Zsákoltunk.
Öblös teherautókra deszkapallókon föl-le,
hátunkon az ország kenyere,
az is lehet, hogy exportbúza a Baraganról, ki tudja,
fütyültünk a jelenre,
érdektelenül bámészkodott ránk a jövő,
szakadozott, elmosódott hologram. Tovább »
Forrás: szerző FB-oldala
Nézem az arcodat, de csak álarcodat mutatod,
S közben, az én féltett gondolataimat lopkodod.
Tiltva voltál nekem, mindig látni vágytalak Nyugat,
Pénz nincs, hát stoppolok, minden úri kutya megugat. Tovább »
Ezt a jegyzetet egészen biztosan nem írom meg, ha nem ugrik a szemembe egy mém – a lehető legegyszerűbben fogalmazva, egy átalakított fotó – a közösségi oldalon. A fotóval egy már semmiképpen nem fiatal erdélyi magyar újságíró saját, oltásellenes, maszkviselés-ellenes, ki- és bejárási tilalom ellenes szövegét kísérte. Valaki, valakik átírták a világszerte jól ismert, az auschwitzi haláltábor bejáratánál levő feliratot, ilyképpen: Vakcin macht frei, és a kolléga ezeket a sok millió ártatlan ember halálára utaló szavakat találta megfelelőnek, hogy saját nézeteit még inkább gunyorosan aláhúzza. Tovább »
Érdekes statisztikát olvastam a svájci órakivitelről. Eszerint az olcsó svájci órák tömegét az iparilag fejlett országok lakói vásárolják, a nagyon drága órákat pedig a szegény országok lakói.
A drága és az olcsó óra között elvileg az árban van különbség: egyébként mindkettő az időt méri. A másodperces eltérések a gyakorlati életben nem számítanak. Nem valószínű, hogy az óra tulajdonosa a csillagászati időre kíváncsi. A csillagászati idő kiszámítása különben a kronométerek esetében sem egyszerű. Tulajdonképpen a legkönnyebb eljárás, ha a tudásra vágyó egyénasztalára helyezi kronométerét és föltárcsázza a helyi csillagvizsgálót. Tovább »
K1TŰNŐ GYAKORLAT
Fiatal lány jelentkezik a kórházban hirdetett ápolónői állásra.
— Van gyakorlata ezen a téren? — kérdi a főorvos,
— Igen.
— Hol szerezte?
— Otthon! Tudniillik két fivérem futballista, a harmadik
bokszoló, a mamám sí-sportot űz, a papám pedig autót vezet.
Színházi Élet, 1938/15
Hogyan hihetne az ember
egy fa- és bokorárnyék-
erdőben őz-szelíden lépkedő
folyó pusztító dühében? Tovább »
(Folytatásos részlet egy hosszabb portré-interjú szövegéből, kérdez: Bartha György, válaszol: Gergely Mátyás)
B. Gy. : Téged a szolgálat a gyárhoz kötött…
G. M. : Igen, a szolgálatom ideje 23 órakor járt le, ekkor átadtam az engem felváltó munkatársnak épségben a rám bízott részlegeket, és miután telefonon értesültem, hogy odahaza minden rendben van, kimentem a központba. A „tapsitér” néppel volt tele. Randalírozó alakok a megyeházában a büféket „kisajátították”, tudtam, hogy ennek nem lesz jó vége, és hogy Costea „elvtársnak” , a megyei első titkárnak a lakására is ez vár, (ő követte Szászt a megye élén), és mivel ugyanabban az ikerházban lakott, mint elődje, én nem az ő javait féltettem, hanem az Erdély tábornokét, akit – bár 7 éve kegyvesztett lett, – még mindig megtűrtek eredeti lakásában. Még éppen idejében telefonáltam a tábornok úrnak, hogy feltűnés nélkül hagyják el a lakást, és vonuljanak ki a fiukhoz, esetleg hozzánk, mert atrocitásokra is sor kerülhet, és mivel egy házban laknak a gyűlölt első titkárral, aki minden elődjén túltett az elrománosítási politika „gyakorlatba ültetése terén”, könnyen érvényesül a „nyulat bokrostól” elv! Tovább »
Körmöm alatt gaznövény nő.
Tenyerem alatt mezítlábas gyerek jajgat.
A síkság sárgaföld színében
észrevehetően félelem pislákol. Tovább »
Suhanó fákban élet korhad, határtalan a tér,
Eszmék és téveszmék kérgesednek, zötyög a szekér.
Nem látlak, árnyad jár mellettem, megfognám a kezed,
Mennyek helyett a földön kereslek, ruhám viseled. Tovább »
Ötödik rész, fontos tudnivalókkal: hogyan lesz valakiből analfabéta több egyetemmel és hogyan jut el Csíktaploca neve a nyugati határra.
A vallató tiszt egy magyar volt nálam, és sok zsidó és más nemzetbeli is volt, csak úgy a nevek után ítélkezve. Volt közöttük olyan is, hogy látszott rajta, sajnál minket. Nem is gúnyolódott, ami nagyon a szükséges volt, azt megtette.
