Belső-Magaria Ázsiában, a Himalája fősodorvonalán helyezkedik el, ami számunkra nagyon érdekes, talán az, hogy itt laknak a khám-magar nyelvű népek, különös körülmények között. A Himalája olyan eldugott területén élnek, ahol egy néhány hittérítő és sámánkutatón kívül, európai ember nem járt. Egykoron Körösi Csoma Sándor is tervbe vette ezen terület felkutatását, de a korai halála miatt nem tehette. Annak idején a gurka hadseregben szolgáló magar harcosokkal találkozott, ők hívták fel figyelmét “hazájukra”. Ősi világukban boldogan és egészségesen élnek, a kereket sem használják, kivétel a kézimalom. Házuk szigetelésére, agyagszerű anyagot döngölnek, a tetőbe. Vas eszközeik is vannak, de ezeket csak cserélgetik. A földműveléshez ásóbotot és faekét használnak, ezt örökölték nemzedékeken át. A tűz szent dolog, kovával, szárított mohával és taplóval gyújtják, és mindig próbálják megőrizni, így imájuk is hamarabb feljut az istenhez. Az ősi szkíta hagyományokat még megélik, a szkíta vallásban és erkölcsben nem ismerték a lopást, így hát a magar népeknél senki sem lop. Ősi mondáikat átadják a fiataloknak, szájhagyomány az erősebb közvetítő. Első településük Unám volt, a csodaszarvast üldözve ide érkezett Tadzsi és Türki. Akárcsak az ősmagyar genezisben Hunor és Magor. A magor népnél a csodaszarvas neve Rotoát. Az ősi magar rovásírás része volt a szkíta kultúrának, akárcsak az ősi magyar-székely rovásírás. Az évszázadok elzártságában nyelvük lassan a nepáli nyelvhez idomul. Sámánjaik vannak, még gyakorolják az ősi rítusokat, a gyógyítás is része ennek. Ezek a szokások a környező népeknél nem így nyilvánulnak meg. Ezek a népek halottaikat elhamvasztják, de a magar nép földbe temetkezik, a sírokra kopjafát állít. Ezekre hasonló jeleket, motivúmokat faragnak, mint az erdélyi székelyeink, és a tőlük távolabb élő szikek. Megjegyzem, hogy a hinduizált vagy akár az ortodox hindu, színbráhmin falvakban is működnek dzsankrik, azaz sámánok. E szerepnek a nepáli hindu közösségekben is van funkciója más, hasonló képességű egyénekkel, és ez a funkció térben és időben a mai napig dinamikusan változik.

A Magyar Tudományos Akadémia Körösi Csoma Társasága nevében Csáji László Koppány, Hoppál Mihály néprajzkutatók és László Zoltán barlangász járta végig ezt a különös „országot”. Addig a vidék legmagasabb hegycsúcsát érintetlenül hagyták, nem zavarták az isten világát. Végül beleegyeztek, és ezt a legmagasabb csúcsot 1997. augusztus 16-án Körösi-csúcsnak keresztelték, mely Belső-Magaria mértani középpontjában helyezkedik el. Csáji, kitűzte a csúcsra a magyar zászlót. Tovább »

Hazajöttünk. Egy hónapig voltunk Kolozsváron. Ennek az egy hónapnak különös hatása volt rám. Először is, mintha „mindenki” megismert volna az utcán, ami természetesen jól esett, és itt, Bukarestben, bizonyára hiányozni fog. Osztálytársak, ismerősök, barátok, szomszédok üdvözöltek és lapogattak, sokukat évtizedek óta ismerem.

Másrészt mégiscsak fojtogatott időnként a város, talán azért, mert eloldódtam tőle: otthon is voltam, meg nem is. Bajornak van egy szívszorító karcolata arról, hogyan változik meg a szülővárosa valakinek. Az enyém is megváltozott. Nem rosszabb lett, csak már nem úgy az enyém, mint amikor benne éltem.

Most már Bukarest az otthonom, s az utolsó héten ide vágytam vissza. Meg is beszéltük, hogy legközelebb csak három hétre megyünk el bárhová. Egy hónap túl sok, túlságosan kizuhansz mindabból, ami bensőségesen körülvesz. Az ember azt reméli, ha három hétig megy el, akkor nem kínozza a torkát semmilyen fájdalom.

