Fehér Illés műfordításaiból

Anyám – Moja majka leži

Anyám
Nyári ruhában
Cipőben selyem harisnyában
Fekszik az ágyon
A halál tanúsítására vár
Nővéremnek eszébe jutott a kármint szerette Tovább »

tisztaság

fél évszázada
a vegytiszta szerelem
jó levegő volt Tovább »

Hiába erőlködik az ember, aki meg akarja őrizni a színházat az elmúlástól – írásban. Ha nem látta, aki olvassa, vajmi keveset jelenthet neki. Csak a darabot, ha ismeri, mást nem. Érdekes, mint kor, mint a múlt egy művészi szelete, de mese az egész – hiszi, ha akarja. Színházat játszani csak élőben érdemes. Látvány nélkül, már nem az, ami. Csak történelem, amiről mesélünk. Tovább »

egy apró esőcsepp
finoman a földre zuhan
az élet lágy csókja

1.

Álom nyomában
kiéhezett falkahad
holdmezőre ér.
(2008)

2.

Halványuló hold,
ragyogásban ébredek
apadó testtel.
(2021)

A Koma kétségbeesetten:
– Visszatértünk a régibe?
– Vadmalac válaszol:
– Dehogy, ez egy másik vidék.
A Koma kérdi:
– Ugyanazok?
– Újak ezek. És mások a módszerek.
Remegő hangon a Koma:
– Félek tőlük.
– A félelem, igen, az ugyanaz.

Forrás: ujnepszabadsag.com

Végső soron mit akart
az ÉN folyton bemérni?
Talán látszatait futtukban
egyszer beérni, Tovább »

Don’t Cry for Me, Argentina! – dúdolta Julie Covingtonnal az Evita című musical legismertebb slágerét. A zenemű, különösen e dal a hetvenes évek közepe óta a kedvencei közé tartozott, újra és újra meghallgatta.
A pampák országáról nem sokat tudott, többnyire a foci kapcsán jutott eszébe néhány itt-ott, véletlenszerűen felszedett információ. Tovább »

Somlyó Zoltán: MAI TAVASZ

Ó, mily áldottul boldog volt a költő,
Ha tavaszt dalolhatott árva ajka…
Úszott a szélben, rőt fények körötte,
Mint csobbanó vizén a könnyű sajka. Tovább »

az a nagy szerencsém, hogy mindenkinek írok
mindenkire gondolok
általában az emberre
akik közt ott vagyok én is
néha meg itt, tőlük nagyon is külön Tovább »

Azt hittem valaki egy szárnyat festett a fára, vagy lehántotta a kérget. Dühös lettem, mert nem szeretem, ha bántják a természetet, de amint az ösvényen továbbhaladtam, láttam, hogy több ilyen fa van itt, amiknek a kérgén különféle alakzatú narancssárga elváltozás van és ezt a fák árasztják magukból. Ezek mind gyertyánfák. Ez a szárnyhoz hasonlítható alakzat szép, de figyelmeztető is, akárcsak egy jel.

a magány is csak
benned síró gyermek
nyüszít és fél
szeretetre éhes Tovább »

A városi verébnek nincs sok választása,
éli életét készenléti várakozásban,
elszökken, elröppen a bakancsok elől,
parki fű közé fut,
meglapul, ha csikorognak fékek,
megtanulja kiköpni a méregbe mártott magot s
megszokja, hogy fészkét földúlják
ha kell, ha nem. Tovább »

vers róla / poem despre

a halál nem érkezik sehonnan
kötelezően kaszával a vállán.
vele születsz.
magadban hordod. Tovább »

elhajló alak
sóhajtó terek
tárt karjaid közt
keresztülmegyek Tovább »

Pólóban lett nagylány

A temető, az egyértelmű volt: ott csak a halottak éltek, azok pedig nem árthattak. Ahogy ott festett, pólóban a kripták között, még a böhöm unokatestvére is megcsodálta, mert ő félt abban a hangulatban. De hát Zsiléta nem félt semmitől, borotvapengével vagdosta magát, és még mindig nem fájt. Ahhoz képest, amiket megélt, nem fájt semmi. Tovább »

Nem szerette a költőket, bár barátja, akivel kapcsolata legalább három évtizedre nyúlik vissza, viszonylag barátságos embernek látszott. Igazi poétának nem lehetett nevezni, annak ellenére sem, hogy még középiskolás korában publikálni kezdett. Igaz, csak szórványosan, az első kötetig még nem sikerült eljutnia. Tovább »

Vannak szép prózai mondatok is, amelyek beúsznak homlokteredbe a mélyből, ágyat vetnek aznapodnak.
„Beszélj, mint az eső, hadd hallgassalak” – írta, álmodta, papírra vetette T.W. ha jól emlékszem*, s te ráfekszel hullámaira. Jó úszni benne. A szavak körbe ölelnek, ejtőzöl bennük, köztük. Fürdetnek. Mosakodsz vallomás-hullámaiban. Ha az eső beszélni tudna… Tovább »

Szivárványszín a ruhám,
Bodza ág a furulyám,
ha dalomat elkezdem,
retek nő a kertekben. Tovább »

200 éve (1821. ápr. 9.) született az a költő, akinek egyetlen verskötete: Les Fleurs du Mal (A romlás virágai) – 1857 – világirodalmi viszonylatban is a modern líra létrejöttének mérföldkövét jelenti.
A nagyvárosi tematika, életérzés, miliő és ihlet, a bohém, „dandy” életvitel és a szellemi munka ethoszának egyeztetésére való állandó törekvés, a „paradis artificiel” (a költő által terjedelmes esszében is megtárgyalt) problematikája, a líra kapcsolata a társművészetekkel (zene, festészet), magas fokon szinten tartott kritikai, önkritikai tudatosság stb, mindezek a klasszicizmushoz, romantikához képest egy megváltozott, modern költői attitűdről árulkodnak, amelyek a Fleurs du Mal-lal jelentkeznek először az irodalomban. Victor Hugo egyik levelében „új borzongásról” („un frisson nouveau”) beszél, amely a Fleurs du Mal olvasásakor lelkét áthatotta. Tovább »