Panigay Róbert Válogatott novellák című kötetéről (Székely Könyvtár, 79) Lehet, hogy Panigay Róbert vadásznovelláiból nem a magamfajta városi, a természet közelségét csak gyermekkori emlékként őrző embernek kellett volna válogatnia és szerkesztenie. Ebből az előző mondatból egyrészt rögtön kiderül, hogy – mint sok más mindenről – a vadászatról, vadorzásról való tudásom olvasmányaimból származik, másrészt jelzi, hogy […]

A butaságról Rotterdami Erasmus négy évszázaddal ezelőtt már megírta a butaság dicséretét. A kérdés azonban még mindig nem vesztette el időszerűségét. Hatalmas, bonyolult probléma ez, nehezen hozzáférhető. Ezen a helyen mindössze arra szorítkozom, hogy a butaság társadalmi szerepét és hatóerejét igyekezzem méltatni.

Válasz Diogenésznek Azt izented nekünk, ó, Diogenész, hogy kövessük példádat, s a világnak hátat fordítva, vonuljunk egy hordó belsejébe, és ebben az egyszerű, de intim környezetben csendes elmélkedéssel töltsük hátralevő éveinket. A világ megkergült, izeneted találó, emberek helyett kótyagos kecskék és ripők sertések nyüzsögnek az agorán, embert lámpával sem lehet találni, és ezért a tisztességes […]

Egy fiatalembernek megmondták, ha tíz perc alatt el tud adni egy golyóstollat és egy füzetet (ötven lap, kockás), akkor fel van véve. A tulajdonos természetesen nem hagyta, hogy ő ütögesse be a számot, mert akkor a vonal túlsó végén esetleg anya jelentkezik, aki egyből átlátja a helyzetet, és nem tíz, hanem hárompercnyi „rábeszélés” után kötélnek […]

Útmutató kezdő helyeslőknek Elérkezettnek látom az időt, hogy dióhéjban összefoglaljam azokat a gyakorlati és elméleti tudnivalókat, amelyek a helyeslés tudományának elsajátításához nélkülözhetetlenül fontosak. Azt hiszem, hogy szerény kísérletem, mely hézagot pótol, széles körű érdeklődésre tarthat számot, miután az utóbbi időben a helyeslés egyre elterjedtebb és általánosabb lesz, és nemsokára mindenki csak helyeselni fog.

Ünneplem Piccard professzort Az egész világ ünnepli Piccard professzort, a sztratoszféra hősét. Mit tagadjam: én is ünneplem. És mit tagadjam: nem tudnám pontosan megmondani, hogy miért ünneplem. Ezzel nyilván így van az egész világ, lelkesednek érte, és nem tudják pontosan, hogy miért. Valószínűleg azért is, mert 16 500 méter magasságban járt, magasabban, mint bárki előtte, […]

…Nem mondhatom azt, hogy részt vettem a most huszonöt éves Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár valamennyi rendezvényén, de azt igen, hogy legalább tizenötön ott voltam és most is ott, pontosabban itt vagyok, hiszen a Nemzeti Színház egyik félre eső termében fogalmazom meg mai jegyzetemet, amelyet nem a könyveknek, hanem annak a folyóiratnak szánok, amelyet igen nagy példányszámban, […]

A Stockholmi Nemzetközi Vásáron megrendezett Gasztronómiai Csúcstalálkozó a fenntartható étkezés és a klímamentés jegyében zajlott. Az előcsarnokban jövőtervezők mutatták be ötleteiket a kézműves munkával előállított nádszívószáltól a kávézaccból préselt tányérokig.

Önarcképvázlat Harmincas vagyok és korszerűtlen. Nem mintha nem érteném ezt a kort – ó, nagyon is értem. Éppen ezért állok vele szemben, ezért tudom egyre kevésbé elfogadni. Azt hiszem, sokat vétkezem ellene – hála istennek. Vannak törvényszékek, melyek előtt dicsőség vádlottnak lenni.

1996 végén Romániában csoda történt: kormányra került az RMDSZ, a magyarok érdekképviseleti szervezete. Román kormánynak először voltak magyar tagjai: először Birtalan Ákos és Tokay György, utánuk Bárányi Ferenc, Hajdu Gábor és Eckstein-Kovács Péter.

(Levél Gyergyótölgyesről) Talán némi előzményt le kellene írnom. Életem legszebb korszaka – a röpke főiskolai évek után – az első tíz év, amelyet Lelében éltem le, még ha oly félfeudális állapotok uralkodtak is. 1969 őszén (szeptember 1.) érkeztem diplomával a kezemben és szerelmi csalódással a szívemben. Mintha a világ végére érkeztem volna, se út, se […]

Semmi nem elég Andrei Gazsit (1950, Búzásbocsárd, Fehér megye) beleélő költőnek nevezném, elmélyedőnek és elmélyülőnek. Mint az ő előszavából is kiderül, korábbi kötetében volt már egy ciklusa, mely aztán bővítve ehhez a mostani könyvhöz vezetett. Illetve nem ehhez, amit most tart kezében az olvasó, hanem annak román eredetijéhez.

