/Olvasónapló/ Először egy ihletett falfestmény látványa fogott meg, majd egy olcsó kiadású, karcsú regény jól hangzó címe: A halászó macska uccája. A Rue du Chat qui Pêche… Akkor még nem tudtam, hogy a két élmény és benyomás szorosan összetartozik. Most már tudom. Hiszen mindkettő ugyanabból a forrásból táplálkozik: a csöppnyi párizsi sikátoréból, amely az idők […]

Mottó: A tényekkel soha nem volt bajom. Legfeljebb csak a móddal, ahogyan szembesítettek velük. Cselényi Béla élete, évtizedek óta, benne lüktet kitartó szorgalommal születő verseiben. Naponta olykor két-három verssel is honorálja azt a figyelmet, amit néhány tucat „előfizetőjétől” (villanypostán juttatja el hozzájuk a napi termést) elvár és nagyjából meg is kap. Rossz, nyugtalanító az a napom, […]

– Ez lenne az a híres régi kórház? – kérdezte egy fiatalember a kapu mellett álló férfitől, aki a falnak támaszkodva cigarettázott. Messziről lehetett látni, ő a kapus. – Ez lenne. De attól függ, mi a baja. – Azt én sem tudom, hogy mi lehet a bajom, itt is fáj, ott is fáj. Kellene egy […]

/Szilágyi Domokos-évfordulóra/ Egy évvel halála előtt írta József At­ti­la a Kész a leltár-t, saját életével való számvető költeményét. Kitűnik ebből, hogy költőnk esetében a „leltárkészítés” nem járt együtt elégtétel­lel – ha a „szület­tem, el­vegyültem és kiváltam” tömör össze­gezést nem te­kintjük an­nak –, de a bi­za­kodás halvány jele azért csak fel­sej­lik a be­fe­jezésből: „Nem dicső harc­ban, […]

Meghalt Bara Margit. Nyolcvannyolc éves volt, és az elmúlt század egyik legmeghurcoltabb színésznője. „A hatvanas évek közepétől (…) a filmszerepei elfogytak, miután kegyetlen és alaptalan rágalomhadjárat indult ellene: Bara Margitot is belekeverték a korabeli sikeres vendéglátóipari vezető, Ónody Lajos elleni koncepciós perbe, annak ellenére, hogy nem is ismerték egymást. Az egész városban elterjedt a vadászházakban […]

Csapody Miklós Hídverő-díjához 2016 októberében, Székely­ud­var­he­lyen, az Erdély Ma­gyar Iro­dalmáért Alapítvány nevében meggyűrűztük a hat­van­egy éves Csa­pody Miklóst. Az esemény, Csa­pody köny­ve­it te­kint­ve, jóval korábban is bekövet­kez­he­tett vol­na, de végül is így van jól, ami­kor közel három évti­ze­des po­li­ti­ku­si pályáját lezárva, Ilia Mihály jó tanítványaként visszatért az iro­da­lomtörténet-íráshoz, min­de­ne­kelőtt az erdélyi ma­gyar iro­da­lom­hoz.

Rodosz szigetéről átlátni Anatóliába, mi most Görögországban vagyunk. Igen, a Kara-fok az már Törökország, a délnyugati rész, csekély tizennyolc kilométerre tőlünk, mi az? Jóval közelebb, mint Udvarhelyhez a Hargita, amely szép időben a Küküllő partjáról, úgy tűnik, csak egy lépés.

/Poszler György töprengő huszadik százada/ „Nagyon nehéz megírnom. Mert tudom, rólam is szól. Nem vallomás, de személyes a jellege. Benne a gyerekkorom egy része. Amivel ’leszámolni’ nem akarok. De szembe szeretnék nézni vele.” Poszler Györgyben mindig ez volt (és mert írásai hálistennek velünk maradnak, ez is maradt) a legrokonszenvesebb. Kolozsváron született 1931-ben, és ezt az […]

