Barcánfalván egy új, húszegynéhány éve épített kolostoregyüttes is található, amely egyfajta élő vallási skanzenként látványosan mutatja be a legjellegzetesebb máramarosi faépületeket, építészeti hagyományokat. Ezt is megnéztük, de az igazi élményt itt is a falu egyik dombján álló, szénaboglyákkal ékes kerttel körülvett régi fatemploma nyújtotta.
egyszer majd összeszednek engem is
már most szólok
vigyázzatok, csak óvatosan
porból vagyok
Tomos Hajnal rovata
Idén immár 27-dik alkalommal kerül sor a négyfalusi csángók hagyományos ünnepségére, a Szent Mihály Napokra. A szeptember 19 és 24-dike között zajló rendezvény programajánlója szerint, alighanem minden résztvevő talál kedvére való szórakozást. Lesz ugyanis könyvbemutató, kézműves foglalkozás, kerekasztal megbeszélés, rajzkiállítás, verseny, töklámpás-és lovasfelvonulás, az állandó programok keretén belül pedig kézműves vásár, borkert, termék-kiállítás, népi játékok gyerekeknek és még folytathatnánk a sort. A mulatni vágyók táncházba járhatnak, koncerteken, kórus-előadásokon, bor-és pálinka-kóstolókon, szüreti bálon stb.vehetnek részt. Nem hiányzik a Petőfi születésének 200-dik évfordulójára emlékeztető rendezvény sem, melyre Akkor és most cím alatt a Határtalan nyár 2023-as program égisze alatt kerül sor. Idén a helyi vállalkozók és a Communitas Alapítvány mellett a MOLL-Új Európa Apalítvány is csatlakozik az ünnepség támogatóiho
Bukovinát elhagyva, Máramarosban folytatódott az utunk, s megnéztük a szintén Világörökségbe tartozó nyolc ortodox keresztény fatemplom közül hármat. Az első az Iza völgyében fekvő Jód településen található, a temető területén. A mindent beborító belső festések készítésekor ezekben a templomokban közvetlenül a fára vitték fel a motívumokat.
A voroneti kék kolostortemplom leghíresebb, a teljes nyugati falat elfoglaló freskója az utolsó ítélet jeleneteit ábrázolja. A meglátogatott ortodox keresztény kolostorok kertjének visszatérő elemei azok a nagy fekete fémszekrények, amelyekben az élőkért (vii) és a holtakért (morti) is gyújthatunk gyertyát.
A sárga kolostor épületegyüttesének markáns eleme egy különálló védőtorony, amelynek meredek lépcsőit megmászva felülről is ránézhetünk a zsindelyes tetejű templomra.
A sucevitai ortodox keresztény kolostor (az úgynevezett zöld kolostor) impozáns, erődítményszerű fallal van körülvéve, s egy nagyon szép, tágas belső kert közepén áll.
Zsubori Ervin elektrografikus, az Arnolfini Archívum társalapítója
Egyszerű lenne a direkt válasz: a számítógép időmérője szerint 8 óra 26 perc, az UTC+1 rendszerben, Magyarországon, Szegeden, szeptember 12-én. De nyilván a rovat kitalálója nem ezt a választ várja. Valószínű, valami általánosítót, helyzetértékelőt, intellektuálisat, valami ilyesmit, something like that. Mivel nem kedvelem a megfoghatatlan, szétfolyó dolgokat (ez Dali, Szétfolyó időjére nem vonatkozik) szükségét érzem támpontokat keresni. Jó volna tudni, hogy kik tették még fel a kérdést, milyen előzményei vannak az időben. Mert az biztos, aki felteszi, arra lehet kíváncsi, milyen a viszony a kérdezett és az idő, véges és végtelen között. „Modern” időket élünk, nem kell könyvtárba mennem, lexikonokat böngésznem, beírom a számítógép keresőjébe: IDŐ. Megtudom, hogy „Mindennapi életünkben az idő az események látszólag folyamatos sorrendjének érzékelésére utal” és, hogy „A modern fizikai időfogalom teljesen elszakadt a hétköznapi tapasztalattól és az erre épített filozófiai gondolkodástól.”
