Ártér Végre megtestesül újra ez a táj is. Az időtlenidőben tápláló párák pihentek itt, ahonnana teret feltörő hangok megindultak, sírásból lettez a mindegyre táguló üreg,

“Gyermek született. Fiú adatott nekünk, az ő vállára kerül az uralom. Így fogják hívni: Isten Örök Terveinek Hírnöke.” Iz. 9,6 a betlehemi csendes éjszakában a barlang-istállóban pásztor és állat csendes nyugalomban bóbiskol a bejárat nyílásában pislákol a tűz fénye vándorok alakjára vetődik

„Ennél már semmi nem lehetse egyszerűbb, se szörnyebb:”(Pilinszky János ) vajon melyik szörnyűbbéletem vagy álmom

Fordult már az esztendő égi kapuja, kulcsa a lassan érkező új fény kezében. Ezüst párák táncoltak a kirakatok előtt.

„Mária, kedves kismama, aki ülsz útra készen, csendbe’, elgondolkoztál már azon, hogy hogyan jutsz el Betlehembe?…

Variációk Az évtizedek óta épülő fájdalomkülönböző emeletein különbözőképek tükröződnek: mezők, erdők, tavak,hegycsúcsok, mocsarak és szakadékok.

Libánon drágám cédrusok árnyán Senirnek gyöngye

Ma tán a béke ünnepelne, A Messiásnak volna napja, Ma mennyé kén’ a földnek válni, Hogy megváltóját béfogadja. Ma úgy kén’, hogy egymást öleljék Szivükre mind az emberek – De nincs itt hála, nincs itt béke: Beteg a világ, nagy beteg…

Huszonöt –harminc éve? Ki tudja már mikor ment el? Talán senki, nem fontos. Az elmenőket nem tartják számon. Kár időt pazarolni erre. Komótos óra ketyeg.

Hogyan történt? Minden asztag eltűnt, az égi tarló deres aknavidék.

Domnu’ Pató Pál / Pató Pál úr Ca prințul cel morocănos După giganticul lac, Trăiește-n sat, singurel, Un domn Pató Pál, posac. Ce altă viață ar fi. Cu o nevastă zână… Dar, Pató Pál intervine: „Ei, avem timp încă!”

Híreket mond a kávéscsészém, azaz inkább írja a kusza, egymásba futó „esti utakat”- szóval azt olvasom, kellő türelemmel, (miután pápaszemem valahonnan előkotortam)

Bordó zenit kiszáradt folyó százarcú angyal délibáb

A verset tiszteltem magamban mi kiömlött a papírra Nem mertem utána hozzányúlni Csak álltam fölötte, ámulva olvastam

Alumínium A lélek epilepsziája: ahogy kifordul az alumínium tányérból az étel, ahogy kifordul az alumínium szótlanság a szájból, beesik a szívkamrába, betölti.

Eszméket osztogattam, s álmokat, és hitek fegyverét adtam tovább. Megannyi emlék. Újra szólongat a voltak közül annyi jóbarát.

Költemény traktorral / Poem cu tractor Éjszaka olyan álmot láttam, melyhez hiányzott a képzettségem: azt álmodtam, hogy traktorista vagyok, de soha sem jártam traktorista iskolába. Megijedtem, elvégre mégis csak traktorista jogosítvány nélkül ültem a volán mellett, begyújtott, dohogó motorral, a hármas ekét mélyen a szántóföldbe hasítva, megforgattam a slusszkulcsot és leállítottam a motort. Leszálltam az […]

micsoda perverz vágy ez benned ember kitárod magad a végtelennek nem félsz, hogy megesznek csak lássanak, ismerjenek kiteszed magad a világnak pallosa alá hajtod nyakad, fejed csak ömlik a szó belőled s nem veszed számba torkig van veled ki kiabálna? hallgatna lapulva nem mintha gyáva volna szégyelli magát helyetted hogy titkait kibeszélted úgyis napvilágra hozta […]

Tavasz. Médallion. Sziklaszirt Talán boldognak lenni jöttem én ide? Belül az idő tüskés pacsirtahús. Most jéghideg. Halkuló föld. Kenyérdúc. Végül csak csobogás. Víz és vér. Boda Edit (1975) a kolozsvári Babeș – Bolyai Tudományegyetemen végzett magyar és angol szakot (1993 – 1998), ugyanott magiszteri fokozatot szerzett. Hét könyve jelent meg.

Éles tollammal lehántok róla egy vékonyka héjat, hogy húsához férhessen az éhes értelem,

Közöttem s a nyár között hatalmas fal emelkedik, tövéből bámulom a fákra szálló fényeit.

Az ebháti kertünkben állt sután, két arasznyi sem volt földlabdástól. Görgényből hoztuk, zordon tél után. Levele rezzent a sóhajtástól.

Az emberfia éneke Vakondtúrásos hold alatt, alszik a szívem víz alatt,

szürke mezőben piros repedések, mint veszteglő cérnaszálak – versek –

Musai Hercule / A muszáj Herkules Să mor, Prichindeii vor pe bune: Așa aș dori să mă sting laș, Dar, musai să rămân Hercule.