Örömében a kapitánnyal együtt alaposan a pohár fenekére néztek

戲仿

(Az előző rész tartalmából: Robert Li vállalva minden kockázatot, kiiktatja a kukásautó sofőrjét, megszerzi az ellopott mintákat, és sikerül postára adnia. Összejön a találka is a kutatónővel, noha a kínai kémelhárítás már akcióba lépett, és összefüggést sejt a Sárga Daruban és a vírus-laborban történtek között. Liu Feng részletesen beszámol az ellene indított vizsgálatról.)

A behatoló egy állatkereskedőnél bérelt szobát, aki „véletlenül” rokona a laborbeli kukásnak. Az idegen ismeretlen helyre távozott, de korábban meg akarta szerezni az illető gépkocsiját. Nem gondolja-e, hogy összefüggés lehet a toronybeli idegen, és a laborban történtek között? Mert amikor kérdőre akarták vonni az állítólagos konzulátusi fickót, meglógott. Miért menekült volna el, ha nincs takargatnivalója? Vajon nem azonos az áltakarítóval? Nem lopott-e mintákat? Nem voltak-e erre utaló nyomok? Miért nem kérdezték ki a szállásadóját? – hárította a felelősségét. Kikérdezték. Annak azt hazudta beijingi központi ügynök. Ezért szánja-bánja, de segítette is valamelyest. Persze a valóságban semmilyen titkos ügynököt nem küldtek ki a fővárosból labor-ellenőrzés céljával. Kihallgatói jelenlétében leltároznia kellett a majdnem ezer vizsgálati anyagot, amihez legalább két nap szükséges. Első áttekintésre, úgy tűnt, van némi hiány, de nem volt benne biztos. Azt nyilatkozta – ezt írásban is rögzítették –, látszólag rendben van minden. Folytatja a vizsgálatot, s ha kiderül valami, azonnal jelenti. Persze ellenőrzés alá vonták. Közben megjelent a pincér a rendeléssel, s érdeklődött, mit kíván a hölgyvendég? Ő is egy kantoni kacsát kér. A lakótömbből a barátnője ruhájában és kocsijával tudott csak kijutni. Úgy tűnik a csel sikerült, nem vette észre, hogy követnék. Fontosnak tartotta a találkozót, mert lelkiismerete erősebb, mint a hazafias kötelesség. A járvány kitörése után megtiltották, hogy külföldivel érintkezzenek, belföldi újságírókkal sem beszélhettek. Egy félreértelmezhető hír súlyos károkat okozhat az országnak – indokoltak a titkosszolgák.

Most ő nem akarja színvallásra bírni Robert Lit, hogy azonos-e a behatolóval. Talán jobb is így, mert amit nem tud, azt nem tudják belőle kisajtolni semmilyen módszerrel. Az igazság az, hogy a mostani szigorú intézkedések csak január óta érvényesek. Kiderült, hogy a kísérleti állatok tetemét korábban a szemetes, állateledel készítőnek adta el, ahelyett, hogy az égetőbe vitte volna. Az égető illetékese megegyezett a kukással, hogy kiadja az átvételről szóló igazolást, ha osztoznak az állateledel gyártótól kapott pénzen. Leváltották a kukást, megtiltották az új sofőrnek, hogy útközben bárhol megálljon, váratlan ellenőrzéseket foganatosítottak, satöbbi. Egy a lényeg, december előtt kikerülhettek a kísérletezés különböző stádiumában lévő vírusok a laborból. Bizonyítéka nincs, de a piacon nemcsak állatokat, állateledelt is árulnak. Ha a gyártó nem vigyázott, a járvány előtt semmi oka nem volt különleges kezelési módra, megfertőződhetett, átadhatta a vírust a vásárlóknak. Anélkül, hogy tudta volna, hiszen azóta már ismeretes, sok fertőzött teljesen tünetmentes. A selymes hangú közölte, nem tudja, hogy az idegen kicsoda valójában, de reméli, nem kerül a kínai titkosszolgálat karmai közé, és kijuttatja az igazságot az országból. Li azt mondta, ő nem hazudott, az a földrajztudós, akinek mondta magát, semmi köze semmilyen áltakarítóhoz, a megfigyelés alól valóban kivonta magát, de egyszerűen csak azért, mert bosszantotta, hogy szemérmetlenül követik, hogy az ő emberi jogait ennyire semmibe veszik a kínai hatóságok. De ha így áll a helyzet, megpróbálja eljuttatni a hírt, forrás megnevezése nélkül a világ számára. Miért nem próbálta a WHO küldöttséggel közölni az információit? Mert a WHO hisz a helybeli hatóságoknak, nekik is érdekük, hogy a közölt híreknek hitelt adjanak. Csak azt ellenőrizték, hogy a nemzetközi protokollnak megfelelnek-e a labor előírásai. A helyzet, úgy tűnik fokozódik, mondta Li, ezért egy szívességet kér tőle. Hazaviszi, de hadd maradjon nála a gépkocsi. Másnap délben, nyugodtan bejelentheti, hogy ellopták. Vigyáz rá, ígéri, sértetlenül vissza fogja kapni.

A selymes szavú arca nem árulta el, hitelt ad-e Robert Li előadásának. Útközben a nő lakása felé, többször biztosította mélységes elismeréséről a tanúsított bátorsága miatt, és szívhez szólóan megkérte, hogy ha az USA-ban jár, ne kerülje el. Ha esetleg mégis valami kár esne a kocsiban – nem szerencsés előre inni a medve, alias Chan Bin bőrére –, egy nagyobb összeget szeretne neki átadni kárpótlásul, mert ő egy gentleman. A nő nemet intett, ám nem akadályozta meg, hogy az előzetesen henger alakúra tekert száz dollárosokat a táskájába csúsztassa.

A kocsiban szundikált, a dokkok közelében. Arra ébredt, hogy erősen rezeg a telefonja a zsebében. A kapitány volt. Megmondta, melyik dokkban találja meg. Néhányan engedélyt kaptak a hajó elhagyására, reggel nyolcig kell visszatérjenek. Ő is ott lesz a beszállásnál, a kínai vámhatóságokkal együtt. Ő igazolja, hogy hozzájuk tartozik, útlevelét visszatartotta, ezzel is ösztökélve arra, hogy ne keveredjen olyan helyzetbe, amelyben a hatóság igazoltathatná. Reméli, ez az állítása megfelel a valóságnak. Természetesen, válaszolta ő, minden oké. Megértette, hogy Chan Bintől útban a hajóig meg kell szabadulnia. Nyilván a kapitány ezt azért nem mondta ki, mert tartott az esetleges lehallgatástól. Borotválkozásra azonban nincs lehetősége. Bajusza mellé ötnapos szakálla nőtt, tapasztalata szerint minél keletebbre mész, annál kevésbé tetszik a hatóságnak, ha útlevél fényképed és aktuális fizimiskád nem passzol.

