Nagy Anna: A múlt

(Minivers)

Sorsom előre eldöntötték
Volna vicsorgó kerti törpék
Utat mutattak, másra léptem
Hiába várták, meg nem tértem
S míg újra nőnek, mint a gombák
Már mások szemében otrombák
Nincs a világon annyi csapda
Amibe bárki becsalhatna.

2021. május 31.

Keszthelyi György: Hazajárók

Tóth Mónika: Magamról

Megpróbálhatnám elmagyarázni, hogy ki vagyok.
De… nagyon biztos vagyok benne,
hogy megmagyarázhatatlan.

Cseke Gábor: Lesz, ami lesz

Lesz, ami lesz!
Most megkóstolom
a diólikőrt! Tovább »

MEK-újdonságok: Péterffy Gergely –A HAJNALRÓL

IV

A hajnal: az erőszak ideje. Nemhiába volt Éósz szeretője Árész: szerelmüknél már csak tetteik véresebbek.

Homérosznál hajnalban kezdődnek a csaták – nagyon helyesen. Ismereteim szerint minden esetben súlyos vereséget szenvedett az, aki délben, netán délután kezdett csatázni. Tovább »

Nászta Katalin: Szövegnaplómból

A szerző felvétele

az embernek sokkal kevesebb baja van
amíg csak a szívére hallgat
gyönyörködik a lányokban, fiatal férfiakban
örül a napnak, issza az esőt, kerteli kertjét
csodálja a villámokat, felhőket, a teremtést
nem gondolkodik feljebb annál, ami, aki
sóhajjal vagy magában dicséri Istenét Tovább »

Bölöni Domokos böngészője

KOSZTOLÁNYI DEZSŐ
(Milyen legyen a szobra?)

Egész életemben szakadatlanul dolgoztam, a szobromat tehát így képzelem el: én fönn állok a talapzaton, és diktálok hű munkatársamnak, Szegő Jucinak, aki lenn, mint mellékalak, az írógépen gépel.

Színházi Élet, 1935/7


SZÉP ERNŐ
(Milyen legyen a szobra?)

Irtózom a szobroktól, és kikérem magamnak, hogy szobrot állítsanak majd belőlem. Különben pedig költő számára
nem tudok szebb emléket elgondolni, mint hogy egy élő fát ültessenek a költő emlékezetére.

Színházi Élet, 1935/7


FARKAS IMRE
(Milyen legyen a költő szobra?)

Minisztériumi tisztviselő karomban szívügyeim gyakran távol
tartottak a hivataltól. Kollégáim mondogatták: ha neked egyszer szobrot emelnek, csak az üres talapzat fog ott állni és rajta egy tábla, hogy: MEGLÉPETT.

Színházi Élet, 1935/7


SÉRTŐ KÁLMÁN
(Milyen legyen a szobra?)

Míg éltem, mindig abban reménykedtem, hogy verseim nyomán a szép asszonyok búcsújárásban jönnek majd hozzám. Becsapódtam. Halálom után azt szeretném, hogy ne csak én legyek becsapva, hanem a szobrom is.
A zaciba.

Színházi Élet, 1935/7

Simonfy József: a madár

furcsa hangú madár
a meggyfán
érő meggyszemekből
búvik elő
ez a meggymadár Tovább »

Fadgyas Tibor: Fénytörés

Forrás: szerző FB-oldala

Demény Péter (Ivan Karamazov:) Rudolf könyve

Sötét fények

Persze a gyermek nem ilyen bölcs. Ha megjelent anyám a kastélyban, mint valami fehéren villódzó fény, imádtam valósággal. Időbe tellett, amíg rájöttem, hogy ő viszont nem imád engem.
Apámmal nem voltak ilyen gondjaim. Aki marcona katonatiszteknek adja ki a fiát, hogy férfi legyen belőle, és a rémületet elégedetten fogadja, mert valamiféle tanfolyam részének tartja, az nem szeretheti a gyermekét. Tovább »

Albert-Lőrincz Márton: Fellapoztam egy régi Helikont

Régi újság elnyűtt lapján fedezem fel az utat,
az úton levést és a befutottat.

Időm emlékeimben kutat,
kések kimetszett darabkái: kilencvenes évek.
Bukarest bejön a magyar nyelvű hírcsatornán,
szakállas férfi
bizakodón néz farkasszemet a
forradalom üledékével, Tovább »

Petrozsényi Nagy Pál: Ha én egyszer kinyitom a számat…

A Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál dolgozott szerény ügyintézői minőségben. De szerény ember volt ő maga is. Középtermetű, sovány, halk szavú, öltözködésben mértéktartó, amúgy lehengerlően udvarias. Ez utóbbi tulajdonságát méltányolták is a főnökei, de sohasem felejtették el hozzátenni: azért lehetne kategorikusabb is, Barika kartárs. A mi ügyfeleink között sok a dörzsölt alak, akik rögtön kihasználják, ha valaki nem eléggé határozott. Tudta, tapasztalta ezt maga Barika is, ezért egy napon elhatározta, változtat a magatartásán. Tovább »

