szavakkaldobálózni véteksúlyosakütnek verneks bár a háttérbenüresség dagadbenned végzetessebhelyet fakasztjobb hallgatniakár a falakvagy mint a fák

Mámoros a Pünkösd-váró reggel.Illatokban úszik a táj. A fénytűzzománc rojtot rajzol Keletre.Zsong bennem, zsong egy kósza költemény.

Senki sem jön utánad gyertyfénnyelBocsánatért esdni, csak semmiért.Gyarlóság lenne, tudod. Mit ér elki átkozódik s hitéből kitért? Sötétben születnek az angyalok,csipkeszemfedő alatt a vénekneszeznek még. Fölöttük andalogmeg-megszakad, s csitúl az Ének.

felkeléskor ablakot nyitokó a nyesett fű szaganem baj hogy nyár van Budapest, 2022. V. 31.

Gyermeknapon elmondhatom,hogy nem nőttem fel tán soha –hogy is lehetnék hát apa:gyermekségemet tanulom.

Ő iszik, mert részeges… / Unul bea că-i băutor Ő iszik, mert részeges,a másik, mert vadbarom – én egyedül, kenyeres,CSAK, mert jó a humorom… Demény Péter fordítása

Kétszer két éve matematikusan,földi kézzel mészkőből raktam tornyot,sár volt és cement körös-körül. Ásító ablakszemek mögöttPárizson gondolkodtam,a strófák és srófok udvarán.

Békességet keresnék. Hol terema csend? Mert bennem pihen süketen,bambán ugyan. De hol az a verem,melybe eltemették egykor nekem? Akácok állnak túl az ablakon,Távolban lucfenyők, még szabadon.Üzen nekem az otthagyott vadon:Mért csorbul hited régi szavakon?

A pokolból hordjuk a márványt a hegyre,S a romok hidegével oltjuk a tűzet.Kénszagú felhők simogatják a fűzet,S szemünkben dobókocka fordul mindegyre. Rózsa Sándor Déván ugratja a lovát,Lovam menj a várba, nézd meg ott vagyok-e?S a kocsmárosok júdáspénze csörög-e?Sújtólég huzata kavarja a csodát.

Trianon emlékezete Lét-teher: folyton megaláz.Lágy emelkedés, bősz lankadás,s az öröklődő néma gyász. Mi megtagad: a józan ész.Mi életben tart: a merész„Csak azért is!”. Szemembe néz

semmi sem köthozzámvalaha vágyakbólépítettemhajókat

Hallom a robajló csendetAmint vadul dörömbölAritmiásan szívemenÉgő sebemmé lettélÉszrevétlen elmentélKönnycsepp lehunyt szemen…

Ó, vírus, omikron, éppen most, amikor …Koronám abroncsa három Pfizer, három büszke pej, mint a hármasfogat az Igazságügyi Palota középső homlokzatán.

Saturn în scufundare / Merülő Szaturnusz în amintirea lui T. S. Eliot -T. S. Eliot emlékére Mi-au luat turma. Să regret? Nu mai am nicio treabă,nicio răspundere. Moșneagul duce o viață ușoară în azil.L-au alungat întâi pe preot, pe delirantulcu corn de cerb, din colțișorul lui de scândură, de unde își luazborul spre cer – […]

megérdemlekminden jótmagamhoz karoloménemfekszem mellettenem vádolnem büntetletörli szememrőla könnyetártatlan mosolyaz arcomontelnek az éveks én gyermek maradok

Láthatár mögött a Város. A szél messzi Otthont idéz.Rőt felhők kúsznak az égen. A napkorong lassan being,S tájba rajzol éles kontúrokat. De valahol mégis nehézdalú férfiak hangjára kékül angyalon a lening.

Megindít a múlt szele, Balkáni tökmaghéj, pocsék pollen előtte, lepattogott cserépzománc, fegyverek fenyegetése.Felnyergelt lováról kiüti utasait, megidéz lovagkort a szél-dárda.Utamra dőlök, időm pamlagára,seper a múlt szele,Átrobog felettem a teremtés hibája: időm és terem. Más kontextusban: a történelem.Mibe kapaszkodjon gyengülő zendülésem? 2022. május 26.

Pályaudvaron várok indulásra,a városon még hajnal dereng.Nem gondolok semmilyen csodára,de rálátok amire érdemes.

robogtunk nyaralnisárga pléhek halálfejekzörögtek a sofőrnél

Kieszed a tányérkánkbólaz összes embert, aki jó volt,mit számít neked az élet –kenyérmorzsa, cseresznye,bármi, lesz még elég,nem vásik a fogad.

Kristályba zárt árnyék, szín,sziromformában ezer sugár.Vízcseppnyi derű, rózsaálom,féltett semseit ritkaságviseli a föld másik arcát,hol Napot vált felbelső ragyogás.

Az orvos előtt meztelen,lennél szellembogár, botbogár, vándorló levél,összezsugorodik a lelked, összezsugorodott testedre nem ismersz rá, szellő szed szeletekre, hangfoszlányok aszimmetrikus térben, kérdez, mi fontosat mondj el?az orvos szájában tengermoraj.A fehér mundér ropog, minden taglejtés suhoga határozott mozdulatokban,csapkod az ájer, bomlik a kísérletezésekkel átitatott szellő,próbautak. Nem lehetsz pálcikarovar, álcázott ember, zsugorodsz, mint a törékeny nádszál, hasonlatosan […]

Másik énem helyemben ott maradt.Énhelyettem éli ott sorsomat.Futamokat bűvöl bús orgonán,temetőbe baktat nap nap után,és málnát szemez, meggyfámon matat.Az a valaki helyemen maradt.

A legkönnyebb terhem vagyígy, a hatvanhetediken,lopni rég megtanultam, tizenkét év húzza a zsebem.Letéptelek majd’ mindenkiről,és eljátszottalak.

Távoli partról a keringő hangjaszédület szárnyán szerte repül,apály elnyeli, dagály felkapja,mégis csak én hallom meg egyedül. Fülem mélyén mintha lüktetne a vérem,üteme hangján dob bőre pereg,és mire végleg elérne hozzám,szanaszét hullnak a bősz ütemek.