Lesből várta meg, amíg pirkadatkor a négy eléggé elázott matróz megérkezik, s ő csatlakozhat hozzájuk. A találkozás némi feszültséggel töltötte el, amit a begyakorolt módszerekkel igyekezett leplezni. Egy papírok nélküli idegen minden hatóság szemében gyanús, akkor is, ha igazolják, hogy kicsoda. Nagyon csóválta a fejét az egyik vámos, megjegyezte, borotválkozzon meg mielőbb, hogy hasonlítson saját magára, nem biztos, hogy mindenki olyan vajszívű, mint ő. Száz dollár zsebbe csúsztatva. Elégedett vámos-vigyor. Sikerrel vették az akadályt, ezek szerint nincs országos körözés kiadva ellene.

Azonnal felszedték a horgonyt. A kapitány magához rendelte és megosztotta vele aggodalmait. A hajónak elvileg sehol sem kell kikötnie Tajpejig. De a kínai határrendészet vizsgálatát biztos nem ússzák meg Shanghai környékén. Rendszerint kábítószer keresésre idomított kutyákkal szaglásznak. Ezt csak azért mondja, ha el akarna rejtőzni, arra számítva, hogy felismerik. Majd kitalálnak valamit a két napos út alatt. A kapitány reméli, nincs arcfelismerő eszközük. Az eddigi tapasztalatai szerint. Reméli, a vírus járvány idején volt mivel foglalkoznia a hatóságoknak, nem a technikai újdonságok beszerzésén agyaltak. Azért a biztonság kedvéért bajuszától, szakállától megszabadult.

A határrendészet ellenőrzése után végre fellélegezhetett. Örömében a kapitánnyal együtt alaposan a pohár fenekére néztek. A whisky pedig ételt kívánt, végre jóllakhatott hamburgerrel, igaz csak fagyasztot húsból, ami nem az igazi, de mégiscsak burger.

Tajpejből már minden álcázás, kerülőút nélkül egyenesen Washingtonba repült. Hazaérve szóbeli jelentéstételre jelentkezett, ami persze nem váltja ki az aprólékos írásbeli beszámolót. Két héttel később felettesével együtt újból meghívást kapott a Fehér Házba. Az elnök gratulált. Előléptetik alezredesnek. Szegény apja, most nagyon büszke lenne rá. Az elnök arról is tájékoztatta, hogy az egyik csomagja sértetlenül megérkezett. A másikat feltehetően a Moszad visszatartotta, állítólag nem tudnak róla, azt közölték, valószínűleg elveszett. Épp akkoriban robbant ki egy intifáda, nagy volt a káosz minden területen. Nem nagy baj, mondta az elnök barátságosan, náluk nincs rossz kezekben. Ennyit ők is megérdemelnek a kontribúciójuk fejében. Ha avatatlan kezekbe került volna, akkor nem lennének nyugodtak, idegesen követelnék tőlünk a vizsgálati eredményeket – mosolygott az elnök saját elmés következtetésén. A laboratóriumi elemzések folynak. A hanganyag elemzése folytán arra a döntésre jutottak, hogy noha az információk nagyon értékesek, nem publikusak. Liu Feng beszámolója a vírus kijutásának lehetőségéről nem ellenőrizhető. Ha kiszivárogtatják, az jó néhány embert veszélybe sodorhat. De lehet megéri a kockázatot. Majd eldöntik. Az amerikai állatvédők wuhani akciójáról értesültek. Nem az első, valószínű nem is az utolsó. Letartóztatták őket, de rövidesen szabadulnak, amerikai állampolgárokat nem hagynak cserben. Hogy állatvédők és állatok közti testi kontaktus révén terjedhet a vírus, csak nagyon óvatosan kezelendő. Ha bizonyítékot is találnak rá, nem tanácsos az állatvédők lobbiját megharagítani a választások előtt néhány hónappal. Felhőt karcoló egyetértésben, jó kedéllyel váltak el. Felettese meghívta vacsorára, amit ő nem utasított vissza.

Néhány nap múlva felment a láza, erős köhögési rohamok kínozták, a vizsgálat kimutatta, megkapta a fertőzést, egyenesen a CIA szuperbiztos kórházába szállították. Altatóinak éberségét kijátszva sikerült felismernie a helyszínt. Apja annak idején beszállítója volt a létesítménynek, és útjára kamaszként Robert többször elkísérte. Megbetegedésének okairól számtalan gyanú merült fel benne, és mindegyiket valószerűnek vélte. Ezért senkinek sem beszélt róla. Eljátszotta a sorsába beletörődött, orvosaiban vakon megbízó polgár szerepét, miközben élénken agyalt szökési tervén. Erősen bízott a szakmai jártasságában és legendás jó szerencséjében, ami már annyiszor mellé szegődött. És amikor alkalmasnak ítélte a pillanatot, azonnal megpattant.

(Vége)

Mosonyi Tamás alkotása

Az elõzõ részek

Patócs Molnár János a Káféban

Hozzon egy kantoni kacsasültet, és még egy whiskyt

戲仿

(Az előző rész tartalmából: Robert Li gépkocsit kölcsönöz, megtekinti a Sárga Darut. Véletlenül találkozik a laborbeli kutatónővel, találkát ad neki. Észreveszi, hogy követik. Menekülésre fogja, s nekifog a jól végiggondolt akció végrehajtásának.)

