Az emberek bizonyos hányada egyáltalán nincs tisztában a meglógás elemi szabályaival, s éppen ezért sértően, másokat megbántva tűnik el. Ez súlyos hiba és neveletlenség.
A szabály általában az, hogy csak akkor illik eltűnni, ha embertársaink keresnek. De akkor sem mindig.
Főnökünk elől a megszökést nem tiltja ugyan az illem, viszont tiltja a főnökünk. Tovább »
Forrás: szerző FB-oldala
A színész járhat mindig könyvvel a hóna alatt, sőt valódi tudós is lehet, törheti is fejét szerepén; de ha ügyetlen, szegletes, ha hangjában nincs hajlékonyság, ha hebeg s akadoz beszédében, ha arca s mozdulatai merevek: egy egész könyvtár sem segít rajta.
Szigligeti Ede
Színházi Élet, 1919/2
Velencei kép
Itt fürdenek az előkelők.
A tengert minden éjszaka külön kimossák számunkra, tiszta vízzel az erre szerződtetett inasok, s hullámait reggelre szépen megfésülik. Mindnyájan finomak. A férfiak kövérek, mint a nők, a nők soványak, mint a férfiak. Napokig figyeltem a homokban egy szuszogó gömböcöt, kit szoptatós dajkának véltem, de később megtudtam, hogy az egy berlini esztétikus, a legnemesebb lelkű életimádók közül való. Tovább »
A párizsi Père Lachaise temetőben január 11-én, hétfőn, végső nyughelyére lelt a tavaly november 13-án, életének 97. évében elhunyt Méray Tibor író és újságíró, örökös forradalmár és atyai jó barátom, az erdélyi magyar újságírás, de általában az erdélyi magyarság lelkes, fáradságot és lehetetlent nem ismerő támogatója.
Az emberi sors küzdelmes élet végére tette ki a pontot. Cseppet sem volt könnyű neki – de szeretett feleségének, Rózsának, illetve szeme fényének, Magdi lányának sem – Párizsban emigránsként élni több mint hat évtizeden át. Mégsem vesztette el a reményt, az élet- és cselekvéskedvét, sem pedig a remek humorát. Sőt, másokban is igyekezett tartani a lelket, miközben maradandó és dicsőséges magyar emlékjeleket is sikerült hagynia maga után Franciaországban. (Egyebek mellett ő alapította a Párizshoz közeli Pontoise-ban a Pissaro Múzeumot, és hosszú ideig a Nemzetközi Pissaro Társaság alelnöke volt. Kossuth-emléktáblát állíttatott Párizsban, és Nagy Imrének és kivégzett társainak jelképes sírt a Père Lachaise-ben.) Tovább »
A régi telefonpalota földszintjén,
az egykori zárdával szemben, közel a Rákóczi lépcsőhöz,
a sarki óráshoz néhány hónapja
nem hozott senki javítani órát.
Nap nap után kinyitott,
kivette órazsebéből a zsebórát és igazított rajta. Tovább »
Ment az úton a varázsló
Űzve-nyúzva havazástól,
Latrot lát akasztófástól.
Háromágú a bitófa,
Lator rajta három lóga.
Leült. „Itt jó csak az élet.
Szép ház, fiúk, a tiétek! —
Hanem már le onnan, usgyi,
Együtt fogunk itt aludni!”
Szóval és kézzel varázsol,
S hopp, már lent vannak a fáról. Tovább »
1. A pestis (vagy napjainkba helyezve a kerettörténetet, a koronavírus) elől menekül egy kisebb társaság. Férfiak a kor ruháiban, az asszonyok fején, ki tudja miért, dús virágdíszes kalap, olyasmi, mint a szecesszió olajképein. Az idő nehézkes, súlyát, és nem múlását érzik az utasok. A járvány annál gyorsabb. A vidéket, amin áthaladnak, jól ismerik, mindamellett tiszteletlenség lenne mondanunk, hogy unalomig. Persze hogy félnek, mert ki nem fél ezekben a francos időkben, amikor a halál egyetlen suhintására ezrek dőlnek el és lesznek por azontúl. Tovább »
Vadmalacot a reptéren rendőrök várják, elválasztják Malackától. Búcsúzni kell.
Malacka jobb kézzel végigsimít társa homlokán, az előrehulló hajtincseken, kedvenc mozdulata ez, ismeretségük kezdetétől.
