s közömbösen lefricskázott válláról egy odatapadt piócát. – Köszönjük, hogy megmentettél minket. – mondta.
– Hadd fejezzem be én – szólt közbe Breki -, a kobold rátok várt. Láthattátok… De most gyerünk, tűnjünk el innen, útközben elmesélem, amit tudok. Nincs messze innen a birodalmunk, s addigra az eső is eláll. Ni, – bökött az ég irányába –, ott már oszladoznak a felhők.
Csakugyan elállt az eső. Finom köd szállt fel a sás és a bokrok közül. Kis időre megrekedt, szinte fülledté vált a levegő. Napfény bujkált szelíden a szakadozó felhők mögött.
Tücsöknek az volt az érzése, hogy a sás alatti iszapos, mocsaras térség rájuk lehelt. Nemigen volt szokva ezzel az éghajlattal. Érezte, a fáradtság egyre jobban erőt vesz gémberedett lábain, derekán. De szót sem szólt, menetelt kitartóan.
Közben Breki mesélni kezdett:
– Kora hajnalban felkeltem, s gondoltam, lejövök Patak partjára, hadd lássam, nő vagy csökken a víz szintje. Ha az Üveghegyeken esik az eső, itthon ismét kiönt. A túl magas ár még a várunkat is veszélyeztetné. Amint fölfele baktattam a parton, a túloldalra nézve hirtelen egy fura alakra lettem figyelmes. Ilyet még nem láttam eddig. De rémlett valami, hogy valaha hallottam valami effélét… Mindenesetre, egy koboldot pillantottam meg, amint az a vizet kémleli. Azt is észrevettem, hogy előtte van Sikló is, akit valami varázserővel úgy megbűvölt a kobold, hogy elárulta: egy úszó farönk odújában errefelé tart Zöld Manó és újdonsült barátja, Tücsök. Azt nem tudhattam, miben sántikálhat ez a kobold, de azt sejtettem, semmi jót nem várhatunk tőle. Ekkor határoztam el, hogy segítek nektek. Amint meghallottam a neveteket, egyből beugrott, hogy kik lehettek.
-Á! – mordult fel Picur -, szóval Sikló elárult. – Mindig is tudtam, hogy utánam leselkedik.
– De nem csak ennyi… – folytatta Breki. – A kobold afelől kérdezte Siklót, hogy nálad, Zöld Manó, látott-e valami világító követ?
Picur megdöbbenve torpant meg.
Kezdett beigazolódni az, ami foglalkoztatta.
– Világító követ mondtál? – kérdezte.
– Igen. A Kőről van szó. Arról a Kőről, gondolom, amiről én csak a mesékben hallottam, de mint látom, a helyzet komoly, hát feltételezem, hogy van is ilyen Kő. De ni csak, amott van a palota, – mutatott egy karcsú, kúp alakú építményre a békakirályfi -, vendégeim vagytok, amíg elhatározzátok, merre folytatjátok utatokat.

(Folytatjuk)

Előzmények: 1. rész, 2. rész , 3. rész 4. rész, 5. rész, 6. rész, 7. rész, 8. rész, 9. rész, 10. rész, 11. rész, 12. rész, 13. rész, 14. rész,