Valakit meglátogattam abban a kórházban, ahol születtem. Visszafelé jövet eltévedtem, és egy önálló, kisebb épület felé kanyarodtam. Nyitva voltak az ablakai, és láttam, hogy valami targoncán várakozó betegek mennyire mozdulatlanok. Nem fogtam gyanút, csak amikor megláttam, hogy minden második ember a hasán fekszik…

Lánchoz és cövekhez nem köttetném magam Már nagyon kicsi és piszkos lett a Földünk, mert csaltunk, hazudtunk, veszekedtünk, öltünk. A tízparancsolatból több százat csináltunk, de már az elsônél ötszázat hibáztunk.

felpattan a szemem hajnali négykor hiába meresztem még sötét van a lehető legmélyebb sötét szinte látni a semmit

Szobasarok Ott kushad rég a csonka seprű, Ott rág fel néha az egér, A hulló porszem megpihenni Végtére mindig oda tér.

limlomok sikátorai maguktól szűkülnek

Tegyük fel – pusztán játékból, munkahipotézisként – hogy egy szép, verőfényes nyári hajnalon, midőn épp átvonul a Vénusz a Nap előtt, én megbolondulok. Porba omlik a csodás elme, roncsai között a kósza szél fütyül. Ez eddig maximálisan az én legszemélyesebb magánügyem, senkinek semmi köze hozzá. De mi van, ha rögeszmém támad? Éspedig az, hogy én […]

Útlevél helyett Kedvesem, hát nem mehetünk Hiába hív a tenger Szabadság van, de nem nekünk Osztogatja a rendszer

előhívom a falból a csont- és krémszínű verseket csont- és krémszínű versek kiemelkedő hasábjai

Ahogy kint vagy bent a világ végét érte vagy úgy tűnt, hogy végtelen,

KÉTSÉGEK talán eltévesztettük egymást talán félreismertük egymást talán vakító déli fényben pusztulásba kergettük egymást

A csend szimfóniái Megyek az utcán És Isten rám köszön Épp olyan magányos És kielégületlen mint én Sejtem hogy arca mögött Világok sorakoznak

„Cătălin i-a zis Cătălinei: nu pune punct cînd inima ta dorește virgulă.” Ne tegyél pontot, amikor a szíved vesszőre vágyik. Eminescu Luceafăruljában beszélget így két szereplő – az egyik érettségiző szerint legalábbis. Oly magas szintű marhaság, hogy méltán állja meg a helyét a „Romeó alulról jegyezte el Júliát” és a „Petőfi azt írta anyjáról, bár […]

Miért jut eszembe egyre gyakrabban? Mi történt akkor, és mit akar most? Olyan rég volt. Vagy most újra? Hétéves voltam, akkor költöztünk abba a községbe. Az udvarunkon még halomban állt a bútor, szüleim a konyhát, a szobát meszelték, súrolták. Én csak láb alatt voltam, és vonzott új világom, ki akart tárulni előttem, akár egy képeskönyv. […]

mondd, milyen bölcső volt otthonod, hol ringott? odafenn? s vágysz is tán vissza, mint szokott örökhajszolt ember, aki csak abban bízhat: istenem van talán egy ágy még, ami befogad?

Pálosi Ferenc fotográfus, aki évtizedeken keresztül a marosvásárhelyi fotóklub pénztárosa volt, áprilisban váratlanul itthagyott bennünket.  Fényképei bejárták a nagyvilágot, sikeresen képviselte városunkat és az országot. Sokszor díjazták munkáit, hazai és külföldi katalógusok közölték képeit. Szülőfalujához,  Szászcsáváshoz mindig ragaszkodott. Az itt készült felvételeit több alkalommal bemutatta a helyi kultúrházban. Most a falunapokra készült egy újabb egyéni […]

Régmúlt szavak üzennek mostan egy tintáról álmodom ő legyen versemnek hőse neve hero szereti nagyon mit nem tudunk én se ő se

Az egyenlőség Az emberek közötti egyenlőség tiszta ideája mint a huszadik század alapmotívuma, végigkísérte életüket. A történelmi és politikai erők játéka eszmék vonzásában forgatta fel a generációk óta megszokott rendet. Az egyéni gyarapodásra és anyagi függetlenségre önkizsákmányolással törekvő kis életek a történelem szélviharával találkoztak.

igyekszik igyekszik igyekszik ó hogy igyekszik a hegyipatak

Nem tudom, kivel, nem tudom, hova, nem tudom, mikor, csak azt az egyet holt- bizonyosan,