Megijedni nem kell, mert az oktalan ijedelem a legnagyobb ellensége a bölcs félelemnek, de azért jó, ha már most szárazon tartjuk a puskaporunkat és mentül szorgalmasabban mosogatjuk a kezünket. Nem Pilátussal, hanem valamelyes karbololdat hozzáöntötte vízzel, mert kezd Décsi Imrének, a mi Florestanunknak a klasszikus és minden iskolaosztály falára feltétlenül kifüggesztendő aforizmája kiterjedtebb értelemben is […]

Az ember mint érdeklődő ifjú, bizonnyal a tekintélytisztelet és a tudomány respektusa okán is szentül hiszi, hogy egy akadémiai vagy egyetemi szakember, történész professzor az bizonnyal a vitathatatlan valóságot, a korszakában képviselhető legteljesebb tudást, a rangjának megfelelő kutatási háttérrel együtt a komplex ismeretanyagot adja át, ahol és amikor csak teheti… Aztán időre idő jön, könyvre […]

1904 a századik évforduló zománcával vonta be a XIX. század egyik legnagyobb eseményét: Nagy Napoleon trónralépését. Száz esztendő már akkora távolság, hogy köde kioltja a kisebb fényforrásokat, a nagyobbaknak fényét pedig fantasztikus, irreális körvonalakra veti szét; misztikus, mithológikus fátyolt borít az eseményekre és a hősökre.

Igaza van Hegedűs Gézának, amikor A magyar irodalom arcképcsarnoka c. összegző művében így ír a huszadik századi magyar próza egyik eredeti alakjáról, a veszprémi Cholnoky család jeles képviselőjéről, a Kosztolányi Dezső elismerését is kiérdemlő Cholnoky Viktorról (1868-1912): „Nincs igazi elődje a magyar irodalomban. Kortársai közül, aki csak ismerte, szerette, de egyikükhöz sem hasonlított, és a […]

Pepsi a szomszéd kutyája. Amíg a gazdi a kórházban volt, addig én ügyeltem rá. Kaptam mellé egy listát a kedvenc fogásairól. – Mire hazajön a kórházból, addigra a kutya a körtét is meg fogja enni – nyugtattam a gazdit. Pepsi morgás nélkül lemondott a közös ágyról, csak az étrendjében beállt változás miatt húzta a tömpe […]

…Május első hetében a második világháború befejezésének 75. évfordulójáról beszéltem, illetve arról, hogy a BBC, a királynő megemlékező beszéde után bejátssza majd a 103 éves Vera Lynn-nek azt a klasszikus számát, amely az angol katonák kedvence volt a nagy világégésben. Egy napsütéses vasárnapon majd újra találkozunk – énekelte akkor és azóta is az a világsztár, […]

Nemrég az M5-ön egy régi Ványa bácsit mutattak… Nem Ruttkaival, hanem egy későbbit… A címszerepben Mensáros László remekelt, bár én Ványát sokkal fiatalabbnak képzeltem. Így, hogy idős, megroggyant ember volt, nem tűnt annyira drámainak a szituáció. Almási Éva, mint unatkozó szépasszony, hát mit mondjak… őrületes. Huszti Péter, a tehetségtelen, unott és kéjsóvár orvos, Tolnay Klári, […]

Julius Caezar – Silviu Purcarete rendezése – Kolozsvári Állami Magyar Színház, 2015 (Online előadás a facebookon 2020-06-21) Mennyire egy kalap alá valók így ezek a rendezések! Az élet bármilyen rettenetes, színesen az, különben senki nem kérne belőle! Soha! – kiáltom magamban, de csak én vagyok a „karantén”- szobámban, innen nézem azt, amit kihagytam.