     Szép az őszünk. Mindig szép – nemcsak az ősz – ha bőrünkben jól érezzük magunkat.

     Mert a mában élek, és jól érzem magam, a máról írok.

     A kezdet: Budapesten, Szabadkán és Belgrádban tavalyi júniusban volt Turczi István: Üresség – Praznina kétnyelvű fordítás-kötetem bemutatója. T. I. ezzel a kötettel mutatkozott be a szerb irodalmi köröknek. Tetszett – annyira, hogy tavaly a Szerb Köztársaság 7. Nemzetközi költőtalálkozóján Turczi István nem csak meghívott költő volt, hanem megkapta a Boszniai Szerb Köztársaság Írószövetség Nemzetközi Irodalmi nagydíját, az „Otvorena knjiga” (Nyitott könyv) elismerést. Tovább »

Emlékszem, 1989 előtt, ha nagymamámnál voltunk, és ők ugyebár nehezen tudtak beszerezni jó kévét, hát cikóriakávét ittunk. Megtörtént bizony az is, hogy az se volt, így nagymamám a kemencében sütött házikenyérhajat őrölte meg. Mi pedig, testvér, unokatestvér, akárki ki épp ott volt, sorban álltunk, vagy ültünk a nyárikonyhában, kezünkben kis piros babos csiporkánk, töltöttük a forró vizet, arra meg olykor, egy kicsi frissen fejt tejet öntöttünk, botfalusi kockacukrot tettünk bele, és állítom ma is, egyik legkülönlegesebb ízű, nagyon finom „kávé” volt az.

Máskor babkávét vettünk, szemeset, megőröltük, és például édesapám, miután hazajött Líbiából, az ottaniaktól eltanult módszerekkel, akár egy mázas csuporban is olyan kávét főzött, de olyan illata volt, hogy sajnálatosan azt, és sem az ízét, ma sem érzem. Tovább »

Kerti bál lesz, hogyha

beérik a termés. –

Hívnak téged, üzend meg:

nagy vödörrel elmész!

Úgy tűnik, már semmi sem valódi

a lihegő mindennapban:

kilincsek, lombok, női lábak,

mind, akárha dróton ránganának.

Ablakon át nézed

az ideges jövés-menést,

de már az ablak is csak ablak:

nem látni túlnan

a tavasznak szánt illúziókat. Tovább »

Káfé Fõnix: Milyen kávét iszol, mikor, hol, kivel?

Fiatalkoromban nem ittam kávét, mert nem volt. Létezett ugyan egy gyanús eredetű nechezolnak nevezett nagyon keserű valami (Romániában), amit, hogy iható legyen, meg kellett volna édesíteni, de cukor sem volt. Így nem kávéztunk.

Feketén és jó drágán vettek azért csempészett szemeskávét, aranyszínű volt a csomagolása, de vigyázni kellett, nehogy becsapjanak. Illatra és tapintásra stimmelt az áru, azonban felbontva ott volt a döbbenet: a felső réteg alatt közönséges bab. S milyen szégyen, ha ez került a doktorhoz! Mert ez valuta volt, előnyökért adták-kapták, körbejárt, meg nem itta senki.

 Manapság háromféle kávét iszom: hajnalban, s ez talán nem is tartozik ide, bár ha a nechezolt említettem, akkor ezt is, „lütyit”, három az egybent. Az iskolában sztresszivóként eszpresszót egy pötty édesítővel. A békés kávézásnak megadom a módját: lent a nyárikonyhában vizet forralok egy nyeles ibrikben, beleteszek csészénként egy kanál kézzel darált kávét, megvárom, míg majdnem kifut, akkor felkapom a lángrózsáról az edényt, s ezt még kétszer megismétlem. Aztán egy kanál hideg vizet csorgatok a habra, ettől a zacc leszáll az aljára, nem kell szűrni. Nagyobb csészébe öntöm, egy idő óta porcelánba, egy kockacukrot merítek bele és Dzsida Jenőre gondolok. Leülve kortyolgatom, lábamnál a kutya, ölemben a macska. Itt tartok kávéügyileg.