Keresi a gondterhelt arcban a fiatal Vadmalacot, a lobogást. Hát ott van, nem tűnt el. Annyi minden történt velük, körülöttük, de az nem tűnt el!
Mit mondhatna neki, hiszen nem először búcsúznak. Menjen, ha ezt az utat választotta, vállalta. Legutóbb megmérgezték, akkor csak ő búcsúzhatott, Vadmalac előtt a világ elsötétedett.
Szól neki hangosan vagy szavak nélkül, hogy várja vissza.
Végigsimít a homlokán, az a búcsú.
Forrás: https://ujnepszabadsag.com/
A versgyáros aznap nem ment a vállalkozása felé sem. Hagyta, menjenek a dolgok a maguk szokott útján. Biztos lehetett afelől, ha ő nem jelenik meg, gubanc sem lesz. Nem rántják haptákba magukat sem a rímek, sem a sorok, Fantázia őnagysága sem zsörtölődhet, hogy beleszól ebbe-abba. Pihennek mind, legfönnebb a porcicákat kell majd lesepertetni Cím-kapussal, de az megcsinálja boldogan, úgyis több munkaszünete van, mint a többinek. Tovább »
Olvadásban
Isteni ölben,
mint lélegző ködben élsz ,
madár vagy és hó ?
Fátyol
A festmény ébred –
türkizálom szarvason
szemembe röppen .
Varázslat
Elment szentelve
aranylétrán finoman .
Bepillant a tél –
Tavaszelő
Moccanó szürke ,
fénytől terhes a barka –
Arcom megenyhül.
Még több fotó a szerző blogján: http://azhfoto.blogspot.com/
Ma egy világ
szakadt ki
homlokom ráncaiból
s furcsa az, hogy
nem érzem
jelenét a mának – Tovább »
Ötvenhat nyarán igen különös idők jártak Közép-Európa némely vidékein. Persze, főleg számunkra voltak azok az idők különösek, akik addigra egyetemi szinten is elsajátítottuk, hogy a szocializmus útja ugyan nincs kikövezve, ennek ellenére zökkenésmentesen jutunk el a legteljesebb szellemi és anyagi jólétbe. Márpedig azon a nyáron egyre gyakrabban jelentkeztek a kátyúk. Visszanézve elég világosan kivehetők a kiábrándulás körvonalai. Csak azt nem tudtuk, hogy főleg a saját illúziónkból ábrándultunk ki. Tovább »
Fotó: Nikolits Árpád
Vajon az a humor, amelyiknek iránya van, csak vicc?
A kérdés vizsgálatra szorul, de valahogy úgy értem, hogy a humor látásmód, nem ellenállás, illetve annyiban ellenállás, hogy látásmód. Aki mindenből viccet csinál, az fárasztó – a humorista viszont nem mindig nevettető, olykor inkább megríkat, vagy ha először nevetünk is, másodjára már sírunk. Tovább »
(XXII. karantének)
Tárd fel hegedűdet, szilaj muzsikásom.
A vonó sóhaja benned éljen, s fájjon.
Elnémulás átka minket mintha egyre
halálos trillákkal végleg meg fenyítne. Tovább »
mi érdemem van –
semmi
megírtam színészkollegáim pillanatnyi portréit
pár verset arról mi bennem forr
de semmi
semmi ez ahhoz képest
mi kockán forog
Tudod, sokan meg-
Sirattak, de néhányan
Még könnyeztünk is.
A hajó zászlója felárbocra van eresztve. Mit jelent ez? Régi hajósnép lévén, a pestiek tudják, hogy ezt a kifejezést a baccarat-nál alkalmazzák, mikor a bank már többször ütött egymás után, s a szegény pointeurök riadtan adják ki a jelszót: „félárbocra a téteket”. Valószínűen a hajósok is tőlünk tanulták. Némelyek aggodalmas arccal járnak a födélzeten. Tovább »
Forrás:. szerző FB-oldala
Végül is, egyedül marad mindenki,
árván. És kérges-széles tenyerével
lesodor a Lét, szép homlokáról. Ki
ellenkezne? És kábán ki nyerné el Tovább »
(Eurocarpatica Kiadó, Sepsiszentgyörgy, 2020, borító: Ilyés Mariann, műszaki szerkesztés: Csillag István, olvasószerkesztő: Stelian Busuioc, a megjelenést támogatta a Csíkszeredai Polgármesteri Hivatal.) Tovább »
Pusztai Péter rajza
