Le kell fogjam magam a nagyvárosban, mert ha mégsem, akkor becsöngök egy vadidegen kaputelefonon. Tessék, mit óhajt, szólnak bele, én pedig akcentussal, de eléggé érthetően előadom, szeretnék körülnézni ötödik vagy hetedik emeleti lakásukban. Nem vagyok rabló, sem elmebeteg, mintha a bűnözők meg eszementek hétpróbás szokása lenne a becsengetés ismeretlenül.

(1945-1989) A Körösi Csorna Sándor Közművelődési Egyesület, az Ig-nácz Rózsa Irodalmi Klub és a Csíkszeredában megjelenő Székelyföld szerkesztősége Kovászna városába szólított 2005. október 29-re, a Zágoni Attila-emléknap rendezvényeire.

Az 1914-es esztendő júniusának harmadik vagy negyedik napján lovas szekér kanyarodott ki Dakóék udvarából. Ami rajta volt, még a hajnal tétova fényeiben kihordták a házból, felszíjazták. Legvégül az ült fel, akié a rakomány volt: Dakó Boldizsár és inkább gyereklánynak mintsem menyecskének tűnő felesége. Ráérősek voltak, mint az idő ilyenkor. Csak nem az első emberpár kiűzetését játszták […]

Victor fényképet csinál egy ezüst szappantartónak mondható fotógéppel. Az egész banda levonult a strandra, ott lődörögtünk a homokon, tettük magunk hogy labdázunk, fürdünk, a háttérben persze ott volt nagy csendesen a tenger. Egyszóval ma minden olyan tökéletes és unalmas, olyan tökéletesen unalmas, hogy ez már a nagybetűs giccs.

Az Autonómia elnevezésű, hatásosan szállodának felnagyított kulcsosház hasonnevű parkolójából érdekes gépkocsi hajtott ki, és próbált elvegyülni az országosnak, kirekesztőleg pedig nemzetinek mondott forgalomban. Ami nonszensz, mert a mostani autonómia (-fogalom, -elképzelés, -készültség) Romániában nincs hogyan megférjen az Alkotmány kezdő betájolásával miszerint Románia egységes és oszthatatlan nemzetállam. Még nálunk, romániai magyaroknál sem.

A kabát még tiszta új, bár harmadik örököse kapta meg az elmúlt télen. Gyönyörű békebeli szövet, tiszta gyapjú. Nem zöld, nem barna (ó, ezek olyan tinglitangli színek), nem is fekete, mert akkor olyan gyászos lenne, hogy csak; gyönyörű egérszürke, tehát se ilyen, se olyan, amire akár azt is rámondhatja az ember, hogy ellenkezőleg, ilyen is, […]

Steven Spielberg „Tintin kalandjai – Az egyszarvú titka” című animációs filmje kapcsán Nem vártam sok újítást a legutóbb bemutatott térhatású animációs filmtől, de kellemes meglepetések értek. A „Tintin kalandjait” elsősorban azért néztem meg, mert a képregénysorozatnak tizenéves korom óta nagy rajongója vagyok. Az összes epizódja megvan nekem franciául, és közülük néhány magyarul, illetve angolul. Láttam […]

A Sisi Moda utcai bejáratához az oldalfalra egy nagy, kócos sörényű, hátrahanyatló Sisit pingáltak reklámként. Tekintete olyan, mint egy döglött medúza, s a bokrok árnyéka annál indulatosabb.

A civilizáció polgára vagyok, ezért aztán az egészségbiztosító nem nagy, de annál ízlésesebb kártyája nélkül lépést se teszek. Mindig ott van a zsebemben, este elalvás előtt kiteszem a rendszerint vadidegen szálloda vadidegen szobájának éjjeliszekrényére a feleségem kényképe, a karórám és a csésze mellé, amiben protézisom ázik. Az eb-kártyámra gép írta fel a nevem, hát igen, […]

(Cseh Gusztáv grafikusművész képírói világáról) Volt egyszer egy grafikus, volt egyszer egy redakció… Ha csupán saját, megélt élményeiből kellene önmagát újraépítenie az embernek (mert hiszen az Erdélyből kitántorgott írástudónak miből is tellene másra), akkor – furamód – ezzel a mondattal kezdeném Cseh Gusztáv grafikusművész kései bemutatását. Azért is, mert ott és abban a közösségben emberi […]

Az aradi várban a nagyobbik kazamata falára ólomszögekkel odaszegzett árnyakra céloztunk. Ez akkor volt, amikor Ugri Jocó, a színésztanonc már vagy tízszer kiásta magát a szögesdrót alatt, és bement a városba az ablakpucoló hajadonokkal szerelmeskedni. A gyakorlótérre, ami a város határában, a vesztőhely tőszomszédságában volt, hars nótaszóval vonultunk, közben Jocó a bérházak ablakait bámulta az […]

Akik – akár kapiskáló tudattal is – képesek vagyunk visszaemlékezni 1956-ra, valamennyiünkben megvan, és él, miként az örökmécses, a magunk Októbere. Megvan, mert megvolt, s ami ekképpen létezik, azt nem kell és nem is lehet kitalálni. Éltetni, lankadásában újracsiholni önmaga tisztaságával – azt mindenképpen…

A hangszóróvá vált müezzin a toronyban dicsérte Allahot és az ő prófétáját, Mohamedet. Galamb ezt nem tudta, egyebet se, mert törökül sem tudott, viszont olvasott egyet s mást, és ezekben az olvasmányokban a müezzin valahányszor csak fölmászott a toronyba, még mindig azért, hogy Allahot dicsérje s az 5 prófétáját. Aztán ágyúlövés hallatszott, könnyű füst szállt […]

