Munkahelyek, Lendvay Éva

Folytatás elõzõ lapszámainkból:

Az interjú elsõ része itt olvasható

Az interjú második része itt olvasható

B.M.: A Nagyagybetűs életet hogyan kezdted meg, milyen munkahelyeid voltak, meg voltál-e elégedve ezekkel az állomásokkal?

BTH: Előbb már felsoroltam munkahelyeimet. Talán csak az utolsóhoz fűznék némi kiegészítést. Bár az iskolába teljesen legális “transzferrel” mentem át a gépkocsigyárból, az akkori könyvelő, aki a személyzetis szerepét is betöltötte, csak gépírói posztra volt hajlandó alkalmazni, ami a lehető legcsekélyebb fizetéssel járt. Amikor ‘89 után megalakult a közgazdasági szak, oktató mesterként tanítottam a gyakorlatot s ezzel párhuzamosan szakképzetlen tanárként az elméletet is. ‘92 őszén szerkesztő-riporterként alkalmazott az akkor már Brassói Lapok néven kiadott hetilap, de a mesteri posztomról sem mondtam le, pár év múlva pedig már a Romániai Magyar Szó brassói tudósítójaként is dolgoztam. Később sikerült közgazdászi diplomát szereznem, majd az Európai Projektek Menedzsmentje-szakon mesteriztem. Végre sikerült szakképzett tanári állást elfoglalni és lassanként leadni az összes fokozati vizsgát. 2018-ban nyugdíjaztak.

B.M.: Hogyan történt a családalapítás, gyerekek, unokák? Tovább »

ha mondjuk lenne pénzem
(itt lehet mondani: van!)
akkor inditanék egy mondjuk
(itt lehet mondani: indíts!)
egy gayfutár folyóiratot, ami ugye már nem lehetne egy folyóirat (1849), mint volt annak idején meg mint főleg már később (1985) főleg nem, hanem lehetne csak egy név s az e köré valamilyen okból szerveződő alkotók;
de mondjuk azt hogy gay  
(itt lehet mondani: mire!)
ki lehet cserélni biztos száz meg száz olyan jelzőre, ami jelent is valamit meg azt sem tudjuk, mit jelent;
szóval és tettel!
de most megyek dolgozni, hogy mondjuk legyen rá pénz!
(itt lehet mondani: menj!)
Tehát írtam ma
(itt lehet mondani dátum és város, de ez is mind lényegtelen amúgy!)
ezt s ehhöz keresek most itt e hasábokon (már látom is, amint ülnek az alkotók, meg az olvasók a natur hasábokon, mondjuk más is értse az alkotó is meg a fogyasztó-olvasó is, mint a Brâncuși-nál a csend asztalánál álló hasábok) hogy legyen egy új „lap” nem láp és nem pál csak valami performansz manifeszt mint itt is a neten de főleg élőben;
ehhöz keresek javaslatokat, alkotókat s mindezt megírhatjátok a salllaszlo61@gmail.com címre
köszönöm!

Kép: Sipos Sándor, szöveg: Zilahi Nono

Zilahi Nono az 1990 után született fiatal muvészgeneráció tagja. 2016-ban diplomázott szülővárosában, a kolozsvári Képzőművészeti és Formatervezési Egyetem, Képzőművészeti Karának Grafika Szakán.

A fiatal grafikus erdélyi képviselője a neves New York-i Vision Art Media Szervezetnek, az európai “International Art Caravan” Szervezet romániai márkanagykövete, Tovább »

Gyermekkor, tanulmányok

(Az elsõ rész után folytatódik az interjú:)

Négy éves sem voltam, amikor beírattak az óvodába. Eleinte pár napig egy szomszédasszony vitt el a velem egykorú kislányával, aztán már egyedül mentem minden reggel, az Iroda (ma Mihail Eminescu) utcai óvodába, ahol két külön épületben ugyan, de együtt voltunk a román gyerekekkel.

