A Ceausescu rendszerben az emberek szinte mindenben hiányt szenvedtek. Sem tisztálkodószert, sem tisztítószereket nem árultak a boltokban. Így aztán, nem csak az alap élelmiszerekhez jutottunk hozzá sorbaállással, hanem a samponhoz, mosószerhez, vattához, jobb minőségű szappanhoz is. Persze, ezeket is minimális mennyiségben lehetett vásárolni. Túl kellett élni ezt az időszakot, tehát módot kellett találnunk rá, hogy […]

Vajon mitől van az, hogy nem lehet tisztán és őszintén kimondani, hogy mibe halt bele valaki ? Mindenki csak elszólja magát: beteg is volt, nem is, nagyon szenvedett mindentől, amitől mások is szenvednek, ameddig élnek, de mindenki azért nem hal bele a szenvedésébe. Hatalmas költőkről, írókról, filozófusokról meg lehet írni, hogy ki akasztotta fel magát, […]

Nem tudom, hogyan élték meg a felnőttek a Ceausescu-korszakot. Nem tudom, hogyan ítélték meg azok, akik nem beleszülettek, és volt összehasonlítási alapjuk, akik egy más korszak nevelésében részesültek. És azt sem tudom, hogy akik a Ceausescu-rendszerben haltak meg, vajon gondoltak-e arra, hogy valaha is megváltozhat világunk, esetleg milyen nyomok maradnak a túlélőkben. Nem tudom… hiszen […]

1987. június 6. (IV) A szerkesztőséget sok magyar látogatta; ott ismerkedtem meg velük. Nem hozzám, hanem a lap tulajdonosához jöttek, aki hétvégi magyar rádió-órákat bérelt. Hazai mintára köszöntőt mondott születés- és névnapokra, házassági évfordulókra, az illetők kedvenc nótájának néhány taktusával befejezésül. A szöveg az otthoni szokásosnál cifrább volt: X. Y., a Ford-gyár megbecsült munkása, ki […]

1987. június 6. (III) Az amerikások beszédében ismert, de már nem használt szavak ütötték meg a fülemet. Az iskolát tanodának hívták, a kellemetlen fiatalembert pimasz fráternek, a díványt, nem kis megvetéssel, miután csak henyélésre és szeretkezésre szolgált, heverőnek. A kasszírnő szó kurvát jelentett, míg engem boltban, vendéglőben és társaságban egyformán ifjúrnak, sőt főszerkesztő ifjúrnak szólítottak, […]

… A román diaszpóra, vagyis a külföldön élő és dolgozó, pénzüket és szavazataikat az országba küldő állampolgárok  augusztus tizedikére meghirdetett milliós részvételű tiltakozó tüntetése előtt a helyzet a kánikulában képletesen is felforrósodott. Nem lehet még tudni, mi ellen tiltakoznak konkrétan a diaszpórások, úgy általában nyilván a kormány(pártok) ellen; „elviekben” egyelőre minden jel szerint a gyalázkodáshoz […]

1987. június 6. (II) Nem én vagyok az egyetlen, aki még ismerte a régi amerikások világát, de Zilahy Lajos halála óta alighanem az egyetlen, aki írni tud róluk. 1941 szeptemberétől 1946 márciusáig laktam, ha nem voltam másutt a hadsereggel, New Yorkban, akkoriban 100.000 magyarjával a második magyar városban. Idősebb barátaimmal, Fényessel, Jászival, Vámbéryvel megjártam az […]

Igen, voltam már úgy, hogy leültem és elkezdtem írni egy színdarabot. A színdarabomat! Természetesen az új időkről, a mi időnkről, mert őszintén szólva semmi kedvem a nagy történelmi igazságok újraértékelésére. Azt hiszem, senkit nem érdekelnek az idő szövetéről lefejtett igazságok, akár veszi a fáradságot a szerző, hogy újraértékelje, akár nem s ezért aztán változatlanok száz, […]

A kultúrát igencsak háttérbe szorították, értékként a rendszert dicsőítő programokat, törekvéseket ismerték el. Ezzel halmoztak el. Az iskolai rendezvényeken pártot, kormányt magasztaló versek, énekek hangzottak el. Vetélkedőket, versenyeket szerveztek, és be kellett nevezni rájuk. Emlékeimben él az is, hogy versírói pályázatra kellett beneveznem, és – akarva-akaratlan, muszáj volt írni, amit később meg is jelentettek.

1987. június 6. (I) Az elmúlt két évtizedben különböző észak-amerikai egyetemeken tartottam előadásokat, mint meghívott vendég-professzor. Mindig betartom az akadémiai szabványt, azaz az ötven perces előadást; nem is tudnék már rövidebben, vagy hosszabban beszélni. Utána, rendesen tíz-tizenöt percig, feladott kérdésekre válaszolok. Ha nincs több kérdés, lelépek a dobogóról. Ilyenkor azok jönnek hozzám, akik nem az […]

Nevem a magyarok körében csak az utóbbi évtizedben kezdett ismertebbé válni, a bukaresti, valamint a romániai Kárpátokon túli térségben élő magyarok történetének szentelt könyvek megjelenése után. A még 1993-ban elkezdett munkaigényes kutatások (melyekről csak két cikk jelent meg, egyik 1995-ben, a másik meg 2005-ben) eredményeként nagyon hosszas várakozás után megjelent sorra: Magyarok román világban (2009, […]

„A hatvanas években nyár felé / tetőzött az ifjúsági probléma. / Emlékszem, nap mint nap, hajóval / átmentünk Almádiból Siófokra. // Ó a régi, régi Balaton, régi nyarakon, / bár nem volt vitorlás hajónk. / Ó a régi, régi teraszon ültünk nyarakon, / úgy néztünk végig a tavon” (Bereményi 2008:172).

