Tóth Mónka: Álmok
Álmaimban idegenek támadnak.
Olyan emberekhez bújok, akiket alig ismerek.
Az ismeretlentől való félelem miatt egymás emberségében keresünk vigaszt.
Cseke Gábor: Tavasz virul
Hány tonna szemetet
fuvaroz ki a városból naponta
a szelíd naplopók
befutott rendje?
Elmélkedik a költő
– vonatablakban,
elmerengve. Tovább »
Iván Gizella: A Hazug megkísértése
Hol volt hol nem volt, talán sehol sem volt. Na de ez nem igaz, mert valahol csak volt egy ember, aki soha nem tudott igazat mondani. Szegény szerencsétlent azzal átkozta meg anno egy boszorka, hogy az igazság messze kerülje el a száját. Így történt, ez nem mese, higgyetek nekem. Már fiatal korában is nagy bánatot okozott ezzel a szüleinek, mert soha nem tudták, mi jön ki a gyermek száján. Azt a sok kígyót, békát, amit kiöklendezett, nem győzték eltakarítani a konyhából. A hazug gyermek pedig ugyanúgy megnőtt, mint a többi srác a faluban, jó nem lett akkora, de a szája az igen szépen kikerekedett. Persze jó nagyra is kellett tátani, mert egyébként észre sem vették volna. Felnőtt a legény, meg is nősült, gyerekei születtek és rájött, hogy ő bizony szereti a pénzt. S hogy minél többet szerezzen, összeszűrte a levet mindenféle embernek látszó lénnyel, de kiderült, azok nem emberek, épp’ hogy a pokolból szálltak fel és gonoszt szolgálják. Így szegődött a hazug fiú is az ördög szolgálatába.
B. Tomos Hajnal képriportja – Expo Moto Bucovina 2. rész
Immár jó néhány éve annak, hogy a két keréken száguldó lóerők igazi paradicsomát létrehozta a bukovinai Alexandru Scheul, aki gyerekkori szenvedélyének hódolva, mintegy 170 motorkerékpárt gyűjtött össze, restaurált és állított ki Horodnicu helyiségben. Az Európa-szerte ritkaság-számba menő kollekció nemcsak a volt “szocialista blokk” termékeivel (Carpati, Pannónia, Jawa, C.Z. stb.), hanem a világ legmenőbb motorkerékpár-márkáival (B.M.W., Norton, Harley Davidson, Honda, Kawasaki, Yamaha stb.) gyönyörködteti a verdák szerelmeseit. A seregszemle “veteránját” az 1920-as években gyártották, jó néhány Zündapp-márkájú motor pedig a második világháború hadjárművei közé tartozott. Ottjártunkkor a kiállítás gondnoka felhívta figyelmünket Nadia Comăneci ajándékba kapott háromkerekű luxuskocsijára, valamint Florin Piersic és Nicu Ceaușescu unikátum-verdájára is. A kiállítás díjtalanul látogatható, sőt a Horodnicu-i gyűjtőről és annak egyedi szenvedélyéről szóló könyvet meg is lehet vásárolni. Tovább »
cselényi béla: furcsa tavasz
furcsa tavasz
sárgásan néz le rám
a furcsa szellős tavasz
semmi rügyező ág
semmi kikelet
szédülten emelkedem
míg anyám süllyed
a másik serpenyőben
Budapest, 2023. IV. 2.
B. Tomos Hajnal képriportja – Expo Moto Bucovina 1. rész
B. Tomos Hajnal képriportja – Expo Moto Bucovina – Alexandru Scheul páratlan motorkerékpár-kollekciójáról
Immár jó néhány éve annak, hogy a két keréken száguldó lóerők igazi paradicsomát létrehozta a bukovinai Alexandru Scheul, aki gyerekkori szenvedélyének hódolva, mintegy 170 motorkerékpárt gyűjtött össze, restaurált és állított ki Horodnicu helyiségben. Az Európa-szerte ritkaság-számba menő kollekció nemcsak a volt “szocialista blokk” termékeivel (Carpati, Pannónia, Jawa, C.Z. stb.), hanem a világ legmenőbb motorkerékpár-márkáival (B.M.W., Norton, Harley Davidson, Honda, Kawasaki, Yamaha stb.) gyönyörködteti a verdák szerelmeseit. Tovább »
Czéh Blanka
Czéh Blanka akril, vászon
„AHÁNY HELYRE MENT AZ EMBER, ANNYISZOR VOLT ÚJ EMBER” Elmondta: Dénes Gáspár
Érdekes könyv jelenik meg a budapesti Pont Kiadónál. Szerzõje Rostás Zoltán*, módszere az oral history – ez utóbbiról beszél a könyv elsõ fejezetében, melyet a Káfé korábban közölt. Az alábbi szöveg egy fejezet a könyvbõl.