Közben a Morsét is kezdtük elsajátítani, mert minden cella oldalán, minden börtönben, az ajtó fölött, ott van a Morsé Abc.
Lassan megtudtuk, hogy kik vannak a perben. Az is kiderült, hogy államcsínnyel vádolnak. Miniszterek vannak, egy tankezredes, régi birtokosok, papok.
A sok vegyes kérdés annyira megzavarja az embert, hogy nem is tudja elképzelni, hová akarnak kilyukadni. Ugyanis már volt olyan eset, hogy egy ügyben megindult vallatás alatt még vagy három ügy szökött ki.
A vallatóknak fontos is, hogy minél több érdekes adat birtokába jussanak, hiszen a kenyerükről van szó, arról, hogy igazolva legyen a fenntartásuk. Íme, mennyire szükség van rájuk! Tovább »
A harmadik fül
Áldott Jó Lélek volt aznap a mosogatásért felelős. Ilyenkor használta a harmadik fülét, ami ugyan nem látszott, de igen érzékeny volt. És főként a mosogatókagylóra koncentrált: hogy megvannak-e békében a mosogatnivalók egymással.
Aznap épp nem voltak, és hallatszott is, messze földre. Áldott Jó Lélek legalábbis hallotta. Igen, azzal a harmadik fülével.
„Na, megyek, megnézem mi a szitu”, mondta magának. Tovább »
ILLATOK
Jönnek egymás után, amint megérkezik az ősz. Kezdi a sült gesztenye, a sültkrumpli, a sülttök, a sült alma, a sült tökmag, a pattogatott kukorica. Amikor kilépünk a büdös kávéházból, ezek a finom, szerény illatok végig kísérnek bennünket az utcán. Gyomrunkat csiklandozva, figyelmeztetnek az egyszerű táplálékok kellemes ízeire.
Aztán felkapaszkodunk a villamosra, a kalauz ránk lehel, s ebből megtudjuk, hogy náluk odahaza disznótor volt, de a kedves atyafiak megint sok fokhagymát tettek a kolbászba.
Kemény Simon
Színházi Élet, 1938/14
MIT TEHET AZ ÍRÓ?
Az író dolga boldogabb időkben, hogy kifejezze az élet titkos élménytartalmát, nagyon pontos és erős szavakkal megnevezve az élet értelmét. Aztán vannak boldog, sűrű békével telített, bőségtől túlcsorduló korszakok, mikor az író átadhatja magát mestersége titkosabb feladatának, mikor megkísérelheti a lehetetlent, a szavak vegyszerével robbanthatja az élet anyagát, műszereivel behatol a tér és az idő térfogatába, elfoglalja a lélek új kontinenseit, gyarmatosítja és civilizálja a vad ösztöterületeket…De aztán elkövetkezik az idő, mikor az embereknek közvetlenebb szükségük van az íróra; olyan szükségük van reá, mint a papra vagy a katonára vagy az orvosra. Egyszerű segítségre van szükségük, s az író ilyen időkben: köteles helyt állani az emberekért. Mi a dolga, színpadon és könyvben, a mozgókép vásznán és a napilapokban?
Megmondani az igazat, kifejezni, ami az emberek lelkében; remény és szorongás, meggyőződés és bátortalan vélemény. Most nem a szép részletekről van szó. Most — még sokáig — az egészről van szó, az egészet kell megmenteni, az egészet kell emberibbé tenni.
Mit tehet még az író? Nagyon keveset és nagyon sokat. Erre gondoltam márciusban.
Márai Sándor
Színházi Élet, 1938/15
Forrás: szerző FB-oldala
(Folytatásos részlet egy hosszabb portré-interjú szövegéből, kérdez: Bartha György, válaszol: Gergely Mátyás)
Így került Erdély Elemér tábornok, volt megyei belügyes Szekuritáté parancsnok egyik napról a másikra a megyei turisztikai hivatal (O.J.T. Hargita) főnökhelyettesi posztjára. Sok ideig nem tölthette be, hisz – a vak is látja – ez a hivatal külföldi kapcsolatokat is „ápol”. Nem nagy csinadrattával megtették a helyi kerámikusokat, népi fafaragókat, textileseket, stb. tömörítő kisipari vállalat, szövetkezet(?) az „Arta Harghita” elnökévé. Itt kerültünk kapcsolatba egymással, ugyanis a vállalatomtól a meglévők mellé azt a megbízatást kaptam, hogy – mint mozgékony, mobilis személy – teremtsem meg és tartsam a kapcsolatot a két vállalat között. Amolyan ”összekötő szerep” volt ez. Ha nekik fémmunkára volt szükségük (plakettek, nagy ritkán szobrok, stb. öntése, gépjavítások) besegítettünk, hisz az I.P.I.C.C.F. keretében öntőműhely, javítóműhely is működött, ha nekünk szimpóziumok rendezésekor, protokoll-alkalmakkor kisebb műtárgyakra volt szükségünk, váza, fafaragások, kézimunka, ez-az – kéz kezet mos alapon – náluk könnyebben hozzáférhettünk. Sajátos, megszokott módja volt ez is a „szocialista együttműködésnek”. Nem volt csekélység az sem, hogy tőlünk kapták, a mi vállalatunk szolgáltatta nekik a gőzt! Tovább »
Csodálkoztok, ha visszavonul
az ember a világtól, ha hisz?
