Kedves Demény Péter! Legutóbbi bukaresti jegyzetedben ezt írtad: ”…vasárnap pedig a bábdarabunkat mutatják be Vásárhelyen, aztán a Vadkanragyogás román fordításáról és a folyóiratról beszélek” A Kéfé kérdi Mi a Vadkanragyogás?
A regényem, 2017-ben jelent meg.
Úgy teszel mintha élnél
Keményebb lennél a Falnál
Mielőtt bármit falnál
Válogatsz mi jó mi vétség
Tüstént elfog a kétség Tovább »
A napokban meglehetősen egyedi eseménynek voltunk tanúi Négyfaluban (Brassó megye). Százszázalékos magyar ajkú közönség előtt románul mutattak be egy magyar nyelvű könyvet. A kötet szerzője, Alexandru Stănescu – a Brassói Népművészeti Múzeum igazgatója – ért ugyan valamelyest magyarul, de a közönséggel való magyar párbeszédet már nem vállalta. Elődeink asztalánál – ízek, eleganciák, fortélyok, ez a címe a frissen megjelent kiadványnak, amely tulajdonképpen három nyelven, románul, magyarul és angolul került olvasóközelbe, a Brassói Népművészeti Múzeum és a Brassói Metropolisz Fenntartható Fejlesztési Ügynökség támogatásával.
A Covid-járvány óta megszerettem a sorban állást. Ha nem is az ideális 1,5 m biztonsági távolságot, de ennek egy zsugorított hosszúságú változatát betartják a vásárlók, nem kell küzdenem az egymásra mászás jelensége ellen. Így teljesen bele tudok feledkezni a szemlélődésem kiszemelt tárgyába.
Amikor beállok a sorba, előttem egy ápolt külsejű fiatalember áll, őelőtte egy vékony dongájú, ápolatlan külsejű 40 év körüli férfi kerül sorra a pénztárnál és fizeti, vagyis fizetné az erőitalát.
Fizetné, ugyanis a pénztárosnőnek odanyújtott 10 lejessel valami nem stimmel. Hiányzik belőle egy rész. A pénztárosnő szenvtelenül, de a vásárlónak kijáró alaptisztelettel szól, hogy próbálja meg a bankban beváltani a csonka 10 lejest egy ép bankjegyre.
Azzal nyúlna is az italért, hogy félretegye, s az ember sarkon fordulna, amikor a sorban utána következő fiatalember megszólal, hogy ő kifizeti.
A közvetítő szerepét is tisztességesen betöltő alkalmazott közli a vásárlóval, hogy kifizették a portékáját. Az megköszöni és megy is, hogy valahol felhajtsa nyugodtan a szomjúságát oltó italát.
Az első gondolatom a jelenet láttán nem az volt, hogy én kifizetem. A pénztárosnő hangnemét és arckifejezését vizsgálgattam, hogy van-e benne nyoma az állásfoglalásnak. És mire ezzel végeztem volna, késő lett volna észbe kapni, hogy segítsek a szomjazón, az már sarkon fordult volna.
Nem buggyant ki lelkemből elég gyorsan a jóság. Mintha útját állta volna a kipucolásra várakozó lerakódás.
Szemem megtelt könnyel. A meghatódottság és a kipucolásra várakozó lerakódás okozta bánat könnyei voltak ezek.
A Brassó melletti csernátfalusi 3-as számú általános iskola kisdiákja voltam, és szeretettel jártám vallásórákra, az iskolák melletti papilakra. Dr. Kiss Béláné Füzessy Irén (Kolozsvár, 1912. február 25. – Kolozsvár, 2004. március 9.) lelkésznő Bartalis János költő életéről mesélt, és mondta, hogy vasárnap feltétlenül menjünk templomba, mert Bartalis János költő személyesen fog egy előadást tartani. Édesapám a csernátfalusi evangélikus egyházközség jegyzője volt, egy köszöntőbeszédet írt a költő fogadására. Családostól ott voltunk a templomban, és életemben először csodálkozhattam el azon, hogy egy elő költő hogyan szavalja a saját verseit, milyen átéléssel tartja az előadását. A következő évek alatt még talán háromszor szerepelt Bartalis János a templomunkban. A középiskolában Barkó Anikó magyar tanárnő, más szemszögből tanította Bartalis János költő életművét, így még jobban megkedveltem a költőnket.
