Az árnyak visszatérmek,
s én látom őket, kérnek:
felejtsem már a titkot,
amikor karhatalmak
kerestek, és a varjak
voltak hűséges gazdák, Tovább »

egjött a szarka,
Gyorsan hadarta,
Vágyik már végre
Csirkefalatra, Tovább »

Édesanyám nyolcvankét éves, így hát természetesen nem vették előre. Hívogattam a platformot, mulți înainte, mondta mindenki, de hol Mócson, hol Bánffyhunyadon volt hely, nekem pedig nincs kocsim. Most viszont, hogy a járvány liberalizálódott, végre lett számára hely, várólistára tették, és múlt szerdán levél érkezett, miszerint hétfőn várják. Tovább »

gyorsfénykép / poză la minut

a fénykép, amin te rajta vagy, mikor
én nem voltam. amikor másvalaki
csókolta melleid,
simogatta hátsód
fűt-fát ígérve. Tovább »

Még úr a tél fenn a szűz havason,
de a széncinke füttyét már hegyezi.
Hóvirág üt át téli avaron,
eloldózódnak a tavasz szelei. Tovább »

Legalább negyven év kellett a honvágynak,
hogy szabaduljon, s ne kisértsen a fenyves.
Legalább negyven év kellett a nélkülem történésnek,
hogy ne ismerjen már rám a fenyves. Tovább »

A mindenségből talpalatnyit foglalok
és azt is pörlik, lopják alólam,
de túlnan az Ő tenyere segít,
hogy valahogy mindig visszacsórjam. Tovább »

egy almát vágtam s rágtam
ettem is valamit nem is
a kagylóba anyám motyogott
volt is anyám meg nem is

Budapest, 2021. III. 29.

Halkan libben
a szellő,
és csonkig ég
a gyertya, Tovább »

A jó ember napja / ziua omului bun

ma van a jó ember napja. ma
nem válaszolsz
a kihívásokra. ma
csak a bejárt utcák
ugyanazok, csak az ablak
amin át látod mint lépked
a névtelen sikátoron át az idő. Tovább »

~ une chanson mélancolique ~

Régóta nem vagy már velem Talán
emlékszel, egy tavaszi éjszakán
átöleltelek. (Az álom taván
emlékek lánca esik szét lazán…) Tovább »

Összegezzek? Minek? Kinek?
Nem ismerik, nem ismeritek
Őket, akiket összegezhetek. Tovább »

J. G. meg is hívott egy szombat délután az otthonukba. Az iskolától nem messze, a főutcából a hajdani fejedelmi paloták felé nyíló kis utcában laktak egy régi, ahhoz hasonló jellegű házban, mint amilyen az iskolánk volt (mára már azt is lebontották, a helyében ott díszeleg a városi néptanács vadonatúj panel székháza). Az édesanyja kedvesen fogadott. Megjátszotta, hogy nem tud a versről, de végig az irodalomról, könyvekről beszélt.
– Tudod, Gabika technikai érdeklődésű, neki mindene a gépek, a szerszámok, a szerelés, a kocsi. De azért a háziolvasmányokat, amit az iskolában kérnek, elolvassa. Egyebet is, ha megkérem szépen. Ugye, Gabikám? Tudod, mit? Jó lenne, ha elolvasnátok mindketten ugyanazt a könyvet, utána aztán megbeszélnétek, vitatkoznátok rajta. A filmekről is nemkülönben (Éppen abban az időben vetítették a Rómeó és Júlia orosz filmváltozatát). Beleegyeztem…
– Legyen például ez az első könyv, amit el fogtok olvasni!
Az üveges könyvszekrény mélyéből kikeresett egy régi kiadású, aranyozott, cirádákkal gazdagon díszített borítójú könyvet, Jósika Miklós Abafiját.
– Tudod, egy régi rokonunk, Gabika ükapja írta. Kissé ódivatú a nyelvezete, de ha Jókait megértitek, ennek a könyvnek a megértése sem fog túl nagy gondot okozni. Ha nem haragszol, ezt Gabika fogja olvasni, neked a regény egy újabb kiadását adom kölcsön. Csak azért, mert az ilyen díszes könyvnek a bentlakásban még valami baja eshetne…
Így aztán, ha más díjazást nem is kaptam az ’56-os forradalmi versemért, de legalább egy jutalom olvasmány csak kijárt érte…

Forrás: Székelyföld, 2016/10. szám.

Feketére hervadt szirmokkal szendereg a vér, télben
Lappang a meggyőződés kikeletje, szórjuk a légben
Őseink hamvait, hogy az örökkévalóság jegén,
Ne csússzanak el a halandók, boldoguljon az egyén. Tovább »

A lájk mögött vagytok – de nagyon messze. Nem ér idáig karotok, ölelésetek. Soha nem láttuk egymást, a képetek festett. Nem érezzük egymás illatát, szagát. Hangulatunk idegen, ismeretlen. Fogadjuk hát egymást, mint távoli tudósítást. Élt ennyit s ennyit. Olvasott ezt meg azt. Azt mondják róla, de biztosnak nem vehetünk semmit. Régen a papír bírt el mindent, mára a levegő. Tovább »

Szaladt a komája egy csörgőórával a kezében. Távolról úgy nézett ki, mintha előzőleg kibelezte volna, de csak a kesztyűje lógott le, fázós tavaszi napra ébredtek.
”Hány óra? Hány óra?” – kiabálta. Vagyis hogy előre kell vinni vagy hátra az órát, az időt, nem értette a… mit is…
Vadmalacot nyugalmából ez nem zökkentette ki. Vadászszékében trónolva napozott. Tovább »

Rendkívül szigorú ember volt a mi igazgatónk, mégpedig azzal a jó értelemben vett szigorral megáldva, amelyet a legvásottabb nebuló is respektált és elfogadott. Tantárgyait, a matekot és a fizikát a reáltárgyak iránt semmilyen vonzalmat sem érző tanulónak is megtanította. Hát még az énekkar, amit vezetett! Tovább »

Irigylem a madarakat, mert szárnyalásuk temetője az ég.

Szivárvány íve szememben ,
rajta az ünneplő leng
mélység és magasság közt.
Szürkés zöldjében
hűvös borzongás – Tovább »