Tisz­telt hölgye­im és ura­im, a 70 éves Lőrincz Györgyöt köszöntjük ma, és, gon­do­lom, nem kell őt különöseb­ben be­mu­tat­nom a székely­ud­var­he­lyi közönségnek. Hi­szen is­me­rik, is­mer­he­tik, ha nem másként, úgy mint a város művelődéséért évti­ze­de­ken át oly so­kat tevő közigaz­gatási szak­em­bert, tanácsost és elköte­le­zett művelődéspártoló székely­ud­var­he­lyi polgárt. Támo­gat­ta és szer­vez­te a ren­dezvénye­ket és művelődési eseménye­ket, ide von­zot­ta […]

Akinek ’56 csak szabadulást hozott / V. (olvasónapló) Börtönélet a népi demokráciában (Nyolcadik „levonás”) * Közel lenne a szabadulás? Minden jel arra mutatott, hogy beindul a korábbi ítéletek felülvizsgálata. Csoportosan vitték az elítélteket a Fő utcába. Lifttel mentek fel az utolsó emeletre. Rendes ajtón nyitottak be. Terített asztalnál ebédeltek („igaz, csajkából, de késsel és villával…”). […]

A számmisztikával már az esti mesék olvasásánál találkozunk, A számok végigkísérik életünket. A viszonyítás alapját képezik. A gyerek már így október közepén is képes számolni, még hányat kell aludjon a Mikulás vagy az angyal érkezéséig. Életünket is számokban mérjük. Számláljuk az elrepülő éveket, aztán egyre csendesebben ünnepeljük, amikor eggyel többet írhatunk a kórlapunkra. Ma én […]

Akinek ’56 csak szabadulást hozott / IV. (olvasónapló) Börtönélet a népi demokráciában (Hatodik „levonás”) * „És eljött, bizony eljött az ötödik nyár. Tulajdonképpen végig sem lehetett gondolni ezt a számot, még visszafelé sem. Ez a szám már túl van azon, hogy ‘egyszer vége lesz’, azon is, hogy ‘meglátjátok, egyszer csak nyílik az ajtó’… Ha öt […]

So­ha­sem kényez­tet­te el a székelyt az élet. Ko­moly próbatéte­lek elé állítot­ta már kis­gyer­mek­korától kezd­ve. Gya­kor­ta kín volt számára a mun­ka. Amint erre a szó egyik je­lentése is fi­gyel­mez­tet. Szin­te észrevétlenül, de valóságo­san be­lenőtt a családi mun­ka­meg­osztásba, il­let­ve a társa­da­lom „öntőformáiba” a szülők és nagyszülők mel­lett a gyer­mek.

A sebesült Roland utolsó erejével a kürtjébe fúj, aztán meghal. Ő Nagy Károly hispániai hadjáratának hőse, s e középkori melodráma hibátlan felmondását ötössel honorálta a történelemtanár. A mórok úgy hulltak kardjától, mint a legyek a fagyban.

Akinek ’56 csak szabadulást hozott / III. (olvasónapló) Börtönélet a népi demokráciában (Negyedik „levonás”) A börtönhangulat: tömény várakozás. Arra, hogy teljen az idő. A vacsorára. A lefekvésre. A felkelésre. A napok váltakozására. Hogy egyszer majd eljön a fogvatartottak ideje is. A cellában, esti étkezés után, váratlanul elmosolyodik valaki: „– Mit nevetsz? – kérdi rá Mariclaire, […]

Akinek ’56 csak szabadulást hozott / II. (olvasónapló) Börtönélet a népi demokráciában (Második „levonás”) *Az első, börtönben – s egy ideje magánzárkában – töltött hónapon túl: „Emlékezetemmel a gyermekkorban, fülemmel a fogház folyosóján éltem. Hallgattam a cellaajtók csapódását, lakóinak kopogásait, a foglárok zsörtölődését; mert a csövesekkel szabad volt szóba állniuk, csak velünk voltak némák. Legalábbis […]

Szerencse, hogy vége a magyarországi népszavazásnak, mert ha előtte írom le a nevet: Karim Rashid, akkor talán többen hajlamosak lennének azt gondolni, hogy az illető 1. migráns, aki majd maga után hozza a családját, rokonait, nemzetségét, törzsét hogy lerombolja a keresztény Európát, 2. terrorista, aki összevissza bolyong öreg földrészünkön, hogy egyetlen hivás után eldobandó SIM-kártyák […]