Hiszen, amikor még nem hitt,
fejét rágtátok, miért nem. Tovább »
„Dicsértessék a halál, a vidám,
dicsértessék nagypéntek után
husvétom hajnala!”
Szabó Lőrinc: Az álmodó halott
Ó, halál, dicsérnélek én:
előbb-utóbb találkozunk
a Sztüx folyó szeles partján,
és egy csónakon osztozunk, Tovább »
Forrás: szerző FB-oldala
Harmadik rész, amelyből kiderül, hogy mire is szolgált egy fekete szemüveg Romániában, a múlt század ötvenes éveiben, és megismerkedünk Temesvárral – alulnézetben.
Karácsony estéjén, vagyis inkább délután, egy hátszegi vadász lépett be hozzám, kérdezte, hogy van elég karácsonyfa a templomban?
Gondoltam már a kérdés után, hogy itt vannak a fekete autóval, mert ez az ember soha nem járt templomba, és ez a karácsonyfa-kérdés csak trükk. Úgy is volt, alig telt el egy pár perc, beleléptek a tisztek. Kezdték a házkutatást, de olyan szaporátlan módon, hogy gondoltam, még reggelig sem lesz vége. Az egyik ki is fejezte, hogy ennyi könyvet mikor nézünk át? Mondtam neki, hogy ez semmi, de mi van a középső szobában?
Arra gondoltam, hogy ott mind egyházi iratok vannak és nincs amitől félni. Tovább »
(Folytatásos részlet egy hosszabb portré-interjú szövegéből, kérdez: Bartha György, válaszol: Gergely Mátyás)
1985. nov. 19-től került sor a tömbházból való kiköltözésre és a beköltözésre az új családi házba. Téliesre forduló, késő őszi idő köszöntött be. Másnapra lehavazott. Megyek haza a munkából a tömbházlakásba, ahol hat éve, 1979-től lakott a család. Velem tartott Lajos József főnököm is, akit egy kávéra invitáltam be hozzánk. A vendégem még az előszobában várakozik, én belépek a konyhába, és nyúlok a konyhaszekrény polca felé, ahol a kávéscsomagot tudtam (a korabeli romániai viszonyokat ismerők azt is tudják, milyen utánajárásba, relációk igénybevételébe került egy negyed kg babkávé beszerzése akkor!), hát nincs a polc sehol. Az történt ugyanis, hogy távollétemben, az én tudtom és beleegyezésem nélkül a feleségem, az apósom és a sógorom összebeszéltek, és belevágtak a költözésbe, holott én a telet még a tömbházlakásban számítottam eltölteni. Ahogy mondani szokás, a kész tények elé állítottak engemet. Végülis, mit volt mit tenni, belenyugodtam, és pár délután végrehajtottuk az egész nagy költözködési cécót, bútorcipelés, ki- és berakodás a kocsiba, majd a házba, rengeteg apró meg nagyobb cucc, stb. , úgy ahogy az lenni szokott. Tovább »
A Rózsavölgyi Szalon legújabb bemutatója
Szakonyi Károly 90 évesen is friss szellemi kapacitással rendelkezik. Írja, írja, mert ez a dolga, írni, amíg lehet, ha sikerült valamit jól megírni, akkor nem szabad abbahagyni – ahogyan mondta a kilencvenévesek nyugalmával a kérdező Horváth Péternek, aki maga is kerek 70. A barátságuk régi, a munkakapcsolatuk is visszanyúlik majdnem a kezdetekig. A Hatodik napon előbemutatóját megelőző kerekasztal-beszélgetésen a nyilvánosság előtt vállalkoztak egy igazán baráti emlékező beszélgetésre Szakonyi Károly, Keleti Éva, Radnóti Zsuzsa, amit Horváth Péter vezényelt mint színházi rendező, de jóbarát is. Tovább »
Závor Zoltán író. Tulajdonképpen boldog párkapcsolatban élt Enikővel. Gyerekük még nem volt. Zoltánnak idáig három vagy négy könyve jelent meg. Volt könyvtáros is. Feleségének mindig megmondta, hogy milyen könyvet vegyen. És milyet ne… Ő úgy gondolta ért ezekhez. A könyvek világa az ő szaktudása volt.
Enikő is szeretett olvasni. De nem az ura könyveit. Mindenfélét. Este az ágyban. Klasszikus világirodalmat, mesét, sci-fit, thrillert és szerelmes regényeket. Ez utóbbi kettőt Zoltán nem szerette. A sci-fit még talán. Hiszen nagy fantáziájú volt. Az ő igazi műfaja a novella és a regény volt. Az előbbiben nagymesternek látszott. Persze a regényben is…
Egyszer Enikő egy novelláskötetet vásárolt. Ő neki nagyon tetszett. De Zolinak egyáltalán nem. Tovább »
Pusztai Péter rajza