Tegnapra virradó éjszaka álmomban két kedvencemmel, Covidiusszal és Haráklesszel igyekeztünk a Megyei Kórház (Dönte Aligéri Pokla) felé felavatni, majd ledönteni az Ismeretlen politikus szobrát. Hirtelen elém ugrott Tobzoska, arcomba lehelve: hiába híreszteljük, nincs át- vagy eladnivaló vírusa. Sőt, tette hozzá, „a” vírus nem is létezik, különben is szokjam a gondolatot, hogy én sem létezem.

Szóval ez lenne a munka. Öntsünk magának ide egy kicsi placcot a meggyfa köré, hogy kitehesse oda az asztalt, s a székeket, ne üldögéljen a sárban. Akkor először is jőjünk tisztába egymással, az én nevem Deddy. Olaszban ragasztották reám ezt a nevet, mert a Dezsőt nehéz nekik kimondani. Nekem mindegy. És mondja, miért nem választotta […]

Az ERNYEY BÉLÁról készült képeket nézve (nemrég volt a születésnapja) felötlik bennem, hogy milyen remek Othello, Jágó vagy éppen Woyzeck lehetett volna itthon… Sajnos azonban útra kelt és idegen földön szerzett babérokat… Aztán visszajött.

Szokatlanul hosszúra nyúlt olvasónaplóm ezúttal a nem szokványos könyvvel magyarázható; Cătălin Bursaci munkájába ugyanis egy egész (teljes?) élet van belesűrítve (gyömöszölve talán?), amely rövidsége folytán csak jelzés csupán a holnap felék, amely mint tudjuk, nem létezik. Pedig Genfben, a hazaindulás előtt milyen szép, pontos, menetrendszerű tervei voltak a szépreményű fiatalembernek! Mindegyre tapasztalhatjuk: mihelyt a fájdalom […]

A zseniális Mephisto ma, 22-én  töltötte a 77-et! Sokunk kedvence és sokunknak nem az, de ez a dolog így működik. Nagyon különös adottságokkal rendelkező színész, aki mindig másképp reagál mindenre, mint ahogy az ember elvárná az adott szituációban.

Azt hiszem, Udvarhelyen nekem volt legtovább lámpás rádióm, egy Stassfurt. Az utolsó pillanatig használtam, annyira szívemhez nőtt. Megpróbálom kitalálni, mikor kapcsoltam be még egyszer, utána soha. Talán amikor több mint négyszáz halottja volt a török földrengésnek. Amikor tán negyvenórás elzártság után sikerült kimenteni egy kéthónapos csecsemőt. Amikor tán eltemették Kadhafit és egyik fiát a Líbiai-sivatagban.

Gondoltam, főzök magamnak egy krumplit. De nem akárhogyan. Tudományosan. Hogy ne csak főzzek, kutassak is, fedezzek föl én is valamit. Megfogalmaztam és kitűztem magam elé a tudományos kutatásom célját: a krumpli főzésének és takarékos meghámozásának időszerű kérdései a legújabb kutatások fényében.

Két vége van a botnak, s a meséknek is – tetszés szerint: egy jó, meg egy rossz. Cătălin Bursaci élet-mérlegében is akadnak derűsebb, napsütötte pillanatok. Az embert olykor azért önti el az epe, mert magába nyeli a bántalmait, sértődéseit, félreértéseit. Máskor meg az a baj, hogy csak fő, magában, mint a kuktafazék – csoda, hogy […]

A világtól, az élettől búcsúzóban olyan teljesítményekre veszi rá magát az ember, amiktől addig megfontoltan óvakodott; úgy érzi ugyanis, hogy számára eljött az őszinteség órája. Amikor még kimondhatja mindazt, amít mindig is mondani szeretett volna, de a szerettei iránt érzett tapintat visszatartotta.