Tehát empíria és teória egymásra utaltsága és egymásnak feszülése egyszerre rejlik ebben a kérdésben is, amit korunkra igen jellemzőnek érzek. Szűkítve a kört, beírom: Hány óra? Két választ kapok. Az egyik egy 1989-ben forgatott olasz-francia filmre utal: Che ora e? A rövid angol nyelvű ismertető szerint apa és fia hosszabb külön megélt idő után találkozik újra, s beszélgetésük során kiderül, hogy életérzésük szöges ellentétben áll egymással. A másik találat időben korábbi kulturális eseményt jelöl, szintén filmet: „Hány az óra, Vekker úr? Egy 1984-ben készült, 1985-ben bemutatott színes, magyar filmszatíra, amit Páskándi Géza: Weisskopf úr, hány óra? című novellájából Bacsó Péter rendezett, Tolmár Tamás közreműködésével” A zsidó órásmester, aki fejből képes megmondani a pontos időt, Magyarország német megszállása alatt börtönbe kerül, és kivételes képessége révén segít megszöktetni egy magyar ezredest. A két előzmény sem időben, sem térben nem segít megválaszolni a kérdést: Hány óra, Molnár János úr? Rendelkezel olyan képességgel, amivel megmentheted akárki/bárki életét? Esetleg meg tudsz fogalmazni érvényes véleményt nemzedékek vetekedéséről? Tovább »
Valaki falevelekkel temetett-
szórta rám sűrűn
a vörhenyest, a tetemsárgát,
rothadás nyálkája kúszott
bőrömön, szemembe –
kapaszkodni akartam,
levegőért felbukni,
de sehol egy ág, törzs,
sehol egy kéz
kezem ügyében.
A Borgói hágó magaslatai után, a Besztercei és a Kelemen havasok vonulataitól kísérve értük el Bukovina földjét, ahol a fő célpontjaink a világörökség részét képező apácakolostorok voltak. Elsőként Moldovita XVI. század első felében épült, kívül-belül sűrűn telefestett kolostorába jutottunk be. A templomok körüli kertek jellegzetes virága a rózsa.
Zsubori Ervin elektrografikus, az Arnolfini Archívum társalapítója
Szeptemberben Bukarest meglódul.
Enescu fesztivál, nemzetközi költészeti fesztivál, Titkos beszélgetés (Discuția secretă), ezt talán leginkább interetnikus költészeti fesztiválnak lehetne hívni, Streetfood… Nagy nevek, kis nevek, ismertek és ismeretlenek, románok, spanyolok, magyarok, amerikaiak, finnek, osztrákok – minden van.
Megpihenni nem lehet, csak kapkodni a fejed. Emlékezni a gyerekkorodra, karmesterekre és szólistákra, emlékezni a tegnapelőttre.
Elmész, és összefutsz. Ez az ilyen események egyik legfőbb varázsa. Nem létezik, hogy össze ne futnál. Hogy azt ne érezd, valaki ismer téged is. Többen. Sokan.
Aztán haza, valami fáradt villamossággal a lépteidben. És másnap elölről.
Besztercére az első nap végén érkeztünk meg, s másnap reggel már indultunk is tovább, így itt csak egy esti belvárosi sétára futotta.
Zsubori Ervin elektrografikus, az Arnolfini Archívum társalapítója
gyerekkori képeketszerkesztek Photoshoppal
Hűtlen csalfa,
Én meg megyek jobbra –,
Sárba taposom a laptopodat,
Szeretett a fene soha!
B.D.
(Ahogy egy anyaországi látja)
Feleségemmel hatnapos buszos körutazáson vettünk részt, amely Kolozsvár és Beszterce érintésével a bukovinai kolostorokig ívelt, majd Felsővisón és Nagybányán át kanyarodott vissza Nagykárolyig. A 15 érdemi megállót felölelő, 2023 szeptemberének első hetében zajló őszi utazásról a Káfé Főnix felkérésére összeállt egy töredékes képriport, amely mindössze három-három fotóval próbál szubjektív impressziókat felvillantani az egyes helyszínek kínálta élményekről, látványokról, hangulatokról. Az első, alig egy-két órás megálló Kolozsváron volt.
