Mozgó jámbus Van nekem egy szerencsétlen ódaköltő barátom. Azaz, fájdalom, csak volt. Tegnap hírtelen elhunyt, egy veszedelmes jámbusroham a sírba ragadta. Tegnap este még együtt ült velünk az Angol királynő bohémasztalánál a mi Mozgó Jámbus barátunk, s hidegvérrel adott elő öt percig tartó jámbikás mesét, de már egy-egy, a beszédbe csúszott trocheus sejteni engedte a […]

A szérum Nem tartozom azok közé, kik álszeméremből hazudnak. Őszintének, mondhatnám szemtelennek tartanak csekély számú ismerőseim. Bevallom tehát azt is, hogy sohasem ambicionáltam magamnak a józan életű jelzőt. Már zsenge ifjú koromban vén lumpnak hívtak nem kevésbé lump, de szintén ifjú barátaim. Azóta nőttem években, de bölcsességben nőni semmi kedvem sem volt. Életfilozófiám szilárd és […]

Egy abszolutizmust pártoló politikus kitörése Mit nekem most a világnak Fölmagzott politikája; Országvilág-események Viharszülte gombaágya! Majmokat majmoljak én is? Nojsz’ egyéb se kellene! Engemet nem tántorít meg A világ forgószele.

Doktor Bakó /Filmnovella/ Dr. Bárány „kombinált irodája”. Szóval, egyszobás lakás, vasággyal és íróasztallal. Nyomorgó diplomás szomorú albérlete. Bárány jó lelkű, finom, lírai ember. Koldusszegény, fiatal ügyvéd, és egyben kliens is. Mellékfoglalkozására nézve álláshalmozó. Ugyanis barátja, Szalai, egy nagy délutáni lap riportere, eseménytelen napokon az ügyvéd révén jut híranyaghoz.

A végrendelet A főuri kör diszépületén Zászló bejelent nagy gyászt feketén: Hogy sírhat a nemzet, mert ime holt, Ki köztük a jobbak egyike volt.

Nő a holdon Amit férfi nem tesz soha, seprűnyélen száll a holdra a nő, és ott

A beszélő papagáj Topcsekkel volt dolgom. Szép, magas, fekete ember Topcsek, orra hegyes és hosszú, képe beesett, füle nagy és eláll, vékony két lábszára rettentő hosszú, most, ahogy mindent elmondtam róla, most látom, hogy nem is olyan szép ez a Topcsek. De a felesége határozottan szép asszony, illetve csinos, már olyan izé… hogy is mondjam, […]

Még egy decit, Naccsásúr! A kocsmáros rákönyökölt a pultra, kezével megtámasztotta a fejét, s a gomolygó szivarfüstön keresztül közömbös arccal nézte vendégeit: idő és sors által megviselt öregek, szerelmet szeszbe fullasztó vénlegények, magukat pótolhatatlannak tartó fiatalok, kik gúnyulódnak a vénlegényekkel s álcázott komolysággal figyelik az öregeket, közülük is főleg Jánost.

Foci Odajön a fiam, elgondolkozva néz rám. Mint egy mélytengeri búvár a víz alól, kiemelkedem a munkából, mert látom, hogy valami fontosat akar kérdezni. – Apu, Isten szokott focizni?

Uráli ciklus (limerickek*) Szőke a finn, szép a magyar! „Nyelvrokonok? Miről hadar? Suméroké rokon, Sőt közeli fokon! Ennyit se tud, maga badar?!”

Sosem leszek nagyúr Csúcsokra mászni sose vágytam: a sziklafal oly meredek; bár jobb, mint elsorvadni rákban, nyakat törni sem szeretek.

A család utolsó élő tanúja Küsztendi Baba a 103. születésnapját ünnepelte, amelyre számos távirat érkezett a világ minden sarkából, de még Almásmálomból is. Kiszálltak a jól fűtött mikrobuszból a fotóriporterek, akik annyi lelkesedéssel csattogtatták méregdrága masináikat, mintha egy aranyérmes szarvasbikát fotóztak volna az almásmálomi vadaskertben, ahol Bóverly Tivadar bátyám volt a fővadászmester, amíg ki nem […]

A hitvesi költészet nehézségeiről „Én feleségem, jó és drága-drága” (Kosztolányi Dezső) „Vesztemre vevélek el utczai rongy” (Goethe) Arról szól ez a makáma, – hogy az ember milyen szomorú lesz, ha a hitvese már régen ugrott a nyakába, – meg arról is szól másfelől viszont, – hogy milyen nehéz megénekelni egy házastársi viszonyt. – Ó, mennyivel […]