Az első piros lámpánál a rendőr nem slisszolt át a sárgán, pedig megtehette volna. Tehát összetartoznak. Kockáztatni kell. A rendőrautó mellé húzott a belső sávra. Fél szemmel figyelte, hogy viselkedik. Úgy tűnt, nem keltette fel az érdeklődését. A következő lámpasorhoz a sárgánál érkeztek, a rendőr átcsúszott, ő bevágott a szemetes elé. Fékcsikorgás. A mögötte haladó kihajolt az ablakon és átkozta. Csak centiken múlott az ütközés. Amikor újra zöld lett, és tovább indultak rájött, hogy a rendőrautó letért a főútról, nem várta meg a szemetest. Mégsem tartoznak össze. Sürgősen akcióba kell lépnie, nehogy felkeltse a sofőr gyanúját, és segítséget kérjen. A szemetes sávot váltott. Mindenképpen előzni akart, ő nem engedte. A következő lámpánál, amikor azt hihette, kibújik, bevágott elé. A sofőr kihajolva fenyegetőzött, rázta az öklét. Cselekednie kell. Bekapcsolta a villogó vészjelzőt, kiugrott, elkapta a derékig kihajoló férfi vállát, a ballal lefeszítette a nyakát, teljes erővel tarkón vágta. A biztonság kedvéért a boxert is a kezén hagyta. Az ernyedt testet visszatolta a fülkébe. A párhuzamos kocsisor elindult, a mögöttük lévők dudáltak. Belülről kinyitotta az ajtót, megkereste a raktér központi zárját, bekapcsolta a vészjelzőt, hátra rohant. Intett a kocsiknak, hajtsanak tovább, ami persze, nem volt könnyű, a sávjukon pillanatok alatt dugó keletkezett. Mindegy, a lehető leggyorsabban meg kell keresni a csomagocskáit. Nem volt egyszerű feladat, a konténer a legelső volt a sorban. A csomagot viszonylag könnyen megtalálta, üres papírdobozokat raktak rá, érintetlennek látszott. Kifelé menet késével mindegyik pecsétet felszakította, ne tűnjön fel, melyikben kereskedett. Mire kiért, egy fekete furgon állt mögötte, egyenruhás fickó várta. Visszacsapta az ajtót, közben övéről lecsatolta a minitűt a kábítószerrel. Ráordított a valamilyen őrző-védő szolgálat emberére, hogy tűnjön el, semmi köze a kettőjük meccséhez. A fickó meg akarta állítani, kénytelen volt boxert használni. Épp idejében érkezett a fülkéhez, a sofőr már kinyitotta a szemét. Nyakába szúrta a tűt, fél napig biztos nem tér magához. Felhúzta a szélvédőt, kikapcsolta a motort, becsapta az ajtót. Nem lesz egyszerű kinyitni. Beugrott a saját kocsijába, beletaposott a gázba. Az első mellékutcán lefordult, hajtott egyik utcából ki, a másikba be, minden átgondoltság nélkül, tíz perc múlva megáll valahol, és a gps-szel megkeresi önmagát. Közeledő vijjogás hallatszott, a helyszíntől légvonalban alig-alig távolodhatott el. Megállt egy nagyáruház parkolójában, betájolta tartózkodási helyét, s a legközelebbi postafiókot. Lecibálta magáról a sárga overált, mindent bepakolt hátizsákjába, letörölte az esetleges ujjlenyomatait. Kesztyűben dolgozott, de a kölcsönzés óta nem emlékezett pontosan, hozzáért-e valamihez kesztyű nélkül. Gyalog ment tovább. A postán váratlan fordulat: elfogyott a kisméretű dobozuk. Hol a legközelebbi posta? Megmondták: félő, zárás előtt nem ér oda. Neki ezt ma postáznia kell, másnap elutazik, nem lesz rá ideje. Milyen a legkisebb méretű dobozuk? Két cipősdoboznyi. Drágább. Méret és súly függvénye a küldési díj. Nem számít, adjanak valamit, amivel kitöltheti az üres teret. Remittendákat szedtek össze, sikerült lezárni, megcímezni. Feladónak albérlete címét adta meg. Miért küldi azonos címre mindkettőt? Miért nem csomagolta egybe? – okvetetlenkedett a postai tisztviselő. Mert azon a címen két megrendelő található – magyarázta készségesen. Záróra lett, mire felszabadultan kiléphetett az épületből.

El fog késni a találkáról. Már, ha eljön a hölgy. A késés sértés a kínai etikett szerint. Nincs idő teketóriázni. A bérelt kocsival veszélyes lehet, hátha lezárták a környéket, hátha felírta valaki a rendszámát. A kocsi mindkét oldalára felfestett kölcsönző-reklám is feltűnő. A térkép szerint légvonalban 9 kilométer az Intercontinental, az ténylegesen a duplája is lehet. Ha kap taxit sem biztos, hogy a délutáni csúcsforgalomban idejében odaér.

Hét múlt öt perccel, amikor beslisszolt az Intercontinental forgóajtóján. Nem volt ideje tájékozódni az interneten, kérdezősködnie kellett, hogy jut el a vendéglőbe. Rögtön rádöbbent, nem adott pontos helyszínt. Vajon melyik vendéglátó egységre értette a meghívást a selyem szavú? A Yue kínai vendéglőre? A Han Caféra? Netán a Lobby Lounge-ra? Valószínű a kutatónő sem jártas a wuhani éjszaka rejtelmeiben, ha ezt nem kívánta tisztázni. Vagy eleve esze ágában sem volt találkozni, csak kínai módra sejtelmesen hagyta, higgye azt, ami neki a legjobb? Lehet családja van, lehet, este is köteles a küldöttséget istápolni. Szerencséjére a lanyha turizmus miatt alig lézengett néhány vendég az étkezőkben, könnyű volt átlátni, hogy a nő sehol. A Han Caféban telepedett le, szemben a bejárattal. Megkérdezte, fizethet-e kártyával, megnyugodott a pozitív válaszra. Még vár valakit – magyarázta a pincérnek –, addig is jól esne egy Jack Daniels. Hamar kihozták az italt. Átgondolta helyzetét. Küldetés teljesítve, az eredmény viszont kétséges. Ki tudja, mit tartalmaznak az elrabolt üvegcsék? Majd otthon minden kiderül. Már amennyiben hazajut a csomag. Már amennyiben ő sértetlenül hazajut. Nem maradt más dolga, mint a lehető legfeltűnésmentesebben visszavonulni. Meglapulni, míg a hajóról jelzést kap. Küldött sms-t a kapitánynak, hogy ő útra kész. Választ nem kapott. Hol töltse az éjszakát? Az utcán kóborolni veszélyes. A hotelben letartóztathatják. Az albérletben kérdés, nem adta-e fel a főbérlő. Bár központi ügynöknek lenni elég félelmetes dolog, hogy ne akarjon ártani. Esetleg itt helyben kér szállást. Biztos van üres szoba, alig lézeng néhány vendég. Arra riadt, hogy a pincér tornyosul előtte, kérdőn. Bizonyára az étvágya felől érdeklődött. Igen, enni kíván. Hozzon egy kantoni kacsasültet, és még egy whiskyt. A pincér meghajolt, tehát minden rendben. Körözést is kiadhattak ellene. De miért teremtettek volna összefüggést egy idegen csoportba befurakodó amerikai turista a Sárga Daruban, és a titokzatos labor szemétszállítójának megtámadása között egy tizenvalahány milliós városban? Az amerikaiak sosem tudják az illemet. A közlekedési incidensnél semmi súlyos nem történt. Az őrző-védő a kocsijának dőlt, nagy kár nem érhette. Az hogy a támadó keresett valamit a konténerekben, látszólag semmilyen összefüggésbe nem hozható a Sárga Darubeli gyanús amerikai konzulátusi dolgozóval. Nicsak, a selymes hangú! Milyen csinos maszk nélkül. Mennyi lehet? Harminc, harminckettő? Egy órás késés, vajon, hogy magyarázza meg? Egyáltalán, miből gondolta, hogy ő megvárja? Sejt valamit? A megjelenésének komoly oka lehet, annak semmi értelme, hogy megsértse, mielőtt megismerné. Esetleg küldték? Illedelmesen talpra ugrott.

