Lebontom korlátait
az akarásnak,
s a derengésben
feléd indulok – Tovább »

Párbeszéd-foszlány

A kígyónak neve van. Azt mondja, nem tettem semmi rosszat.

– Csak megmutattam sima bőrömön a cakkokat, cikkcakkosan, cikkcakkokban. Csak egy kicsit letérdepeltem a templomküszöbön. Be sem mentem a szentélybe, itt kint früstökölök. Én nem bűvöltem el az embert, ő bűvölődött magától belém. Én csak vagyok, az írás is mondja. Nem embert akarok én, csak zenét. Azt, ami harmóniádat kimozdítja, s kakofón lesz, mint én! Tovább »

Első nap:

– Szóval, hogy milyen legyen a csempe…Szerencséjük van velem, mert én ezt az egész áruházat úgy ismerem, mint a saját tenyeremet. Különösképpen a csempe-részleg az én területem. Először is az a kérdésem, hová jönnek a csempék? Konyhába, vagy fürdőszobába. Mert ugye, vannak csúszós csempék és vannak érdesebb felületűek. Szóval, mindkettőbe az jön, csempe. A színek? Tovább »

Minden nap kérdés,
mikor ölt testet a felismerés,
s a tudatból előkúszik-e
dédelgetés nélkül is
a várva várt döntés. Tovább »

akarsz-e
mondd akarsz-e játszani halált
kérdi a költő kedvesétől
s a kérdés azóta száll Tovább »

Az engem ismerő, munkásságomat számon tartó, rá figyelő olvasónak – a bő leltár ellenére – joggal támadt hiányérzete, hisz előbbi írásomban épp csak említés történik Németh Lászlóról, a Nagybányán született, XX. századi magyar irodalom klasszikus írójáról, akihez szellemi szinten immár fél évszázadnyi időnél is több köt. Czine Mihály szép szavait idézve, magam is elszegődtem Németh László eklézsiájához. Életszemléletem, magyarságélményem és tudatom legfőbb szellemi forrása, alakítója Ő volt s maradt mindmáig. Tovább »

KIS PÁRIZSI GONDOLATOK

Szajna. Ez a csecsemő folyó? Ez a smaragd pocséta? Ez a játékvíz? Inkább egy kokott sötétzöld parfümjének gondoltam volna.

Különös, hogy a francia nép milyen kevésre becsüli a kényelmet. Boldogan, de bohém módra él, mintha minden pillanatban helyet akarna változtatni. Micsoda liliputi mosdótál, dívány, szék van a szobámban. Mi magyarok otthon a kávéházba is beköltözünk. Ők otthonukba is csak szállást vesznek. Ötven vagy száz évre. Tovább »

Fránya tettként kidobnám lelkemet, hadd gyógyítsa
A napfény, vagy a telehold magához szorítsa.
Vízesés hangjával a tenger ringassa, áldja,
És a röppenő madarakkal az eget szántsa. Tovább »

Nem kenyerem a terméketlen fantáziálás, bár azért nem kevésszer, s akaratlanul, valahogy sikerül belégabalyodnom. Hogy az életben miképpen esnek meg velünk a dolgok, az persze leginkább rajtunk is múlik, de a körülményektől úgyszintén, meg talán azon, hogy miképpen viselkedünk adott körülmények között. Tovább »

Az apró doboz, melyben rejtegettem
Gondolataim törmelékét
Lelkem fényeit és sötétjét
Hova, ó, hova tűnt
Tegnap még tündökölt
Az emlékezés halvány hátterén
Már nem találom
De mégis látom Tovább »

(A régi radnóti temetőben)

Kiss Lajos kutyfalvi kántortanító
dédnagyapám emlékének

Nagy havak omolván, ha arra visz utad,
az alkonyat egére kirajzolódnak,
volt országút mentén, mint ősi lármafák.
Zúzmara hull, s mintha feszesre húzatnák, Tovább »

keményre pofoztak
jég hátán megélek
míg időm nem illan
keményszívűeknek
más lehetőség
törnek és zúzódnak
nincs bennük gyöngédség
megindult megértés
csak omló sziklákkal Tovább »

Kuruczné György Zsuzsanna: Amikor Csíkba’ megszülettem

(Hargita Kiadóhivatal, Csíkszereda, 2007, lejegyezte, szerkesztette Tóthné Barcs Ágnes, a fotókat készítette Kurucz István, Takács Éva, Tóth Bence)

Négy esztendővel ezelőtt jelent meg a Gaál András (1936) festőművészről írt monográfiám, és ebben egykori csíkszeredai rajztanárom a Nagy Imrével (1893-1976) kapcsolatos emlékeiről is szólt. Tovább »

Két kisfiú a román tengerparton
a ’70-es évek derekán.
Egyik Vásárhelyről, másik Bákó mellől. Tovább »

Nem tudom, ki hogy van vele, de az én életem két párhuzamos sínpályán mozgott. Adott volt egy valóságos világ, a hétköznapok küzdelmei, örömei és gondjai, vele egy időben pedig egy virtuális élettér, egy rejtett menedék: az irodalom világa, könyvekbe kódolt paradicsomi sziget, ahová elvonulhattam, ahol lépésről–lépésre tágult a világ. A kettő állandó szimbiózisban volt egymással, de hol az egyik, hol a másik ragadott magához.
Szerettem az újságírást, az idő múltával otthonosan mozogtam benne. Óvakodtam attól, hogy rutinná váljon, magam szégyelltem leginkább, ha üresjáratba tévedtem; örvendtem, ha egy–egy sikerültebb írásnak jó visszhangja támadt. Tovább »

(Ötvenhatos emigráns fiának aggodalmai nyomán)

Lehullt az első hó,
az ablakpárkányon,
mint víz az áttört gáton,
áramlik be a hideg levegő,
hagyom, nem fázom, talpra-világ-
tüze melegít laptopomon,
képernyőhöz láncolt korona-rabok Tovább »

(Unott legyintéssel:) Kosztolányi mindent megírt… Nyughatatlan utazásait is, közben támadt impresszióival együtt…Amit pedig történetesen elmulasztott, az most végérvényesen ránk maradt. De amíg be nem pótoljuk mulasztásait, javasolom, olvassuk inkább az ő sorait… Megéri… Tovább »

Olyan burába zártak,
ahol éjszakánként,
mint nyálkás kígyók fojtogatnak
a jövendőmondók. Tovább »

Ezzel a címmel jelent meg 2020-ban a kolozsvári Erdélyi Mú­zeum-Egyesület és a budapesti Gondolat Kiadó gondozásában a magyar nyelv romániai, illetve erdélyi helyzetéről szóló igen becses tudományos, szociolingvisztikai munka. Szerzője: Péntek János nyelvész akadémikus (professor emeritus) és Benő Attila nyelvész, tanszékvezető egyetemi tanár. Tovább »