Soha nem ittam éhgyomorra a reggeli kávét (sem). Sok tekintetben viszont változtak a kávézási szokásaim. Anno presszó kávét ittam, aztán egy hosszabb finnországi ösztöndíjas időszak alatt megkedveltem a gyengébbre főzött kávét, de távolról sem akkora mennyiségben, mint amennyit északon fogyasztanak. Attól kezdve a presszó kávé túl erősnek tűnt. Az erősebb pörkölésű kávét szeretem hígabbra főzve. De nem az annyira hígat, mint amit a észak-svédországi ismerőseim úgy jellemeznek, hogy „Haaparanta látszik”, azaz a teletöltött csészének az alja látható. Ugyancsak ott halottam, hogy „dehogy iszom teát, nem vagyok én beteg!” Tovább »
Reggeli kávé
Reggeli kávémat a konyhában iszom a szép erdélyi abrosszal terített „Gründerzeit” ebédlőasztalnál. De szigorúan csakis felkelés után – értsd: tíz előtt csak a legritkább esetben.
A Latte macchiato két részben készül: maga a feketeleves a sokoldalú kávégép háromszemes (max. kávétartalmú) 50 ml-es eszpresszó gombjának megnyomásával, a tej habosításához külön masinát használok. Miközben kávézom, elolvasom az újságot, a kultúrrész közepén megfejtem a szudokut, meg a keresztrejtvényt, és akkor kezdődhet a nap. Ez így volt szerdáig. Tovább »
tegnap temettek
már áll a márvány
testemen nem fog
se kín se járvány
mint egy homokzsák
bomlik ki végül
emlékem fáj még
de már szépül Tovább »
A fejlődés megállíthatatlan
A Bolyai Egyetem Magyarországon végzett diákjai nyilatkozatot írnak alá, amelyben kötelezik magukat, hogy tanulmányaik befejezése után visszatérnek, és itt vállalnak munkanélküliséget, Romániában.
Népújság, 1993. V. 7
Bölöni Domokos FB-oldala
Író az, akinek olvasója van: Interjú Kerekes Tamással
2007.04.21. 15:26
A könyvhéten „Az eltűnt ütő nyomában” címmel kötete jelenik meg az Alon rendszeres szerzőjének, . Mi több, ez a könyv képviseli Magyarországot jövőre az Európai Írókongresszuson. Kerekes Tamással a Káfé irodalmi, művészeti műhely készített interjút.
A könyvhéten „Az eltűnt ütő nyomában” címmel kötete jelenik meg az Alon rendszeres szerzőjének, . Mi több, ez a könyv képviseli Magyarországot jövőre az Európai Írókongresszuson. Kerekes Tamással a Káfé irodalmi, művészeti műhely készített interjút.
Könyved jelenik meg, kapom a hírt, egy számomra ismeretlen kiadónál, mutasd be nekünk, tudatlanoknak a kiadót! Tovább »
A vízió
Ülünk a kávéházban a férjuram újságot olvas, közben a hosszú szoknya alól kivillanó bokámra vet egy súlyosan elmarasztaló pillantást. Azonnal tudom mit kell csinálni. Egy mosoly a jutalom. Megérkezik a főúr. Nagyságos asszonyom? A szokásos gyenge kávé jöhet? Természetesen tejszínhab nélkül. Bólintok, de ő is tudja, ez egy színjáték, imádom a tejszínhabot. Az úrnak pedig egy erős feketét, minden belevalóval. A bólintás után nyugtázza: akkor meg is vagyunk kérem, azonnal hozom. Tovább »
A múlt hónapban, 74 éves korában Budapesten elhunyt, Kolozsvárról Magyarországra áttelepedett Tamás Gáspár Miklós filozófusról, publicistáról, egyetemi tanárról, politikusról, eszmetörténészről, de mindenekelőtt a saját és sajátos gondolkodású független értelmiségiről, sokszor és sokat írtak az elmúlt napokban a magyarországi és az erdélyi magyar médiában. Tovább »
A Klubrádió cikke.