– Nagyon örülök, hogy látom. Ne aggódjon a késésért, én is késtem, szerencsém, hogy nem tudott pontosan érkezni. Mit rendelhetek?

– Talán be kellene mutatkoznunk mindenekelőtt.

– Természetes. Chan Bin földrajztudós vagyok, szolgálatjára. Nem adtam volna névjegykártyát? Elnézést, kissé szórakozott vagyok.

– Nem adott, nem is lett volna alkalmas a helyzet. Liu Feng, mikrobiológus.

– Elnézést kell kérnem, hogy hazudtam délelőtt. Csak azért, mert tényleg nagyon szerettem volna helybelitől hallani a Sárga Daru…

– Ha fel szeretne pattanni a sárga darura és elrepülni, ne hazudjon tovább, én sem fogok udvariaskodni, nincs időnk ilyesmire.

És elmondta, hogy miután a küldöttséget vissza kísérte a szállodába ebédelni, és bement a laborba, két titkos ügynök várta. Arról faggatták, mit tárgyalt vele a Sárga Daruban. Hiába tagad, felvételek bizonyítják, kapcsolatba léptek. Elmondta szó szerint az elhangzottakat, de nem hittek neki. A találkáról hallgatott. Robert Li úgy tett, mintha a nő afférja a kínai titkos ügynökökkel hidegen hagyta volna. A beszámolóra úgy reagált, hogy ezek szerint igazak a nyugati híresztelések, hogy Kínában mindenkit megfigyelnek. Őt is követték egy darabig, de úgy vélte, ez egy fajta couleur local, nem kell komolyan venni. Őszinte empátiával érdeklődött vendége élete felől. Úgy tűnt hitelesen. Liu Feng visszament időben a doktorálásig. Kínai állami ösztöndíjjal a Harvardon péhádézott, jól megtanult angolul, amikor hazament, sokat zaklatták, azt feltételezve, hogy a CIA beszervezte. Aznap megint előszedték a vádat. Aztán kiderült, más bajuk is van. Kapcsolatba került-e azzal a takarítóval, aki a balesetet okozta? Aki „véletlenül” megnyomta a vészjelzőt, és míg a káosz tartott, ki tudja, mit művelt. A fickó nem az, akinek hitték. Az igazi takarító furcsán viselkedett, nem nagyon emlékezett az ügyre. Amikor vallatóra fogták kiderült, ő valójában átaludta a napot. Egy gyanús idegen jutott be az ő belépőjével az Intézetbe. Akit tulajdonképpen nem ismert. Ki tudja ki küldte?

Zsubori Ervin fotója

(Befejező rész következik: Elkapja-e a kínai kémelhárítás Robert Lit, vagy megússza?)

Korábbi részek

戲仿

(Az előző részekből: Robert Li amerikai titkosügynököt Wuhanba küldi maga az Elnök, hogy a hivataloson túli információt szerezzen a járvány eredetéről. Az ügynök kacifántos utazást követően megérkezik a célvárosba, és akcióba kezd. A szerencse is hozzá szegődik. Bejut a titkos laborba, és sikerül mintákat szereznie. De hogy ki tudja-e hozni a szigorúan ellenőrzött körülmények dacára, kérdéses.)

Erős Toyota-kisteherautót bérelt két napra. Látványosan felkereste a hotelszobáját, megfürdött, megborotválkozott, beillatosította minden porcikáját. Lehet, hogy napokig nem lesz alkalma tisztálkodni. Már pedig egy elnöki küldetést teljesítő különleges, szupertitkos ügynök nem lehet elhanyagolt a legelőnytelenebb helyzetekben sem. Aztán kocsival elrobogott a Sárga Daru Toronyhoz. Egyrészt eleget kellett tennie a saját magával levélben közölt üzenetnek. Volt olyan elképzelése is, hogy ha menekülni kell, ott próbál egérutat nyerni, szüksége van terepismeretre. Meg feltűnhet esetleges megfigyelőinek, hogy nem turistaként viselkedik. Jegyet váltott, figyelmesen megtekintett minden megtekintenivalót. Visszaérkezve a földszintre ismerős hang ütötte meg a fülét: a selymes szavú kutató a laborból. Angolul, keleti-parti akcentussal beszélt, néhány férfi és nő követte. Hirtelen elhatározással csatlakozott a csoporthoz. Azonnal felfigyeltek rá. A csoport hivatalos kísérője mindenáron el akarta távolítani. Különlegesen kiképzett szimatának köszönhetően hamar felismerte, nem egyszerű turisták, a WHO küldöttsége volt, idegeneknek helye köztük nincs. Azt hazudta, új tisztviselő az amerikai konzulátuson, ismerkedik a várossal, szerette volna hallani egy helybeli szemszögéből és előadásában, amit a Sárga Daruról tudni illik. A selymes hangú elfogadta csatlakozását. A hivatalos kísérő viszont telefonálgatni kezdett, talán le is fotózta. Meggondolatlan lépés volt a Sárga Daruban feltűnni? Felesleges volt felhívni magára a figyelmet? Dehát épp ezt akarta, megbizonyosodni, hogy a recepciós jelentette-e az üzenetet miszerint egy gyanús amerikai turista – mi más lehet egy amerikai Kínában –, valaki ismeretlennel találkozik a Sárga Daruban. Persze a „kísérő” jelenléte lehet a véletlen műve, vagy a protokoll szerves része Kínában. A bemutató alatt nem kérdezősködött, résen állt. Az opportunus pillanatra figyelt, amikor kapcsolatba léphet a kutatóval. Takarítóként felismerhetetlen volt a védőruhában, attól nem tartott, hogy lelepleződik. Visszafelé ereszkedtek a lifttel, amikor maszkjának pántja „váratlanul” felmondta a szolgálatot. Hiteles hisztit vágott le: honnan szerez ő most másikat? Jól számított. A kutató táskája egész doboz maszkot tartalmazott, felajánlotta a pótlást. Robert Li ki akarta fizetni, a hölgy nem fogadta el, ő is ingyen kapta. Li erősködött – hadd lássa minél tovább maszk nélkül –, hogy feltétlenül fizetni szeretne, a nő hárított. Végül a „kísérő” határozottan közölte, a Kínai Népköztársaságban a maszk ingyenes, fejezze be az erőszakoskodást. Li nem akarta túlfeszíteni a húrt. Rövid maszk nélküliségét férfiúi bája kihangsúlyozására fordította. Míg a küldöttség szuvenír-beszerzésen fáradozott, nagy merészen, hálája jeléül meghívta vacsorára a kutatónőt, ahogy az egy amerikai gentlemanhez illik. A nő talányosan mosolygott, ahogy arra a kínai nőket a nyugati illem tudósok szerint eredendően nevelik, nem mondott sem igent sem nemet. Mindenesetre Li lovagiasan várni fogja, este 7-kor az Intercontinentalban.