B.M.: A Dirba patak, a nádas, a Peltán, Kuti és Fás halmok, a szénafű gyerekkorunk közös területe volt. Majd jöttek a kirándulások, szülőkkel, iskolával, és átéltük a Nagykő-havas, Bolnok, Hegyeshegy, Garcsin völgye, Tatrang völgye, Csukás szépségeit. Te ezeket hogyan élted meg, átszellemültek-e írásaidba, költészetedbe?

BTH: Gyermekkoromban – mint ahogy jelenleg is – Csernátfalu végén, a régi Köpe-féle fűrészgyár szomszédságában laktunk/lakunk. A gyár mögött már csak a szántóföldek húzódtak és a három halom: Cigány-Peltán- és Kuti-halom, kicsit távolabb a Fás-halom. Vakációk idején reggeliben elvégezte ki-ki a rá szabott feladatokat (lakás rendbetétele, udvarseprés, állatok ellátása, a veteményes kigyomlálása stb.) aztán uccu, ki az utcára. Hamarosan összeverődött a minden kalandra hajlamos pajtások csapata, aztán nyakunkba vettük az utat. Naphosszat kószáltunk a közeli halmokon, sokszor még ebédelni sem jöttünk haza, jól laktunk sóskával, szamócával vagy kökénnyel, mikor mit kínált a természet. Amikor nagyobbacskák voltunk, tüzet is gyújtottunk, szalonnát, kolbászt sütöttünk, sőt egyszer megtörtént, hogy a Cigány-halom végében tanyázó Gábor-cigányokkal ebédeltem. A Dirba-pataka pont a házunk előtt folyik, akkoriban olyan tiszta volt a vize, hogy még halakat is láttunk néha benne. Nyáron kövekből, fűcsomókból gátat eszkabáltunk és fürödöztünk, hancúroztunk a derékig érő vízben. Akkoriban szerte a városban folyt a nagyméretű “szocialista” építkezés, amihez a homokot, kavicsot a Négyfalu határában folyó Tömös medréből hordták. Igy aztán 2-3 méteres “gübék” alakultak ki a folyóban. Nem átallottunk átvágni a szántóföldeken, hogy elérjük a “nagy” vizet és naphosszat úszkáljunk benne. A Hegyeshegyre, Bolnokra és a Nagykőre szinte hetente kirándultunk, főleg nyáron. Néhányszor a felnőttekkel közösen, aztán már csak mi, a 7-14 éves gyerekek csapata. A Bucsecsen 11 éves koromban voltam először a szomszédban lakó Barta Gabi és Gitta szüleivel. Jóval később, erről a kirándulásról írtam “beszámolót” és küldtem el az akkori Ifjúmunkás “Turázz velünk”-jelszóra kiírt pályázatára. Tovább »

Finnyás vagyok, pedig nem kényeztettek el. Ha turkálóba megyek, a próbafülkében legyen hely, pad, fogas, és lehetőleg ne úgy nézzen ki, mint egy falusi állomás mosdója.

Ruhatáram ugyanis hiányos, például nincs rövidujjú ingem. Vagy nem volt, tegnapig. Tegnap azonban ráakadtam egy igencsak elegáns SH-ra a Romana közelében. Sokáig kerestem, Bukarestben olykor érdekes a számozás, de végül csak ráakadtam. Tovább »

Az õsök fejezet:

B. Tomos Hajnal az erdélyi magyarság, és ezen belül a barcasági csángóság kiemelkedő költője, írója, újságírója, a Brassói Lapok, az egykori Romániai Magyar Szó, a Káfé Főnix és számtalan más folyóirat, elektromos irodalmi lap munkatársa. Versei más nyelveken is közlik a nagyvilággal értékeinket, népünk lelki- és szellemi világát. Zajzoni Rab István, Tóthpál Dániel és Lendvay Éva által kitaposott úton haladva, a 17 megjelent kötetével beírta nevét a történelembe.

Bencze Mihály: Elődök nélkül mi sem születtünk volna meg. Őseink életében sok olyan megnyilvánulás, cselekvésforma fedezhető fel, amit mi is néha végigélünk. A genetikát, mint egy filmtekercset, az utódok életükkel hívják elő. Kérlek mesélj apai és anyai nagyszüleidről, hogyan éltek, mivel foglalkoztak?

