Üzenet törzse:
Mostanában rosszul alszok. Este, vacsora után, filmnézés közben, egy kis pohár bor segítségével könnyen elalszom, de sokszor a film már véget ért mikor hirtelen felébredek és már nem is emlékszem, hogy mit is néztem. De nem zavar különösebben, az új modern filmeket úgyse kedvelem, a régi kedvenceket meg már többször láttam. Ekkor ugye kikapcsolom a tévét, a villanyt és lefekszem, de amilyen gyorsan elalszok, bizony sokszor oly hamar fel is ébredek. Talán mert véget ért a bor hatása?

Ilyenkor forgolódom az ágyban, visszaaludni néha nagyon nehéz. Talán a kor, talán akkor dolgozza fel az agyam a tegnapi meg nem oldott problémákat, talán a magány, ami egyre jobban nehezedik rám? Tény, hogy ha nem birok aludni, akkor nem tudok sokáig az ágyban se maradni. Egyszerűen kivet az ágy, fel kell kelnem. Napközben aztán meg is fizetem ennek a koránkelésnek az árát.

Mosdás után, első gondolatom persze a kávé. Mert úgy lenne jó, ha már készen állna, az asztalon gőzölögne. Tudom, vannak elektromos kávéfőzők, de elsősorban nem tudnám hány órára beállítani meg az nem lenne az igazi. Én a kotyogós híve vagyok. Az olasz kávéfőzés rituáléról nem tudnék lemondani. Amint kinyitom a kávésdobozt és a kávé illata elárasztja a konyhát, már kezd visszaköltözni belém az élet.

Első lépés a kazán vízzel való feltöltése, szakértelem kell hozzá, nem szabad feljebb tölteni a biztonsági szelepnél.  Utána jön a tölcsér megtöltése kávéval, ami szintén hozzáértést igényel, csak annyit szabad tenni bele, amennyi lazán belefér. Miután rácsavartam a felső részt, melyben majd összegyűlik a kávé, mehet a tűzre, ami ne legyen se túl erős, se túl gyenge. Ettől nagyban függ a kávé minősége. És ez már maga az élvezet.

Hallani, amint elkezd suhogni, majd duruzsolni, az illata mind erősebben árad, mindez olyan megnyugtató hangulatot kelt, hogy maga a kávé, az már ajándék. Ráadásul én forrón szeretem, gyakran meg is süti a számat. Az okosok szerint keserűn kellene fogyasztani, de én teszek hozzá egy kis cukrot, megédesíti az életet. Közben hazajön az éjszakát végigcsavargó macskám is, már tudja, érzi, hogy ébren vagyok, hangol az ajtó előtt. Szörnyű kétségbeeséssel követeli a reggeli „kekszi” adagját, mintha már napok óta nem kapott volna enni. El is tünteti szinte másodpercek alatt. Mondom is neki, hogy neked a szád helyén porszívó van. Kénytelen vagyok adni neki még egy kis ráadást. És utána jön a hízelgés és a duruzsolás, ilyenkor nagyon szeretjük egymást. Mert az embernek szeretnie kell valakit, legyen az ember, vagy legyen az egy négylábú szőrmók.                                                 

* Csikós Ibolya olaszból fordít magyarra Tovább »

Kérdez: Székely Ferenc

– Milyen volt a gyermekkorod, mit hoztál otthonról?

– Amit az ember otthonról hoz, az általában meghatározó, egész életében végigkíséri. Az alapvető jellembeli minőséget, úgy érzem, döntően befolyásolják az otthon önkéntelenül ellesett, elsajátított vonások. A családunk nem volt tehetős, de annál gazdagabb igazságérzetben, szeretetben, embertársaink iránti tiszteletben, alázatban. Nyolcan voltunk testvérek, tehát tízen ültünk asztalhoz. Édesanyám szelídsége, kedves arca ma is feltűnik előttem. Édesapám cipész, csizmadia volt, ahogy mondták: suszter. Ő volt a legjobb a faluban, de talán a környéken is. A faluban ő írt a legszebben, ő számolt a legjobban; sokszor és sokan jöttek hozzá, hogy egy-egy iratot megszerkesszen, megírjon. Fiatal házasokként szüleim két faluban is boltoskodtak – Mátisfalván és Nagygalambfalván –, a háború idején pedig Bögözben. Éveken át tagja volt az iskolatanácsnak, a színjátszó körnek, a kórusnak. A szép betűket egyikünk sem örökölte, de az olvasás szenvedélyét, a pontos munkát, annál inkább. A nyolcból ketten végeztünk egyetemet, ketten leérettségiztek, ketten kijárták a székelyudvarhelyi polgári leányiskolát, ami akkor egyenlő volt az érettségivel, és ketten maradtak diploma nélkül.