A török földrengések drámájának van egy, a szeizmikus viszonyokon túlmutató oka, ami nem a mélyben összecsúszó réteglemezekről és nem Anatólia földtani vándorlásáról szól. Hanem az országról és a rendszerről.
Törökországban a földrengés az élet része. Mindig volt, és mindig lesz. Ennek ellenére köztudott, hogy minden egyes ház, ami a XX. század előtt épült, veszélyben lehet. De a későbbiek jó része is. Az 1999-es izmiri rengés után, amikor is 17 ezer ember halt meg, végleg világossá vált, hogy a kaotikus építési szabályok helyett újak kellenek. Az építési lobbi mégis elérte, hogy még nyolc évet kelljen várni az építkezési kódexre, aminek a komolyan vételéről 2011-ben, egy újabb rengés és összerogyó házak ezrei után Recep Tayyip Erdogan, akkor miniszterelnökként azt mondta, az önkormányzatok, a tervezők – építők és a hatóságok – most láthatják, hogy a gondatlanságuk mennyi halált okozott. Mindennek dacára 2018-ban az úgynevezett övezeti törvény több engedély nélkül épült házra és ráépítésekre adott fennmaradási engedélyt. Tovább »
Tizenhét kötettel a bőröndjében Bölöni Domokos a magyar széppróza ötletkereskedője. Csereszabatos, vesz is, ad is. 2021-ben két portékát is ajánlott-kínált, karcolatainak, esszéinek, tárcáinak válogatását, A harmadik pohár címmel, valamint a Harangoz egy rézmozsár címűt, amely ugyancsak a rövidprózáiból szemelget. Az alcíme zárójelbe van ugyan rakva: (Járókeret a 75.-hez), ám így is vagy éppen ezért ötletet ad az írói pálya bicegős bejárásához, a 75. évéhez ért életút óvatos végigkövetéséhez. Úgy támaszkodni a munkásságáról írott elemzésekre, mintha irodalomtörténeti s esztétikai segédeszközök lennének, gyógyászati helyett. E keretet csupa-csupa neves személyiség alkotja. Olyanok, akik láttak és látnak a pályán – hogy ez a képes beszéd idézze fel az első kötetével 1980-ban jelentkező, ám a karcolataival, elbeszéléseivel a folyóiratokban előtte már sok éven át jelen lévő írót. A Hullámok boldogsága a Forrás-sorozatban látott napvilágot, noha a szerzőnek – későbbi vallomása szerint – a Forrás-nemzedékhez (nyilván a Vitorla-ének című antológiába tömörített második nemzedékre s nem Tovább »
* Živko Nikolić (1958. – ) többszörösen kitüntetett szerb költő
Sokan állítják, kávét nagy mennyiségben fogyasztani nem jó, egészségtelen, mert manapság tele van morzsákkal, különböző szennyező anyagokkal, de én ebből semmit sem érzek. Sőt, legkedvesebb italom a kávé, el sem tudom képzelni, hogy ne igyam. Ilyen helyzetbe kerültem egykor. Kranjban, 1986-ban, mikor katona voltam, pár hónap kávé nélkül telt el. És nem szoktam le a kávézásról. Remélem, sosem fogok. Legszebb, ha a nap kávéval, erőssel, illatossal, legkeserűbbel indul.
Fehér Illés fordította. A szerb eredeti:
Mnogi govore da kafa nije dobra ako se pije u velikim količinama, da nije zdrava, da je danas puna trunja i drugih oblika prljavštine, ali ja takav utisak nisam stekao. Naprotiv, kafa mi je najdraži napitak i ne mogu da zamislim dan a da je ne pijem. Bio sam u takvoj situaciji pre mnogo godina, kada sam bio vojnik, u Kranju, 1986. godine, nekoliko meseci mi je proteklo bez kafe. I nisam se od navike da je pijem odvikao. I neću nikada, nadam se. Najlepše je kada sa kafom, jakom i mirisnom, najgorčom, otpočne dan.