*A Szent Márton köpenye címû regény szerzõje

Így kávéznak a Káfé barátai

Ady után szabadon:

Párizsból megszökött az ész…

(B.D.)

Szép az őszünk? Hát, biztos van, aki szépnek találja, én inkább küzdelmesnek.

Mint többnyire külpolitikai témákkal foglalkozó újságírót, sokkhatásként ért a Hamász minden emberi képzeletet felülmúlóan brutális támadása Izrael ellen. Eddig is sokat kellett foglalkoznom Oroszország Ukrajna elleni inváziójával és az orosz társadalom egyre riasztóbb válságtüneteivel, most már a szövevényes közel-keleti viszonyokat is át kell látnom valamennyire. Ha még Észak-Korea is elkezd mozgolódni vagy Tajvanon történik némi kellemetlenség, meglehet, szét is szakadok, hiszen ezekről mind írni kell, ami még időbeosztás szempontjából is lehetetlen. Tovább »

Az ősz végre megjött, beérett a szőlő, volt sátoros ünnep, vendégek, jó vacsora. Aztán reggelre kitört a pokol. Soha nem hittük, hogy ez lehetséges. De a nyomorult kormányunk évek óta úgy gondolta, hogy a legjobb stratégia az elkerülni akármilyen megoldást. Hát végül is robbant. Az egyetlen vigasz, hogy rengeteg jó és áldozatra kész ember van itt. Remélem, ez majd segít.

Galambos Tibi, Izrael

  Bükkerdővel borított tömbként magaslik a vulkáni peremfennsík egyik maradványhegye, a Siklódi-tető, 1025 m magasságban az Erdélyi-medence keleti peremén a Bekeccsel átellenben.

  A tetőről déli irányba leereszkedve megközelíthető az az andezit-agglomerátumból, vulkanikus kőzetekből álló sziklafal, amely a Siklód-kő nevet kapta.

 Kiülök a Siklód-kőre. Kilátás nyílik Siklódra és a sóvidéki dombságra. Gyönyörű napsütéses idő van. Nyári meleg és őszi színek. Még jócskán van a zöld színből, de már megjelent a sárga, a barna, a vörös és a lila. E színek mellé csatlakoznak a hecserli, kökény és som színei. És a szép őszi kikerics lilás rózsaszíne. Tovább »

Szép az őszünk? – érkezik a messenger üzenet a KF szerkesztőjétől. Írd meg 23 sorban! Épp a szögedi Tisza parton sétálunk feleségemmel. Nyárias ősz tombol, amióta mérik az időjárást nem volt még ilyen kellemes az október. És ami a legfontosabb: nem kell fűteni. Idősek, fiatalok, családosok korzóznak a bódító sugárzásban. A túlsó parton, a Laposnak becézett szabadstrandon valaki homokvár-sorozatot épített, messzire látszik. Jó ideje ott van, hír lett belőle, csoda, hogy senkinek nem jutott eszébe lerombolni.

Pedig köröttünk közel és távol egyre fokozódik a rombolás eufóriája. Tovább »

Megint fúj a szél. Megette a fene. Csak nézem a sárga leveleket, ahogy a szél felkapja, s mint megannyi pillangó repkednek az úttest felett. A letört ágak békaként bucskáznak előttem. Hülye idő van már megint. Belerúgok egy jókora kavicsba, a cipőm orrán ott marad a sár. A tegnapi eső nyoma. Megállok és nézem a tócsákat. Ez egy időkapu. Tíz éve még az unokámmal ugráltunk benne. Én is. Naná! Mindegyik tócsa egy igazi élmény volt, s mindben szabad volt az ugrálás. Csak a szomszéd kutyája ugatott meg minket. Na meg az egyik öregasszony, aki nagyon csúnyán nézett ránk. Micsoda dolog ez, egy gyereket erre tanítani? Még hogy a sárban meg a vízben ugráljon? Na szép, ilyen a mi időnkben nem volt. Már majdnem elszégyelltem magam, amikor eszembe jutott, de bizony volt. Tovább »

Szép az õszünk. Neked errõl mi a véleményed?/Önnek errõl mi a véleménye? Írd/írja meg a Káfé számára… 23 sorban. Tisztelettel Gergely Tamás/Káfé

Ősz – Jóna Dávid

Ősz 1.