– Bögözön születtél, ott is jártál először iskolába.

– Ragyogó pedagógusi gárda okosított bennünket. Mindannyian ott laktak a faluban, együtt éltek az emberekkel. Olyan színházi előadásokkal kedveskedtek a helybélieknek, amelyek még ma is megmozgatnak lelkileg. A falu rossza egyike volt azoknak a varázslatos előadásoknak, amelyekben a főszerepet a kulákság miatt középiskolából eltanácsolt unokabátyám játszotta. Még ma is emlékszem mozdulataira, énekhangjára. Otthonomnak tekintettem a székelykeresztúri gimnáziumot is, hisz bentlakó voltam, ritkán engedtek haza, a takarítás mellett csak tanulni volt kötelező. Ragyogó eszű diáktársak vettek körül, nagyon sokan kerültek egyetemre, főiskolára. Akkoriban a színjelesre érettségizettek felvételi nélkül iratkozhattak be bármelyik egyetemi szakra. Sokszor megcsodáltuk a főfolyosó falára felakasztott, nagyított fényképeket, s büszkék voltunk, hogy ebbe az iskolába járunk. A tanáraink úgy tömték tele otthonról hozott tudástarisznyánkat mindenféle intelemmel és javallattal, hogy számunkra az egyetemre való bejutás és annak elvégzése simábban ment, mint másoknak. Az ott kötött barátságok olyan kötődésekké váltak, amelyeket az idő sem bír elszakítani, annyi idő eltelte után is megmaradtak a nagy barátságok. Tovább »

Bandukolok hazafelé a hídon
miközben félresült sorsomat szidom 
és csak a beképzelt hold pufók képe
néz le rám, meg az éj sötétje.
Egész úton hazafelé azon gondolkodom
ja, ezt a sort már lelőtték előttem, tudom,
s rég elporladt anyám se szólongatom,
különben mindenki csak nevetne, gondolom.
Nem hittem volna, hogy valaha leírom
azt, ami bánt, vagy inkább kisírom
magamból, míg be nem növi sírom
a torzonborz moha és talán bárányka
fut majd fel repedő betonfejfámra,
ha majd nem lesz aki felkeresse
halottak napján, november este.
Mindig az van, hogy soha nincs idő
és nem azt tesszük, ami kő –
azaz épp azt nem tesszük, ami maradna
mert csípi szemünk a hagyma
s szeretnénk, ha a főnök békén hagyna.
De nem, mert futkosni kell
s nincs már köröttünk
senki azokból, akiket szerettünk
elmentek jó messze, vagy nem is voltak,
a többiek meg már mind megholtak,
nekünk meg nincs időnk magunkra, se másra
és senki nem visz minket a padlásra
mert másé a padlás már, és a pókháló
helyett szürke agyunk a szétmálló.
Itt vagyok tehát én s a folyó vizén a buta holdfény
meg a kérdés: ki ez az Egon Schiele?
Milyen irányzatnak a híve?
Vajon miért is festett
annyi lába közt szétnyitott testet?
Bár nem biztos, hogy bomlott presszió
fűtötte fiatal testét, inkább expresszió
csak zseni volt, vátesz, csak művész,
kik közül a legtöbb tönkremegy, elvész.
Szakértő szemmel képeit csodálva
kár, hogy fiatalon vitte el a nátha.
Okos ember mást meg nem ítél
kivéve ha nem itt él
nálunk, honnan elmennek a józanok,
s maradnak a satnyák, a mamlaszok,
amilyen tán magam is vagyok,
még szerencse, hogy utódot nem hagyok.
…na tessék, míg ezt mind leírtam, szívem,
kétszer is kihűlt a meleg lábvizem. Tovább »

