A temetés fellazítja a lelkem. Jó alkalom az örök számvetéstől hajtott lelkiismeretvizsgálatra, mely túl a formalitás, megfelelés és feszélyezettség szintjén eredményesebb, mint gyónáskor. Elmémbe szomorú életesemények és -történések kúsznak be, mint az üvegtesti úszóhomály a látómezőmbe, és kívánságformába öntve vágyott növekedésem egyszer csak elerednek a könnyeim. Tovább »
„30 éven át egy kávátlan kút volt a hazám, egy gyalulatlan deszkaföld meg 3 fekete disznó a Tövisháton. De még ezért a hazáért is át kellett szöknöm a határon. 10 éves koromban viperát kellett kővel agyonütnöm […] martilapun, vadsóskán élnem. Akkor akartam meghalni, amikor a szemembe mondta a rendőr, hogy nincs hazám. És azóta tudva tudatlan reménytelen szerelemben éltem hazámmal, aki mindig messze volt, sosem ott, ahol én. Mentem pedig érte árokparton, hegyen át, határon át. […] Nekem az örökös kivándorlás maradt, az örökös bujdosás halottam nyomában, határokon át, útlevél nélkül mezítláb, névtelenül.” Hervay Gizella levele Jékely Zoltánnak 1980. február 28.
Cristina Gloria Oprisa (sz. 1954) számára az állandó kiindulópont, örök ihletforrás a mindennapok egyszerű tárgyai, jelei: ablakok, virágok, épületelemek, ágak, gyöngyök ritmikus rendje, dinamizmusa, amelyet olykor számok és betűk gazdagítanak, egészítenek ki. Lényegében ő is az élet ezernyi múló csodáját, sziporkázó varázslatait rögzíti temperával, pasztellel, akvarellel, kollázs technikával, tollal, pecsételéssel, spricceléssel a legváltozatosabb textúrájú alapokra. (Muhi)
Zagyva László (sz. 1945) művei tanulsága szerint alapvetően lírai alkat, a műgonddal mintázott, cizellált formák, felületek művésze, attól függetlenül, hogy kisméretű érmet vagy monumentális bronzszobrot készít. Szobrai a technikai, formai változatosság ellenére egységes összképet mutatnak, alapos anatómiai ismeretekről, szakmai igényességről, humorérzékről árulkodnak. (Muhi)
ott
nem itt
sose itt
a meghitt szél engem elvitt
izlandban lerakott
terrakotta házban lakom
halat pikkelyezek,
halszagom van
jávora átcserélném,
de nem lehet
a jóisten kinevet
Amikor Arisztid előbújt föld alatti rejtekhelyéről, nem volt alaptalan az érzés, hogy ezer éve nem szívott friss levegőt. Köhögni kezdett, hogy a tüdeje majd kiszakadt. Hiába volt gyönyörű, buja zöld a táj, nem láthatta, szemei fájtak az erős fény miatt. Amint enyhült a pislogása, gondolta körülnéz a városban. Az élelmiszerraktára kiürült, aztán meg tájékozódni is akart, hogy mi újság a felszínen. Ruházatára ráfért volna a frissítés, persze ennek nem volt tudatában. Tovább »
B.Tomos Hajnal sorozata
A napokban Nagyszüleink menyecskeládája cím alatt nyílt kiállítás a Brassói Néprajzi Múzeumban. A barcasági csángó, román és szász mintákkal diszített kelengyeládák kollekcióját április végéig hétköznap 9 és 17 óra között tekintheti meg a nagyérdemű.
A fotót B.T.H készítette.
minden vers
veszteségek szobra
fölosztva
fájó darabokra
nézel arra
mindig
ami nincs
tekinteted
szorongó bilincs
s a vers
végül
csak
tökéletes csend
azt mondja el amit a csend üzent
Az ablakunk alatt van egy meggyfa. Jó nagyra nőtt, ágai szinte elérik az elektromos vezetéket, törzse rövid, masszív, amikor virágzik olyan, mint egy mennyaszony, de nem termett már két év óta.
Ki akartuk idén vágatni, de csak halogattuk s mivel korán jött a jó idő, a fa korán rügyezni kezdett. Tovább »
B.Tomos Hajnal sorozata
Újabb kulturális rendezvény házigazdája volt ez év március 30-án az Apáczai Csere János Közművelődési Egyesület. Csütörtökön, 18 órai kezdettel nyitották meg a Reménység Házában Miszla Art@Csernáton alkotótábor kiállítását, melyet Sátha Imre Géza művészettörténész, a Székely Nemzeti Múzeum múzeológusa méltatott. Ezt követően került sor Csinta Samu legújabb kötetének bemutatására. A „Bál a romkastélyban” című könyv nyolc erdélyi főnemesi család második világháború utáni sorsát, valamint a leszármazottak visszatérésének és jelenkori küzdelmeinek kürülményeit követi nyomon.
