(Egy kolozsvári utazás története.) Az erdélyi vonat a külső vágányon áll. Szokásom ellen s vesztemre hordárt fogadok. — Bon jour marquise — hajlong Illyés kajánul a vonat előtt s szívére teszi a kezét. Márai körülnéz a kalauz után. — Egy félfülkét Erdély urának! — mondja izgatottan. Már áll a játék; megütötték s rögtön továbbadták a […]

Utolsó hollandiai, gyárban töltött napjaimban, amikor már tudtam, hogy ide valószínűleg (önszántamból) egészen biztos nem fogok visszatérni, más szemmel kezdtem el figyelni a teret. Próbáltam megjegyezni, eszembe vésni minden apró részletet, hogy hol hány méteres doboz csücsül szép rendben, melyik asztalon van még meg a nyoma egy másfél évvel ezelőtti, lemoshatatlan filctollal rögtönzött nyelvleckének, amit […]

Egy társaságban föltették a kérdést, vajon száz esztendő múlva beszél-e itt valaki lehetőleg tisztán, magyarul? Aki föltette a kérdést, nem volt más, mint egy közéleti alak. Hogy kit nevezünk manapság közéleti alaknak, egyszerű: az influenszer, a véleményalakító, a befolyásos ember, aki számít, akinek adnak a szavára. Hogy miért adnak a szavára, az is egyszerű: kivívta […]

Valamennyi ideje tömbházban laktam. Fölöttem lakodalmaztak. Folyt a tánc, de mintha minden ritmus nélkül. Ám időről időre egy rekedtes hang elnyomta a többit. Talán éppen a refrént énekelték. Hirtelen kitört egy ablak éktelen csörömpöléssel. Mekkora káosz a mulatság, mekkora abszurditás!

E Napló egyik lapja elveszett. Vajon mit is mondhattam ott? Talán valami mélyenszántó gondolat lehetett, valami meghatározó jelentőségű. Hirtelen annak a nyugtalanságát érzem, hogyan tudjam magamat elidegenedettnek látni önmagamtól, mindattól, ami bennem a legjobb, és megértem Szent Ágoston furcsa kijelentését: van bennünk valami sajátmagunknál mélyebb.

(RMSZ, 2003. 07.14) Nem tudom, létezik-e hasonló gyakorlati óra az újságíró képzésben, de mindenképpen igen hasznos lenne. Adott egy esemény és mellette, körülötte több tucatnyi újságíró, majd az illető történésről megjelenik legalább száz írás. Ezeket kellene össszehasonlítani.

Jó élete volt az én egyetlen testvéremnek, Károlynak. És ha most, ebben a nyakatekert világban valaki megkérdezné tőle, hogy vagy, Károly, azt felelné, jól, a bajokat leszámítva nagyon jól vagyok. Persze, hogy azt válaszolná. Mert csakugyan jól van Károly. Elérte, amit el akart érni ebben az életben: művész lett belőle.

Manapság úgy tűnik, legalábbis mifelénk, hogy különösképpen a világhálós közösségi oldalakon, a macskaneveléstől az államfő és a helyi politikusok gyalázásáig mindenki arról írhat és beszélhet, amiről éppen akar, ezért tökéletes a sajtószabadság. Az erdélyi napilapokhoz beküldött olvasói levelek is különösebb korlátozások és főként a felsorolt állítások bizonyítása nélkül tobzódhatnak a legkülönbözőbb témákban, ráadásul léteznek olyan, […]

Elmélkedés a szemétről – ez Gabriel Liiceanu 1995-ös szövegének címe. Ebben a szellemes esszében a román filozófus előbb leírja az akkori Bukarest állapotát: szeméthegyek mindenütt, trikójukban domborodó pocakjukat vakargató, nemtörődöm emberek.

Bogdán László (1948-2020) Minden bölcsészhallgató tudja már, hogy nem lehet mindent elolvasni, de vannak olyan olvasók, akik nem veszik komolyan a mindentudó bölcsészeket, mert valóban nem lehet mindent elolvasni, de azért érdemes. Az elmúlt ezer esztendőben Erdélyben a könyv általában probléma volt, ahogy ma is az – drága és kevés. Néhány nagyobb várost leszámítva kevés […]

Hétfőn hetvenkét éves korában elhunyt Bogdán László sepsiszentgyörgyi író, költő, újságíró. Megismerkedésünk első pillanatától – nem csak azért, mert olyan régebbi eszmei és lelki barátok „ajánlólevelét” hozta a Megyei Tükörtől, mint Csiki László és Vári Attila, hanem azért is, mert azonnal feltárultak közös olvasmányélményeink – kiderült egyforma világlátásunk, egyszerűbben: hogy talál a szó.

Tizenkét tanulmány – tizennyolc szerző. Két számmal így tudnám összefoglalni ezt az igen érdekes és hiánypótló könyvet, amelyet a kolozsvári Erdélyi Múzeum-Egyesület adott ki Fejezetek Székelyföld technikatörténetéből címmel. A közel 350 oldalas kötet a kerámiakészítésre, a bányászatra és kohászatra, a harangöntészetre, a sóbányászatra, a fakitermelésre és -feldolgozásra, a textil- és bőriparra, az üveggyártásra, a vízimalmokra, […]

1. Életrajzi jegyzetek, portré (a Költők az árnyékos oldalról c. portálon) 2. Verseiből: KÉRDŐJEL GYAKORI HASZNÁLATA I Miről? A hajólékről? A zagyva iránytű hiteléről? Vagy arról, hogy kánaán miként visszakozik?

