a tenger szimfóniája le té te mény le té te mény

Korrupció minden szó minden szóval összefeküdt szálkás sövények-határok mögött új érzékszerveket fejleszt az ember megérteni a tőle elválasztott tájakról érkező tudomásokat

Irracionális Szélcsendben őrült víztükör, látszólag fehér ököl, homályok fennkölt trónusa, s a szavak belső ritmusa feszíti terhelt idegem,

A házak regélnek Felső Szíroszon Hermész városáról. Itt valamikor Olaszok, majd Franciák éltek.

Ha égve élsz, nem tudnak összetörni, erre jöttem rá, miközben így éltem, fellobbanástól pernyehullásig, az álom vakuvillanásától a valóság szélesvásznú józanságáig,

(X. karantének) Vénülök, lassan égbe kékülök, lelkem tornácára ki-kiülök. Maraszt mély gondolatok iszapja. Létem egy ág lengeti, kitartja.

(komplementer vers) Volt idő – mikor a vénist még nem találtál fel – kettő után mostam a pelenkát s a foltok mindig ott maradtak, mint egzotikus útirányok térképe –

Káprázat Látlak vajon? vagy csak úgy tűnik végtelen nyárban már ott az ősz tavaszra jöhet tél s az arcomra futó szél szerelmed képzelt szirmaival elköti szívem

1. (1936-2010) * 38 esztendőn át (1965 és 2003 között) lelkész Belényesen. Verseit legfőképpen 1990 után volt alkalma közölni. Saját kiadású, gyűjteményes verseskönyve a Halálos hűség 1995-ben jelent meg. Rendszeresen jelen volt az erdélyi művelődési sajtóban is. Költészete a prédikátori direktség és az áldozatos közéleti szerepvállalás mindennapi élményeit dolgozza fel. Élete utolsó éveiben, nyugalomba vonulása […]

Lépted kerüli léptemet, akár a prűd hold a napot. Jöjj végre kábító álom, osztó: új lapot akarok.

hol vannak a halottak nem tudom mentünk november elsején a temetőbe egy ideig nem is érdekelt olyan távol voltak egyik dédszülőmet sem ismertem soha

(IX. karantének) „…hogy megnyíljanak a mi szemeink.” (Mát, 20, 33) Mi szél hozott? – Kérdésben bujkáló tudás! Mi mozgatott? Hit szelleme? – Valami más… Keresztre feszíttettél általa? – Talán… Ógörög tudás? – Árnyak börtönöm falán.

1997. szeptember még láttam az ágy fehérjét még nem szoktam meg labdázási zörej az udvarról noémi születésnapja van

semmi nem enyém – ha jön egy vers és felsorolja a bennem zsibongó szóözönből azokat – amiket – így csiholva zenét/dallamot miben feléd úsznak a válogatott mondatok –

(VIII. karantének) Valaki ott maradt a nagy, csendes házban. Vakító fény tombol. Az ablak bezártan engedi látni a vaskos, tömör kaput. Roggyant árnyékából indul a visszaút.

a múlt nagy szibériai mamut ehetsz a húsából csak kinek kell kivárja ő türelmesen ne félj el kell engednem de ragad belém

Janus arcunk Mindig velünk van az ellenünk, Ő a „fekete barát” bennünk. A csomag keletről Mikulás küldött csomagot, Krampusz felcserélte a címeket, Amikor nyuszi ült a fűbe, a csomag akkor érkezett.

álmatlan éj… a csend lélegzetem között

hosszú évek után a kórteremben jutott eszébe először imádkozni legfeljebb magamban beszéltem gondolta s látta amint megnyílik a falon egy négyzetarasznyinál alig nagyobb ablak

I. georgikon miután jól felpiszkálták a paraszt örömmel szántja a furcsa és gilisztás barázdát sarjerdőtől sarjerdőig növekedik a búza a tévé híradóban belenyomakodva a csókák katód-csöveibe, kárr!, te hitetlen

A júliusi csillagok alatt rég nem kószálok már. Odüsszeiák? Lányok sohsem dongtak körül. Mi hát mi éltet még? Az időm elhaladt.

gyűjtöttem bélyeget szalvétát cigisdobozt de író lettem megvizsgált a szomszéd zenetanárnő és buzdítottak a teológiára de író lettem

Olyan kevés elég A béke úgy terem hogy nincs elvétve egyetlen lépés egy könyörgés se

Ott Kutatom a reggelt két nyújtózkodás közén, a még fel nem lobbant gyufamakkban.

júniusban júniusban mikor még megkezdetlen golyóstoll a nyár felsistereg az aszfalt zápor jön majd veszi kalapját