Elmondta: Dénes Gáspár
A beszélgetés alanya, Dénes Gáspár, 1928-ban született, építőmunkás volt Bukarestben. Jellegzetes kétlaki életet élt családjával együtt: a fővárosban volt a munkahelye, a szolgálati lakása, ugyanakkor szülőfalujában, Nagymedeséren volt a háza. 1990. után ott kapta vissza a földjeit, és oda vonult vissza nyugdíjasként gazdálkodni. Felesége, Dénes Borbála, a bukaresti magyar értelmiségi családoknál dolgozott, mint bejárónő.
A felvétel 1993 nyarán készült.
Kérdezett: Rostás Zoltán.
– Hova valósi, és mivel foglalkoztak a szülei?
– Hát, hogy elejitől kezdjem, én Brassóban születtem tulajdonképpen. 1940-ben, mikor volt ez az átalakulás, akkor hazahúzódtunk. Érdektelen, hogy most mondjam, hogy miért. Apám nem szerette a mezőgazdaságot. Akkor kimentünk Pestre.
– Ha hazahúzódtak, azt jelenti, hogy megvolt otthon a házuk?
– Megvolt, megvolt, a birtok megvolt, mert volt 6 hold birtok Nagykedében. Aztán ő nem nagyon szerette a mezőgazdaságot, még a fiatalkorát is a lovak mellett töltötte… És kimentünk Magyarországra, Pestre. Pesten dolgoztunk ’44-ig, én az iskolát ’42 tavaszán végeztem, a hét osztályt, s akkor engem is kivitt, s aztán odatett dolgozni, úgy mint mást. Voltam csapos… Tovább »
Para Olga: Rómában jártam, és nem TE…
2010. 03. 26.
ÉDES ÖCSIKÉM!
Ott is ez a titkolt érzés dúlt láthatatlanul, leírhatatlanul… A neved napján is Rómában voltam, egész nap a Szent Péter bazilikában és egész délután a vatikáni múzeumbam… Hát nem csoda, hogy épp akkor? És nem csoda, hogy a neved estéjén, tehát 17-én estefele az egyik küszöbön egy gyönyörű piros rózsa hevert , biztosan azért, hogy én megtaláljam, kicsit magamhoz öleljem, mintha kicsit TE lennél, mindenhol és minden szépségben örökre enyém… Most itt van a szentélyen, kissé elszáradva, de van, és örök emlék marad, mint az az óriás fenyőtoboz, amit A kicsi unokámmal vetettem fel egyik fa alól a Palatinusz dombon. Két toboz, egyiket TE hoztad a Gyimesről, a nyári iskolai táborból nekem, ezt én neked. Minden összeköt veled, mert mindent megőriztem, mintha tudtam volna, hogy nem szabad semmit elhajítani.
Rómában voltunk tehát. És TE állandóan velem vagy, akárhol járok és kelek. Tovább »
Tóth Cecília
Tóth Cecília ytong tégla
Debreczeni Éva: Hangyák
Vitt a szag elõre
Az ösztön, a sok láb
Mentünk, amerre mondták
Ott volt a móló, a part
Mindenki mást akart
A szélorgona búgott
Az esõ szitált
Másztunk, rohantunk
Eltapostak
Felálltunk, nevettünk
Sokan voltunk
Mentünk, amerre mondták
Bal-jobb-bal
Elõre nézz, most meg fel
Állj, indulj, soha ne maradj el
Ha elestél, akkor is kelj fel
Befelé sikoltva
Egymásba kapaszkodva
Táskát szívhez szorítva
Rohantunk ûzött hangyák
Mentünk, amerre mondták Tovább »
Kiss Flóra
Kiss Flóra tusrajz sorozat
Iván Gizella: Anyák napjára
Nem is tudtam, milyen jó dolgom volt nekem gyerekkoromban, csak most tudom értékelni. Akkor minden természetes volt. Anyu otthon dolgozott, varrt, s mire hazaértem az iskolából, mindig volt főtt étel.
