Egész jó volt: semmi görcs, semmi kín –
gondolta -, de hát épp ilyen az élet:
olykor csendül-bondul a benti rím,
és nem ad teret már a szenvedésnek, Tovább »

“… Esszük meg kezünket, lábunkat, beleadjuk szívünket, ha nem így tennénk, hazudnék, nem nagyot, hanem egy kicsit hazudnék, mert mi minden van és még sincsen, ahogyan mi szeretnénk, úgy értve nincs, hogy egyszer csak elvisznek innen mindent darabig, de nem jól mondom, mert azért hagynak valamit, mert nem úgy van, hogy vesszük a kolostort, visszük papostól, cipeljük Désre, Esztelnekre, Radnára, nem tudom, hova visznek még belőlük, kihagy az emlékezetem, Tovább »

Bartis Attila indonéziai sorozatából

A kétlakivá váló író a mai világ „hightech-szörnyűségei elől menekült Indonéziába”. Kemény István költő, a jó barát, Bartis Attila csíkszeredai tárlatának méltatója, azon töprengett közönsége előtt, „hogyan tud ennyire jó fotókat készíteni?” És a következő választ találta kifejezőnek: ha egy gyermek szeretné megsimogatni a macskát és szalad utána, az elmenekül, a gyerek pedig rájön, hogy ha nyugodtan megáll és lelógatja a kezét, a macska előbb-utóbb odajön a keze alá. „Így van Bartis Attila fotográfusként a valósággal, amely a keze alá érkezik”. Tovább »

16. nap – szeptember 16.

Ma átkeltünk a Dunán átívelő, közel 3 km hosszú Barátság hídon, immár bolgár földön járunk.

A ma megtett 17 km kis túlzással könnyű sétának tűnt a korábbi napok harmincegynéhány kilométeréhez képest, nagyon úgy tűnik, kezdek belejönni. Bár Bulgária szinte minden gazdasági mutató tekintetében az Európai Unió legkevésbé fejlett, legszegényebb országa, Ruszéban, amelyet Kőrösi idején Ruszcsuknak hívtak, ez egyáltalán nem szembeötlő. A belvárosban a javarészt századfordulós épületek jó állapotban vannak, az emberek jól öltözöttek, az egész miliő kellemes, az pedig külön öröm, hogy szinte minden valamivel olcsóbb, mint odahaza. A kikötővárosban az utazásom az eddiginél is ökumenikusabb jelleget kapott. Korábban vendégeskedtem már a református és a román ortodox egyháznál, itt pedig a Buddha Ház nevű létesítményben szálltam meg, amely bolgárokból álló, a tibeti buddhizmust gyakorló közösség tulajdona, meditációs központ, ahol lakások és vendégszobák is vannak. Tovább »

Ott bent
a szürke téren
mi emberi,
már eldőlt: Tovább »

Valamikor réges-rég, sodródtam az idővel,
Magvakat vetettem, és találkoztam tündérrel.
Az élet nagy színpadára értem, nem pihentem,
A díszlet valódi, erre korán ráébredtem. Tovább »

Valamirevaló vendéglőben vannak szép madarak, mármint kitömött madarak, önök is látnak ilyent, feltéve, ha járnak valamirevaló étterembe, ahol van például pelikán, de szerintem alig van, mert ritkán látok étteremben pelikánt, hanem inkább baglyat látni és felröppenni kész kárpáti fajdkakast, bár nem is tudom, a kárpáti fajdkakas fel tud-e röppenni, mindegy, a dologban nem is ez a releváns, Tovább »

Mark Twain idősebb korára cicabolond lett…Volt, mikor húsz macska is lakott vele nagy házában – mindegyiknek kitalált valami fantázianevet, mint pl. Apollináris, Bambino, Belzebub, Bufallo Bill, Bűn /Sin/, Sátán. Mindegyiket szerette, jobban, mint az emberek többségét. A cicák a ház minden zugát ’be-lakták’, de főként az írót vették birtokba: ölében, nyakán, kezében mindig ott dorombolt valamelyik. Tovább »

Valamikor sokat horgoltam
vasárnap délutánonként
és téli estéken, Tovább »