B. Tomos Hajnal rovata

A brassói magyar közösség és az RMDSZ helyi szervezete idén is megszervezi az államalapítás emlékünnepségét. Az augusztus 20-án sorra kerülő rendezvénysorozat  ünnepi misével kezdődik a katolikus Szent Péter és Pál plébániatemplomban, melyet ökuménikus kenyéráldás követ az Áprily Lajos Főgimnázium udvarán. 19 órai kezdettel ünnepi gálaműsor várja a nagyérdeműt a brassói Redut Kulturális Központban.

Őseink, elődeink szerették, megbecsülték és tisztelték a lovaikat. A lótartás nagy tapasztalatot és odaadást igénylő munka, hiszen a ló volt megélhetésük, közlekedésük és harcászatuk alapja, szinte egész életük a lótól függött. A magyarok IX-X. századi katonai sikereiket is nagymértékben a kiváló lovaiknak köszönhették. Nemcsak a bátor lovasoknak, hanem a fürge, edzett, erős, jó futó, kitartó lovaiknak is nagy hírük volt a külföldi országokban.

Mára teljesen átalakult a régi lovasvilág, de örvendetes, hogy a Kárpát-medencében számtalan lovas egyesület működik, lóversenyek, bemutatók teszik színessé ezt a világot. Az Erdélyi Lovaskaszkadőr Egyesületet Nyújtódon hozta létre Ugron Attila, aki több felmenőre visszanyúló lótartó múlttal rendelkezik, ő maga gyerekkora óta lovagol, és a kozák tradíción alapuló trükklovaglás hagyományát eleveníti fel.

A ló és a lovas teljes összhagban dolgozik egymással és különféle akrobatikus gyakorlatokat mutatnak be, a lovas ül, fekszik, lóg, szabadon és rendhagyó módon mozog a lován. Ugron Attila ötszörös Székely Vágta versenyző, a Nemzeti Vágtán is láthattuk Budapesten, rendszeresen részt vesz csapatával lovasrendezvényeken, hagyomány őrző lovasbemutatókon és lovas csillagtúrákon, és gondoskodik a jövő lovasnemzedékének a képzéséről. 2023. július 8-án Bölönben, a II. Erdélyi Ősök Napja alkalmával mutatkozott be csapatával, lélegzetelállító jeleneteknek lehettünk szemtanúi.

Bencze Mihály: Kedves Attila, te, aki ugye már nemzedékeken keresztül egy ősi, lovas tradíciót, hagyományt örököltél és ápolsz, hogyan sikerült mindezek megvalósítása?

Ugron Attila: Szép jó napot kívánok, köszönöm a megtisztelő szavakat, én kicsi korom óta lovagolok, részt venni itt az Ősök Napján egy megtiszteltetés, örvendek, hogy a Turul Egyesület elhozta a rendezvényt és megpróbálja Erdélyben is meghonosítani az egészet. Az Erdélyi Lovas Kaszkadőr Egyesület a csapatom, 2015-ben született, 2016-ban hivatalos nevet és iktatószámot is kaptunk, ami ugye itt Romániban kötelező. Azóta olyan 70-80 fellépésünk volt Erdély szerte, Kolozsvár, Gyergyó, Barcaság, a Csíki térség. Mi nyújtódiak vagyunk, a Kézdivásárhely melletti kis falucskában lakom és van egy kis helyi rendezvényünk, ami arra a névre hallgat, hogy Háromszéki Lovasnapok, ez korábban a Nyújtódi Lovasnapok néven szerepelt.

A szerzõ Ugron Attilával (a jobb oldalon)

Tovább »

Ahogy az elejétől kezdve, a befejező nap is múlt és jelen kettősségében telt. Soltész Márton, a nemrég alapított Tokaj Hegyaljai Egyetem ifjú adjunktusa kérdezte a szerzőket (Bán János, Bánki Éva, Gál Vilmos, Gáspár Ferenc) a történelmi regény helyéről, létjogosultságáról. Mennyire, milyen irányban lehet eltérni a történeti tényektől, a legendákat lehet-e tényként ábrázolni?