Mire felkeltem, a forró kakaó már ott gőzölgött az asztalon, az uzsonna becsomagolva szintén. Fogalmam sincs, hogy bírta az egész napi strapát. A kertben a virágok is mindig gyönyörűek voltak, ahhoz is nagyon értett. Igaz estefelé már tudott mérges is lenni, egyszer emlékszem, végigkergetett minket a lakáson, hogy hová dugtuk a szemüvegét. Ilyen ugyanis előfordult, mert az öcsémmel együtt eldugtuk, hogy ne varrjon, hanem velünk foglalkozzon. De most nem voltunk bűnösök, szaladtunk is egészen ki a világból. Egyszer csak ránéztem anyura és elkezdtünk Öcsivel együtt hahotázni.
A fején volt. Először a nevetőgörcstől csak mutogatni tudtunk, de ő is rájött mi az ábra. Leült mellénk a szőnyegre és ott nevettünk még jó ideig. Fura, hogy a szemüvegemet én is sokszor feltoltam a fejem tetejére. Még debreceni pályakezdő újságíró voltam, amikor két gyakornok fiú mesélte, hogy a vonaton utazva, barkobáztak. S találd ki, mi volt a feladvány, kérdezték. Honnan tudnám, néztem rájuk. A szemüveged a fejed tetején. Szóval egyfajta védjegyem lett a fejtetőre tolt szemüveg. Anyura is legtöbbször úgy gondolok, hogy ül a gép előtt és hogy messzebbre is lásson, mit csinál a leánykája, ott a haján az okuláré.
Ezek voltak a boldog gyermekévek, de amikor jön az öregség, a betegség, s a gyermek kilométerekkel távolabb él, már nem olyan jó a helyzet. Mert azóta is örökké lelkiismeretfurdalásom van, hogy nem tudtam neki minden nap segíteni, hogy milyen jó lett volna elmenni bevásárolni, takarítani. Amikor ledöntötte a lábáról a gyilkos kór, akkor bezzeg minden hétvégén rohantam Miskolcra. Össze-vissza hazudoztam neki, hogy semmi baj, meg fog gyógyulni. Soha nem fogom elfelejteni, ahogy rám nézett és azt kérdezte, tényleg? Hinni akart. Én pedig a leghatározottabban mondtam, persze, ez nem kérdés. No de nem így lett, három évet kapott még, amiből az utolsó hónapokat kómában töltötte. S ez talán Isten ajándéka volt neki, mert semmije nem fájt.
A lelkem mindig vidám, ha rá gondolok. S bizony eszembe jutnak a kertünk virágai, ilyentájt nyílt a gyöngyvirág, s az orgona. Anyu mindig gondoskodott arról, hogy a nagyszobában a vázában legyen friss csokor. Egy jó ideig én is megpróbáltam ezt a szokást tartani, bőszen nevelgettem a szebbnél szebb virágokat. De mindennek vége egyszer. Csak az emlékeink ne múljanak el.
Rostás Zoltán* AHÁNY HELYRE MENT AZ EMBER („SZÉTRIADT” MAGYAROK) Szóbeli történelem, beszélgetések, oral history
Érdekes könyv jelenik meg a Pont Kiadónál, Rostás Zoltán szociológus, A Hét egykori szerkesztõje ír ebben több évtizedes munkájáról. Ebbõl közöl a Káfé elõzetes részleteket
Magnós (magán)történelem
avagy
a szerzõ „felvezeti” tárgyát
Nosztalgiával emlékezni a bukaresti nyolcvanas évekre – amnéziára, netán mazochizmusra vall. Mert „elfelejteni” a nélkülözéseket, a bezártságot, a városrombolást, az abszurd intézkedések egész sorozatát, valóban a patologikum határát súrolja. De mivel az elnyomás sosem lehet totális, én is éppen ilyen körülmények között találtam lehetőséget, sőt örömet munkámban, hétköznapjaimban az oral history – nem egészen véletlen – felfedezése és művelése révén.
