7. ALMA MATER Ó fiatalság, te vagy Brassó dísze és reménysége! Talán azért, mert oly diadalmas az ellentét a mohos falak és saját lobogó élniakarásod között. A város is szeret, hiszen egyik hegyét rólad nevezte el, azokról a szász diákokról, akik évenként egyszer tanáraikkal együtt felkeresték a Keresztényhavas merev bérceit s melyet azóta a brassói […]

Mint azt már oly sokszor leírtam, a koreaiak nagyon is tisztában vannak az élet mulandó voltával, és azzal is, hogy minden egy körforgás része, élünk, meghalunk, újra születünk, meghalunk, bár mindig más a díszlet és a mellékszereplők is, de még mi magunk is csak következményei vagyunk előző életünk énjének, amolyan függőségi viszonyban vagyunk azzal, de […]

Ha tudnám mikor mondom ki az utolsó szót… Sokszor elképzeltem, ha meghalok, előtte mindent elmondok majd, amit az életemben nem tudtam vagy nem akartam, vagy nem hallgattak meg. Mert akkor biztosan meghallgatnak. Aztán rájöttem, hogy már késő lesz akkor. Már a másnap is késő, amit nem mondtál el aznap. Először is: nem tudom, mikor következik […]

Dél-Korea egy kreatív világ. Ez nagyban köszönhető annak a gyorsaságnak, amit az itteni élet megkövetel. A minap egész érdekes dolgot láttam. Vannak itt egy, másfél tonnás kisteherautók, sok mezőgazdász és iparos, szállító és költöztető használja ezeket a járműveket nagy előszeretettel.

6. EGYMÁS KÖZÖTT A más városból idekerült ember, aki a magyarokat, vagy pontosabban kifejezve: magát a magyarságot keresi, csak tétován baktat egyik helyről a másikra. Emberekkel beszélget, üzletek felírásait olvasgatja és csakugyan talál is magyart, de olyant alig, amit magyarságnak lehetne nevezni.

Egy figura csak azért jött létre a napilap-irodalomban, mert természetesen már létezik. A való életben, a társadalomban, a mi kis és rég nem fatornyos falunkban. Az illető meghökkentő dolgokat művel. Teljesen ésszerűtlenül viselkedik.

A holnap gyermekei nem lacafacáznak. Minden is jár majd nekik, és nem fogják érteni, miért kellene másra is gondolniuk. Mint Dino Buzzati mesternovellájában, hirtelen arra ébrednek, hogy megöregedtek, de akkor meg azt veszik zokon, hogy őket senki nem készítette fel erre.

5. CSALÁDI ÜGYEK Az mindenesetre kétségtelen, hogy a sors kényszerítő hatása folytán a formálódásnak be kellett következnie. Már az új uralom első megmozdulása is átalakító befolyással volt. Hirtelen, mintegy varázsütésre elvesztette fejét, mint a cenki szobor, amelynek ma csak alapja van már meg. Egy háború viharai nyomtalanul elsöpörték azt, ami az alapon nyugodott és ami […]

4. HÁRMASBAN A város mai arcát sem tarkítja semmi kirívó vonás. Mintha a házak egyformasága bizonyos egyöntetű színezetet adna a lelkeknek is. Talán a múlt ez, amely ma is visszahat. Holott a város mostani lakosai nem igen törődnek a múlttal, nem is nagyon kívánják vissza, de a hely szellemét, a genius locit, legyőzni szinte lehetetlen.

Ez a kilenc év azért érdemel külön fejezetet a Koreáról való írásaim hosszú sorában, mert meghatározó, és mert megmutatja, hogy egy reménytelennek tűnő helyzetből hogyan lábal ki egy generáció, amelyik már sem a háborút, sem az éhezést nem ismeri közvetlen módon.

3. BRASSÓI SÉTÁK Az egykori templomudvar ma kavicsos, csendes tér, ahová kocsik és szekerek csak ritkán hajtanak be. Komoly, viharvert épületek fogják körül a teret, mint ama régi várfal, amely az ismeretlen ciszterciek ismeretlen templomát őrizte a barbár csapatok ellen. Zárt és töretlen kör ez, szinte elkerített vár, minek falain belül a környék urai élik […]

A koreaiak nagyon szeretnek inni, hiszen az életük roppant gyors, nagyon sok a stressz és manapság nehéz a pénzkereset is, a közel tíz évig tartó konzervatív párti hatalom rengeteg kárt okozott a hétköznapi embereknek, míg maga az ország és az állam egyre erősebb és gazdagabb lett. Kevesebb a létbiztonság, nagyobb a teher az embereken, amit […]

Biológiai képtelenség, hogy a kardfogú tigris rózsával szeretkezzen, miközben a rózsából három bíborvörös vércsepp hull alá. És mégsem képtelenség, mert lám, a világ még sötétebb lett, hogy a diszkóban kilőtték az utolsó adag lézert is, a tengerparton pedig, ha fényes nappal lenne és nem éjszaka,

2. TEMPLOM A HOLDFÉNYBEN Brassó felett ugyanaz a tavaszi hold is, mely hűvösen és hidegen önti el fényével a bástyák itt-ott még ép tömbjét. Este 10—11 óra felé elcsitul a zaj, Brassó polgárai jól megérdemelt pihenőjükre térnek. Olyan csendes, olyan alvó az egész város, mintha a régen lemorzsolódott óriási kapuk zárját ma is páncélos vitézek […]

1. Guillaume Apollinaire: Búcsú Letéptem ezt a hangaszálat Már tudhatod az ősz halott E földön többé sohse látlak Ó idő szaga hangaszálak És várlak téged tudhatod (Vas István fordítása) Felkavaró szinesztéziás kép: az érzék elvont fogalmat tesz megfoghatóvá, s azonnal föl is robbantja, mint egy bomba. Idő szaga, háború íze: hallgatnak törvények, hallgatnak múzsák.