Boda Edit: Gyermeknapi álom

Két állattal érkezett a kendős öregasszony,
háromlábú ébenfakutya az egyik,
bal fülében fülbevaló,
a másik egy akácfatyúk, nekem jelentéktelen. Tovább »

MEK-újdonságok: Péterffy Gergely –A HAJNALRÓL

III

A hajnal: a szerelem ideje. Mivel Éósz, titánok lánya, az aranytrónusú, rózsásujjú, sáfrányleplű istennő az ágyába fogadta Árészt, a hadistent, a megcsalt feleség, Aphrodité azzal büntette, hogy örök vágyakozást ébresztett benne. Éósz nimfomániás. Tovább »

Gál Sándor: májusi hullámzás*

a hullámzó májusi messzeségben
visszatérnek az egykori hangok
rigó szól és tücsök cirpel
fölé kondulnak a déli harangok
szinte láthatóvá válik az ének Tovább »

Keszthelyi György: Gyász

Forrás: szerző FB-oldala

Albert-Lőrincz Márton: A lerázás művészete

Nem mondunk nemet,
barátot nem sértünk meg.
Befele intézzük az intézni valót.
A semmit. Tovább »

Cseke Gábor: Dióolaj-álom

Áttetsző, csatakos
dióolaj-álom
hulláma csap le rám
néhanap

könnyíti a
halálom

Demény Péter (Ivan Karamazov:) Rudolf könyve

Apám a Monarchiát szerette, anyám önmagát. Mindketten impozánsak, fenségesek, karizmatikusak voltak – milyen lenne egy császár és király? Anyám még gyönyörű is volt, bár apám uralkodói bajszáról is több nő lepergett. De mit értem én ezzel? Tovább »

Nászta Katalin: csakazértis

nem nem nem ://
nem megyünk mi innen el
akkor sem megyünk mi innen
ha a gazda csak kiver

A szerző rajza

Tovább »

B. Tomos Hajnal: Fogyókúra

B. Tomos Hajnal: Ébresztő

Folyton csak főtt spenót
és zöldbab hányásig,
még tenyérnyi kertemben is,
csak petrezselyem nő és borsó. Tovább »

Márton Károly: Újabb gyermekversek

Féllábon áll a gólya

Féllábon áll
A gólya,
Mintha súlya
Nem is volna. Tovább »

B. Tomos Hajnal: Béke

(gyermeknapra)

„Anya, nézd! Mindjárt utolérlek !” A szerző fotója

Tárt szárnyú galamb,
csőrében leveles ág,
gyermek rajzolhatta az aszfaltra,
fehér krétával mert így látta valahol
épp felszállás közben,
egyebet nem is tudhatott róla,
csak, hogy legyen rajta szárny
és a kötelező olajfa-ág –
az emberek ott járnak el szenvtelen,
mert ők akkor is sietnek, ha nem,
csak megszokásból, bevett ritmusban
tapossák a törékeny kontűröket,
bakanccsal, patkóvassal, néha három lábon
kínosan, jaj, reccsen a szárny,
elmázolódnak a faroktollak,
valaki tűsarkát szúrta a galamb szemébe –
sietnek tömött szatyrokkal,
aktatáskákkal, ridikűlökkel,
(immár csak pár vonal sejlik),
vagy csak szimplán zsebre dugott kézzel,
gallérba süllyesztik nyakukat,
(utolsóként egy levél, tűnik a galamb)
nem néznek lábuk alá,
csak katatón-előre, a legközelebbi átjáróra,
villamosra vagy kirakatra,
fel-felpillogva néha az égre,
hol láthatatlan bombázók köröznek,
lesnek rájuk radar-szemekkel.

Gergely Tamás: Üzenet

Vadmalacnak remegett a keze. A mancsa, akarom mondani, de ha pontosabban fogalmaznék, az ujjai mozdultak el a mancsán. A balon, mert a jobbat nem vizsgálta.
Szóval, mintha szárazon zongorázna.
”Mi ez? – kérdezte magától. – Üzenet, honnan? Csak nem…?”
Ekkor bánta, hogy nem tanult meg zongorázni, bár az anyja küldte volna, ám ő inkább focizott.
”De hát zongoránk sincs… – találta fel magát. – Hiába is tudnék” – motyogta.
Körülnézett. ”Meg aztán kicsi a lakás. Hova férne…”
Ezután jobb mancsával lefogta az üzenethordozó balt, s azzal el volt a dolog intézve.

Forrás: ujnepszabadsag.com

Fülöp Lóránt: A menet

Agyagfalva. Forrás: szerző FB-oldala

 
Verified by MonsterInsights