Természetesen, nem mindegy, hogy akadémiai program keretében, vagy magányosan, kedvtelésből vállalkozik valaki egy számára új kutatási módszer kipróbálására – egészen más jellegű elfoglaltság, egy bukaresti magyar hetilap szerkesztése mellett. Az sem mindegy, hogy a kutatás (viszonylag) szabad légkörben folytatható, vagy sem. Tehát, mindent összevetve, az én oral history élményem nem magyarázható a társadalomtudomány belső logikája mentén, amolyan „internalista” szemlélettel.
A kor, a város, a státusz indított el.
E felvezetésnek tehát elkerülhetetlenül személyes jellege van: a múlt század nyolcvanas éveiben végzett magnós búvárkodással kapcsolatos bukaresti tapasztalataimtörténetét próbálom vázolni.
*
1980. körül még nem foglalkoztattak különösebben sem Bukarest marginális kultúrái, sem pedig a román társadalomtudomány múltja. Egyszerűen az önálló, vagyis egy személyre szabott kutatás lehetősége érdekelt. Voltak fontos témákra összpontosuló, nem hivatalos, egyéni terveim, amelyek a megtűrt kutatások világához tartoztak, hiszen nem fenyegették közvetlenül a kommunista rendszert.
Érdeklődésem a történeti antropológia tárgyköréhez tartozó, megközelíthető témákra irányult: minél részletesebben szerettem volna kutatni látszólag hétköznapi, banális témákat. Mivel nem voltam kutatóintézeti kötelékben, szabadon választhattam meg témáimat. Ezek kiválasztásakor nem gondoltam a közzétételükre, hiszen úgysem lehetett volna publikálni ideológiai koncessziók nélkül. Az akkori körülmények között – kissé talán romantikusan – úgy véltem, hogy az út a fontos (a téma minél elmélyültebb megismerése-megértése), nem a cél (könyv megjelentetése). Tovább »
B. Tomos Hajnal: Nárciszmező (Anyák napjára)
Fiatalasszony-anyám mosolyog,
meg én is, talán ötévesen-
szőke hajam fehérnek látszik
a régi képen, benne nárciszkoszorú – Tovább »
B. TOMOS HAJNAL BRASSÓI KÉPRIPORTJA a Reménység Házában lezajlott tárlatról és könyvbemutatóról (2023.05.05.)
Telt ház a kettős rendezvényen
Házy Bakó Eszter, a rendezvény házigazdája, üdvözli a jelenlévőket
Dimény András képzőművész méltatja Simó Enikő alkotásait
Simó Enikő faliszőnyegei Tovább »
Tapasztó Ernő, az Aradi Kamaraszínház igazgatója
Kérdezett: Bencze Mihály
Tapasztó Ernő díjazatott színész és rendező, az Aradi Kamaraszínház alapítója és igazgatója. Az aradi Csiki Gergely Főgimnáziumban zajlott a XXXII. Erdélyi Magyar Matematikaverseny, és ez az alkalom adta a lehetőséget, hogy a Nyugati Jelen épületében 2023. február 22-én találkozhattam Tapasztó Ernővel, akivel az aradi színházi életről beszélgettünk.
Bencze Mihály: Kik voltak gyerekkorodban és középiskolás éveid alatt hatással rád, hogy a színészi, illetve a rendezői pályát választottad?
Tapasztó Ernő: Tapasztó Ernő vagyok az Aradi Kamaraszínház igazgatója, 1975. november 29-én születtem. Amióta az eszemet tudom én a színházzal akartam foglalkozni, gyerekkoromban én nem autókkal játszottam, hanem babákkal készítettem előadásokat. Már hároméves korban csináltam egy színpadot, a diavetítő fényével világítottam meg, aztán behívtam a családot, hogy nézzék meg a kis előadásomat. Még belépődíjat is kértem tőlük.