Delonghi, a futurista
Koreában még mindig nem túl nagy divat otthon főzni a kávét. Jó tíz éve volt a “mix” , mindenki azt itta, aki kávézott. Instant kávé, rengeteg cukor és tejpor egy vékony csomagban, fel kellett tépni, forróvizet rá, és kész. Kétségtelen, hogy valami kávészerű dolog is volt benne, de én olyat utoljára az óvodában ittam, ott is hagytam az óvodát.
Szükség törvényt bont, a koffein tíz éve is kellett az életbenmaradásomhoz, úgyhogy azt ittam. Aztán kiokosodtam, hoztam kotyogós kávéfőzőt, darálót és persze kávét Európából, úgy már rendben volt a dolog. Hogy, hogy nem, közben itt kitört a kávé-forradalom, ma a világ legjobb baristái között igen sok koreai van. Millió kávézó úton útfélen, tejhab költemények a latte tetején, és már rendes kávét is lehet kapni, azaz rövid, és erős eszpresszót. Bár olyat leginkább azért csak hozzám hasonló elvetemültek fogyasztanak, a többség amerikánót iszik, de sokan csokis, karamellás, mézes kávét tejjel, tejszínt még nem láttam koreai kávézóban. Tovább »
Ablaka már nincs –
Függöny röppenésében
kirepült idő.
Valahol leng az ősi óra ingája
a hatalmas lassú éjszakában –
Fényes bronzhangjával
töltötte be a tisztaszobát
és kicsiny gyerekálmom.
Ütött az óra és
nagy lett a csend ,
fekete kasztenen a Nagy Könyv
hófehér csipketerítővel
leterítve – Tovább »
Nem járok kávéházba, azon oknál fogva, hogy nálam jobban senki nem főz olyan kávét, ami nekem ízlene. Találkozóra fölösleges használni a kávéházat, mert nem olyan népek járnak belé, amilyeneket szívesen elviselek, sőt hiányolok. A Káfé Főnix tökéletesen megteszi – amíg az oldalt frissítem, mindig megiszom egy nagy bögre Káfét.
Jó, ha munka közben a zene szól. Nem túl harsányan. De ha nem, az se rossz. Csak a munkakedv ne hiányozzék!
CSEKE GÁBOR a Káfé szerkesztője (sz. 1941, Kolozsvár). Éltem Bukarestben (1967-2003), majd Csíkszeredában kötöttem ki (2003-tól máig). Itt most jó. Nekem már fáj az utazás – idézem néhai Bálint Tibort. (Vajon, honnan tudta?)
Lakonikus, száraz stílusa ellenére érdekes élet, izgalmas munka körvonalazódott az írásokból. Valamelyik levélben megkérdezte, hogy milyen a tél, van-e egyáltalán hó Budapesten. Ő Magyarországot csak nyári napsütésben tudja elképzelni.
Az osztrák szakaszon evezett. Hideg volt és szűnni nem akaró eső. Kanalazott az egyesben, dermedt ujjakkal. Végre jött egy uszály, amelyre rá lehetett kapaszkodni. Már lógott rajta néhány kajakos túratárs. Minden igyekezetével rástartolt, majd…, lecsúszott. „A fene egye meg!” – szitkozódott hangosan. Mindenesetre németül, mert nem messze tőle egy német küllemű szemüveges férfi evezett. Kifejezéstelen arccal, egyenletesen, minden sietség nélkül és meglepő módon nem igyekezett élni az uszály kínálta fuvar-lehetőséggel.
Illusztráció: Sophia Pompéry: Dry Run
Tovább »
…Vadmalac egy szuvenír-csészéből itta: olyan helyen turistáskodtak Malackával, ahol fekete meg fehér juhok népesítették be a domboldalt. ”Ilyenek vagyunk mi is: fehérek vagy feketék” – gondolta Vadmalac, illetve közölte Malackával is a tényt, hogy a világ fehér meg fekete.
