Cselényi Béla: bbb
voltaképpen államférfi volt
vagy valami olyasmi
mindig hiánycikkeket hozott
csontszínű rózsaszín halványkék nyelű
falatozó villát
vagy éppenséggel vécépapírt Tovább »
voltaképpen államférfi volt
vagy valami olyasmi
mindig hiánycikkeket hozott
csontszínű rózsaszín halványkék nyelű
falatozó villát
vagy éppenséggel vécépapírt Tovább »
Fiam, most már el kell
engednem kezed,
hiszen hűlt-merev
s vértelen lett tested,
szemed fénye,
mint lehullt csillag
égmezőkből szökve,
immár semmi-anyag. Tovább »
Édesanyámnak
A drótháló két kegyetlen oldalán
forrottak össze ujjlenyomataink –rozsdás kötődések –
ott álltunk, mint aszott kopjafák,
kapaszkodtunk, mint a gyökerek.
Parázslott az aláömlő nap,
de látszott már a tűzfal, a vakablak,
a fülledt tavaszban elcipeltek valamerre,
kattogtak folyton a vonatkerekek,
fel-felvisított a szadista fék. Tovább »
kétségeimtől lefejezve
keresem ami kifejezne
mielőtt isten befejezne
Mentorprogram
Benned csak havaznak a tájak,
rád borul a virágvasárnap,
és arra ébredsz hirtelen,
hogy vége a kirándulásnak.
Forrás: a szerző saját FB-oldala
a gonosz azt gondolja, okos
(volt első reggeli gondolatom)
—————————
ez a vírus csak arra jó
legyen minden ember lelke nyilvánvaló
megszólalhat most minden közlésre képtelen
nincs szükség gondolatrendőrökre
önként adja fel magát az ember, a dőre
——————— Tovább »
Esküvéssel bajlódott decretum foganatja,
a jámbor fölség akaratinak lakatja,
az udvar gazságai – hán, kikell tépni a tövet,
hívásnak tőn eleget Jakab, a római követ
és pecsételte a Diétán hozott végzést,
a napkeleti mintára fektetettt igazb nehézlégzést, Tovább »
A magyar költészet napjára küldöm a Háromkirályok vagy bolondok kora… című versemet, amit a körülöttünk zajló, kiszámíthatatlan világ inspirált, amelyikben a ,,Dies irae – Harag napja” mintha állandósult volna, sőt, egy háborúval fel is erősödött.
,,Ama végső harag napja, a világot tűznek adja,
Dávid így s Szibilla hagyja. (…)
Ha a rosszak zavarodnak, fojtó lángok kavarognak,
akkor engem hívj áldottnak.” (…)
(Dies irae ‒ Harag napja)
(Elmélkedés a párizsi Notre-Dame égő tornyát látva.)
Ma katedrálisok égnek, padjaiban síró gyermek:
ájti század, tartsd a szádat!
hozzád keletről nem bölcsek, nem háromkirályok jönnek,
bizony, aludj rá még hármat! Tovább »
(Pacifista)
Suttogjatok csak
mondatocskák – golyók,
szívnek célozták.
Tovább »
Pilinszky János: József Attila emlékkönyvébe
Mikor meghalt, nem volt semmije. És ma – költők tudják csak igazán! – egész világ a birtoka: fűszálak és csillagok, sőt a szótár egyes szavai, amiket büntetlenül senki többé el nem vehet tőle.
Mozarti tehetség volt: a legbonyolultabb és a legegyszerűbb, a legmélyebb és a legtörékenyebb, a legsúlyosabb és a legáttetszőbb. Ady titáni erőfeszítése után ezért vették őt észre oly kevesen. A legkülönbeket az emberek mindig rossz irányból várják. Neki nem voltak fejedelmi pózai, mint Adynak; nem ismerte a romantikus díszeket; legmerészebb kísérleteit is a tökélyig megoldotta. Sorsa a legkülönbekével rokon: Hölderlinével, Kafkáéval, Jézuséval.
Huszonöt évvel halála után még ma is ő a legmodernebb költőnk.
Radnóti Miklós: Első ekloga (részlet)
Nem menekült. Meghalt. Igaz is, hova futhat a költő?
Nem menekült el a drága Atilla se, csak nemet intett
folyton e rendre, de mondd, ki siratja, hogy így belepusztult?
Hát te hogy élsz? visszhang jöhet-é szavaidra e korban?
Amikor már nem bírom tovább
Elalszom
És hogyha így álomban is hallható még
Süketen a valóság,
Álomban alszom el újra
Riadtan még fülelek
És, ha még ott is megtalál,
Az álmom álmában alszom el tovább,
Majd az álmom álmának az álmában,
Egészen addig amíg az utolsó hang
Az utolsó sugár
Is elhal. Tovább »
faágon virágok
a szélben ringanak
madarak dalolnak
s a méhek mialatt
virágokra szállnak
a kiscsibe halkan
moccan a tojásban
közeleg a húsvét
beköszönt a tavasz
az ég gyönyörű kék
aranylón süt a nap
most olyan ez a táj
akár egy képeslap
megpördül bennem
a hűvös kora tavasz
didereg a táj
pereg az eső
nem bírja a giliszta
előkandikál Tovább »
A kis kadétok nagyok lesznek,
marsallbotot, kincset keresnek,
országolnak és apák lesznek,
kísérik fentről bárányfelhők. Tovább »
Húsvét előtti vasárnap, mit adhatok én neked,
Hogy te méltó személy, küldetésed elérjed?
