A hosszúfalusi középiskola 11-12-ik osztályos tanulóiként, a Brassóban tartott kulturális események után már elmerészkedtünk a brassói Korona szálóda vendéglőjébe, ahol az előadás élményeit egy pohár bor mellet elbeszéltük. Szerettük ezt a helyet, mert itt mindig került időszakosan magyar zenekar, aki a hivatalos „szocialista dalok” mellett, magyar népdalokat is énekelt, a prímás egy kis borravaló után, már a saját asztalunknál emelte a hangulatot. Néha a teremben mindenki magyar volt, a vendégsereg is nótázgatott. Mindez 1972-1973-ban volt. Régi szép idők, mondja az idősödő nemzedék.

Egyetemi hallgatóként, mikor Kolozsvárról hazakerült a brassói csapat, már elmentünk az ARO vendéglő éjszakai bárjába. Hát ez akkor nekünk egy „kis Amerika” volt. Az ottani együttes Omega, Illés dalok mellett rengeteg angol számot énekelt, az énekesük egy csodálatos személyiség volt, akit brassói barátaim ismertek. Évek óta próbáltam megírni e zenekar történetét, de nem sikerült. A napokban Márton Vince úr keresett meg, és ő mesélte el ezt a világot, amit az útókornak meg szeretnénk menteni.

Tovább »

B. Tomos Hajnal rovata

A négyfalusi születésű Magdó István fotós, aki nem mellesleg a Magyar Fotóművészek Világszövetségének alelnöke, idén töltötte 60-dik életévét. Ez alkalommal egyéni tárlaton mutatja be a brassói műkedvelőknek termékeny pályája legsikerültebb alkotásait. A tárlat megnyitójára a Reménység Házában, november 23-án 18 órai kezdettel kerül sor. Kívánjunk neki mi is termékeny, sikerekben gazdag hosszú életet!

Fotó : internet

Kiütött több útjelző táblát, majd a helyi kocsma kapuját is összetörte egy sofőr Szotyorban. (Hír)

Dombon törik a diut, a diut,

Szotyorban a nagykaput!

B.D.

Az első világháború négy évig tartó világméretű katonai konfliktus volt 1914 és 1918 között. A háborúban részt vett Európa csaknem összes állama, a harctereken elesett 9 millió katonával és további 5 millió polgári áldozattal, mi a magyarság, gazdasági, szellemi, fizikai felszámolásunknak tekinthetjük a Trianoni diktátumot. A háborúban 40 ország vett részt és közel 70 millió ember teljesített katonai szolgálatot, ennek eredményeként 740 ezer fő volt a magyar veszteség, ebből 160 ezer a halottak és eltűntek, 370 ezer a sebesültek, 40 ezer a betegségekben megrokkantak száma, és 175 ezer a hadifoglyoké.

A hétfalusi magyar férfiakat is besorozták, Tovább »

Gyermekkori őszeimből csak a visszatérő megbetegedések maradtak. Miközben megítélhetetlen, hogy meleg lesz-e vagy hideg, s a meteorológusok is csak tippelnek, az biztos, hogy orrfúvás, torokköszörülés, köhögés következik – remélhetőleg nem bennem, de körülöttem biztosan. A COVID új s új hulláma már puszta ráadás, főleg a járvány kitörésének rémületéhez képest, de ősz és kóválygás összefüggése kitartónak látszik.

