Gyere máskor is, bácsi! Nem vagyok babonás természet, de a hármas szám, úgy érzem, nálam nagyobb jelentőséggel bír, mint a többi. Van, aki a hetes számban hisz, van, aki a tizenhármassal bajlódik. Nekem a hármas szám jelentett jó vagy rossz óment. A jó ómenek közé tartozik, hogy három fiam van. Három könyvem jelenhetett meg nyomtatásban.

Reggel az apák visszajárnak Nem jó nekem a reggel: mindent nyakamba zúdít a bolygó világ. Emberi hangok mondanak gépi szöveget. Itt robbannak, ott repülnek, nálunk semmi? Dehogy semmi, mondja Bilók, az első szobában szétrobbant egy ötvenliteres korsó, azt hallottátok volna, de azt szagolnátok!, a drága bor… Hát hol vagyunk?, nyammog Kis-Keleti, aki Bilókkal ellentétben normálisnak […]

Banán A kocsit dugig töltötték ugyan, valahol Törökszentmiklós környékén, de aztán jövet „feldolgozták” a javát, a gyerek meg a Nagykegyed, minden finomságnak. Ezért még egyszer markettoztak, ekkor viszont jelentkezett a gyakor hányinger, sôt a jóléti ts. által fogyasztásra szánt anyagi javak egy részét jobbára az út szélén kellett hagyni. Nem tudom, ildomos-e megemlíteni, de Honoráta […]

Ó, a nők! Imádni csak Istent, szeretni a nőket is szabad. A nők persze mindig szépek, de csak nyáron igazán. Ha nő volnék, világmozgalmat kezdeményeznék a tél megszüntetésére, bár utólag az sem teljesen rossz, ha a havas költészet kályhalángja lengi be ködös napjainkat.

A furfangos székely legények A székely legmunkásabb faj az egész magyar földön, amit bizonyít az, hogy oly kis darab földön, mint az övék, hatszázezer székely meg tud élni, mégpedig tisztességesen, mondhatni bőségben és kényelemben, és hogy egy köblös földet a székely határban húsz pengő forintért is kibérelnek, s a székely kaszásnak háromannyi díjt fizetnek, mint […]

Segítség, megvakultam! A klinika egyik felejthetetlen, kiemelkedő egyénisége volt Imre bácsi. A magas, szikár, fehér hajú, kimért, de finom humorú, szinte csalhatatlan diagnoszta főorvosról mindenki tudva tudta, hogy a másik belgyógyászati klinika amúgy szőröstől- bőröstől nem lakik éppen a szíve közepében…

Ha elfogy a szalag A szomszédunkban egy kétgyermekes, 33 éves mérnök halt meg, gyönyörű üzemében. Infarktusban. Alkalmunk volt látni a német szervező-ésszerűséget ebben a városkában, ahol mindenki köszön a másiknak. Nagyon udvariasan megfogalmazták, újságban tették közzé, hogy a sírnál tartózkodjunk a szokásos részvétnyilvánítástól.

Édenteremtés A közösségből mindig akad valaki, akit ingerel a másik fokozott tevékenysége s az ebből származó népszerűség. Lám, Téged is számon kértek miattam. Fájt valakinek őszinte vallomásod. Mikor kérdezted leveledben, hogy bővebben írjál-e róla, elhárítottam, mert már nem élnek azok, akiknek egyrészt fényesítettem vezetői tekintélyét a munkámmal, másrészt ingereltem őket.

Törpék a diszkóban Körülállták a máglyát, nézték, ahogy ég. Büdös volt, sercegett, embersült szag lepte el a völgyet. A Múnlájtban csak hárman voltak, a tulaj, a vetkőzőcsaj és Lálé Pulálé. Osztrákok nem lehetnek, Lálé Pulálé tud osztrákul, nem úgy beszéltek, ausztrálok sem lehetnek, Lálé Pulálé tud ausztrálul, úgy sem beszéltek.

Meleg, augusztusi kora estén csengetett be, úgymond, figyelmeztessen arra, hogy áztatom el, aztán amikor körbehordoztam a konyhában, mosdóban be kellett lássa, hogy nálam minden rendben van. Aztán hirtelen, ott az ajtóban panaszkodni kezdett, hogy ismét megdrágult a kenyér, hogy nem kapja meg az xy gyógyszert, elromlott a rádiója, de nincs pénze a javítására…

Menedzserszörfing a pszeudoszférában Tényleg, mit kellene csinálnom, kérdezte a hölgy, és kacéran nézte Dömét. Vigyorog, mint egy joghézag, gondolta gonoszul Döme. Joghézagos fogú. Hát, asszonyom, nem is tudom. Csak úgy, minden előzmény nélkül, egyik napról a másikra: író szeretne lenni… Vagy költő, vágott közbe a hölgy.