Miután Malacka figyelmesen végighallgatta az okfejtést, közbevetette, hogy látott ő már barna szõrűeket is. Megzavarta Vadmalac gondolatait a közbevetett megjegyzés, gesztikulált a mancsával egy ideig hangtalan, majd a szeméhez emelte a jobbját, mint aki távolságot mér, végül így zárta le a beszélgetést:
”Távolról a barna is feketének látszik.”
Forrás: szerző FB-oldala
A vízió
Ülünk a kávéházban a férjuram újságot olvas, közben a hosszú szoknya alól kivillanó bokámra vet egy súlyosan elmarasztaló pillantást. Azonnal tudom mit kell csinálni. Egy mosoly a jutalom. Megérkezik a főúr. Nagyságos asszonyom? A szokásos gyenge kávé jöhet? Természetesen tejszínhab nélkül. Bólintok, de ő is tudja, ez egy színjáték, imádom a tejszínhabot. Az úrnak pedig egy erős feketét, minden belevalóval. A bólintás után nyugtázza: akkor meg is vagyunk kérem, azonnal hozom.
A porceláncsésze és a kis ezüst kanálka olyan a csipketerítőn, mint egy csendélet. Csak nézem, nincs szívem megbontani az asztal tökéletességét.
Meg különben is utálom a gyenge kávét.
legyen meg a maga ásója kapája keresztje babája
simogassa szekálja strapálja babrálja
ha úgy jó neki
tetkózza tele a testét ha bőrét únja vagy utálja
ki bánja?
negyvenhármas lábára húzzon tűsarkút
ha kívánja
de az irodalomnak a politika ne legyen
menyasszonyruhája
a gyöngy ne keveredjen az utca sarával
árt neki
mert Tovább »
– Nem tudom, ki barát, ki ellenség – nyögte Vadmalac komája.
Körülöttük, azaz felettük süvítettek a golyók.
– Húzd be a nyakad – szólt Vadmalac, s azzal nyomta is le a barátját.
Le, a lövészárok sarába, bokáig abban gázoltak.
”Ez élet?”
– Miért lőnek, ha ők a testvéreink? – kérdezte a koma.
– Miért lőjük őket, ha a testvéreink – replikázott erre Vadmalac.
Ahogy a barátja öleléséből lennebb csúszott, valami vöröset vett észre a
koma. A saját karján.
– Vér? – kérdezte magától. – Kinek a vére?
Forrás: ujnepszabadsag.com
koronként jöttek mentek
valami jöttmentek
ők azok akik minden alkalommal hozzátettek
valamit poklokhoz mennyeknek képéhez Tovább »
Fehér Illés orvosi biokémikus, a kémiai tudományok doktora, műfordtó. Szabadkán élek. Zentán nőttem fel, munkásságom második felét – 21 évet – ott húztam le, de ahogy nyugdíjba mentem, Szabadkára költöztem. Asszonypajtás a ludas.
Vissza kell térnem Zágrábba, egyetemista koromba. Az Ady Endre magyar kultúrkörben, a magyar egyetemisták otthonában, minden este találkoztunk – mintegy 30 fős törzsgárda. Asztalitenisz és magyarnótázás… és szombatonként táncesték, saját zenekarunk volt…
Következett néhány Zentán eltöltött év – ott egy gyerekkori barátokból kialakult társaság (közéjük tartoztam) szombat esténként vagy a Royalban vagy a Kioszkban mulatott. Nem elírás – mulatott. Abban az időben, szombatonként mindkét helyen cigányzenekar szórakoztatta a nagyérdeműt. Akár reggelig. A Liba meg az Egér zenekara.
1970-ben kerültem Boszniába, ott ragadtam – húsz feledhetetlen év. Ott hangzott el apámtól egy kritikus mondat:
– Fiam, te nem érdemled meg a kávét.
Tovább »
Pusztai Péter rajza