A szocializmus tudatosan képzett hiányai, torzításai után ideje identitásképző műveket adni az olvasók kezébe. Miközben megállapítást nyert, hogy a történelmi regény ügye jó kezekben van, annál vesztjóslóbb kép rajzolódott ki a folyóiratok támogatásáról. A kérdésben talán legilletékesebb Demeter Szilárd lemondta részvételét.

A jelenlevők (Erős Kinga, Kollár Árpád, Papp Endre, L. Simon László) csak abban értettek egyet, hogy folyóiratok nélkül nincs magyar kultúra, és hogy a jövőt firtató kérdéseikre választ sem kapnak az illetékesektől. Délutánra már csak a szórakozás (futballmeccs) és a szimbolikus cselekmények maradtak (koszorúzás, díjátadások), így a tudósító fogta magát s vonatra ült.

Augusztus. 15-én délután, egy aktuális és egy történeti témát helyeztek a szervezők az ovális kerekasztalra. Előbb az irodalom helyét keresték a médiában. Két hatáskörrel is rendelkező média személyiség (Toót-Holló Tamás, Siklósi Beatrix), valamint egy „civil” (Lutter Imre) alkotta a kvartettet a kérdező Falusi Mártonnal. A nevek azért fontosak, mert közismert, némelyek szerint hírhedt média szereplők jutottak közös nevezőre abban, hogy fontos „média képes ” formában elhelyezni a digitális platformokon az irodalom üzeneteit.

A Tokaj írótábor 50 éves történetének vitatott és vitathatatlan eseményeit idézték meg az egykori résztvevők és a történet feldolgozója. A megszólalók ragaszkodtak saját, néha ellentmondó emlékeikhez. A tudósító azt konklúziót vonta le, hogy a Párt egyfajta ideológiai tovább képzőnek akarta látni, ám a résztvevők az ellenzékiség megnyilatkozásaként élték meg. A délután optimista kicsengését borkóstoló koronázta meg, amit az egykori titokminiszterből borásszá avanzsált előadó cerebrált. Hogy a lúd kövér legyen Lovász Edina és zenekara hangolta és fejezte be a napot.

Két, kényesnek ígérkező kérdést céloztak meg az augusztus 15. délelőtti kerekasztal beszélgetések Tokajban: az írószervezetek szerepe és az irodalom az oktatásban. Egységesen arra a következtetésre jutottak a szervezetek vezetői, hogy érdek érvényesítésre lenne szükség, de ennek nem tudnak megfelelni. A sokat vitatott kultúrharc némelyek szerint a hatalom érdeke: oszd meg és uralkodj. Mások szerint kultúrmarakodás és személyeskedés zajlik, nem harc, minden átpolitizálódik. A konfliktus kiéleződésében szerepet játszik a jelenlegi gazdasági-világpolitikai helyzet keltette forráshiány.

Tudósító számára váratlanul elhúzódó vitához vezetett az irodalom szerepe a nevelésben témája. Identitásképző tantárgyként fontos, de nincs rá elég idő, mert kell a hely az olyan új, megkerülhetetlen tárgyaknak, mint az informatika. Kérdésként felvetődött az is, hogy a nemzeti alaptantervet nem lenne-e hasznosabb gyakorló tanárokra bízni a tudósok helyett. Ebben a vitázók álláspontja, a néha szócséplésbe hajló eszmecsere folyamán semmit sem közeledett.

A megoldatlan problémák többek szerint a széleskörű előzetes szakmai vitákkal elkerülhetetők lettek volna. A nézeteltérések az ízletes ebéd dacára sem csitultak. A tudósító számára úgy tűnt, az oktatás kérdése is olyan, mint a magyar futballé: mindenki ért hozzá, de senki sem képes megoldani.

Ott volt a háza,

a szemközti soron-

lánykorában nagyon szép volt,

emlékszem a lakodalmára:

mi, aprók,

elkötöttük az útat, mikor őt

fátyolos-elfogultan

kivezették a násznép elé.