A fotókat Házy Bakó Eszter készítette
Erdei Anna (sz. 1945) egyéni hangvételű, korszerű grafikusművész, aki tanuló évei során nemcsak alapos jártasságot szerzett a különböző hagyományos és kortárs grafikai eljárások dzsungelében, hanem évtízedeken át, nyugdíjaztatásáig tanította is ezeket a nyíregyházi szakközépiskolában. A fentiek ellenére művészi eszköztárának domináns eleme az érzékletes, kifejező, végtelen változatos lehetőségeket kínáló művészi rajz. (Muhi)
Tudatom játszik a látásommal a látásom a tudatommal Oka nem szürkehályog volna bár az orvos szerint alakulóban Ideiglenesen elvetem A szélvédőn áttör a március a nap öle élménydús úton vagyok Nem érszűkület vagy agyi trauma még s már az oka bár az életkorom bármire predesztinál A sebesség viszonylag nagy mindenesetre a megengedettnél nagyobb ez viszont egymásra tolja a tavaszt és a telet fagy és kikelet Játszik tudatommal mindaz amit a kertekben látni lehet a barackvirágok jéggé dermedt vattacukor csokrok ezek meg barackvirágok összegubancolódott vattabojtok Kikukucskál egyik a másik alól és én képtelen vagyok felismerni hogy melyik vérzik a barackfa ágakon 2023. március 27.
Mitroi Timea: Sziámi 1. (olajfestmény, 190 x 140 cm) Mitroi Timea fiatal szatmári képzőművész munkái széles skálájú útkeresésről tudósítanak, amely a hagyományos ábrázolástól a fotó alapú képépítésig, az absztrakt expresszionizmus kifejezési lehetőségeitől a realizmusig nagyon sok mindent egyesít, ötvöz az elődök tapasztalataiból úgy, hogy a végeredmény megőrzi újszerűségét, egyediségét.
Én sohasem láttam a péket részegen, de volt, mikor a mesterasszony csak kiszólt a kis házból, hogy ma nem lesz sütés, mert a mesterúr ivott. Akkor már csak a következő napon állt neki a dagasztásnak.
Ettél már olyan kenyeret, hogy mikor etted, szemed becsuktad, nyelveddel forgattad falatját a szádban, s a következő falat még nagyobb gyönyört okozott? Tovább »
Volt nekünk egyszer egy piros-tarka tehenünk. Ez a piros fehér dobozos tejről jutott eszembe, erről aztán eszembe jutott a macska, az a sehonnai, akit csak esténként láttunk az istállóban amikor anyám a piros- tarka tehenet fejte. A szép habos tejből legelőször a macska kapott, a sehonnai, akit anyám ki tudja miért, szeretett. Azaz nem ki tudja, mert pontosan tudtuk, a macska minden este fogott egy egeret és ott hagyta a küszöbön fizetség képpen.
Látjátok, még az állatba is több emberség szorult, mind egyesekben – oktatott anyám. Ez a bitang macska nem ingyen eszik, megdolgozik érte. Erről aztán eszembe jutott sok minden, ami mostanában sokakban felvetődik, amin a macska egy pillanatig se gondolkodott, hanem csak tette a dolgát. Jó is lenne, ha az ember csak tenné a dolgát – ilyeneken gondolkodtam ma reggel, amikor egy csepp tejet öntöttem a kávémba.
Hol volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren is túl, volt egy gyönyörű erdő. Ebben a rengetegben a fák törzse olyan vastag volt, hogy öten sem tudták átölelni. A tölgyek és a bükkök jól megfértek egymás mellett, de elvétve egy kényesebb fenyő is megmutatta magát az arra járóknak. A lombos fák levelei selymesen ringatóztak a szélben, a napocska huncutul villantotta meg mosolyát az ágak között. Idilli csend uralkodott az erdőn, a darazsak zúgása volt a legnagyobb zaj, mikor arra vitt utam. Igaz, ami igaz, a szélső bokrokban megbújtak a Húsvét Szigetekről ide emigrált nyuszik és időnként kiszaladtak répát csenni a szántóföldre. Nem zavarta őket senki, az erdei állatok, az őzek, szarvasok, sőt még a vaddisznók sem haragudtak a nyuszikra. Már csak azért sem, mert tudták, mindjárt itt a húsvét és ők hozzák a hímes tojásokat. Hogy ezt a butaságot ki terjesztette el, nem tudni, de mióta világ a világ, ez így van. S a nyulak ugye kénytelenek a törvényeknek és a szokásoknak engedelmeskedni. Azt semmiképp nem akarták, hogy holmi renitens bevándorlóknak nézzék őket, még a végén kiutálják őket a bokorból. Tovább »
Szuszogásom, lelked óceánjának hullámzása, erő és erény,
Gyémánt szemed karcolja az eget, óhaj és kék remény, ömlik a fény.
Csengő kacajod a part, enyém-e arcod, ha érinti a végtelen?
Féltő karod betakar, a tudat örökösen kérdez, mert hitetlen. Tovább »
Hajdú Mónika fotója
*Kondra Katalin az Alkonyzóna irodalmi lap szerkesztõje
Pusztai Péter rajza