1987. június 4. (II) Ahányszor kanadai barátaim előtt megemlítem a magyarok érdeklődését és szeretetét a költészet iránt, kétkedést látok arcukon. Ma délelőtt, sétám alatt eszembe jutott egy kis párbeszéd, melyet alkalomadtán nekiszegezhetek az angolszász kétségeknek. Meggyőző és ráadásul itt játszódik Kanadában.

A Ceausescu-korszakban életem java részét iskolapadban töltöttem, tizenkét éven át. Nem tudtuk akkor, hogy milyennek kell lennie az iskolarendszernek, fogalmunk sem volt, más országokban hogyan folyik az oktatás, a szervezés. Számunkra az volt normális, amit ránk köteleztek, és megkérdőjelezés, lázadozás nélkül fogadtunk mindent úgy, ahogyan megkövetelték. Nem térhetett el senki a megszabott normáktól. Már kiskorunktól […]

1987. június 4. (I) Költők általában szegények; én is az vagyok. Egyes országokban viszont még szeretik a költészetet, mint a XIX. század Angliájában. Ilyenkor az olvasók érdeklődése és lelkesedése bőségesen kárpótolja a költőt az elmaradt anyagiakért.

1987. június 3. Néhány személy a világirodalomból, kikkel szívesen ülnék vacsorázni: Aljosa és Ivan Karamazov, Grusenka, Encolpius, Hadrianus császár,

A Ceausescu-korszakban, az alapvető élelmiszerek hiánya mellett az áramellátás, az üzemanyag- hiány is komoly gondot jelentettek. Emlékezéseim alapján, téli időszakban délután 17 – 22 óra között szünetelt az áramszolgáltatás. Iskolások lévén, délután tanultunk, írtuk a házi feladatot másnapra, éppen abban az időszakban, amikor „elvették a villanyt”. Ilyenkor gyertyát gyújtottunk, az asztal közepére helyeztük, és körbeültük.

1987. június 2. (II) Néhány évvel ezelőtt úgy tűnt, hogy fiatal, lázadó nemzedék született Észak-Amerikában és újra felfedezi az antik bölcsességet. Ráadásul szelídek voltak, békeszeretőek; kedvelték a virágokat meg a verseket; igaz, hogy leginkább a rossz verseket. Eleinte elragadtatással figyeltem őket. A szappanbuborék azonban hamarosan elpattant. Már korán, a 60-as évek végén sem tudták a […]

Mindazonáltal, hogy silány ellátásban részesült a nép, mégis túl kellett élni valahogyan. Kezdve a kevéssel való beéréstől, a szűkölködéstől, a más utakon való élelmiszer beszerzésig, mint a feketekereskedelem, továbbá sok munka a földeken, állattartás, illegális üzletek- minden játszott. Amikor az élet, a túlélés, a fennmaradás a tét, az ember nem sokat válogat a lehetőségek között.

A Csíki Székely Múzeum az utóbbi években elsősorban nagyszabású képzőművészeti rendezvényekkel hallatott magáról. Elhozta az erdélyieknek a Munkácsy és Csontváry festményeket, de bemutatta a nagybányai festőiskola alkotásait ugyanúgy, mint Nagy Imre kortársainak, Aba Novák Vilmosnak és másoknak a remekműveit, nem is beszélve több olyan tematikus kiállításról, amelyek jelentős történelmi vagy művészettörténeti események köré összpontosultak.

A Ceausescu-korszakban születtem (1967), és nőttem fel. A világot úgy tapasztaltam meg, ahogyan azt az akkori rendszer kívánta, engedte. Nem tudtam akkor, hogy más is létezik, máshogyan is lehet élni. Nekem, nekünk az volt természetes. Így aztán sokáig felületes ismeretekkel, téves ítélőképességgel, viszonyítási alap nélkül, megkérdőjelezhetetlen bizonyosságokkal fogadtam el a nekünk csak jót akaró párt […]

A nyári szabadegyetem és különösen a magyar miniszterelnök évi rendszerességgel itt elhangzott nagyívű beszédei a Kárpát-medence valóságos politikai, sőt geopolitikai központjává avatták Tusványost – amolyan mitikus jövőkutató hellyé, székely Delphoi-já az ózondús fenyvesekkel, csörgedező, olykor sodrón áradó patakokkal és éhes barnamedvékkel szegélyezett Tündérkertben.

Az alábbi,  szerény magyarítású Brodszkij-verset – egyetlen magyar antológiában sem találtam meg, ezért fárasztom a magyarul olvasót a magam prózai változatával. (De aki tud oroszul, mindenképpen az eredetivel kezdje! És ha végigolvasta, még prémiumban is részesül!!) Joszif Brodszkij: Látkép a dombról Tessék: itt van nektek ez a szénbe fagyott város. El tudja zokogni a mértan […]

Meg kell mon­da­nom, talán a ránk zúduló hírözön hatására, vagy csak egy­szerűen, mert me­nekülni aka­rok előle, na­pon­ta egy­re többször és többször kap­cso­lom ki, eset­leg be sem kap­cso­lom a tévékészüléket. Per­sze, eh­hez tud­ni kell azt is, hogy évti­ze­de­ken át, de főleg ad­dig, amíg meg nem je­len­tek az okos tévék, vagy­is amióta rögzíteni le­het a ki- és […]

Kész szerencse, hogy már több mint száz éve Szombatfalva város lett – Udvarhely nyugati kijárata – mert ha mégsem, akkor most egy a Falkland-szigeti háborúhoz hasonló konfliktus fenyegetné a Küküllő két partján berendezkedett lakosságot. Történt pedig hogy a nagy híd középső lábánál egy sziget keletkezett, mégpedig életnagyságban.