GONCSAROV

Zahár! – szólt ki Oblomov a puha takaró alól, majd mintha megbánta volna, legyintett, és álomtól könnyes szemmel nézett egy repedést a falon; de az öreg gyámolító már ott állt mellette. – Mi az, mit akarsz ismét?…Valóban hívattalak? .. No lám, már nem is emlékszem… Várj csak … Ha vissza találnék aludni, költsél fel úgy ötven év és tíz perc múlva… Istenem, milyen szép álmom volt!… Te meg rám rontassz, és hideget árasztol a párnámra!… No, menj, menj isten hírével!… És ha elbóbiskolok, akkor nem is ötven év múlva, hanem csak háromnegyed százkor ébressz fel, megértetted ?!..

‘TURGENYEV

Nyírfacsemetéket árul egy párizsi bulváron, és ő maga is meglepődve mosolyog azon, hogy szinte agyontapossák a vásárlók.

DOSZTOJEVSZKIJ

Szorongva megyek valami ismeretlen város sötét, eső-szagú utcáján, álom és ébrenlét között, és amikor az egyik kapu alól elém ugrik a gyilkos, a sejtés beteljesedő érzésével hunyom le a szemem; de utána már semmit sem értek, mert ahelyett, hogy a kés éles hasításától jajdulnék fel, valaki átkarol, és zokogva csókolja az arcom …

(Folytatjuk)

Előzmények: 1. rész / 2. rész / 3. rész / 4. rész / 5. rész / 6. rész / 7. rész / 8. rész / 9. rész / 10. rész / 11. rész / 12. rész / 13. rész / 14. rész /