Melyik felem székely? A hajdani Székely Népi Együttes gyakran vendégszerepelt, szinte minden hónapban, de legalábbis kéthavonta megfordult Petrozsényban, és ott olyankor népünnepély volt. A csaknem ezer férőhelyes munkásklubban nem lehetett egy gombostűt leejteni, annyi magyar ember gyűlt össze, hiszen a bányában szinte az egész Székelyföld ott dolgozott. Nekem az édesapám háromszéki, édesanyám petrozsényi, mindig mondták, […]

Ó, lányok, asszonyok, szia! Vagy tíz esztendeje, amikor minden hónapban megrendezték az Új Írás munkatársainak találkozóját a Százéves étteremben, olyan írnokok közé kerültem véletlenül, akiknek mindegyiküknek óriási terveik voltak: az egyik színdarabot készült írni, a másik regényciklust, a harmadik önéletrajzot. Én nagyon szégyelltem magam, hogy nekem nincsenek terveim, hát végül közöltem velük, hogy én is […]

A magyar halacska Életsodrásban, kőrácsok között tízuszony-akarattal úszik a csacska, makacska magyar halacska.

bukolika 65. születésnapomra öt birkám van büdösek büdösek pedig nem is rihesek-rühösek

Kedves tanárom volt Kajcsa Jenő, Székelyvajában tanított magyar nyelvet és irodalmat. Képzeljenek el egy alacsony, tömzsi, kissé kopasz emberkét, aki mindennap két degeszre tömött táskával jelenik meg az iskolában, reggel hét után elkapja azokat a szegény nebulókat, akik túl korán érkeznek, és irgalmatlanul tömi a fejükbe a helyesírási szabályokat. Hogy aszondja: a szóvégi ó, ő, […]

A Búvár című folyóiratnak, ha nem is rendszeresen, de volt egy Vidám tudomány rovata, mely híres tudósok furcsaságait gyűjtötte. Persze ezek között, a többnyire valós esetek, és a sok jellegzetes „vándoranekdota” között, számos akad, amelynek a tudománnyal való érintkezése csak arra korlátozódik, hogy szereplői tudósok, egyetemi tanárok, de a leírt eset tulajdonképpen bárkivel megtörténhetett volna. […]

Életmentő felirat Iván belépett a kocsmába, bent doh és pálinka szaga keveredett. Mindez nem érdekelte, ő Máriának kellett átadjon egy üzenetet. Mária pultoslányként dolgozott, már három és fél éve. Ivánt ez sem nagyon érdekelte, ő csak hírt hozott. Várnia kellett, mert ketten éppen rendeltek, mindketten sört, korsóban, jegesen, kevés habbal, mindezt vidáman. Ivánt még ez […]

Badarságok, szóbeszédek Van egy hely, úgy hívják: Trianon – Túl Tordán, Tusnádon, Tihanyon… Benne sok francia, Semmi garancia – Minket meg új járom, iga nyom.

Hogyan sírok én, gazember?! A ZOKOGÓ MAJOM épülete ma már nincs meg, de tovább él a romantikája. Valamelyik napon, amikor a romos és poros telek lábánál megálltunk s kissé megilletődve pillantottunk a téglarakásokra, azon tűnődtünk, hogy is fűzhet annyi embert oly sok emlék, hála és szeretet ehhez a zsebkendőnyi helyhez, amely a megszépítő távlatból az […]

Mikor rehabilitálnak? (Írtam Székely János Semmi – soha című versének hatására) Mi, nyugdíjas tanügyiek, lélekkeresztfás korban éltünk, eszmetőröket döftek belénk, és mint az elítéltek, féltünk.

Eperjesen történt 1844. után. Tompa Mihály, a „Virágregék” költője akkor még fiatal teológus volt. A diákszobában négy jó cimbora űzte az időt beszélgetéssel: Péchy István, Comáromy Sándor, Puky István jogászok és Tompa Mihály. Ha láttátok volna, jegyezte meg az egyik jogász, hogyan eszi Miska a virslit! Az nagyszerű! Kedves ételem a forró szepesi tormásvirsli, jegyezte […]

Zágoni Attila*-paródia Parolázzunk szobrainkkal! Világszerte elterjedőben van a ,,Parolázzunk szobrainkkal” nevű mozgalom, melynek hívei összehaverkodnak köztereink mellőzött bronzfiguráival, és szeretett családtagként kezelik őket. Elődeink valósággal iszonyodtak attól, hogy szobrokkal barátkozzanak, nem is merészeltek a közelükbe menni, legfeljebb madártávlatból szemlélték őket, és riogatták a madarakat, ha azok nem maradtak madártávlatban.