Szép õsz/Káfé

Négy éve osztálykiránduláson látogattuk meg a múzeumot, talán mi voltunk az utolsó csoportos látogatók. Utánunk nemsokára megkezdődtek a felújítási munkálatok. Az idegenvezetőnk szerint a székely múzeum alapítását Fekete Sámuel vette fel 1868-ban, de a múzeumot 1875-ben alapította özv. Cserey Jánosné Zathureczky Emília Imecsfalván. Még abban az évben bekerült a gyűjteménybe az Apor-kódex, valamint a később elpusztult Csereyné-kódex, a legrégibb magyar énekeskönyv. 1879-ben átkerült a gyűjtemény Sepsiszentgyörgyre. A Kós Károly tervezte mai főépület befejezéséig Sepsiszentgyörgyön a Székely Mikó Kollégium épületeiben létezhetett a múzeum. 1900-ban a Székely Nemzeti Múzeum a párizsi világkiállításon eredményesen szerepelt. 1901-1923 között László Ferenc vezetése alatt, a Székely Nemzeti Múzeum az európai régészet értékelt intézményévé vált. 1916-ban a román betörés után a Magyar Nemzeti Múzeumba menekítették a múzeum anyagát, ami 1922 októberében került vissza. 1924-ben az intézményt alapítványi jogi személyként ismerte el a román állam, és ez az 1949-es kommunista államosításig így is maradt. A második bécsi döntés után a Székely Nemzeti Múzeum Észak-Erdély egyetlen közgyűjtemény rangú múzeuma volt. Legértékesebb részét a második világháború viszontagságai elől Nyugat-Magyarországra menekítették, ahol azonban 1945. március 29-én, 52 láda muzeális anyag a zalaegerszegi állomáson bombatalálatban elpusztult. Megsemmisültek a 14. századi oklevelek, egyházi levéltárak, kódexek, irodalomtörténeti ritkaságok. 1949-ben László Gyula a hármas honfoglalás elméletének a megteremtője a magyar ősköltészetről tartott előadást, néhány hétre rá a Székely Nemzeti Múzeumot államosították, utána közigazgatási egységek fennhatósága alá került állami tulajdonként, 1952-ben a nevét is betiltották. Az 1989-es rendszerváltás után, a Székely Nemzeti Múzeum újra visszakapta eredeti nevét. A viszontagságok lezárásaként ráfért egy nagyszabású feljavítás.

2023. október 23-án a hivatalos megnyitón hazai és magyarországi vendégek és intézményvezetők, majd délután a nagyközönség is megcsodálhatta az újjávarázsolt Székely Nemzeti Múzeumot, a nyitásra berendezett korszerű kiállításokat és a gyönyörű múzeumkertet. Tovább »

Megértem én, már hogyne érteném. A papír pénzbe kerül, a nyomda dettó. Ha ehhez még hozzáadjuk a terembért, a zenészek illetményét, (mert úgye muzsika nélkül torkán akadna a nagyérdeműnek a sok rím és költői fifika), meg az illusztris irodalomkritikusok (akiknek az a tisztük, hogy kellően csomagolják a szellemi csemegét) honoráriumát, máris összegyűl egy szerényebb lakodalom kiadásaihoz mérhető összeg. Azt is elfogadom, hogy túl kell  adni a folyóiraton (versköteten, antológián stb.) ha már kinyomtatták, hogy visszacsoroghasson a kasszába legalább a költségek duplája, egyébként ki lenne az az eszement, aki ilyesmire pazarolná a drága idejét. Tovább »

Van azért egy megmagyarázhatatlan réteg az emberben.

Vasárnap egy vendéglőbe mentünk ebédelni. „La plăcinte” – ez a neve, de éppen a palacsintákat, valójában tehén- vagy juhtúrós, ordás, meggyes lapótyákat bírom a legkevésbé. Leültünk, én a bejárattal szemben, rendeltünk, aztán beszélgetni kezdtünk.

Egyszercsak egy trapézfejű emberre lettem figyelmes. Göndör, loncsosszürke haja volt, gyűrött esőkabátja, tömött szatyrai. Miközben a rendelésre várt, Robert Ludlumot olvasott, azt sajnos nem tudtam kisilabizálni, hogy eredetiben-e.

„Ez az a nagy sovén!” – ütött belém. Rögtön mesélni is kezdtem Emának: Păunescu műsorában láttam, amint a magyarokat szidja, aztán más műsorokban is. A legrosszabb fajta: csiszoltnak tűnik, de tapló. Amikor Ema kiment a mosdóba, megnéztem a telefonon a képét: ő volt.

Valamit ő is megérezhetett, mert nézelődni kezdett, de aztán nem mert megszólítani. Mint ahogy én sem kérdeztem meg a pincértől még mielőtt keresni kezdtem volna a google-on, hogy ő-e valóban.

Százszor is visszaidéztem azóta, hogy vajon tényleg olyan loncsos volt, vagy csak a sebzett látásom látta úgy. Mintha most is látnám, ahogy elbotorkál a gyűrött szatyraival, miután zsebből fizet.