Tovább »

 Ahogy az már jó ideje hagyománnyá vált, a résztvevők a Rákóczi pince nagytermében találkoznak. Pince-hűvös, félhomály, többé vagy kevésbé tartalmas, szellemes és szellemtelen díszbeszédek, köszöntők hangzanak el. Aztán vissza a forró kinti valóságba. Bezárt boltok, eladó ingatlanok. De a kultúra legalább vigasz. A Paulay Ede színház és a zsinagóga tárt ajtókkal fogadja a századnyi sereget. A színpadon a Székesfehérvári Balett Színház ifjú táncosai Örkény István és L. Simon László szövegére, illetve írógépkattogásra hatásos táncjátékot produkálnak. Aztán az írók felolvasása következik. Kukorelly Endre elmondja, hogy őt felkérték legyen kapitánya a szerdai futball meccsen a írótábor csapatának. Ezért megjelölte azokat az íróbarátait, akikkel már játszott együtt. És meghívták őket. Az előadott szövegek közül hallhatóan Márton László 56-os groteszkje aratta a leghangosabb sikert. A termet elhagyókból következtetve Lipcsey Emőke (Göteborg) sterilizáló műtétet megjelenítő novellája talált legkevésbé a hallgatóság befogadására. Bőséges ételkínálat volt a jutalma a bőséges szellemi táplálék közben alaposan megéhezett nagyérdeműnek.

Vajon jellemző egy városra, hogy benne áztatunk lábat? De ha addig nem áztattunk, akkor mégis történt valami, nem?

Hát akárhogy is, Berkesi Andrásnál olvastam először a lábáztatás felette szükséges voltáról. Volt a Sellő a pecsétgyűrűnben egy Salgó Oszkár nevezetű fejes, aki kéjes lábáztatások közepette, csukott szemmel tudott a legjobban gondolkodni. Csodálatos példa ez arra, hogy olykor vak elhárítótisztek is találnak szemet. Kamaszkoromban olvastam a könyvet, és azóta megmaradt bennem: lábáztatni kell!

De mikor voltam én kamasz! Ó, én elveszett ifjúságom! Annyi város után végre Bukarestben megtörtént. Egyszercsak forró vizet engedtem a zöld tálba, és beleengedtem a lábam. Közben a tévét néztem, olykor azonban tekintetem a folyékony szappan keltette buborékokra tévedt. Összedörgöltem a lábujjaimat, dörzsölt alak, aki lettem. Hosszú percekig maradtam így, talán egy egész Brown atya vagy Halál a paradicsomban-sorozaton át.

Berkesi nem egy Dosztojevszkij, de ilyenkor eltűnnek a különbségek.

(gyengélkedő vers)

dupla fehér szigetelt drót

csüng alá a jövő mába

kettős elszigetelt huzal

vezet fel a szivárványba Tovább »

Mosonyi Tamás: Egy mérnök portréja / Portrait of an engineer (hegesztett acél, rozsdamentes acél, welded steel, stainless steel ,50x46x7 cm)

Beburkolóznak barna mázba

A házak öregesen fázva

Galambfelhő száll a tetőkre

Az alkony leveleit lerázza

Sellő sétál a Kárász utcán pőre Tovább »

A TransylMania zenekart Cseresznyés Szilamér basszusgitáros alapította 2002. június 27-én Baróton. Már abban az évben berobbantak a köztudatba, stílusukban a magyar népzene elemeit egyedi módon mentették át a rockzene rendszerébe. Még abban az évben a Duna Televízió közvetítette a szilveszteri koncertjüket Székelyudvarhelyről. 2003-ban erdélyi turnén vettek részt a Kormorán együttessel, és 2004-ben megjelent első lemezül a Legyen úgy, mint régen volt. Az Ismerős Arcok együttessel is sokszor szerepeltek. Felléptek a budapesti Testnevelési Egyetem Sportcsarnokában, a Papp László Budapest Sportarénában, délvidékei EMI-táborban, Demokrata Ligetben, Tusványoson, az erdélyi EMI-táborokban, és a Kárpát-medence számtalan helyiségében. Brassóban és Négyfaluban is felléptek. 217-ben Ismerj meg, Európa címmel európai turnét tartott, Budapest, Bécs, München, Brüsszel, Dublin és Manchester városokban koncerteztek. Erről kisfilm is készült. 2017-ben a vargyasi Daniel-kastélyban ünnepelte 15. születésnapját az együttes. 2019-ben a Kormorán együttes Összetartozunk című születésnapi koncertjén léptek fel a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínház dísztermében. Lemezeik: El ne add az ősi házat (2006), Mert tudnom kell (2008), A nemzet szolgálatában (2013, a Kormoránnal közös), Tizenkettő (2014).