Hogy a (román) filmművészet mit veszített Cătălin Bursaci korai halálával, álmai beteljesületlenül maradásával, ma már nehéz fölbecsülni. A mindent elsimító aranybölcsesség az ő helyzetére is érvényes: az élet megy tovább. Akár csak a karavánok. Hiába ugatnak a kutyák és az oroszlánok. A veszteségeket megsiratjuk, ugyanakkor saját érdekünkben leírjuk, veszteséglistán könyveljük el. Ha így tekintünk az […]

A magnószalagokon rögzített gondolataiban mindegyre visszatérő motívum az önmegvalósítás gondolata, lehetősége. Cătălin Bursaci két kézzel kapaszkodik kamaszkori álmaiba, hogy filmmel, irodalommal, festészettel foglalkozzék. Az első kettőhöz szenvedélyesen viszonyul, a festészet, maga a képzőművészet viszont megnyugtatja, harmóniát teremtve körülötte. Lássuk, mit szűrt le magának művészi hitvallásként, konkrét élményei nyomán, a múlt század nyolcvanas éveinek Romániájában egy […]

Mutatványt ígértem a Cătălin Bursaci 1975. február 17. — június 2. között rögzített magnófelvételeiből, amelyek azért tanulságosak, mert kérdéseket tesznek föl nekünk, olyanokat, amikre az embernek kutya kötelessége válaszolni. Ezek a kérdések ott lappanganak mindannyiunk életútján, csak nem mindig figyelünk föl rájuk. Ezért is tanulságos megszívlelni a könyvet bevezető szerkesztő, Mircea Sântimbreanu szavait, hogy az […]

Ötven évvel ezelőtt – elnézést a személyes kezdetért – ilyen idő tájt, nyár elején értesítettek, Kolozsvárról Marosvásárhelyen, hogy Bukarestben tagja lehetek az induló új országos közéleti-kulturális lap, A Hét szerkesztőgárdájának. Végül A Hét első száma 1970. október 23-án látott napvilágot: négy bő hónap múlva lesz ötven éve.

Naponta elmentem, olykor többször is a tizenkét plusz egy plusz még egy szobor mellett. Most már nincs idegenforgalom, ami érthető, senkit se látni a parkban. Korábbi tavaszokban-nyarakban még beültek szendvicselni a várossal ismerkedő, többnyire anyaországi magyarok, de most tényleg semmi. Nem növekszik a piros-fehér-zöld pántlikahalom a Vándor székely szobornyakán, azt hiszem, őt többet pántlikázták, mint […]

Van egy fejezet a Cătălin Bursaci könyvében (Amikor minden odalett), amelynek feljegyzései azt az időszakot fogják át, melynek során a kamaszkorú szerző Bukarestben, Genfben, majd ismét Bukarestben keresi a gyógyulásba való menekülést. A nem túl terjedelmes fejezet részben bepillantást enged azokra a vívódásokra, melyek a végzetes kór megállapítása körül úrrá lesznek a nagybetűs élet kapujában […]

1. (Sz. 1925, Temesvár- mh. 2015, Nagyvárad) költő, színműíró. Temesvári iskolai tanulmányai után a kolozsvári mezőgazdasági főiskolán végez, mezőgazdasági középiskolákban tanított, Csombordról ment nyugdíjba, európai hírű borász. 1955-től jelennek meg versei, vígjátékai. Főbb kötetei: Fütyürészve (1962, Forrás), Gondolatok a bortékában (esszék, Dacia Könyvkiadó, Kolozsvár), 1994; Erdélyi Requiem (versek, Pro Agr. Hungariae Alap, Gödöllő), 1995; Ilyenkor […]

Cătălin Bursaci-t a lehető legrosszabb életkorban érte végzetes tragédiája: kamaszodása ugyanis egybeesett a menthetetlen hanyatlással, az agonizálással. Könyvének oldalain szemmel látható az a szemléleti beszűkülés, amire a fizikai szenvedés és reménytelenség kényszerítik. A betegség első jelei még azzal kecsegtetik a családot, hogy egy gyógyítható kórral állnak szemben; ezért előbb csak aránytalanul megnyúlt testének viselkedése ejti […]