És a sovinizmusára is találtam magyarázatot: Marosvásárhelyen született. Nem mintha a Regátban nem született volna nacionalista román, de egy erdélyinek más történelmi vagy örökölt emlékei vannak. Nyugalmazott ezredes, és ez egy borzasztó típus. Mintha a hivatásos katonaság eleve úgy formálna meg, hogy vagy vasalt, frissen borotvált és intelligens, vagy árad belőle az iszaposság.

Hát ebből áradt. Még amikor eljöttünk, akkor is azt magyaráztam Emának, ki ez az ember. Röstelltem magam, de nem tudtam mást tenni. Egy darab Erdély voltunk Bukarestben – nem a legvidámabb mindenesetre.

Eltűnt a Fontana di Trevi.

Az aprópénztől hemzsegő híres szökőkutat a rendőrség  nagy erőkkel keresi.

B.D.

 A halál ismét

lángra lobbantotta a fákat-

fehér elhamvadásig

most annyi a szégyen-pír,

vér és arany-tobzódás,

annyi az élet-éhség

a kötelező önfeladásban,

mint szerelmesek tekintetében

az egymásban-születés.

A dínók a barátaink,

a barnák és zöldek…

Régen, több millió évig

uralták a Földet.

Volt közöttük hosszú nyakú,

volt, akinek szárnya,

másnak pedig szarva nőtt, vagy

tarajlott a háta.

Akadt köztük szelídebb is,

növényevő fajta,

de a többi ragadozó:

mindig a húst falta.

Már csak játék minden dínó.

Játék, de nem mese,

mert a dínóknak is régen

megvolt itt a helye.

Szabadságom első napján, úgy döntöttem, házamat tatarozom, s pihenésképen kijárok a többé kevésbé szőke Tiszára. Nem emelem a nemzeti turizmus örvendetesen felfelé ívelő statisztikáit, nem gyarapítom a külföldi vendéglátóipar tőkéjét, hogy majd bizalmasan befektesse a felfelé ívelő magyar nemzeti iparba. Nem utazgatok, mert nem tudtam megtakarítani nyaralásra semmit, nyaralási cafeteria-jegyeket cégem nem adott, ha igaz, ezután még kevésbé adhat. Mert állítólag bizonyos cégek visszaélnek vele. Amúgy az utazásból elegem van, a munkahelyemre ingázom. Örülök, ha otthon ülhetek a kuckómban pár hetet. Nem kell rohannom hajnalban az állomásra, idegeskednem, hogy beérek-e idejében a munkahelyemre, mert épp vágányzárat rendeltek el, leszakadt a felsővezeték, vonat elé vetette magát egy boldogtalan szerelmes, vagy az ideggondozóból hazaengedett nyomorult, vagy egy hajlékát elveszítő adós, sötöbö, sötöbö, sötöbö, minimum három a magyar igazság a magyar állami vasútnál is. Tovább »

Kérdez: SZÉKELY Ferenc

Folytatás korábbi lapszámainkból:

1. rész

2. rész

‒ Hogyan történik a felkészülés,  ami,  gondolom, évekig eltarthat?

‒ Felgyorsult a világ…Ma már csak a Pamir 1995 expedícióhoz hasonló felkészítőtúrákra szorítkozik a technikai felkészítőm. A fizikai és erőnléti edzéseket állandó jelleggel, naponta tartom, és folytatni fogom, amíg két lábon tudok járni.

‒ Hová szeretnél eljutni még?

‒ A 2019-es Annapurna Base Camp himalájai expedíción való részvételem alatt, az Annapurna 6000-7000 méteres mellékcsúcsait csodálva, először vettem észre, hogy a hegyek elkezdenek nőni. Fiatalkoromban gyakran másztuk a Bucegi-hegység alpinfalait. A Bușteni város fölötti Valea Albă vagy a Caraiman falszakasz gerinc közeli részén különleges élményben volt részem. Innen fentről mindig megcsodáltam a völgyben található Zamora-kastélyt (Cantacuzino), ahova a kommunista évek folyamán szinte lehetetlen volt bejutni, mert zártkörű szanatóriumként működött. A sors úgy hozta, hogy 2018-ban felkértek a kastély szakvéleményezésének elkészítésére. Többszöri kiszállásom idején, a sok mérés és fényképezés után kiültem a kastély teraszára, ahonnan most már, 75 évesen, fordított képsorok formájában, lentről csodáltama Bucegi-hegység falait.

