1987. június 8.

Totalitárius rendszerek alatt nemcsak az ország lakossága szenved, de az ország nyelve is. A német és az orosz nyelv sorsáról Hitler és Sztálin idejében – erről a tárgyról alapos és okos tanulmányok láttak napvilágot. Tudomásom szerint mindeddig nem jelent meg írás, mely azokkal a sebekkel foglalkozik, melyeket a magyar nyelven ütött a kommunista bürokrácia, a szabad kritika hiánya, a szovjet irodalom és újságírás befolyása, az élet eldurvulása és nyelvészeink tehetetlensége meg gyávasága. Reményét sem látom annak, hogy ilyen könyv a közeljövőben napvilágot lásson.

Nem kell azonban azt képzelni, hogy csak diktátorok gyilkolják anyanyelvüket. A pop-kultúra és az őrjöngő iparosodás következményeként, mint hallom, a japán hétszázszavas zabinyelvvé változott át és elvesztette minden finomságát és árnyaltságát. Közismert, hogy az angol nyelv internacionális lingua franca módján tántorog a világban; tántorog ugyan, de minden más nyelvet letapos. Hasonlóan köztudomású a washingtoni sajtókonferenciák zsargonja, ahol divatos igéket és jelzőket ismételnek, anélkül, hogy jelentésükkel tisztában volnának és ahol az Egyesült Államok legmagasabb méltóságai többes számú alanyokhoz csökönyösen egyes számú igéket ragasztanak.

Előzmények:  1. rész/ 2. rész / 3. rész / 4. rész / 5. rész / 6. rész / 7. rész / 8. rész / 9. rész / 10. rész / 11. rész / 12. rész / 13. rész / 14. rész /