Bencze Mihály: A II. Erdélyi Ősök Napján, 2023. július 8-án nagyszerű koncerttel zárta a napot a TransylMania együttes. Itt áll mellettem az együttes egyik tagja, akit megkérek, hogy mutatkozzon be.

Tókos Imre (jobb) és Bencze Mihály (baloldalt a képen)

Tovább »

Szövetére kényes kanapé, hivalkodik a nappaliban. Rajta három galambszürke párna

bájcseveg. Árnyék biceg rajtuk, az elhivatottságán túlnyúló lámpa babrál fényekkel. A

kanapé meleg bézs színe araszol át a lámpaernyőre, az egységet aranyszínű rojtok oldják.

Kávébarna szőnyeg puha cikornyáit tapossa óvatosan egy antik hatású dohányzóasztal. Tovább »

Elődeink kávéházba jártak – ittak, beszélgettek, írtak. Közösséghez tartoztak. Hova jársz te, melyik ”kávéházba”? Hol vagy igazán otthon? Átvette volna az Internet vagyis a Káfé és más online találkozóhely a kávéház szerepét?
2. Schiller rothadt almával, Ady borral segítette meg az ihletét. Méliusz kávézott. Hány cukorral iszod te a kávéd?

Irina Pusztai fotógrafikája

Kérdéseinkre eddig õk válaszoltak:

(Kattints ide, itt vannak a válaszok: https://ujkafe.website/?cat=151)

ADY András

ÁGOSTON Hugó

ANDRÉ Zsuzsa

BALLA D. Károj

BÁRÁNYI Ildikó

B. KOVÁCS András

BODA Edit

BODÓ Julianna Tovább »

Szöveg: Zilahi Nono

Kép: Sipos Sándor

Sipos Sándor farkaslaki származású, Montréalban élő és alkotó grafikus, festőművész 1957-ben született. A képzőművész így nyilatkozik munkásságáról:

„Több mint 25 éve Montréalban élek, az anyanyelvem mellett elsajátítottam a francia és az angol nyelvet is, mivel Montréal kétnyelvű város.

Mesteri szintű kurzusokat hallgattam a montréali Université du Québecen: szociológia, kortárs videoművészet, művészettörténet szemináriumokat. Tovább »

Ahol vagyok, az nagyon más. Budapesten legfeljebb egy hónapot töltöttem szívesen, itt meg már majdnem egy éve kóválygok. Ez a párhuzam azonban nem feltétlenül Budapestet jellemzi, inkább engem. Zárt voltam és merev.

De Bukarestet biztos jellemzi. Itt senkinek semmi baja nem volt velem. Nem románoztak és nem magyaroztak. Kíváncsiak voltak egyszerűen. Kíváncsiak vannak.

Tegnap egy nagy társaságban vacsoráztam. Egyfajta vizsga sejlett fel előttem, amíg készültem rá – mert valósággal készültem, próbáltam elhitetni magammal, hogy laza kell legyek, de udvarias, humoros, de bizonyos határokon belül. Tanár úr kérem, én készültem.

Teljesen fölöslegesen. Senki tekintetében nem láttam azt a „lássam, hogy viselkedsz, kicsi barátom”-szerű jeget, amelyet annyira jól ismerek. Őszintén voltak kíváncsiak, nem lesték, hogyan büntethetnének meg.

Mindehhez, mindenhez hozzáteszem, ha nem derült volna ki még: én olyan vagyok, hogy hinnem kell abban, amit élek.

Három, eleganciájában pompázatos teáscsésze kényeskedik ugyanannyi fennhéjazó

csészealj nyakában. Kevélységük a Tang-dinasztia óta töretlen. A csészealj fehér, pőre

ártatlanságát egy tülekedő aranyfényű fodros díszítés taszítja révületbe. A törékeny

nászon felbátorodva, a díszítés még tesz egy vétlen kört, virágzó cseresznyeág képében.