Ez a két, röviden ecsetelt példa is elég ahhoz, hogy változtassak mászási igényeimen, és költözzek le a kisebb, de látványosabb hegyek szintjére, akár a mi kedvelt Kárpátainkba vagy az Atlasz-hegységbe.

‒ Melyik volt a legnehezebb út?

‒ Amikor hazaérkeztem az Everest 96 expedícióról, rádióinterjúm első mondata ezvolt: „Visszatértem a világ legszebb poklából!”1996 sok halálesetet követelt, amelyet mi, hegymászók telibe kaptunk.

‒ Többször idéztél naplódból. Megjelent valahol, vagy ezután szándékszol kiadni?

‒ A napló nem jelent meg, még össze kell hozzam, és azután egyben szeretném kiadni.

Tovább »

Tovább »

Teltházas előadások, tánc, zene, komikum és tragikum, Kárpát-medence színházi világa ötvöződött a Barcaságban. A fesztivál első napján a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes a magyar irodalom egyik legismertebb drámai költeménye, Madách Imre Az ember tragédiája műve alapján mutatta be előadását. A produkció zeneszerzője, rendező-koreográfusa Könczei Árpád volt. A második napon a helyi ifjúságra szegeződött a figyelem, Bálint Ferenc rendezésében a brassói Grimasz színjátszócsoport Egyből kettő című abszurd mesejátékát láthatta a közönség. Az estét a nagyváradi Szigligeti Színház, Balogh Attila által rendezett Molnár Ferenc Játék a kastélyban komédiája zárta. Kifacsart citromok, klasszikus fejek, nevetséges, vén szoknyavadászok esdeklése csalt mosolyt a nézők arcára. Kitörő monológok, vékony falak, s azok teljes ledöntése, játszott és megjátszott szerepek írták körül a darabot. Tovább »

elkeseredésemben hogy ellopták az életemet
minden amiben nevelkedtem amit az orrom alá dörgöltek
odalett
csupa szakadozott sztaniol pattogzó festék
az nem lehet hogy máról holnapra minden elvész
hogy agyaggá válik az arany porrá a test
az elmúlás a veszteség a fokozatokhoz szokott
az utolsó pillanat bármilyen illó hetek hónapok előzik meg
és utána is kitart még mint egy távolodó bandérium trombitahangja
vagy lehet hogy csak káprázat a múltam
s mint aki sorsába rohan
én vagyok a védő a bíró s a hóhér maga

Születésnapi beszélgetés a 80 éves dr. SZEKERES Gerő építészmérnökkel, hegymászóval, Erőss Zsolt alpinistatársával

Kérdez: SZÉKELY Ferenc

(Folytatása az elsõ résznek.)

‒Mi szükséges ahhoz, hogy valaki hegymászó legyen?

‒ Az alpinizmus nem könnyű és nem biztonságos sport. A mászónak bizonyos egészségi, fizikai és technikai feltételeknekkell megfelelnie. Az állandóan jelenlévő rizikófaktor legyőzéséhez szükség van a pálya nehézségi fokozatainak és hosszának ismeretére (II–VI. fokozat), a váltakozó időjárási viszonyok kivédésére, valamint fizikai és pszichikai egyensúlyra. Mászás közben jöttem rá, hogy a fizikai erőnlétnél mennyivel fontosabb a kitartás és a cél elérésére irányuló akarat. Megtanultam, hogy a mászás minden legyőzött métere a türelem és a kemény erőfeszítés eredménye, amihez szükség van egy hasonló felkészültségű mászótársra is. Létezik egy alpin tízparancsolat, amely előírja: Becsüld hegymászótársad, és bajban el ne hagyd! Egy sziklafal megmászása általában párosban vagy több mászó jelenlétében történik, a pálya hossza, nehézségi fokozata, időjárási viszonyok stb. függvényében. Az esetek többségében a résztvevők egymást ismerő klubtagok, vagy már sok falat együtt mászó, megbízható társak. A leggyakorlottabb, legjobb erőben levő mászó tölti be mindig az előmászó szerepét. Összeszokott kötélpárosnál szokás a váltogatott előmászás. A második mászó, az úgynevezett szekund főszerepe az előmászó biztosítása, a biztosító stand kiképzése stb.

