Végig egy szöveget bütyköltünk, ha jól emlékszem: csak keltünk-feküdtünk s közben futkostunk ide-oda, erre-arra, teve-tova, egyszóval: tök prózaian éltünk. Tovább »

1991/92

mint az ópiumfüstölő
felgomolyog egy tél
felgomolyog a város
felgomolyog a képernyő
a borzongató műsor Tovább »

A chilei iskolarendszer

Jó pár hónap eltelt a hazatértem óta, most már eléggé visszaszoktam az itthoni életbe, bár azt sosem fogom tudni mondani, hogy teljesen visszaszoktam, mert vannak olyan dolgok, amik régen teljesen normálisak voltak, most viszont nem tudok velük mit kezdeni. Ez a mindennapi dolgoktól kezdve az emberek természetén át, mindenben megmutatkozik. Nagyon lezáratlannak éreztem a blogomat és mindenképpen akartam írni legalább még egy bejegyzést, amiben kiírom magamból még mindazt, amit nem osztottam meg korábban. Tovább »

Késő délután volt, mire hazaért András a városból. A kapu előtt, a porka hóban nyom nem látszott, ezek szerint senki se kereste. Benyúlt és levette a kulcsot a szegről, kizárta a kaput. A kutya aprókat ugatott, aztán elhallgatott, ahogy hozzászólt. Kabátja belső zsebéből előkereste a kulcsokat, kiválasztotta a legfényesebbiket, az járt az ajtóba. Tovább »

(Az ő lelkéről – előszó gyanánt)

Mottó: Naponta bejárom a rád való emlékezés hosszú ösvényeit. Másoknak miért létezel?

P.  szeret utazni, kedveli a gyér forgalmú kis vasútállomások csöndjét, szereti bámulni a napsütötte, világos falakon az árnyék mozgását, a bogarak mászkálását, magába szívni az olajos talpfák szagát, a virágokét, orgonáét és késő este az akácét, amikor a megforduló szél hűvös porszagot lenget. Kiül az épület előtti padra, szabadon engedi elbogarászásra hajlamos gondolatait, odafigyel a kakaskukorékolásra, kutyaugatásra, belebámul a nők szemébe, ellesi ruhaigazító titkos mozdulataikat, a fölöslegesnek tűnő apró hajsimításokat. Tovább »

Van még egy ilyen kis, hogy úgy mondjam: a sorok közt történt regényem. Az állatkertben volt, roppant forró nyári délelőtt, hogy egyik kutyaketrecben ennivaló kis kölyök-daklit vettem észre, amint lihegve, kilógó nyelvvel, könyörgő szemmel lesett minden arra menőre s a rostély mögött szűkölve ment vele a szomszéd ketrec elválasztó kerítéséig, kétségbeesve nézvén utána, mikor az végképp elment, s menten kémlelni indulva, nem jön-e új jövevény, akitől talán mégis csak megkapja a segítséget. Tovább »

Köszönettel tartozom Árvay Zsoltnak, mert eljuttatta hozzám édesapja, Árvay Árpád levelezését Márton Áron püspökkel. A Keresztény Szó tavaly novemberi számában jelent meg több darabja is ennek a levelezésnek. Mint a levelekhez fűzött jegyzetében állítja Bodó Márta: ez a levelezés Márton Áron „személyiségének a képét árnyalja”. Tovább »

(Tatrangi Pál András emlékére)

Szülőföldemet háború és béke szántja fel,
Pénzért gazdát és urat cserélget, őrülettel.
Gyalog gyurmáztam a városig, múltam elkopott,
S a jövőm, tanítói oklevélként csoszogott. Tovább »

A világot felbolygató egészségügyi pánikrohamok hírhálóját már javában szövi-szövögeti a helyzet pók-anyója. Eszerint…

…Az egészségügyi világszervezet adataira épült az a honlap, mely virtuálisan, a nap bármely percében mutatja a Kínából eredő koronavírus-járvány földrajzi elterjedését, vörös szétömlését a világ fekete szőnyegén. Tovább »

Valami szkizofréniát érzek Adyval kapcsolatban a magyar szellemi életben. Mindent ide számítok: emlékezéseket és emléktáblákat, borbukét és Facebookot. Majdnem mindenütt tisztelik, de sokan nem tisztázták a tisztelet okát. Tovább »

Volt egy esélyem kiskrisztussá válni
az ötvenes évek legelején, életem alsó peremén.
Zsidó igazgatója az akkori művészeti középiskolának,
a Bolyaiak egyik gránitba szublimálója,
szoborba álmodta volt édesanyámat –
– a legfiatalabb tanárnőjét – szoptatós anyaként. Tovább »

A humor megnevettet, az irónia megmosolyogtat, a szarkazmustól vicsorítasz. Kinek mi tetszik, ki mennyit bír el.

Forrás: Kocsis Francisko: Ceea ce nu se amână. Reflecţii, însemnări, resemnări (Nincs haladék. Reflexiók, feljegyzések, belenyugvások), Editura Ardealul, Tg. Mureş, 2019. Fordította Cseke Gábor.

A minap régi jóbarátom állít meg az úton:
– Ugye, mi már nagyon régtől ismerjük egymást. Mindig megbízhattál bennem, őszinte igazmondó barátnőd voltam…
– Nyögd már ki, miről van szó, mert nagyon sietek ! Tovább »

1886. április végén történt, tehát most lesz húsz éve. Délután három óra körül volt, a Deák-téren, valami külön órára iskolába menet, hogy megszólított egy úrformájú, de erősen megvedlett ember s német nyelven valamit tudakolt tőlem, már nem tudom mit. Tovább »

Magosság

A mennybolt alatt
hogy nem tudok átmenni
a mennyországba ? Tovább »

Éden, kifűrészelt fákkal

Eredeti a mi demokráciánk, s múló,
Szagos, mint kofa asztalán a túró.

Groteszk vacsora

A kaviár fekete és fürge,
Pincér hozza, nyuszi ül a fűbe’. Tovább »

Fehér Illés műfordításaiból

Hősök és koldusok / Јунаци и просјаци

1.
– Nyakkendő nekem nem kell,
apám!
Ahová én megyek,
nincs hozomány;
rám a harctér vár! Tovább »

75 éve, január 27-én szabadult fel az auschwitzi haláltábor. Az alábbi riport képei mintegy fél éve készültek, Ott…  2019 nyarán.

l. A százmilliószor fotózott kapu

2. Egyirányú…

Tovább »

KZ-oratórium (részlet)

Hol volt, hol nem volt,
élt egyszer egy magányos farkas.
Magányosabb az angyaloknál.

Elvetődött egyszer egy faluba,
és beleszeretett az első házba, amit meglátott. Tovább »

Vendég: Hajnal Éva – költő, a Litera-Túra alapító főszerkesztője

KÁVÉILLAT

Nagyon szeretem a kávé illatát! Ez egy kedves régi emlék miatt van így, szerintem csak ezért hódolok ennek a hóbortnak. Naponta, egyetlen hosszú kávét iszom reggel: cserépbögréből, cukor nélkül, sok hideg tejjel. Gyerekkoromban gyakran kávéztam. Ez jó, meg rossz is, de mielőtt bárki elcsodálkozna, elmesélem a történetet… Tovább »