Aznap várták haza messzi földről Jósvai Jancsit, azért pillongattak gyakrabban az országút felé. Így hamarabb észrevették a közeledő embert, mint máskor, már akkor, amikor befordult a Nagysaroknál. De már messziről gyanúsnak tűnt. Mert Jósvai Jancsi magas és könnyűléptű, ez az ember meg tömzsi volt, és súlyos, úgy lépkedett, hogy majd beszakadt alatta a föld. A […]

A captiosus kérdés Körutat tett az esperes, kire az volt a kádencia, hogy a kákán is csomót keres, és szörnyen egzaminálta a jámbor papokat, akik útjába estek. Nem lévén egyéb dolga, mint azon törni a fejét, hogy kit hogy akaszthasson meg, mindig tele volt captiosus kérdésekkel, mik annyiban különböztek a találós meséktől, hogy megfejtésüket maga […]

Házmesterfröccs És jött a május ezer orgonával…Azt mondja Tata a fiataloknak: meglássátok, elsején ragyogó idő lesz, így volt ez a felvonulások idején is, mert a Jóisten szereti a munkásosztályt, és mert szokásában áll, hogy azt büntesse, kit szeret, hát derűs délelőttöt, égig csapó verőfényt szokott adni, és mi nem ezer orgonával, hanem ezer trikolórral seregeltünk, […]

Sokszor olyan furcsán jönnek vissza az emlékek. Ha hosszabban nézek egy régi tárgyra, valósággal rám rontanak. A minap is csak úgy egyszerre, ahogy rábámultam az egyik anyámtól örökölt ruhákból szőtt rongyszőnyegemre, melynek egyik részén a barna csíkok az élénk citromsárgákkal váltakoztak, a ruhácskám jutott eszembe, a barna ruhácskám, amely a bukaresti 4 évem alatt olyan […]

Nőegylet Kisgyermek koromban nőegylet is volt szülőfalumban, a Kissomlyó tövében. A nőegylet „hólabda-teát” meg más, mostani szemmel bárgyú rendezvényt hozott össze – többet nem tudok róla, mert édesanyám nem volt tagja. Ám óvodáskoromban magam is szerepeltem az egyik ilyen „hólabda-tea” műsorában, ahol néhány kisfiúval és kislánnyal „lepketánc”-ot lejtettünk a közönség – részemről kiváltképpen nagymamám – […]

A szónok a kultúrház színpada felé tartott, s amikor sikerült fölmásznia az emelvényre, az első dolga az volt, hogy a tömeg szemébe nézett. Tudta, hogy teheti, hisz senki nem mer visszanézni, s valóban, a tömeg szemlesütve, alázattal várta a szemle végét.

A szerelmes ember Budán volt dolgom. A Gellérthegy előtt mentem el, ott találkoztam vele. Hatalmas gránitkövet görgetett maga előtt, homlokán csorgott a verejték és az orra mellett összefolyt a könnyeivel. — Koncsek! — kiáltottam fel megrendülten, mert felismertem. — Koncsek! Mit csinál?

Hívat a főnök A kagylóba azt mondta ugyan, hogy kéret, de tudom én jól, minek mi a jelentése. Ha kéret, akkor hívat. Ha hívat, mese nincs, menni kell. Mert amiért üldözési mániám van, attól még lehet, sőt majdnem biztos, hogy a főnök figyeltet, sőt figyel.

Jelentem, 2016. április 22-én, pénteken a Salamon Anikótól 1979. március 4-én kapott, 2 × 50 × 1200 mm-es, nyersbőrszínű, veretes nadrágszíjam utoljára volt a derekam körül. A tragikus sorsú lelki barátnőm akkor adta nekem, amikor a Györgyfalvi-negyed egyik lakásából a lakótelep másik lakásába költözött, és a pakolás, rendezgetés során keze ügyébe akadt első férje, Orbán […]

Rezső miután hazatért a munkából, s mivel írói sikerei egyre nőttek, úgy határozott hogy levelet ír egykori irodalomtanárának, méghozzá az általánosnak. A középiskolásnak azért nem akart mert az már tudta hogy Rezső egy álmodozó, aki írogat. Biztos hogy jobban fog örülni az általánosi. A lakáscímét tudta, az e-mailjét nem. Így hát kézzel írott levelet írt.

Zsebesnek áll a világ A buszmegállóban minden olyan európai. Padok, reklámok, üdítős-kekszes-csokis-cukorkás kioszk, az időt és a járatok érkezését jelző fényablak. Megkockáztatnám, hogy az utasok is olyan európaiak. Csak a padok előtti és mögötti és alatti aprószemét szúr szemet, mert a halványzöld füvön olyan bántóan virít: csomagolópapír, cigarettadoboz, csikk, ételmaradék, buszjegyek, árcédulák, bolti nyugták, cetlik, […]

A páncélszekrény titka Jelentés a Titanicról A víz alatti kamera, amely körbetapogatta az elsüllyedt Titanic óceánjárót, váratlanul egy páncélszekrény képét vetítette ki a hajóroncs belsejéből. – Well – mondta a feltárást irányító főmérnök Morgan bankárnak, az expedíció pénzügyi felelősének –, ez a páncélszekrény rendkívül kedvező helyen fekszik, egy nyitott felület alatt. Könnyűszerrel felhozhatjuk. Megpróbáljuk?

csak ült csak ült csak ült s az abroszt nézte csak úgy tűnt mert az is lehet hogy nem látta pedig már belefájdulhatott a szeme addig bámulta a téglalapnyi abrosz egyetlen pici körét s már minden táncolt előtte a minták ezer féle faja színe minden minden minden megpróbált semmire sem gondolni nem is tudta ez […]

Lojánt rendesből Jolánnak hívták, de én még akkor nála is kisebb voltam, s csak így tudtam szólítani. Azért szerettem, mert ő is kicsike volt, s mindig megkínált valamivel. Tudtam, hogy már öregasszony, mégsem hívta senki néninek, az unokák is csak némnek, vagy ritkábban nagymámának.