So­sem sze­ret­tem azo­kat az íróem­be­re­ket, kik­nek na­gyobb az egója, mint a te­hetsége. Bölöni Do­mo­kos esetében en­nek inkább fordítottjáról beszélhetünk. Szerényen önmagát félig-kívülállóként határoz­za meg az iro­dal­mi prérin, hol­ott va­la­mit na­gyon tud az iro­da­lomról. Például azt, hogy az nem olyan fon­tos do­log, de azért mégis; mint ahogy azt is tud­ja, hogy az íróságot nem kell túl […]

Akinek ’56 csak szabadulást hozott / I. (olvasónapló) Létezik az 1956-tal kapcsolatos irodalomnak egy olyan darabja, mely formailag nem a forradalom eseményeivel foglalkozik ugyan, mégsem választható le róla. Éppen úgy nem, ahogyan a hírhedt Rajk-perről se beszélhetünk anélkül, hogy ne jusson azonnal eszünkbe 1956 is…

Talán számunkra megfoghatatlan, ahogyan a thai nép elhunyt uralkodóját gyászolja. Az 1927-ben, az Egyesült Államokban, a Massachusets állambéli Cambridge-ben született Bhumibol Adulyadej a világon leghosszabban trónon lévő uralkodó volt. Érdekesség, hogy amerikai keresztlevelében csak ennyi áll név gyanánt: Baby Songkla, édesapja ugyanis, Mahidol Adulyadej Songkla hercege volt, és a gyermek születésekor előbb a nagybácsival, az […]

Bohémélet (Zene: Giacomo Puccini, szöveg: Henri Murger nyomán) Rodolphe költő, Mimi viszont fázik. Ezt olyan szépen műveli, hogy a tenor neki szenteli a világ egyik legszebb áriáját, és a hölgy annyira meghatódik, hogy ő sem marad alul, legalábbis zeneice. Párizs beszivárog a nyomorba, csillogás és Musette is van, nemcsak Kabátária, holott az is gyönyörű. Végül […]

Mottó. A költőknek, iróknak is van családjuk. És ők is szeretnek, mint mindenütt az emberek. Csak talán egy kicsit másként… Vagy mégsem? * Nyáry Krisztián kommunikációs szakembert, kiadót és irodalomtörténészt ma már az egész magyar nyelvterület ismeri. Így szerettek ők cimű, a Facebookon indult, majd könyvvé terebélyesedett, két kötetes képeskönyvében az irodalomtörténetnek nem a komoly, […]

Az Autonómia elnevezésű, hatásosan szállodának felnagyított kulcsosház hasonnevű parkolójából érdekes gépkocsi hajtott ki, és próbált elvegyülni az országosnak, kirekesztőleg pedig nemzetinek mondott forgalomban. Ami nonszensz, mert a mostani autonómia (-fogalom, -elképzelés, -készültség) Romániában nincs hogyan megférjen az Alkotmány kezdő betájolásával miszerint Románia egységes és oszthatatlan nemzetállam.

(A Teremtés hét napja egy őszi este pillarésnyi szemszögéből) Nem tudhatjuk, mert még alaktalan, testetlen gyerekek voltunk valahol a csillagközi vagy csillag fölötti téridő játszóterein, vagy valahol másutt, ahová a több ezer éves képzelet fénysebességnél gyorsabb szárnyai sem röpíthetnek el, valahol nagyon messze, és nagyon közel…

Lakmé (Zene: Léo Delibes, szövegkönyv: Edmond Gondinet és Philippe Gille) Az indiai főpap lánya belészeret a gyarmatosítók tisztjébe, ez pedig olyan, mintha Tőkés Itala belezúgna Ioan Averescuba, legalábbis Nilakantha indulatai szerint. Úgyhogy semmiféle koloratúrszopránnak nincs kegyelem: csengettyű ide, csengettyű oda, keleti báj amoda, angol fittség emide, Lakménak pusztulnia kell. Mi pedig elgondolkodhatunk afölött, a zenei […]