Tovább »

Tovább »

Gyerekkoromban úgy néztem Anda Călugăreanut, mint egy istennőt. Toma Caragiuval, egy istennel együtt táncoltak és énekeltek: tehetségesek voltak, szépek, vagányak. A puszta létükkel a reményt képviselték 1989 előtt.

Soha nem hittem volna, hogy egyszer majd az Anda Călugăreanu köz mellett lakom. Amilyen nemtörődöm vagyok a tárgyakkal, annyira elfogódott más anyagi dolgokkal. Elmegyek a háza mellett, és valamiképpen a kisugárzása részének érzem magam, holott 1992 óta nincs többé.

A megbánás is különös dolog. Olykor összeszorul a szívem, hogy soha nem láttam színpadon Ștefan Iordachét vagy Gheorghe Dinicăt. Ők azonban sokkal később haltak meg, átkozhatom a kényelmemet. Anda viszont annyira korán, hogy akkor még alig tudtam az eszemet – nem beszélve Toma Caragiuról, aki az 1977-es földrengésben.

Az is érdekes, hogy az Ady Endre utca és a Petőfi Sándor utca kereszteződése is itt a szomszédban. Két nagy lázadó magyar mellett élek a román fővárosban. Jobb helyen nem is lehetnék.

Születésnapi beszélgetés a 80 éves dr. SZEKERES Gerő építészmérnökkel, hegymászóval, Erőss Zsolt alpinistatársával

Kérdez: SZÉKELY Ferenc

‒ Mikor és hol kezdődött kapcsolatod a mászással?

‒ Ez érdekes történet. Nyolcéves koromban himlős lettem, ami egy olyan úri betegség, hogy nem fáj semmid, de szobafogságra vagy ítélve. Örökmozgó gyerek esetében ez nagy kínszenvedés. Két napot kibírtam, de a harmadik nap ‒ ugrándozások közepette ‒megkérdeztem édesanyámat: falra mászhatok-e? Édesanyám azt válaszolta: kisfiam, ha neked ez örömet okoz, akkor rajta…Kiválasztottam a „pályát”, és megkezdtem a mászást a két testből álló, faragásokkal díszített stafírungos kredencre. Mikor a falra függesztett felső kredencrész tetejére értem, az kitépődött a falból, és mindenestől zuhantunk, beleértve édesanyám 12 személyes Rosenthal porcelánkészletét is, amely porrá tört. Nem kaptam ki, még csak meg sem dorgáltak, de édesapám figyelmeztetett: ha mászni akarok, legyek elővigyázatos, mert veszélyes sport…Gyermekkori mászásaim folytatódtak, s főleg magas fákon lévő varjúfészkek ellen irányultak. Édesapám figyelmeztetését nemigen tartottam be.

Tovább »

Jolán munka után mindig verseket írt. Még nem jelent meg neki egy sem nyomtatásban. Pedig azt szerette volna. Elege volt abból, hogy csak a fiókjában hevertek. Rímelős verseket írt. De mégse fogadták el a lapok… Jolánt az elutasítás elkeserítette…

Eladó volt egy élelmiszerboltban. Nyolc órában melózott. De nem tudott önálló lenni… Végül is nem is akart a maga lábán megállni. Nem tudott volna főzni, mosni magára… Sajnos. De nagyon művelt lány volt. Shakespeare-ért rajongott. De nem is a drámáiért, hanem a szonettjeiért. De sok költőt ismert. Persze a prózát is imádta. Hemingway is nagy példakép volt. Tovább »

MIÉRT ÍRSZ, BARÁTOM? Mondták, ugye, hogy Auschwitz után nem szabad verset írni. 2023-ban csecsemõket ölnek, gyerekeket bombáznak – kérdem tõled: nem lenne etikusabb elnémulni?