(Tompa Andrea: A hóhér háza. Történetek az Aranykorból) A múltat be kell vallani – mondhatná József Attilára hagyatkozva a kritikus. Mindenekelőtt a személyes múlttal – no meg azzal, amit a történelemből magáénak tud – teheti meg ezt az ember, hiszen azáltal lehet jórészt önmaga, ha tudja és megvallja, hogy felmenői hol, mit és miért tették […]

Fölrobbant egy ház a tőlünk száz kilométerre levő városban. Az első vizsgálatok szerint a tettesek a dinoszauruszok voltak. Enyhén szólva meglepő ez az állatvilágban feltűnő, ám eddig kizárólag az emberi társa­dalmakban politikai fegyverként használt fenyegetés. Ha már a növényevő dinók is magukat, s főleg a hálás utókort robbantgató terroristák, akkor, itt tényleg nincs mit tenni. […]

Táncfilm és szerelmi háromszög-, illetve ügynöktörténet magyar idegenforgalmi (mozgó)képeslapokkal, amerikai kommersz közönségfilm-klisékkel, remek táncosokkal és színészekkel. Így lehet röviden összegezni, amit „A halálba táncoltatott leány” kínál. Nézzük, hogy a film a címe és az előzetese ígéreteiből mit vált be.

A Csillagosok, katonák című film DVD-n Nemrégiben megjelent DVD-n a „Csillagosok, katonák” (1967) című film. A publikálás aktualitását a rendező idén szeptemberi 90. születésnapja adta. Indoknak vagy inkább ürügynek jó, de egy normális halandóban felmerül a kérdés, miért épp Jancsó Miklós egyik legdurvább és legprovokálóbb filmjét népszerűsítik 2011-ben? Bő két évtizeddel a rendszerváltás után! Miért […]

Míg még fiatalabb voltam, minden éjjel arról beszélgettünk, hogy elmegyünk Aloé Vera hazájába.Abba a hazába, amihez Aloé Verának – pechére vagy szerencséjére – semmi köze nem volt, de még apjának, nagyapjának se. S amikor egész éjszaka azt szoroztuk meg osztottuk, hogyan jutunk el e nehezen körülírható, s éppen ezért még nehezebben beazonosítható célig, jól éreztük […]

Te se mondhatod el magadról, én se, hogy ismerjük a Liliomos Debella történetét. Vagy legalább a Liliomos Debellát. Nincs is kit, nincs is miért. A Liliomos Debellát azért hivták Liliomos Debellának, mert mellei és köldöke közé liliomot tetováltak a városban működő százötven, az is lehet, ezerötszáz tetkóműhely egyikében. Egyáltalán nem akkorát, hogy diszkrét legyen, mint […]

A héten gimnazistákkal találkoztam. Arról meséltek, hogy teljes zűrzavar van a fejükben, fogalmuk sincs, kinek higgyenek, össze-vissza beszél mindenki, érzik, hogy baj van a gazdaságban, az országban, a családjukban, mindenhol szinte, de nem nagyon értik, hogy miért, azt se, hogy mi lesz ebből. Rákérdeztem, megmondták, hogy fogalmuk sincs, hogy ők akkor most jobboldaliak vagy baloldaliak, […]

http://gramofon.nava.hu/ Tudja-e a kedves olvasó, illetve hallgató, hogy Ausztriában 100 éve létezik nemzeti hangarchívum? Azt is, hogy ilyen Magyarországon még nincs? Pontosabban van egy majdnem-hangarchívum, a GRAMOFON ONLINE, ami remek kezdeményezés, átgondolt struktúrával, tisztességes induló anyaggal (5000 zeneszám), ami a Magyar Nemzeti Hangtár alapja lehetne.

Nem mindenki tud hívni telefonon. Most jut eszembe, hogy titkosítottam a számot még a hónap elején, és ezt csupán egy ember vette észre a néhány milliárdból. Ő is véletlenül. Vagy mégsem? Ő, aki olykor felhív, és hangját elváltoztatva panaszkodik, dühöng és vádol. Max három perc az egész, aztán kilép a vonalból, én pedig egy kurta […]

(Reményik Sándor emlékezete) Jó ideje tudom, hogy hajlamosak vagyunk a költők világának vég nélküli furcsaságaiból kihámozni (és meg is magyarázni) azokat, amelyek alkalomadtán épp a mi elképzeléseinkbe vágnak – arcmásunk kiegészítőjeként.

Van egy ismerősöm, már leszerelt az idegenlégióból, amiről azt tartják, a világ legkeményebb hadserege. Egy másik Panama vad vidékein harcolt a túlélésért, tételszerűen ötvenezer euróért, mert ennyi volt a tét. Aztán egy ínszakadás kivágta a versenymezőnyből. Eggyel kevesebb, mondhatták, akik bennmaradtak, és elindultak túlélni egy bozótvágó késsel valamelyik lakatlan szigeten. S nem lepődöm meg, ha […]

Hosszú évek kitartó munkája eredményeként megjelent a „MozgóKépTár” 4. lemeze: „Dokumentumfilmek 1920 és 1944 között”. A kiadvány szerkesztője Komár Erzsébet, a Magyar Nemzeti Filmarchívum (ma Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet) munkatársa, aki ezzel együtt hat ilyen filmtörténeti CD-ROM-ot tervezett és hozott létre filmarchívumi kollegáival, illetve külsős közreműködőkkel 1996 és 2011 között.