Vagy inkább nagyban? Leghamarabb a jelzőtáblák kombinációs változatait fotóztam meg, rendszerint derűsen nézem e véletlen és nem rossz szándékú összefutásokat. Egy valamit már-már komolyan vettem, azt hittem, a mindent foglaló vadkapitalizmus úgy rátenyerelt erre a dombra, mint ahogy a Balatonnal vagy a régi magyar kastélyokkal is történt és azóta is történik a Mutterlandban, és ahol […]

Az orvosok meggyűlölték Mucikát – a mi Mucikánkat –, mert olyan fogyókúrareceptet tud, amitől tíz nap leforgása alatt megszabadult fölös kilóitól, szám, illetve súly szerint tizenöttől. Még azt is kiérezni a bejelentésből, hogy Mucus napjai meg vannak számlálva, mert az a kaszt fogja eltenni láb alól, amelynek tekintélyét alaposan megtépázta ez a fogyás, a recept, […]

Sajátos érzésekkel néztem a Bélier-család című francia–belga vígjátékot (La famille Bélier, 2014, rendező Eric Lartigau), amely 2015-ben Európai Filmdíj jelölést kapott. Végre egy film, ami súlyos témáról szól úgy, hogy mégse rak ránk túl nagy súlyokat, hanem franciás könnyedséggel engedi felénk, mosollyal vizezve fel a szereplők helyzetének tömény nehézségét. Az ember kap levegőt közben, s […]

Hirosima (japánul „広島市”; „Hirosima-si”) város Japánban, a fő sziget, Honsú nyugati részén. Hirosima prefektúra székhelye és a Csúgoku régió legnagyobb városa. 1945. augusztus 6-án, a második világháború alatt atomtámadás érte. (A Wikipédiából) Hirosimában százezer embert ölt meg az atombomba, részben a robbanás pillanatában, részben rejtélyes betegségek következtében, kit rövidebb, kit hosszabb szenvedés után. Az eseményt […]

/Évfordulós merengés/ A magyar publicisztikai és történeti évadok kétségtelenül kiemelt főszereplője idén (s vélhetően egyik meghatározó emlékezeti momentuma lett és lesz is még egy ideig) a Trianon-tematika. De az emlékezet-konstrukciós háborúk, narratív ütközetek között is elvész olykor ami az első világháború centenáriumának kapcsán a retro-spektrumot, a visszatekintés feladatát és az emlékezés gesztusát erősíti, semmi esetre […]

Márton Árpád marosvásárhelyi kiállítása Véletlen egybeesés, de jelképértéke van: két kiállításnak köszönhetően két nagy székelyföldi művésznemzedék vezéregyéniségeinek kézfogása valósult meg Marosvásárhelyen. Nagy Imre és Márton Árpád festőművészek alkotásai egy hétnyi eltéréssel kerültek a vásárhelyi közönség elé, előbbiek a Kultúrpalotában, utóbbiak a Bernády Házban. A zsögödi mester Vásárhelynek adományozott gyűjteménye, amely hosszú időre eltűnt a szemünk […]

Nem és nem. Ő aztán nem lesz Dobó István, az egri vár védője. S nem akar harcolni a törökök ellen. Ha pedig végigpörgetjük a kamaszkor hőseinek albumát, kiderül, hogy Toldi Miklós se akar lenni, Kukorica Jancsi kalandozásai is hidegen hagyják, akárcsak Rákóczi hadnagyának vagy a Tenkes kapitányának csatákban gazdag élete.

Hogyha a marosvásárhelyi cukorgyár ma létezne, minden bizonnyal ipari műemlékként tartanák számon. Dehát ez csupán feltételezés, a marosmenti város gazdasági életében egykor oly fontos szerepet játszó létesítmény ugyanis a rendszerváltást követő romániai vadkapitalizmus áldozatává vált, olyannyira, hogy még egyetlen téglája sem maradt a helyén.

Árnyalatok Mittel úr kabátján, avagy miért olvassunk közép-európai költőktől Irodalom/Alma „Félre ne értsen senki, ez mind szép és jó, de úgy gondolom, nagy-nagy XXI. századunkban a kulturális értékcsere valamiért még mindig nagyon alacsony színvonalon történik széles hazánkban. Nem, nem Szlovákiában. Széles hazánk, az kérem szépen, Közép-Európa” Írta: Czáboczky Szabolcs Megjelent az Alma című, felvidéki magyar egyetemisták […]

Meglepődtem, amikor Petőfi Sándor székelykeresztúri sírjáról olvastam Dávid Gyula és Mikó Imre kiváló könyvében (Petőfi Erdélyben, Kriterion Könyvkiadó, 1972). Nem restellem bevallani, mint egy krimit, úgy faltam az utolsó stációról szóló tudósításokat, a szemtanúk vallomását, a magyarok és az oroszok – az ellenség – visszaemlékezését a helyszínekre, történtekre és szereplőkre.

Háttér és előtér a spirituális irodalomhoz Kihívónak is talányos, valahol az ezoterikus hitek és a judaisztikai magyarázatok talányos világába vezető címével egyenesen meghökkentő Aryeh Kaplan Zsidó meditáció című kötete. (Fordította Tarnóc János. Vince Kiadó, Budapest, 2004., 200 oldal.) A szerzőt nemigen ismerjük, s talán nem is hagyná magát ismerni (komoly tehetségű fizikusként a NASA munkatársa […]

Saci (nevezzük így a leányzót, ha már az irodalmian szentimentális Fannik kora lejárt), Saci lelépett otthonról, két napja azt sem tudni, hol van. Múlt hét végén, még mielőtt kifordult az ajtón, azt mondta, buliba megy. Úgy látszik, jól telik, mert máskor hajnalban hazaoson, most semmi. Az anya még nincs felkészülve erre a helyzetre, bár lánya […]