B. Tomos Hajnal rovata
Hétfőn, október 2-án újabb nagy érdeklődésre számító rendezvényt szervez a brassói Apáczai Csere János Közművelődési Egyesület. Ezúttal a székely felmenőkkel is rendelkező politológus, újságíró, Boris Kálnoky találkozik a brassói olvasókkal. A kőröspataki származású nemesi család történetét felelevenítő legfrissebb kötetét (Őseim földje – a Kálnoky család története) Szebeni Zsuzsa színháztörténész mutatja be, és beszélget a szerzővel a Reménység Házában.
Vakondsirály
(Debreczeni Éva)
2023. augusztus 17-én a csernátfalusi református templomban Hatházy Mihály zenetánár és Vajda András unokája egy csodálatos hegedűkoncertet tartott, amelyen elhangzottak Bach, Mozart, Massenet, Monti, Joplin zeneművek népdalok. Zongorán Varga Petru zenetanár kísért.
A hazai hallgatóság mellett, részt vettek a brassói Tiberiu Brediceanu művészeti iskola zenetánárai is. Nagyszerű élmény volt látni azt a metamorfózist, ahogy a nagyapa és az unokája egy szintről indul, de lassan menet közben az unoka virtuózitásban túlszárnyalja a nagyapját.
Elköltöztünk. Azaz más lakásba mentünk, a csomagokat felhordtuk, és nem találom a zokniimat. Vagy zoknijaimat? Szóval nem találom, és most a konyhában dolgozom, elosztópenúria miatt. A könyvek egyhalomban, a könyvtár polcai üresen állnak, az élet pedig mi tagadás.
Ma úgy belerúgtam az egyik fotelbe, hogy az egész Tejutat megláttam. Még nem tájékozódunk jól, de már örülünk. Hát ez is valami.
Holnap viszont indulunk Kolozsvárra, ahol kibéreltünk egy apartmant. Holnapután Désen tartok irodalmi foglalkozást a kiadó táborában, vasárnap pedig a bábdarabunkat mutatják be Vásárhelyen, aztán a Vadkanragyogás román fordításáról és a folyóiratról beszélek. Így hát egy hónapig nem jelentkezem Bukarestből, akkor ellenben újult erővel vetem be magam a Kaféba.
Körutazásunk utolsó megállóhelyén a Petőfi–Szendrey nyomvonalon elértünk a kezdetekhez: bejutottunk abba a bálterembe, ahol 1947 szeptemberében Júliát és Sándort először mutatták be egymásnak. Az egykori Arany-Szarvas fogadóról van szó, ahol a költő megszállt, s amelynek ablakából már a bál előtt meglátta az egyik szemközti házban vendégeskedő majdani feleségét, akivel aztán este, a fogadóban rendezett táncvigalmon össze is hozta a sors (és nemcsak vele, hanem Teleki Sándor gróffal is). A következményeket ismerjük… Az épület egy ideje az önkormányzatnak ad otthont, így a felújítására is sikerült pénzt találni. Ott jártunk estéjén egyébként ugyanebben a teremben rendezték meg a Petőfi ünnepséget és bált, immár harmadik alkalommal.
Blõd Lee
A ruha eszi az embert.