*Zsubori Ervin: képzõmûvész, az Arnolfini Kantin szerkesztõje
Villámcsapásként futott végig rajtam szerkesztő-barátnőm messenger- üzenete: elhunyt 81 éves korában barátunk és szerzőtársunk Petrozsényi Nagy Pál.
A kolozsvári születésű, de évtizedek óta Kecskeméten élő írót nem ismertem személyesen, de az évek során szinte minden megjelent művét elolvastam. (Nagyjából egyazon lapok közölték mindkettőnk alkotásait). Igen rokonszenves volt nekem szókimondó, őszinte stílusa, igényes nyelvhasználata és nem utolsó sorban a Ceausescu-éra korhő, józan megjelenítése. Tovább »
Egy újabb nap ágycsikordulására
felülnek a letudottak hullái
és úgy tekintgetnek körbe,
mint akik már átéltek egyet s mást,
tetetett kiváncsisággal meresztgetik
szemüket, hogy no, lám…… Tovább »
Tomos Hajnal rovata
Krajnik Nagy Károly közíró és Sipos Márton erdőmérnök vezetésével kerül sor szeptember 16-án, arra az emléktúrára, melynek célja bejárni Czetz János és honvédei járőrző útját a Tömösi szoros és Törcsvár között. Ez utóbbi tényről maga Bem tábornok vezérkari főnöke tesz említést brassói szolgálata idején (1842-44) papírra vetett naplójegyzeteiben.
A szombaton, 11 órakor startoló túrázók az Astra mozi előtt gyülekeznek, majd bejárják a Felsőtömös – Székelyek kertje – Törcsvár -Vidombák -útvonalat.
Nem reszket a bokor, mert arrafelé nincsen,
a Kerekerdőből pár fa megmaradt.
Hieroglif felhőszűkület.
Szélludak tépik a néhai füveket.
De ki szalad az árvalányhajak között?
Ki nézi a sztyeppei bazsarózsát?
Ki maradt négy árvával magára? Tovább »
Ma is eltelt egy nap. Nem olyan régen pedig még reggel volt.
Igazi nyári reggel, harmattól csatakos sarjú.
A munka bevégezve. A szekér megrakva.
Az ember végiggondol az eltelt időn: nincsen egy épkézláb gondolatja.
De azért mégis: jó lenne most egy cigaretta. Csak úgy fújni a füstöt. Mélyen leszívni az első három slukkot.
Majd a többit. Tovább »
Úgy tűnik, elköltözünk.
Néhány utcával arrébb, közelebb a belvároshoz, bankok és üzletházak mögött lakunk majd, a negyedik emeleten, lift nélkül.
Egy fogarasi testvérpáré a lakás, kedves, megértő emberek. Egy nagyváradi házaspár ajánlotta őket, illetve a lakást, akik közül a lány szintén bukaresti, a fiú szintén erdélyi, pontosabban nagyváradi. De hát kapcsolataink mindenképpen transzkarpatikusak, ahogy nevetve nevezni szoktuk őket.
Ahhoz képest, hogy negyvenkét évig Kolozsvárt éltem, kalandos életem lett azután. Mindent, amit nem tettem meg addig, azóta megtettem, egészen más értelemben, mint Dsida, bár azzal sem villognék, hogy olyan lettem volna, mint Villon. Egy kispolgáribb Villon mindenesetre.
Levegő bontja rajtam apró, csillogó vízgyöngyökre a nedvességet. Némelyik még hűvösen
gördülne tovább, már már beleremeg, de kifog rajta a szél. Pimaszkodik a vízzel is. Kézen
fogja, nyújtogatja, nem dühösen, jókedvében. A víz nem áll ellen, hagyja lenni a szelet.
Látom, kacagás rázza két vállát. Tovább »
Pusztai Péter rajza