1936-ban, a Révai kiadásában öt tanulmányból álló helytörténeti gyűjtemény jelent meg, Erdélyi városképek címmel. A könyv már csak azért is közérdeklődésnek örvendett, mert a bemutatásra került városok az erdélyi kultúra legrangosabb hordozói voltak, szerzőik pedig olyan ismert személyiségek, mint Maksay Albert (Kolozsvár), Tabéry Géza (Nagyvárad), Berde Mária (Enyed), Molter Károly (Marosvásárhely) és Szemlér Ferenc (Brassó).

Tegnap egy könyvet találtam az otthoni nagy összevisszaságban, lapozgatom, s hát kiderül, hogy ez volt az én százhatodik szerzett, vagy vásárolt könyvem. Címe: Le verre d’eau. A francia Scribe írta, s én lefordítottam franciából magyarra 1952-ben, talán azért, mert megtetszett a címe, Egy pohár víz. Jól emlékszem a lefordított lapokra, a füzetre, ami ott volt […]

Ahogy azzal sokan tisztában vannak, az OECD tagállamok közül a népességre vetített öngyilkosságok százalékos aránya Dél-Koreában kiemelkedően magas. Sokáig próbáltam a magam eszközeivel kideríteni, vajon miért. Hiszen napjaink dél-koreai embere egészségesen, jólétben, családban, tanultan, tájékozottan él, gyakran megy nyaralni külföldre és ázsiai viszonylatban még a szabadideje sem kevés.

Már csíp a levegő hajnalban. Ma először ébredtem arra, hogy fázom. Becsuktam hát ajtót, ablakot és visszafeküdtem aludni, még csak négy óra volt. Puha fekhelyem beékelve a magas ágy és egy textillel bevont kanapé közé, jó illatú, hófehér és el lehet benne bújni, ahogy mindig is szerettem aludni, sarokban vagy falnál, szilárd és magasabb tárgyak […]

Elhatároztam, hogy ezentúl minden esztendőben így vagy úgy, de szóba hozom az időkapszulát. Valószínű, hogy januáronként, amikor a közhelyessé lefokozott időben előre, csak előre tekintünk. Derű- vagy borúlátón, ahogy a körülmények, meg azoktól függő hangulataink diktálják. Az időkapszulát azért is érdemes évente egyszer emlegetni, mert nemrég olvastam, a világ kapszulakészletének több mint fele úgy elvész, […]

Készült Koreában egy film a közelmúltban, címe „a taxisofőr”. Az 198o-as kvangdzsui eseményeket meséli el, amikor is a demokráciáért folytatott küzdelem során körülbelül 606 ember, többségében egyetemista diák halt meg Kvangdzsu városában, egy tiltakozás során, ahol a hadsereget vezényelték ki a fegyvertelen diákok, polgárok ellen.

Kelemen Hunor nyilatkozatáról Teljes mértékben megáll az eszem: nem értem, miért váltott ki Kelemen Hunor nyilatkozata olyan zajos tetszéseket. Attól pedig még inkább, hogy kikből és hogyan. Olyan emberekből is, akikről nem sejtettem volna, hogy ennyi kisebbségi komplexussal küzdenek. Azt hittem, az RMDSZ-t és a holdudvarát (nemcsak a közéletre gondolok, hanem főleg azokra, akik egyetértenek […]

Dél-Korea a Koreai Félsziget déli részén fekszik, hosszan benyúlva a Csendes-óceánba. Ritkák és elenyésző erősségűek ugyan a földrengések, de számos tájfun érkezik évente, előfordulásuk egyre gyakoribb, erejük erősebb. A monszun eső is kiszámíthatatlanná és rombolóvá vált a globális felmelegedésnek köszönhetően, a hatalmas hegyekről kőomlások fenyegetnek, hiába minden óvintézkedés, vasbeton és háló, a végén mindig a […]

Egy Csontváry-kiállítás margójára Az egyik do­log, amit na­gyon sze­ret­tem rövid tárlat­ve­zetői létem alatt, hogy más le­het­tem, mint ami, aki valójában vol­tam, közben meg a leg­inkább önma­gam. Olyas­mit csináltam, ami lo­gi­ku­san nem követ­ke­zett a „szak­mai” előéle­temből, közben pe­dig va­la­mit, ami a leg­inkább passzolt hozzám: em­be­rek­kel kap­cso­lat­ba kerülni, meg­osz­ta­ni in­formációt, (élet)ta­pasz­ta­la­tot, gon­do­la­to­kat ébresz­te­ni, kom­mu­nikálni, kont­rollálni és spontánnak […]

Zavaczki Valterről jóformán senki nem tud semmit, és nem pusztán azért, mert teljesen hiányzik belőle a művészekre jellemző nem mindig ellenszenves magamutogatás. A Jézus-kilátó, a Székely Kálvária és most egy második mind a keze műve, és ő utál szerepelni, protokollra járni, annál inkább dolgozik, rendszerint reggeltől estig. Oszlassuk az arcát takaró homályt. Megéri.