A fehér és az arany egységgé csendesedik. Tovább »

Miért nem bírom megállni, hogy bele ne kortyoljak a kávédba, amikor kifő? Függő vagyok, na, elismerem. Szerencse, hogy nem más drogtól. Sosem meséltem még? Szerintem igen, csak te a számodra kevésbé fontos dolgokat azonnal elfelejted. Nem tudom, mi ez nálad, védekezési reflex, születési hiba? Bocs, nem akartalak megbántani.

Tudod, anyámék hajnalban, mielőtt elbuszoztak a gyárba, főztek maguknak feketét egész napra, a maradékot otthagyták a sparhelten. Mikor nagy nehezen kibújtunk az álomból, én meg a nővérem, tettünk abba két púpozott kanál cukrot, s behörböltük. Tovább »

Versek, ars poetica

Folytatás elõzõ számainkból

Az elsõ rész itt olvasható (kattincs!)

A második rész

A harmadik rész

B.M.: Külföldi világot sikerült-e megismerned, mely országokban jártál, milyen tapasztalataid voltak?

BTH: Nem voltam és ‘89 után sem lettem az az igazán világjáró típus, mivel kezdetben anyagi nehézségek, majd egészségi gondok nehezítették a külföldi kiruccanásokat. Egyetlen egyszer sikerült egy hosszabb körúton részt venni, ahol Budapest, Varsó, Prága, és Bécs érintésével sikerült kissé betekinteni a számunkra még ismeretlen határontúli világba. Ezenkívül néhányszor üdülni voltunk a bolgár tengerparton, Gyulára pedig gyógyvizes kezelésre jártunk néhány alkalommal.

B.M.: Első verseskötetedet a Fulgur Kiadó égisze alatt adtam ki, Ábrahám Jakab borítójával, és Lendvay Éva előszavával. Milyen élmény volt, hogyan emlékszel vissza?

BTH: 1992 nyarán, amikor már verseimmel megtelt a fent említett kéziratos füzetecske, végre megérkezettnek láttam az időt egy önálló kötet kiadására. Lendvay Éva, a rá jellemző kedvességgel és segítőkészséggel fogadta irományaimat, kiválasztotta a legsikerültebbeket és megszerkesztette A füvesasszony című első kötetemet, melyhez ő írta az utószót is. A kötetet saját költségemen adattam ki a Fulgur Kiadóval, 1000 példányban, ami elsőkötetes kezdő költő esetében enyhén szólva túlkapás volt. Talán ennek is tulajdonítható, hogy bő harminc év után is a könyv jó néhány példánya eladatlan sorakozik a polcomon, bár bőven ajándékoztam belőle barátoknak, iskoláknak, nyertes versenyzőknek, lányom diáktársainak stb. A bemutatóra a Brassói Lapok szerkesztőségében került sor, ahol mindhárom terem zsúfolásig megtelt. A könyvet természetesen Lendvay Éva mutatta be, Házi Bakó Eszter szavalata adott ízelítőt verseimből, Márk Attila és a Galaţi-hegedűsök (apa és fia) előadása tette hangulatosabbá. Mit mondjak? Azt az élményt nem lehet elfelejteni. Nem kis dolog, harminchat évesen megérni első versköteted bemutatását, TV-kamerák, mikrofonok előtt nyilatkozni munkádról, számos ismerős és ismeretlen olvasó gratulációit fogadni. Tovább »

Micsoda ötlet, találkozzunk a Múzeumban, (Punte della Dogana), a Dancing with myself című kiállításon. A belépőjegyeket barátnőm már megvette, így nem mondhattam nemet neki. Egyáltalán nincs kedvem megtekinteni ezeket az úgynevezett modern alkotásokat. Az előtérben várakozom. Előttem egy vörös függöny, plafontól a padlóig, csillogóan áttetsző. Mégis, mint egy zárt kapu. Ez az egyetlen bejárat a kiállítótermekbe. Nem merem megérinteni, bár mögötte látom a szobrok kontúrjait.

Várok a barátnőmre. Tovább »