régi bőgések íze a mai haragoké emlékszem nem bőgtem egy délután mikor leteremtettek

Havonta száz nő hagyja el a selyemgyár otthonát a szövőszékek hasztalan ugatnak a grafikon a padlón csúszik

Járom a Palájt, ahol nagyapám fabélyegző volt, miután beléptették a közösbe – estefelé kalibát eszkabált és kiült eléje.

Vasile mikor beléptél hűvös szobámban a ház megtelt melegséggel dalolni kezdett árnyékom

nyikorgó fiók egy zsebóra egy cé-zé

Őszi verőfényben Moha-puha kézzel simogat az ősz, sárga lombok hullnak melankóliába, a gát fölött őszi eső Marost tetőz, a Hétfák üstökét kósza szél cibálja.

reggelente persze csak hétvégén mert akkor akad némi csend a metábbik gondolkodásra szóval reggelente az az érzésem csak úgy oda vagyok ültetve valami ősszakadék fölé egy borzalmasan elkoptatott turista-hídra amit alig tart valami a semmi fölött és teljesen tőlem függ hogy a jobboldali avagy ellenkező part felé kezdek kúszni rajta de mivel mindenféle kényszer a […]

Baka István: Tűzbe vetett evangélium Mint papírhulladékkal teli réten ételt keresgélő kutya, futkos pupillám a szemfehéren, de Istenre nem talál soha.

Egy átdidergett éjszaka után hajnalban elindulsz, csak úgy, céltalan, hogy beindítsd gémberedett tagjaid műszerét és kimosd szemedből a gettó füstjét.

idős úri asszony kínálgat szegfűt a continentalban amely new york volt a régi letűnt modoros években mikor a többség neve o-val kezdődött

Ahogy a napsugár bevonul a tájra, kisöpri grádicsát a város peremén. Remeteszeg felett kárminpiros dalra fakad lilalehű pázsitja az égnek.

Valljuk be, mikor írunk, igazából egy embernek szánjuk. (Ha csak nem vagyunk közemberek, akiknek a szószaporítás a dolguk.) Akkor miért nem írjuk meg neki személyesen?

Tavasz II. Szilvák a kertben: fehér ruhában szûzi leányok, szellő ringatja vállukon a csipkét. Ifjúság illata leng, könnyû szárnyakon kismadár lebeg és nászra szólítja párját.

Ajánlás helyett: Szerettem volna magam megírni az alábbi verseket de én már csak olvasni tudom őket; Feri azt gondolta: biztos, ami biztos és még előttem gyorsan papírra vetette őket – azóta se hevertem ki, hogy ilyen fürgén megelőztek. Csak azért is – sok szeretettel köszöntjük az 1935. március 4-én született Szerzőt! Holnap prózáját olvashatjuk! (CsG)

A lámpafény kicsit előre szaladt, s ritkásan havaz, amíg az úton áthaladsz.

barna hát az mint a bánat vagy barna mint levél

A szikkasztó nap, a júliusi szélcsend, a szentgyörgyi sósfürdőben izzadt asszonyom bőre barnája s a Víkend-telep iszapos illata… Az én szívem már csak ezé a tájé, a marosmenti reggeli ködök vizein.

Sarjad a fű, Lekaszálom. Teljesül-e Ily halálon A fű-álom?

Édesanyám drága, pünkösdi fenyves erdő ködét szitálja a hajnal, s a csíksomlyói Salvator kápolna fölött nyílik az ég aranybokra: Baba Mária érkezik, a Napba öltözött. Miközben a Duna barna iszapját rétegekben rakja a Margit-sziget köveire,

Az utóbbi években többször is átválogattam a könyveimet, egy utolsó simogatással iskoláknak, könyvtáraknak, egyetemnek, antikváriumnak, rokonoknak, barátoknak ajándékozva oda mindazokat a köteteket, amelyekről úgy éreztem, hogy már aligha fogok újraolvasni. A dedikált könyvek jelentették a kivételt. A megmaradókat. Ferencz S. István: Nyári vándorlások (Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1972, Forrás sorozat. Szerkesztő: Csiki László, Műszaki szerkesztő: Bálint […]

Aggódik az író, mi lesz ha már minden szó bekerült művébe, leírt már minden igét,

Elkészült a 2019-es kiírás versenyfelhívása, szeretettel ajánljuk minden érdeklődő figyelmébe: Tisztelt Kollégák! Kedves verskedvelő Diákok! Mottó: „s a világot bármikor újraköltöm” (Lászlóffy Aladár) A kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium és a Phoenix Könyvesház tizenkilencedik alkalommal szervezi meg a hagyományos Atlantisz harangoz országos versmondó vetélkedőt, 2019. április 12-14. között. Az idei tematika Az újrakezdés művészete. Kötelező […]

hajnal van álmosan írok nem sok időm van nem sok időt ad nekem az évszak a ház minden sarkába kéményen repedéseken ablakon nyitva feledt ajtón át benyomult a kinti ősz itt csak a kedély szállingózik kint a levelek hava száll…hajnal van s le-lehulló szemhéjjal makacskodok: ki kell tépjek a kert megmaradt zöld hangjából emlékben még […]

Hát menj, most már tényleg menj végleg el. Így is sokáig tartóztattalak. Tudom, rég útra készen toporogsz a rád aggatott jelmezek alatt.

Nagy László Mihály emlékére Közöttünk járt-kelt, játszotta a nagyfiút: felhőkarcolót keresett a maga módján – az embert, aki meghódítható…