Gyalog ballagott egy vendéglőig. Megebédelt. Végiggondolta a szemeteskocsi feltartóztatásának tervét. Sokismeretlenes feladat: a rövid idő alatt, míg rakodás címén a kocsi körül lebzselhetett, számos kérdésre nem kapott választ. Egyet bizonyosan tudott. A vezetőfülkében, valahol a padlószinten található a rakodótér központi zárja. Érkezéskor és induláskor is ott matatott a sofőr. De hogy hatol be a fülkébe, ha az belülről zárható? Készenlétben kell tartson valami súlyos tárgyat a szélvédő számára. Nem valószínű, hogy törhetetlen anyagból készült. Hoppá! Amikor ismerkedett a nedves piaccal, az egyik árusnál eladó boxereket látott. Ebéd után azonnal kilátogat. Házigazdáját is üdvözölheti futólag. A legfontosabb a gyorsaság. És szerencsére is szüksége lesz. Google térképen ismerkedett a környékkel, hol találhatók postafiókok. A küldeményt két részre osztja, két külön helyen adja fel. Azt is meg kell nézni előzetesen, van-e a postán csomagolási lehetőség. Tel Avivba fogja küldeni, nevezett Abel Moskovitch postafiókjába. Kevésbé kockázatos, mint egy amerikai cím. Persze, mindez csak akkor lehetséges, ha sikerül lelépnie a helyszínről, mielőtt a rendőrség megérkezik. Ha üldözésre kerül sor, útközben kell megszabadulnia a csomagtól, s akkor az egész akció csődbe megy. Ennek nem szabad megtörténnie.

A vendéglőből az első postafiókhoz indult. Elment a bérelt kocsi mellett. Úgy érezte, valami nem stimmel. Ösztönei veszélyt szimatoltak. Siker! Kapható típus doboz, csomagolástechnikai eszközök. Amikor kijött, már bizonyos volt benne, hogy követik. Hiba volt konzulátusi hivatalnokként bemutatkozni? Köztudott titkosszolgálati berkekben, mire való egy konzulátus. De ez tűnt a legvisszautasíthatatlanabb indoknak a csoporthoz való csatlakozáshoz. A hotelbe nem mehet vissza. Ott már várhatják és igazoltatáskor kiderülhet, hazudott. Konzuli dolgozóként miért nincs neki szolgálati lakása? Ez részben jó: ha nem a konzulátus alkalmazottja, akkor a kémkedés gyanúja sem kézenfekvő – igyekezett feltételezett követőinek gondolatmenetét követni. De akkor miért hazudott? Mit rejteget? Bekísérhetik, s akkor fuccsba mehet az akció. Kockáztatnia kell, mégis csak a hotel lesz a megoldás. Már az érkezéskor áttanulmányozta az összes menekülési útvonalat. A szemetes kukákhoz vivő kijárat kívülről nem, csak belülről nyitható. Túlhaladt a hotel bejáratán, majd hirtelen visszafordult. Követője kénytelen volt pillanatnyilag tovább haladni. Gyors irányváltással berohant a hotelbe. Ezzel elárulta, hogy felfedezte követését. Mindegy, most már menekülni kell, fel kell szívódni, hogy végrehajthassa későbbi terveit. A szobakártya nála volt, nem kellett a recepcióhoz mennie, szerencséje is volt, épp érkezett egy lift, gyorsan beszállt. Miközben becsukódott az ajtó, még látta a bejáratnál feltűnni követőjét, feltehetően az is észrevette őt, az ilyen típusú jeleneteknek ez a kölcsönösség az egyik filmszerű ismérve. A második emeleten kiszállt, vissza sietett a lépcsőn a földszintre. A kukákhoz vezető ajtó eléréséhez be kellett lépni a vendéglőbe, onnan a mosdókhoz vezető folyosóról nyílt az ajtó, amire angolul is ki volt írva: NO ENTRY. Futó pillantást vetett az előtérre, a követő a recepción feltehetően a mobiljára rögzített fényképét mutathatta a recepciósnak, miközben fél szemmel a lifteket leste. Valószínű a vendéglőben maszk nélkül is lefényképezhették. Nem hinné, hogy a recepciós felismerné, vigyázott rá, hogy őt csakis maszkosan lássa. A maszk-típusokat pedig sűrűn váltogatta. Hacsak nem készített másolatot az útleveléről. Elég sokat matatott a pult alatt, ahova neki nem volt rálátása. Az eligazításon azt mondták, a legtöbb kínai hotelben a külföldiek útlevelét lemásolják. Mindegy. A szobáját átkutathatják, pár ruhán kívül semmit nem találnak. Már az utcán volt, és futott a Sárga Daruhoz, ahol a kocsija állt. Érezte, hogy sarkában lohol az idő, bármely követő ügynöknél is szorosabban sarkallva tettre.

