A lánchídember nagyon ritka példány, fehér paripán felléptet a hídra, körülnéz, látják-e elegen, és azt reméli, olyan örökkévaló lesz, mint az oroszlánok a hídfőn.

Átvetette magát a kerítésen s egy csillagon találta magát hát ott aztán sok dolga lett hirtelen új időszámítást új nyelvet és ábécét

Tvisztugén Fölöttem járt. A ‘hatvanas évek elején néha elkurjantotta magát, hogy „Tvisztugén!”.

Helyet kellett volna találni a sebzett madaraknak, almot az állatnak, embernek otthont, egy sávnyi kék eget a gondolatnak, a színnek a színt, a formának a formát…

Székely Jánosnak A világ ősténye az emberi ész kései fejleménye. Alkalmazkodás oka, s okozója az alkalmazkodásnak. Leglevontabb világunk a lét fogalmából nő ki.

Önarckép / Autoportret Karomban szalmacsomót viszek, kalászai elfedik az arcom ezért én hiányzom a képről

1. A harántcsíkosan hámló törzsű spanyolmeggyfa alatt, a málnabokrok-nyaldosta öreg császárkörte törzsén, a vén besztercei szilvafa fényfoltos árnyékában bábot cipelő hangyák zivatar előtti riadalmában, céltudatosan sehova igyekvő káposztalepkék táncolnak a kis ebháti kert porhanyós földjébe kapaszkodó ribizlibokrok élni akarásával felvértezetten.

a kristálygömbtől jövet jövendőjének kiszivárogtatását elfelejtené

Azért van a diplomáciai gorombaságnak is némi eleganciája. Az Európai Parlament közös énekléssel búcsúzott a kilépő Egyesült Királyságtól. Mit énekeltek? Nos, az Auld Lang Syne-t.

Bánffy Miklós születésnapjára* Gróf úr, hát ez az év is véget ért. A farkasok most is vonyítanak. Gróf úr, a hó nem írt újabb zenét, az esőcseppek nem vakítanak.

Ady elleni lázadásom ott ért véget a kamaszkor felső küszöbén amikor megértettem hogy nem hazájára üt hanem saját arcába sújt

A költőknek nincs hátizsákjuk nincs fényképezőgépük a költőknek sokgyermekes családjaik elkövetendő bűneik és homokkal telt bőröndjeik vannak.

Lemosta az égről a ködöt a nappal, ezzel a sárga és kerek szivaccsal, s most elégedetten hátra dőlt, hogy lélegezhessen a föld.

Órafohász Adj atomórát, Istenem, ingyen, tudjam a percet, hogy mikor áldasz zsenge tavasszal minket idén! Lészen-e ettől tétova létem mennybe menendő? Tudja a bánat, ám a karóra felmelegít. Budapest, 2020. I. 23.

Első elégia / Élégie première Albert Samain-nek Drága Samain, ha írok, már csupáncsak neked. Valaki, egy agg szolga, holnap e levelet kézbesíti majd ott fenn, örök égi tanyán, az eltávozottnak, ki Samain volt hajdanán.

Vézna hajnali eső a város felett, zizzenő nevetés siklik át a vízen. Rőt uszadékfa szálkázza a meglesett gondolat göcsörtjeit. Elbabrál vele.

Fekete Vince: Nagytermészet* Az ötvenfokos szilvapálinka az istene, a paprikás háziszalonna, a házikolbász s a lájbielőnyi flékeny minden dolgok csimborasszója. Úgy tud enni, inni, mulatni, hogy egy egész, nagyböjt utáni csendőrkommandó megirigyelhetné. Dolgozni is úgy, mint az állat, reggeltől estig, s ha kell, éjszaka is, hogy miért?, hajtogatja: a semmiért.

1991/92 mint az ópiumfüstölő felgomolyog egy tél felgomolyog a város felgomolyog a képernyő a borzongató műsor

(Tatrangi Pál András emlékére) Szülőföldemet háború és béke szántja fel, Pénzért gazdát és urat cserélget, őrülettel. Gyalog gyurmáztam a városig, múltam elkopott, S a jövőm, tanítói oklevélként csoszogott.

Volt egy esélyem kiskrisztussá válni az ötvenes évek legelején, életem alsó peremén. Zsidó igazgatója az akkori művészeti középiskolának, a Bolyaiak egyik gránitba szublimálója, szoborba álmodta volt édesanyámat – – a legfiatalabb tanárnőjét – szoptatós anyaként.

Éden, kifűrészelt fákkal Eredeti a mi demokráciánk, s múló, Szagos, mint kofa asztalán a túró. Groteszk vacsora A kaviár fekete és fürge, Pincér hozza, nyuszi ül a fűbe’.

Fehér Illés műfordításaiból Hősök és koldusok / Јунаци и просјаци 1. – Nyakkendő nekem nem kell, apám! Ahová én megyek, nincs hozomány; rám a harctér vár!

KZ-oratórium (részlet) Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy magányos farkas. Magányosabb az angyaloknál. Elvetődött egyszer egy faluba, és beleszeretett az első házba, amit meglátott.

a lemondás rezignáltságán túl a hit az ami teljességgel abszurd ami túl van már a rezignáción és mert azon túl volt megkapja

A rendhagyó verset Dsida Jenő emlékező honlapja, a Magyar Karaván idézte a költőnő Facebook oldalára hivatkozva egy, a Dsida újságíróként kifejtett nyelvművelő tevékenységének jelentőségét hangsúlyozó Szabó T. Attila-idézet kapcsán. Szolgálni kell. Embert, hazát. Soha nem urat, rendszert, elvet. A tényeket menteni át, búvárolni a mentett nyelvet.