Evangéliumod szerint, megadtál mindent nekem,
Jézus, Krisztusi utadon, veled megy lelkem. Tovább »
Tessék csak megállani egy pillanatra e tájkép előtt. Szíveskedjék elmerülni a csönd birodalmában, hol nem látni traktort, emelődarut, még madár sincs az égen, csupán a kicsiny, szerény házak állnak megszeppenve a hegy aljában, tessék csak arra gondolni, milyen kevés az érintetlen táj, milyen ritka, s egyre ritkább az a hely, ahol az ember még elmerenghet, magába tekinthet a természet színeinek harmóniájában, ahol nem zavarják meg képzeletét cikázó formák, harsogások, s az idő úgy telik, oly természetesen, mintha az ember is örökkévaló lenne a nagy nyugalomban, tessék csak megállani Siklódy Tibor festménye előtt, s fölidézni Dsida Jenő egyik szép versének néhány sorát:
Egy régi kérdés arról képzelg, mit csinálna a lánglelkű költő, ha élne. A gyors válaszok könnyen kínálják magukat, alig menti őket, hogy zárójelbe tesszük (magunkat).
(Ha élne, már rég meghalt volna. Javítás: belehalt volna. – – – Disszidálna. Füstbe menne. Gallyra. – – – Kiállna a Lépcsőre szavalni: Talpra magyar! Javítás: Sándorkámmégegyszeronnéthogytalpramagyaramikrofonvégett. – – – Indulna a szavazáson. Kibukna, mint rendesen, szabadszállna. Ezt még lehetne pontosítani, ha lehetne. – – – Az Új Tükört szerkesztené, hol egyetértene szerkesztőtársával, hol nem. – – – József Attila-díjas volna. – – – „Petőfi?… Hogy mit csinálna?… Hát amit mindenki!” (De mit csinál mindenki? Erre nehéz válaszolni.) – – – Ránk borítaná az asztalt. – – – „Kérdezzék meg Bem apót!” – – – Ún. publikációs gondokkal küzdene, nyilván. Túl ilyen volna és túl olyan; Petőfi túl volna. – – – Rossz a kérdés. Elgondolhatatlan.)
No de mindez csak mellékszáll. Mert bizony Petőfi, semmi kétség, ha élne: légtornász volna. Tovább »
Na, akkor most meghatározom magam.
A remény izzadtságát letörölve,
az elfogadás mezét meg letépve
magamra veszek egy Barkás trikót
(Barka, a bárány, ott legel a Kertben). Tovább »
Páskándi Géza második alkotói korszaka (1963–1973)
Páskándi Géza folyóiratokban megjelent, illetve kéziratban maradt esszéinek gyűjteménye.
Az intellektus méltósága 2019-ben jelent meg a Magyar Naplónál. A Rádiusz Könyvek rangos sorozatának válogatása azonban nem terjed ki a költő második alkotói korszakára, az 1963–1973 közötti periódusra, mely közvetlenül a börtön utáni években bontakozott ki az Utunk, a Korunk és az Igaz Szó hasábjain. Ez késztette az irodalomtörténész Cseke Pétert arra, hogy újraolvassa ezeket az írásokat és megvizsgálja azok szövegkörnyezetét, amely irodalomelméleti és „irodalomirányítási” összefüggéseire nem volt rálátása egyetemi hallgatóként, illetve pályakezdése idején. A mai olvasat nagy nyeresége: in statu nascendi láttatja Páskándi műfajspektrumának a megszilárdulását; azt a folyamatot, amelyben a költői eszköztár, a prózanyelv, a dráma-szerkezet és az esszé befogadó tere alkalmassá válik időszerű mondanivalói érzékeltetésére; vagyis: börtön utáni megszólalásával úgy irányítsa léthelyzetünkre a figyelmet, hogy a közvetítendő tartalom rejtve maradjon a hatalmi szervek előtt (vagy legalábbis megtorolhatatlan formában jelenítődjék meg).
Az elemzésekből kiderül, hogy Páskándi pályájának ebben a szakaszában – a nyugati irodalmi irányzatok (avantgárd, abszurd) kedvező átmeneti térhódítása ellenére – a fenyegetettség volt az állandó „ihletforrása”.
merthogy a kultúr-man mindig ellene mond
nem azért hogy hanem azért hogy
nem tehet mást értelme szíve ír
rajzol énekel szobrot gyúr
sebeiből az egyensúlyért
(nk)
2022-04-05
Forrás: szerző FB-oldala
RIKKANCSOK NYÁRON
Rossz hírektől pufókká híznak
minden délelőtt tizenegyre;
aztán, mint a bacillusok,
belerobbannak a melegbe.
Létay Lajos
Erdélyi Helikon, 1944
Nagy barát a pesszimista
és a fundamentalista:
húst eszik a krokodil,
ketten tudja – ez idill!
Fürdik az elmélet mázában,
boldogan vergődik szájában.
Forrás: szerző FB-oldala