A kocsiját látszólag nem figyelték. Indulás után a visszapillantóban ellenőrizte, nem válik-e ki azonnal másik gépkocsi is a parkoló sorból. Nem. Akkor irány a piac. Megvette a boxert. A házigazdája pavilonja zárva volt. Érdekes. Ő maga mondta, sosem szokta a piac bezárása előtt elhagyni. Ja persze, a fekete meló. Szorít az idő, sarkában az idő, rohan az idő, neki még gyorsabban kell rohannia. Közben tervezett, kattogott az agya, félő, hogy valami titkosan kifejlesztett szerkezettel lehallgatják az agyát. A kínaiaknál sosem lehet tudni. A biztonság kedvéért a szülővárosa utcáin gyermekként ösztönösen elsajátított puerto ricoi spanyolul gondolkozott. Amíg azt lefordítják….

Az első kanyarnál leparkol, és ahogy megjelenik a szemetes, rááll. Megelőzi. A lámpák előtt lassít, ezzel felbosszantja a sofőrt, akinek sietnie kell. Ha sávot vált, ő is. Ez még jobban felbosszantja. A piros lámpáknál ezzel a módszerrel annyira felhergelheti, hogy kiugrik a fülkéből. De legalább is letekeri az ablakot, s úgy üvöltözik. Kérdés, mennyire ideges típus, mennyire szabálykövető. Ha szabálykövető, nincs mit tenni, egy piros lámpánál radikális akcióba kezd.

Valahogy mozgásképtelenné teszi. Megölni nem szeretné, mégis csak az emberi jogok híve. Elkábítja, a nadrágszíjában megvan hozzá a megfelelő eszköz. Ha nem sikerülne, marad a klasszikus módszer, a leütés. A sikerhez az is kell, hogy ne kövessék a kukást. Az nagyon összekuszálná a szépen kigondolt projektet. Beállt a leshelyre, beöltözött a sárga kezeslábasba, amilyent a szemetes sofőrje viselt. Hátha úgy adódik, hogy neki kell vezetnie a szemeteskocsit. Bármelyik percben megjelenhet.

Villogtató rendőrjárőr tűnt fel, majd a szemetes. Összetartoznak? Véletlen?

(Folytatása következik: Kockáztatnia kell. A rendőrautó mellé húzott…)

Az eddigi részek

Zsubori Ervin fotója

Mályay tiszteletesnek volt kedvenc szokása, hogy istentisztelet végén bemondta: „Pál apostol szavaival szólva – A jókedvû adakozót szereti az Isten”. Nos, felkérésünkre többen jelentkeztek, úgyhogy sikerült befizetni a Káfé újabb egyéves mûködtetésének az árat. Van tehát Káfé ’24 novemberéig. Köszönet az adakozóinknak, szeretjük õket. Gergely Tamás

Tovább »

Hulla úszik a Sárga folyón

Este vacsorára hívta főbérlőjét, itatta és beszéltette. A főbérlőt egy aznapi hír foglalkoztatta: középkorú férfi holttestét húzták ki a folyóból. A zsebében tízezer hamis dollárt találtak, amiből arra következtettek, hogy amerikai kém lehet. Mivel semmilyen az identitását jelző irat nem volt nála fényképét közzétették. Ő felismerte benne egyik kollégáját a piacról. Nem jelentkezett azonosítani, mert tudta, hogy van családja, majd ők. Azért mégis csak megdöbbentő, hogy évek óta ismeri, de még csak fel sem merült benne, hogy külföldi kém. Hát nem borzasztó? – szegezte a kérdést Chen Bin, alias Robert Linek. Fogas kérdés – tért ki a válasz elől szemrebbenés nélkül titkos ügynökünk, és nagy igyekezettel terelte az általa kívánt irányba a beszélgetés fonalát. Szerencséje volt – egy vérbeli titkosügynök a Sors ilyen típusú segítségét sem nélkülözheti –, a fickó egyik unokatestvére takarító az ominózus laborban. Rajta keresztül sikerült értékesítenie jónéhány bengáli repülőkutyát a labornak, kísérletekre. Erre Li „elárulta”, hogy ő a „Központ” megbízottja. Szupertitkos küldetéssel érkezett a városba ellenőrizni, valós dolgokat jelentenek-e a vírussal kapcsolatban, vagy jó kommunista szokás szerint igyekeznek az előnyös arcukat mutatni, nehogy leváltsák őket. Mire a házigazda óvatosan kijelentette, ő nem politizál, csak ha nagyon kell. Mi sem természetesebb, fő, hogy menjen az üzlet, reagált Li. Kérte, hívja meg másnap vacsorára az unokatestvérét. A házigazda arcán látni vélte, megtiszteltetésnek tartja, hogy ilyen nagy emberrel került kapcsolatba, ugyanakkor dilemmázik, nem lenne-e hasznosabb jelenteni a rendőrségen, mert azért nekik, vidékieknek össze kell tartani, saját érdekükben. Nem kell minden apróságot Beijing tömpe orrára kötni (Délen „tömpe orrúnak” csúfolták a fővárosiakat.) Li nem tudta eldönteni, melyik zseniális gondolat diadalmaskodott házigazdája agyában, beszédéből nem volt kihámozható. Vacsora után bejelentette, sétál egyet, kiszellőzteti a fejét. Csak a közelben cirkált, leste, nem történik-e valami gyanús. Éjfél után megnyugodva beosont a házba. Tovább »