Kiss Flóra
Kiss Flóra: festett ytong tégla
„Erdővidéki lelkülettel maradtam”
Beszélgetés Bogdán Mária Emesével, a nemrég bemutatott legfrissebb kötete kapcsán
Kérdezett: B. Tomos Hajnal
Csíkszeredában, ez év április 24-én mutatták be a baróti születésű Bogdán Mária Emese immár harmadik egyéni kötetét. Az Ipekakuána, avagy baróti feljegyzések című könyv a baróti Tortoma Könyvkiadó gondozásában jelent meg, szerkesztője Hoffmann Edit, nyugalmazott múzeológus. Ez utóbbi így ír fülszövegében az új prózakötetről: „Kiknek ajánljuk olvasásra ezt a könyvet? Mindazoknak akiknek ismerősek a múlt század eleji, régi baróti események (el egészen a hatvanas évekig) akár mert megélték, akár, mert hallottak ezekről. Azoknak, akik az események és történések szereplőit ismerték akár személyesen, akár a családban elhangzott elmesélések kapcsán. Azoknak, akik nem hallottak a kötetben felsorakoztatott eseményekről, történésekről, személyekről, de kíváncsiak egy 20. századi kis település életére, amelyben mindenki mindenkit ismert és mindenki mindenkiért tett, ha úgy adódott.”
Dr. Péter Sándor Pro Urbe díjas
„Ha egy évre tervezel, ültess rizst; ha húsz évre tervezel, ültess fákat; ha a következő generációknak tervezel, tanítsd az embereket” – kínai közmondás
Péter Sándor pedagógus, kutató, újságíró, iskola- és újságalapító, könyvkiadó, számos egyesület, társaság és szervezet létrehozója, rendezvényszervező, a brassói tanárok körében is jól ismert személyiség. Nemrég közölte le a Brassói Lapok az életrajzát, szakmai tevékenységét. A hazai és magyarországi sajtóban közöl főleg néprajzzal, nyelvhasználattal, oktatással, közművelődéssel kapcsolatos írásokat.
Halló,itt a Barcaság! Gergely Emese Brassóban
B.Tomos Hajnal rovata
Nemsokára újabb tárlatnak ad otthont a brassói Reménység Háza. Simó Enikő állítja ki textil- és díszítőműveit ez év május 5-én. A tárlatot Dimény András képzőművész méltatja. Ezt követően könyvbemutatóra kerül sor. A brassói születésű, jelenleg Magyarországon élő Gergely Emese hozza el Brassóba két friss kötetét: a 2020-ban megjelent Egyszervolt napok és a 2022-ben megjelent Szent Márton köpenye című prózaműveket. Az írónővel Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője beszélget.
A felvételeket Házy Bakó Eszter készítette
Róka Júlia Gréta
Róka Júlia Gréta munkája (16 éves)
Cseke Gabi. Hiányok térképe
Milyen rég is volt – elflejtettem, csak most, hogy a Cseke Gabiról írt visszaemlékezéseket publikálom a Káféban, jut eszembe, hogy az internetezés hõskorában, amikor a Káfé Fõnix még csak Káféként, sõt Caféként létezett, vagyis a Cseke Gabival való internetes együttmûködésem elején, terveztünk egy különös projektet, talán Hiányok térképe volt a neve, vagy így visszaemlékezve az lehetett.
Internet-kávézó Bodó Julianna
A kávé varázsital, minden kétséget kizáróan. Ha valamiért mégsem ekként hat, az minden bizonnyal baljós jelnek tekinthető. De erről majd máskor.
Most inkább csupán arról, hogy milyen természete lesz a kávénak, ha nem az ibrikből, hanem a termoszból kerül elő. A termoszt az ember ugyanis magával viszi hét határon át, és a tudat, hogy a termosz kávé ott rejtőzik a hátizsákban, izgalmas ígéretként kíséri az utast. Az elsődleges hatáskeltő tényező természetesen maga az út: lépések az ösvényen, bandukolás felfele vagy botladozás lefele, és maga a látvány, ami a hét határ mindegyik lépésében elénk tárul, izgalmat keltve akkor is, ha nem először járunk arra. Tovább »
Pusztai Péter rajza