Szelíd halál, törvényt követ,

látszódnak a sóhajok,

vízre hulló levelek,

mint apró kicsi csónakok

szelik a vizet. Tovább »

Kukkol a rukkola,

mosolyog a málna,

hintáznak a meggyszemek,

készülnek a bálba.

B. Tomos Hajnal rovata

November 4-én, 11 órai kezdettel hálaadó ünnepséget szervez a Brassói Református Egyházmegye és a Reménység Háza. Az esemény programjában ünnepi istentisztelet, megemlékezés a 60 éve lebontott református templomra, könyvbemutató,  emléktábla koszorúzás, harangláb-avatás és az alkalom-adta üdvözlő  beszédek  szerepelnek. Az eseményt Lendvay Éva költő síremlékének megkoszorúzása és egy állófogadás zárja.

Lendvay Éva

"Macarena"

Majd azt álmodtam, hogy megmostam
egy férfi lábát, akit szerettem
mosóporos víz volt a tálban
valaki jött s ő rám kacsintott
hogy hagyjam abba, s ekképpen lettünk
idegenekből cinkosok.
Apró székely ruhás fiúcska
jött lefelé a csigalépcsőn
az ódon várban ahol mindez
lezajlott. Felborzoltam
erősszálú, göndör haját és
kisimítottam homlokából -
A mosdóvizet kiöntöttem
ó magdaléna, margaréta
és margarin és makaréna
hess!

Minden oly tiszta fagyos és csikorgó
csak a szó párál lüktet feldadog
elapadt vizét siratja a csorgó
még megvagyok azért még megvagyok

varjak gyászhangján elsötétlő felhő
behunyt szemem egén míg átvonul
nem tudja senki ki lesz majd az első
ki visszafogja röptét szótlanul

és szembeszáll vergődve bár az árral
s tollát hullatva bukni kénytelen
hóba dermedten kiterített szárnnyal
mint ki remél de hinni képtelen

“A fesztiválon való részvétel nagy megtiszteltetés és egyben kötelezettség is”

Idén immár hetedik alkalommal rendezik meg Brassóban a Magyar Színházfesztivált. A “Sică Alexandrescu” Drámai Színházban sorra kerülő rendezvény öt napon át oktatja-szórakoztatja változatos kínálatával  a nagyérdeműt, ugyanis lesz itt táncház, paródia, vígjáték, verses-zenés produkció, dráma és még folytathatnánk a sort. A színre lépő társulatok közül pedig jelen lesz a szatmárnémeti Harag György Társulat, a nagyváradi Szigligeti Színház, a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes, a kassai Thália Színház és jó néhány egyéni produkciót bemutató művész . Ahogy azt már évek óta megszoktuk, nem hiányzik a seregszemléről a brassói áprilys diákok amatőr társulata, a Grimasz színjátszó csoport sem. Ez utóbbi rendezőjével, Bálint Ferenccel beszélgettünk a minap az idei színházfesztiválról.

–A brassói színházkedvelők körében köztudott, hogy megalakulása óta vezetője és rendezője vagy a Grimasz színjátszó csoportnak. Hogyan mutatnád be a társulatot egy olyan nézőnek, aki még nem látta színpadon, esetleg nem is hallott róla?

-A Grimaszt, az Áprily Lajos Főgimnázium színjátszócsoportját,  1991-ben hoztam létre. Számos hazai és külföldi fellépéssel, fesztiválon való részvételével és az ezeken nyert díjakkal vívta ki magának a hírnevet. Évente megújuló közösségként, amelynek legfőbb ismérve a színház általi nevelés és a felhőtlen együttlét, a Grimasz több nemzedéknek alkalmat adott arra, hogy kipróbálja a színpadközeliséget, mint lehetséges létformát. Ugyanakkor talán ennél is meghatározóbb a műhelymunka, melynek során a diák a művészi tudatosságot, következetes munkát gyakorolja, ami az iskolai oktatást jótékonyan kiegészíti. Tovább »