Éjfélre jár. Tar fák közt szél dorombol. Lámpa világít ki az ablakomból. A szétfolyó város régóta pihen. Csillagot szeretnék látni, azt hiszem.

Én tisztáztam képedet szívemben s mély kutak tükrében megnéztem szemed. Láttalak meztelenül, mint hegycsúcsot a nap. Simogattalak, mint folyók medrét a víz.

Al șaptelea / A hetedik Dacă pe lumea asta faci vatra, de șapte ori să te nască mama! O dată într-o casă arsă, o dată printre sloi de gheață, o dată cu nebuni-n case, o dată-n grâne aplecate, o dată-n mănăstire pustie, o dată într-o porcărie, Urlă șase, ca să vii? Al șaptelea, tu să […]

Karácsony van ‒ távolban egy templom, Halkan száll felénk a harangszó. Hozza a hírt, mit oly régen vártunk: Született Isten Fia: a Megváltó.

(Pogány dal a XXI. század elején) XV. karantének Hej, regö-rejtem, regét rejtem. Kelj fel, gazda már, ne aludjál, fénybe mártva itt vagyok, nőnek már a nappalok henyélni kár.

vászonra köpött festéknyom sok- sok értelmetlen folt mégis

a nap vörösbe borul egy haldokló nap – Viszlát holnap!

Mint magányos nőre egy vagány, úgy tört ma rám a magány. Szorongó, szűk sikátorokban vibrálok, mint hang a torokban.

A szerző maga választott ki tíz verset eddigi életmûvéből, és ő állította sorrendbe azokat. A szövegek nagy része már megjelent különböző lapokban, kötetekben, a tizediket a Káfénak írta.

Craii de la Betleem / Betlehemi királyok Doamne-ajută, Isuse, Isuse! Alaiul de crai ajunse. O stea pe cer a strălucit, grăbiți, pe jos am venit, ne-a spus mielul – serios, c-aici este Isus Cristos. Eu-s Melchior rege. Ajută-mă, Doamne!

Új avarból terül a somnak asztal, Egyszólamú lett : síró a madárdal, Fényes szál akad égbolt üvegére, Lilás-vörös csepp hull : a szeder vére.

(Ez a karácsony) Ez a karácsony is olyan, mint a többi, spórolt pénzét ki-ki ajándékra költi,

A fák azt hiszik a Nap fénycsordító meleg, s irigyek a csillagokra, melyek az éjszaka egén mozgó fának ágai, s földre lehulló gyümölcsei az emberek.

Fehér Illés műfordításaiból Násznép / Сватови Otthonomból kivonul a násznép A feketék Anyámat vitték el

még vártam hogy színes szárnyaid megérintsenek engedtem a percnek

Nincsenek díszes csomagok, angyalhajas fa, kalácsillat, se csengős három királyok: ma csak a csend vallat.

Dalocska. a spleen-ről / Cântecel. despre spleen A remény a lány maga munch festményéről reméled, hogy egyszer ő is felnő, és férjhez megy hozzád látván hogy együttérzel

Állományból törölve A feneketlen torkú földnek odavetve. Inkább úgy él az ember, mint a nyelv előtti fák. A halak szemére felragadt látvány mozdulatlan. A völgyekben párálló szavak furcsa illata, mint a tövises iglice. A mészkőréteges domboldalra ráfutott a korpafű. Néhány köszmétebokor túlélte a szőlősök pusztulását. Maradj egyedül nyelveddel, mint a szálfa –

(A Sárgaház folyosója c. napló kitépett lapjai után, szabadon.) túl rövid az idő hogy értelmetlenül mások dolgaiba beleavatkozzak a legtöbb ember éppen ezért mint láncos kutya a kivetett koncra egymás nyakára örömmel taposna

XIV. karantének Idegen tájon nehéz ködök fagyott árnyéka száll rám, indulok haza egy gondolat elnehezülő szárnyán. Ködszitálta adventi ének, emlékét lángra gyújtja egy gyertyafény. S én mind távolabbról érkezem meg újra.

kitaláltál egy szimfóniát s eljátszottad nekem azt hitted tetszett

Lenvirág. Egészen lenn Talán augusztus vége volt. Az biztos, hogy óriási terület.

Észrevettél? Falevél vagyok, és megszagolt virágszirom vagyok, és pompás hátasló vagyok, hasznos állat, és barack vagyok, ínyedet becéző.

Forró fehér hó hull a tájra. Ágyam a lúdbőrös fekete föld. Jó anyatestén frissen vont barázda, takarj be égi takaró vigyázva, barázda-ágyamban a hó beföd.