(B. D.)
minden mi törvény volt
most varázsszóra fejre állt
életemben
tótágast
állok magam is hogy
ne zavarjon ez a fordított
nézés
milyen természetes így
minden az agyban a vér
az egyensúlyozáshoz feszülő
izmok a fején átbukfencezett
logika a vers öntőformájából
ki-kicsapó életünk
a zsebemből szotyogó utolsó aprópénz
a jövő hiánya amitől néha üvölteni támad kedvem
glóriánk
Petőfi és Szendrey Júlia esküvői oltárát Szatmárnémetiben találtuk meg. Sőt, köszönhetően a szinte mindenhol mindenkit ismerő és elérni tudó idegenvezetőnknek, Etelkának, meg is tudtuk nézni, mert kinyitották előttünk a felújított püspöki palotát, amelynek kápolnájában látható. Az annak idején az esküvő helyszínéül szolgáló, ám később pusztulásnak indult erdődi várkápolnából menekítették ide, hasonlóan ahhoz a mívesen faragott, 1771-ben készült korpuszhoz, amely ma a palota reprezentatív lépcsőházát díszíti. Szatmárnémetiben a főtér szintén felújítás alatt áll, így ott nem igazán tudtunk sétálni, bejutottunk viszont a Filharmónia gyönyörű koncerttermébe, amely a századelőn szecessziós stílusban épült egykori Pannónia Szálló egyik szárnyában található.
Fiam, most te hunyd be a szemed. Pihenj kicsit.
Miért, jó uram?
Mert belépek az időkapun a rendszeretekbe.
Már benne vagy. Keleten már kinyitottam a kaput. Azt csinálsz, amit akarsz.
Nem drága barátom, nekem ez kevés. A lelketek is kell. Sőt, kell az összes titkotok.
Az egész ország lelkében turkálhatsz. Tizenkét évszázada, hogy a galaxisunkban szabad bejárásod van mindenhová. Tovább »
110 éve született Brassóban Mattis János (1913-1988), a híres képzõművész-dinasztia második tagja. (Apja Mattis Teutsch János (1884-1960 Európa-hírű festő, fia Mattis-Teutsch Waldemar (1950),a kortárs erdélyi képzőművészet kiemelkedő alakja).
Képzőművészeti tanulmányait Budapesten, majd Bukarestben végzi. Diplomázása után hazatér Brassóba és szabadúszó grafikusként dolgozik. 1948 és 1971 között a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum régész-múzeológusa. Ebben a időszakban gyűjti össze a háború alatt szétszórt értékes festményeket és apja hagyatékával együtt a múzeumnak adományozza. A sepsiszentgyörgyi Népi Művészeti Iskola oktatójaként számos fiatal tehetség útját egyengeti a képzőművész-pálya felé, ezek közül sokat befutott festőkként tart számon a hazai művészettörténet.
1971-ben tér vissza ismét szülővárosába és nyugdíjazásáig a Brassó Megyei Múzeum alkalmazottjaként dolgozik. Termékeny pályája során Brassóban, Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön, Székelyudvarhelyen és Bukarestben állítja ki műveit. Az ő nevéhez köthető a Brassói Képtár megalakulása is.
1988-ban helyezik örök nyugalomra a brassói evangélikus temetőben.
Súlyos testi sertés
(B.D.)
Bukovina és Máramaros templomai mellett a hatnapos körutazás meghirdetett programjának egyik fontos tematikáját ez a mondat írta le: a boldog Petőfi nyomában… A koltói Teleki-kastély, ahol Petőfi és Szendrey Júlia a mézesheteit töltötte, ennek jegyében került a célpontok közé. Ahhoz azonban, hogy eljussanak a mézeshetekig, előbb össze is kellett házasodniuk, illetve még előbb meg kellett ismerkedniük. A túra során tulajdonképpen visszafelé haladtunk az időben, mert Koltó megelőzte Erdődöt. Azt a párezres települést (románul: Ardud), ahol a faluszélen található egy kis tó, amely körül a szerelmesek annak idején gyakran sétálgattak (erre emléktábla is utal). Másrészt a szomszédos magaslaton állt – egy korábbi erőd maradványaira és köveiből építve – gróf Károlyi Sándor négytornyos várkastélya, amelynek kápolnájában tartották 1847. szeptember 8-án a nevezetes esküvőt. A várromokat nemrégiben megerősítették, egy bástya ismét szép állapotban látható, az esküvői oltárt viszont máshol kell keresnünk. És mi meg is kerestük…
Mit csinálsz te sátánfajzat?
Csak azt, mint mindig. Egyensúlyozok.
De miért játszod a kötéltáncost?