Kivette a kukából a zsákot

Ebédszünetben nem tartott a többiekkel, azt mondta, másnapos hányingerrel küszködik, ránézni sem bír az ételre, csak a vizet nyakalta látványosan egész nap. Nagyjából kiismerte a labor különböző helyiségeinek funkcióit, beazonosította azt a termet, ahol átlátszó műanyag védő burokban sok száz, netán ezer üvegcse, kémcső, lombik pihent, különböző méretű és színű tálcákon. Észrevette, hogy az egyik helyiség, ahol püspöklila színnel nevesített lények dolgoztak, adott pillanatban kiürült. Ott látta korábban a legtöbb gyanús tárgyat. Sajnos, a különböző színű folyadékot tartalmazó tárgyakra számokat és betűket írtak, különböző színnel, neki ez nem mondott semmit. Gyorsan lefényképezett mindent, hátha fontos a sorrend. Talált kék öntapadós háromszögecskéket, amin miniatűr denevér rajzolata volt, néhányat zsebbe csúsztatott. Ugyanilyen jelzésű kémcsöveket, mindegyik színből többet is, ott felhalmozott műanyag dobozkába helyezett. A sarokban álló kukához indult, amikor vissza érkezett egy selymes hangú hölgy, s megkérdezte, mit keres. Alig volt ideje, hogy háta mögé rejtse a dobozkát. Közben rádöbbent, a mozdulatot a szobát felügyelő kamera rögzíthette. Valamit kell tennie, hogy elkerülje a lebukást. Bevált trükk, megkockáztatja: megbotlott, nekiesett a falnak úgy, hogy megnyomhatta, mintegy véletlenül a minden helyiségben szemet szúróan elhelyezett vészjelző gombját. Ráesett a kukára, kiborítva azt. A lopott dobozkát a nylonzacskóba gyűjtött szeméttel eltakarta. A selymes hangú hozzá sietett, hátha baja esett, kikapcsolta a rettenetes sivalkodást. Mire az őrök berohantak, feltápászkodott, rendbe rakta a kukát, előadta a berúgás meséjét, és hogy kicsit sajnos még mindig szédül, borzasztóan sajnálja, hogy bajt okozott. Az esetről jegyzőkönyvet kell felvenni. Menjen velük. Kivette a kukából a zsákot, a száját bekötötte, újat tett a helyébe a bevett úzus szerint, s vitte magával szerzeményét. Azt hitte könnyen megússza, tévedett. Kikeresték a videófelvételt, összevetették az ő vallomásával. Meghallgatták a selymes hangút, rögzítették az ő változatát is. Amíg előre-hátra tekerték a felvételt, amit ő nem láthatott, azon törte a fejét, mit hazudjon, ha a kamera meglátta, mi van a kezében. Valószínű, a fehér ruha, fehér kesztyű és az átlátszó dobozka egybeolvadt a képen. Eszébe jutott, hogy rövidesen érkezik a szemeteskocsi, jelezte, hogy neki perceken belül máshol kell lennie, ott is jegyzőkönyvezni kell, az ő aláírása szükséges. Máskor igyál kevesebbet, vagy lapátra kerülsz – eresztette útjára az őrség vezetője. Fellélegzett. Tovább »

B. Tomos Hajnal rovata

Ez év, október 21-én kerül sor Brassóban a megye magyar pedagógus-konferenciájára. Az immár ötödik alkalommal megredezendő szakmai tanácskozás célja: továbbképzó lehetőségeket biztosítani a magyar oktatók számára, ami majd lehetővé teszi, hogy napirendre térhessenek az épp érvényben lévő oktatási irányelvek fölött és tökéletesíthessék szakmai felkészültségüket. Ugyanis egy jól képzett és kellően tájékozott tanerő a minőségi magyar oktatás legfőbb előmozdítója – hangsúlyozza a rendezvény szervezője (az RMDSZ Brassó megyei szervezete) aki bíztat minden magyar pedagógust a konferencián való részvételre.

1. rész.

Robert Li őrnagy, Chinatown és Brooklyn boldog, a csillagos lobogóval átitatott lelkű gyermeke, a főnökei által vérprofi módon felépített akcióterv szerint kiszállt a dzsunkából. Mintha mi sem lenne természetesebb, ruganyos léptekkel megközelítette az első wuhani teázót, s benyitott. A bevált önellenőrzési technikával, a helyiség mosdóját célozta meg. Bemenet, agyába fényképezte a vendégeket, kimenet olyan asztalhoz telepedett, ahonnan beláthatta az egész zegzugos termet, s összevethette a bemeneti képpel a fogyasztókat. Akár követték, akár nem, rendelt valamit, beszélgetést kezdeményezett a pincérrel, akiről valószínűsítette, hogy foglalkozási ártalomként a rendőrség, vagy kémelhárítás spiclije. A csevegésbe hamis információkat csempészett, hogyha a tartótisztje a vendégek iránt szaglász, véletlenül se tudjon meg róla semmi harapósat. Majd teája gőzébe burkolózva adaptálta az akciótervet a pillanatnyi valósághoz. Tovább »

Látták, már hogyne

látták volna,

hogy omlik a föld

s a templom tornya,

de hogy miért fekete a zöld,

az már a betörők titka. Tovább »

ó az óhajok ritmusa
megcsodált vágy-sasok
és a sok
lemondás

már nem néz rád
hisz pusztán magad vagy
– magadban elképzelt –

volt-ország

magad fölé nem képzel
sz eget
hisz nincs ami vágyadhoz talál
mert nincs semmi
és nem is lehet
sz

Irgalmasságot akarok és nem áldozatot

Mondta a feltámadásra ítélt feláldozott

És egyszerűen magamba szállva

nem várok feltámadásra

Az önzést hogy elviseljen engem

a végtelent meg nem érdemlem Tovább »

Nekigyürkőzőm ma is, hogy születésnapodhoz nagyságában illő kívánsággal rukkoljak elő.

Általában nem sikeredik eredetire, pedig minden születésnapos arra vágyik, aztán beéri az egyszerű vagy összetett mondat sablonjával, amelyben siklik a szó kontrollt vesztetten, mint a behavazott sisonkára lépett kisgyermek.

Az esemény heve ellenére megérzi minden ünnepelt a sablonba befészkelődött féltő szeretetet és a mellette lapuló viszontféltés és viszontszeretés vágyát.

Élj szépen, ez a főkívánságom. Tartsd közel magadhoz az életet, hogy ne kússzék be közéd és az élet közé semmi ártalom, ami előidézhetné – pilinszkysen szólva – életed rétegződését.

Valóságodban lüktessen a derű, a soros érzelemből domináljon az öröm, az őszinteség és természetesség legyen minden tetted alapja, felebaráti szereteted legyen a beszélt nyelvet megelőző ember elfogadása, elfoglaltságodon törjön át mindig a figyelő szeretet, melyet kísérjen jóság és alázat.

Valóságod legyen a mindent bele pillanatok fűzére. Pillanatod ne legyen a következő pillanatba jutás eszköze és ne tartsa görcsben a valóság retusálásának egyetlen módszere sem.

Mert ha nem telik meg nyugtalansággal, nem siklik ki a pillanat.

annyira magunk
voltunk sokéves
galambpár dróton
esőben, felhős
napsütésben
búgtunk, szélfútta
időtlenségben
egymást hajszoltuk
magasságos
sohaelnemérésben
ártatlanok, burokban
születve, hosszan elbúgva
lepusztult hontalan
fiatal antennánkon
szürkésfehéren

B.Tomos Hajnal rovata

Idén immár hetedik alkalommal rendezik meg Brassóban a Magyar Színházfesztivált. A “Sică Alexandrescu” Drámai Színházban október 19 és 23 között sorra kerülő rendezvény öt napon át oktatja-szórakoztatja változatos kínálatával  a nagyérdeműt, ugyanis lesz itt táncház, paródia, vígjáték, verses-zenés produkció, dráma és még folytathatnánk a sort.