A képzőművészet már régóta lemondott arról, hogy egész egyszerűen csak utánozza a valóságot, a művészek a rendelkezésükre álló vizuális eszközökkel új üzeneteket fogalmaznak meg, amelyek korántsem öncélúak, hanem eljutnak az arra érzékeny befogadókhoz. Van aki színekből, formákból, vonalakból, üresen hagyott felületekből alkot és így keresi meg az új összefüggéseket, van aki a teret, az arányokat […]

Néhány kevéssé ismert adalék a nagy orosz tudós, Mengyelejev megismeréséhez, abból az alkalomból, hogy 150 éve ajándékozott meg bennünket az elemek periódusos rendszerével.

Hol a nővéremék korosztályára mondták, hogy áldozati nemzedék, hol a miénkre. S utánunk még sok más nemzedékre. Mindig került valami rendkívüli dolog, ami áldozativá – vagy ha azzá nem is, de legalább kísérletivé – tett egy nemzedéket.

Tegnap pizzát készítettem, de nem ám olyan gizda olaszt, ami hajszálvékony, ropogós, ráraknak két szelet paradicsomot, aztán adnak neki egy szép nevet, nem. Olyan igazi magyarosat, mint apámék éttermében a milánói makaróni volt, ami úgy kezdődött, hogy volt a tányéron egy bő másfél centi vastag, testes rántott hús, szétfőzött tészta, bőven megöntözve sűrített paradicsommal, közte […]

Tudom, hogy milyen jeles nap a mai, sokunknak „az” jut eszébe november hetedikéről. A közvetlen aktualitásban itt van Erdogan török elnök mai budapesti látogatása, ami várhatóan élénk visszhangot vált ki, a magyar fővárosban különben megtartották az első karácsonyi közgyűlést, sőt a főpolgármester kormányülés meghívottja is volt, ezekről is érdekes lenne beszélni.

Pár nap híján pontosan ötvenöt éve hunyt el egy kolozsvári professzor, kiről szinte mit sem tudunk, holott méltóbb emlékezetre érdemes, mint kapott volt ezidáig. Felvinczi Takács Zoltán az, ki anno a kolozsvári magyar egyetemen 1940–1946 között újraindította és hosszantartóan népszerűvé tette a szemléltető művészettörténeti oktatást, továbbá a keleti művészet iránti érdeklődésnek is méltó képviselőjévé lett, […]

Sütő Dani, mi már csak így hívtuk, nem is tudom, miért. A kolozsvári diákbentlakásban dõlt el egyszer részegen, keresztül az ágyamon, az alvó testemen, már akkor ivott. Viszont annyit mesélt a marosvásáhelyi Kócziány László-szemináriumokról, például József Attila-elemzésekről, hogy annál többet nekem a kolozsvári egyetem sem adott.

ÜZENET PETŐFINEK Az uraságtól sok minden maradt nálunk, főleg könyvek, de azokat elhordatta a pisztolyos jegyző, a bőrkötéses köteteket elrekvirálta, a többit elégették a faluháza előtt. A nép nem tapsolt, és dehogy tiltakozott. Meg sem döbbent. Csak nézett mindenki bambán. Ilyen a nép, mondanánk Petőfivel; őt sem választották meg, de ő azért nem a népet […]

Tűrhető elméleti szakács voltam világéletemben. Bújtam a szakácskönyveket, elképesztőbbnél elképesztőbb recepteket tudok. Két tucat tengeri, öt tucat szárazföldi, egy tucat légi herkentyű elkészítési módját (sütve, főzve, párolva, forrázva vagy nyersen), a nemzeti és ezen belül a székely konyhakülönlegességeket szintén.

December végén lesz fél évszázada annak, hogy Pekingben, a sajtóügynökségi küldetését alig elkezdő Baracs Dénes, a Magyar Távirati Iroda (azóta nyugalmazott) Pulitzer-emlékdíjas (1996), majd Aranytoll-díjas (2006) munkatársa szenvedőleg is kénytelen volt belekóstolni a kínai kultúrforradalomba.

Szürke őszi délutánon élénk színű nyári ruhában, teli nagy virágokkal, ridikült himbála a kezében, meggypiros rúzzsal a száján, teljes sminkben, mint az egy pillanatra visszaköszönő nyár napsugara, betipegett kopogó körömcipőjében a petyhüdt, cigarettafüstös, félhomályban szendergő irodámba. Mindjárt sejtettem, a délutáni műsorból jött le egyenesen a tévéből. Kifejezéstelen arccal körbenézett, majd felém indult. – Nekünk beszélnünk […]

Két ünnep között nem, ünnepekkor viszont csaknem mindig (mint egy kötelező érvényű törvényt betartva) együtt utazik a család. Felülnek Madridban a marosvásárhelyi gépre, kora éjszaka a vidrátszegi mezőn leszállnak. Rendszerint a szülők utaznak haza húsvétkor vagy karácsonykor a gyerekekkel a nagyszülőkhöz, akik meglehet még nem látták az unokákat, s most amikor mégis, a kisebbik immár […]

Amikor még megvolt a Tehnó, nem volt gond egy akármekkora inoxlemezt megfogni, ezt csak azért, mert most három napig jártam, míg nagynehezen kaptam valakitől egy csíkot. Akkorát, hogy négy csavar fejét burkoljam. Ezt egy régi ismerősöm mondja és lemondóan legyint. Rég hallottam, hogy valaki emlegetné az egykori mezőgazdasági és élelmiszeripari gépgyárat, ahol a legkülönb hűtőpultokat […]