Nem játszom, az vagyok.
Le fogsz esni, nagy szakadék van alattad.
Én ugyan nem. Nézd a kezem. Az egyikben ott a temérdek arany.
A másikban?
A másikban az emberek, akiket a tenyeremen hordozok.
S ha megbillensz, mi után fogsz kapni?
Természetesen az arany után.
De ha elengeded az embereket, te is leesel.
Ugyan, te vagy az Úr és nem látod? A hátamon ott az ejtőernyő.
Látom én fiam, de tudod-e, ki hajtogatta össze?
Te? Te! Te… uramatyááááám!
A hajdan arany- és ezüstbányáiról híres Nagybánya megújulóban lévő középkori főterén épp egy magyar fesztivál zajlott, így tágassága kevéssé érvényesült. Megmászásra csábított viszont a központhoz közeli, templomokkal körbevett téren álló emblematikus Szent István-torony, amelynek kilátójából mintegy negyven méteres magasságból láthatunk rá a városra. Benne a Zazar folyó közelében, a Híd utcában álló református templom 18. századi tornyára is, amely – a környező, erdővel borított hegyek háttere előtt – a híres nagybányai festőiskola oly sok festményéről ismerős lehet.
Csak te nem hallod ha szól és hív
Hegedűszó amit ágvonók húznak
Csak te nem látod zokog a hold
Álomcsónakid csobbanva elúsznak Tovább »
Petőfi Sándor és Szendrey Júlia itt töltötte a mézesheteit, 1847. szeptember 9-e és október 19-e között: Teleki Sándor gróf koltói kastélyának vendégeként. Alighanem a költő születésének kétszázadik évfordulója is erősen közrejátszott abban, hogy a Nagybánya közelében fekvő, romlásnak indult zarándokhelyet – ahol, az öreg somfa alatti kőasztalon 28 vers született – nemrégiben kívül-belül felújították. Az őszi utazókat kiállításokkal szépen berendezett szobák, üde liget és a Szeptember végén című vers természeti képeit ihlető bérci tetők uralta panoráma fogadja…
Tegnap kész kaland.
Megvan az a rettenetes tulajdonságom, hogy ha felkavar valami, teljesen lebénulok. Régi házban lakunk, a yale-t nem kell bezárni, mert aztán nem tudod kinyitni. Ráadásul a kapuhoz két, az ajtóhoz viszont egyetlen kulcs van, folyton meg kell beszélnünk, kinél marad, és az hol hagyja.
Nos, tegnap megbolygatott valami. Ema elment aerobikozni, én meg elkészültem, megbeszéltem magammal, hol kell hagynom a kulcsot, kiengedtem a yale-t, és betettem az ajtót magam mögött. Azonnal rájöttem, hogy súlyos hibát követtem el, pánikba estem – ez a másik remek jellemvonásom – , kopogtattam a házinéninél, aki azonban nagyothall, nyomogattam az ajtót, de természetesen hiába. Végül elmentem, mert abban az állapotban úgysem tudtam volna mást tenni.
Elvégeztem a dolgom a szerkesztőségben, megnyírattam a bajuszom meg a szakállam, aztán hazajöttem. Napközben kiterveltem, hogy azon az ablakon fogok behatolni, ahol a cicánk jár ki-be. A házinéni fia autószerelő, van egy kis műhelye, abban meg mindenféle félszárnyú székek: nem éppen csonkák, de azért bonkák. Elvettem az egyiket, hogy elérjem a párkányt, de alacsonynak bizonyult. Eszembe jutott, hogy van egy fémlétra, előkerestem. Valahogy feljutottam a párkányra, akkor viszont alig tudtam megkapaszkodni, hogy beereszkedjek. Finoman kitéptem néhány tipnit, ami a szúnyoghálót tartotta, és végre, nagy nehezen bent voltam.
Hát ilyen nem minden nap esik meg az emberrel, velem sem. A nagyobb baj az, hogy nem mindig adódik egy egész nap arra, hogy bénaságaimat helyrehozzam.
Pusztai Péter rajza