A színre lépő társulatok közül pedig jelen lesz a szatmárnémeti Harag György Társulat, a nagyváradi Szigligeti Színház, a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes, a kassai Thália Színház és jó néhány egyéni produkciót bemutató művész.

Ahogy azt már évek óta megszoktuk, nem hiányzik a seregszemléről a Bálint Ferenc tanár, tévés által vezetett brassói áprilys diákok társulata, a Grimasz színjátszó csoport sem. Műsorán egy Petőfi-versre írt Lackfi-paródia és Páskándi Gáza Az eb olykor emeli a lábát című abszurd mesejátéka szerepel. Kívánjunk neki sikeres megmérettetést !

   Gyermekkorom korondi mintájából maradt fenn a vágy, hogy a vasárnapot ne pakoljam meg feladattal, hogy az események és történések el tudjanak válni egymástól, mint a jól kidolgozott kőttes tészta a kéztől és a gyúródeszkától.

A vasárnapot szentmisehallgatással kezdtük, mely nem türemkedett ki életünkből, mint a gurdély a vastagbél falából. A délutáni program versmondás és -olvasás volt. Petőfi összes költeményének díszkiadása a neves művészek – Barabás Miklós, Benczúr Gyula, Böhm Pál, Greguss János, Jankó János, Keleti Gusztáv, Liezenmayer Sándor, Lotz Károly, Mészöly Géza, Rauscher Lajos, Székely Bertalan, Wagner Sándor, Weber Ferenc és Zichy Mihály – illusztrációival volt a kedvencünk. Tovább »

Költőidet megválogasd

 Szárnyaló szerelmű éfiú:

„Szeretnék egyszer a lelkeddel hálni…”

Hús-vér dombú Hopplizi:

„Mifélét hadoválsz, te?!…”

Szárnyaló szerelmű éfiú:

„De édesem, hisz ez Ady…”

Hús-vér dombú Hopplizi:

„Töketlen hűje, menny a francba!”

(B.D.)

Tovább »

mire a fadöntők megérkeznek
csak villámsújtott erdőt találnak

mire a fadöntők nagyot káromkodnak
hamueső hull szájukba szemükbe

mire a fadöntők látják hogy ennek fele se tréfa
vadvizek zúdulnak föléjük

mire a fadöntők nagy nehezen szárazra vergődnek
rájuk törnek a kiéhezett vadak

mire a fadöntők számba veszik veszteségeik
megnyílik alattuk a föld

mire a fadöntőkből csak szekercéik maradnak
himbáló ág emlékén csapzott madár dalol

Barátaim! A Káfé korábban kifizetett bére november 7-ig teszi lehetõvé a mûködését. Egy évre meghosszabbítani 82 dollárba kerülne, ám eddigi jótevõnk kasszája üres. Az egyetlen megoldás az adakozás lenne. Ha valaki adományozna 82 dollárt, vagy ha 82-en fejenként egy dollárt. Egy héten belül… Az illetõ/illetõk nevét feltüntetnénk a lapban természetesen.

B. Tomos Hajnal rovata

Laczkó Vass Róbert színművész és Székely Norbert zongorista nagysikerű előadása elérkezett a Barcaságra is. A Petőfi live – Egy vidám hangú vándorszínész ügyes-bajos dolgai című pódiumműsort kedden, október 3.-án 18 órai kezdettel a Brassó megyei Olasztelken, október 4.-én 18 órától pedig az apácai Gyülekezeti Nagyházban mutatják be.

A Petőfi születésének 200.-dik évfordulója előtt tisztelgő rendezvény ősbemutatójára Nagybányán került sor 2022 március 15-én, idén, október 5-én pedig immár a negyvenedik előadást nézheti meg a nagyérdemű Tordán, a Tordai Magyar Napok keretén belül.

És ha már Petőfi, akkor álljon itt a magam részéről is egy szerény főhajtás, lánglelkű, ifjú költőnk emléke előtt:

B.Tomos Hajnl

Kis csevej Morzsával

(paródia)

Mi a túró,  Morzsa kutya!

Hazajön az ember fia

S kend csak bámul, mint a borjú,

Rá se vakkant, olyan bárgyú.

No, de nem is azér’ jöttem,

Hogy a farka bojtját lessem-

Csinos barnát láték imént,

Mikor ide befordulék.

Persze, ezt csak kendnek vallom,

Nem vagyok én olyan barom,

Hogy egy cseléd észre vegye,

Mi van szándékomba rejtve.

Hiszen komédiás volnék,

Nem riaszt egy zaftos játék,

Mert a tyúk is azt kárálja:

Itt az idő, most, vagy soha!

Kend csak őrködjön, hű szolga,

Lesz majd kolbász, friss szalonna

És ha oltom szívem lobját,

Megírom az Anyám tyúkját.

  Közeledik az istentisztelet időpontja. Az országút mentén egyenes arányban az istentisztelet időpontjának közeledtével egyre tömöttebb sorokban kullognak a nagyobbrészt feketébe öltözött hívek a templom irányába.

  Arcukra, mint a show-műsorok fizetett tapsoló statisztáinak arcára, kiül a kényszeredettség.

   A hívek zöme nő, elenyésző számban akadnak köztük férfiak is, főleg özvegyek, akik feleségüket haláluk után kezdték el isteníteni. Pedig Isten és asszony is jó néven vették volna, ha ezt még életükben megtették volna.

  Amíg élt az asszonyuk, addig az Istennel való kapcsolattartást is rájuk sózták, nem volt elég szegényeknek a keresztjük, amelyet hogylétük felől érdeklődve mindig előkaptak a metaforás tarsolyukból.

  Asszonysori kapcsolatuk Istennel a bajok varázsütéses működésének reményében indul. Az elején a sült galamb effektusban bíznak, aztán elprózaiasul a dolog, a bizakodás átalakul elvárássá, majd ez utóbbi a követelőzés szintjére süllyed. Amikor már mindenkivel és mindennel torkig vannak, megharagusznak Istenre, földhöz vágják az éppen kéznél levő használati tárgyat, és elkáromkodják magukat felhánytorgatva a templomban eltöltött drága idejüket. S kezdődik elölről minden.