Chicagóban az emberi étrendtől érbetegek lettek a kísérleti majmok. Szerintem ez többek közt azt bizonyítja, hogy a majmoknak majomi étrend kell. Ezen fölül majomhoz illő bánásmód és majomságos körülmények. Mert ha úgy bánnak velük, mint általában az emberrel: a majom megdöglik. Szívinfarktusban, csuklásban, mélakórban; végül is az ok számunkra — természetvédők számára — fájóan mindegy. Tovább »

erre jó Bánffy Miklós immár román nyelven is megismerhető trilógiája, az Erdélyi történet. A három kötetes regényfolyam közel 1500, egészen pontosan: 1446 oldal terjedelmű, és megismerhető belőle az erdélyi világ. Egy sajátos világ, ahol a magyarok és a románok mégiscsak megférnek egymás mellett, sőt, az egyszerű falusi emberek például még segítik is egymást. A különös csupán az, hogy erre egy magyar arisztokrata kellett, hogy felhívja a figyelmet – egy Bánffy, aki előítéletektől mentes, és akit sohasem ragadott magával a nemzeti kicsinyesség, soha nem dőlt be az üres politikai szónoklatoknak. Tovább »

Dávid és Góliát modernizálása

Dávid és Góliáit bibliai története ismeretes. Ilyesféle játszódott le szombaton éjjel a szegedi Haggenmacher-féle sörcsarnokban, csak egy kicsit a modern követelményeknek megfelelőleg átdolgozva. Az új Góliátot ezúttal Nagy Károly Vilmos, hatalmas termetű, ijesztő izomzatú cirkuszi díjbirkózó képviselte, míg Dávid személyében egy szerény külsejű, vézna iparos-ember: H. S. jelent meg. A párviadal azonban a Haggenmacher-sörcsarnok külön termében is, mint korszerű miliőben, igen érdekesen folyt le. Tovább »

15. nap – szeptember 15.

Pengő Zoltán beszámolója hétvégi gyaloglásáról: „Két hete vagyok úton, s ma megérkeztem Giurgiuba. 81 ezer lépés az utóbbi két nap eredménye, mióta elhagytam Bukarestet.
Ismét van útitársam, Zsolti barátom Szatmárnémetiből utazott le a fővárosba, hogy 10 napon át velem gyalogoljon. Az indulást megelőzően voltak félelmeim, hogy a kétnapos pihenő alatt a testem eltunyult, tiltakozni fog a fokozott igénybevétel ellen, ám nagyon jól reagált, a vártnál könnyebben sikerült letudni a Bukarestet a határvárostól elválasztó mintegy 65 km-t. Tovább »

Véred ágaskodott és ágaskodtak az utak előtted,
hegyek sörénye lobbant,
s amerről egykor őseid jöttek,
indultál.
Kezedben pálcád verte a taktust, Tovább »

Évekkel ezelőtt eltöprengtem azon a különös tényen, hogy késik a Föld. A csillagászok fedezték föl a bosszantó pontatlanságot. Amikor a Föld forgását lemérték, már egy egész másodperc késést állapítottak meg. Annak idején a sötétség visszahúzó erejének tulajdonítottam a bántó lemaradást. De tévesen. Tovább »

Falun az ábécé-üzlet mellett van turkáló, benne minden 1 lejes, ha nem így lenne, megenné a fene, hol járnának el naponta többször is a fekete ruhás asszonyok, mindjárt pípom lesz, mondja egyikük, nekem már pípom van, mondja a másikuk, kiköpnék a port a szájukból, de nincs hozzá nedv, nem jó, ha az ember nagy porban szájüregén veszi a levegőt, ahogy a két asszony teszi, akik feketében járnak, azóta, hogy embereik kimentek a dombra, Tovább »

Szántó Piroska: Rózsaszínű hold II.

Légy enyém, rózsaszínű hold!
Ami lesz, az még sose volt.
Ahogy lesz, csupa áradat,
fényben énekelt fáklyadal. Tovább »

A gyergyószentmiklósiak hiszik és vallják, mi pedig olvashatjuk, hogy a városuk rengeteget köszönhet az örményeknek. Nem hiszem, hogy ez kétségbe vonható, bár nyilván vannak, akik a valósnál többet tulajdonítanak az örményeknek, és olyanok is, akik kevesebbet. De alapvetően – tudomásom szerint – nincs vita arról, hogy az örmény közösség jelentősen alakította, befolyásolta a város fejlődését, mi több, a mai városképet is meghatározta a jelenlétük. Tovább »

1.

mint uszony a tengerbe
darázs derekam
beolvad tenyeredbe Tovább »

Albert-Lőrincz Márton: (Fantáziavers helyiekről és idegenekről)

Átutaztam Városfalván,
pásztor aludt somfabotján,
almafákon, alma mintha
Gábor Áron golyóbisa:
Isten adta, székelyt óvja. Tovább »

nincstelen ember őgyeleg egyre kanna borától
nem sose bomlik benne salakká plexipalack
szomja az ádáz megmarad aztán az se rohad meg
van neki pokla járda szurokja ott vegetál

Budapest, 2019. IX. 10.