B. Tomos Hajnal: Amint a “Családfám és árnyéka” című jegyzetkötetemben is említettem, minden elődöm négyfalusi csángó ember volt, egyetlen kivétellel: Tompa Róza, anyai dédanyám (aki szegről-végről Tompa Mihály költő kései rokona volt) a székelyföldi Tamásfalváról származott. Pesztraként került 14 évesen egy brassói bankárcsaládhoz és itt ismerte meg dédapámat. Házasságukból egy lány, a későbbi Parsche Irén és nagyapám, Jónás Gyula született, 1905-ben. Nagyapám előbb a négyfalusi polgári fiúiskolában, majd a brassói kereskedelmi gimnáziumban (ma a Hosszú utcában székelő, Andrei Bǎrseanu főgimnázium) szerzett diplomát. Egy Brassóban elvégzett klasszikus tánctanfolyamon ismerte meg nagy szerelmét, egy türkösi származású, későbbi óvónőt. A házasságot azonban szülei nem engedélyezték, mivel a lány szegény, sok gyermekes családból származott. Igy aztán Bencze Annát, a későbbi nagyanyámat vette feleségül, aki a Bukarestben meggazdagodott Bencze Mihály egyetlen lánya volt. Tovább »

PUSZTAI PÉTER Erdélyből Kanadába elszármazott képzőművész, az egykori bukaresti Ifjúmunkás grafikusa volt, 2023-ban meghalt

Száz kiló kávé levét én ittam meg… Hogyan is történt?
Jóval a történelmi változások előtti Romániában a nagyobbik húgom „társat váltott” és Temesvár mellé költözött egy Kornél nevű fiatalemberhez. Ez az ember büntetett előéletű volt ugyan, de később született két fiukat: Kornélt és Romit jól nevelte. Aztán a forradalom után a Sepsiszentgyörgy melletti Kőröspatakra költöztek. A férj régi szokását sajnos ott is megtartotta. A lopást. A húgom pedig állandóan fenyegetve érezte magát a a helyi „nemzeti kissebbségiek” civilizálatlan viselkedése miatt. Ezeket megtudván Romániába utaztam, hogy segítsek rajta. Akkor találkoztam először Kornéllel. Ő akkor már pár napja a csűrben lakott. Behívtam a házba egy kávéra, amit szívesen el is fogadott. Elmondtam a a panaszaimat, és amit tudtam róla. Aztán kiment a hálóágyába a szénába. Még másnap új házat vásároltam húgomnak Sepsiszentgyörgyön, és a nevére írattam. Tovább »

HORVÁTH SZ. ISTVÁN (Moshu) webguru, ő mentett meg bennünket(Régi Káfé) a cyberhaláltól. Kanadában él.

Itt (Kanadában) nincsenek igazi kávéházak. Olyan helyekre csak utazásaink során jutok el, pl. Buenos Aires vagy Budapest… A Starbucks nevű lánc megpróbálta, és még mindig próbálja szerintem, valamelyest betölteni ezt a szerepet, és egy bizonyos társadalmi kategória – a hipszterek, mondják errefelé – oda is járnak, de az én szememben ez afféle észak-amerikai sznobéria: kimondhatatlan talján nevű kávékat rendelnek, s közben (kizárólag) Apple-gyártmányokra meresztik a szemüket. Az nem az én világom. Tovább »

Igyunk egy Kaffát a Mamájában – javasolta Sztyepán. Ha benne voltam, szólt Palinak, és már vonultunk is az akkor Petru Grozának nevezett kolozsvári utcán a legforgalmasabb kávézóba, ahol nagyjából mindenkivel lehetett találkozni, aki számított a diáktársadalomban. Még Erlinger Jóskával is, aki zseniális matematikusnak indult, és fél emberré vált a hatalommal való akaratlan találkozástól, állítólag. Nagy Laci barátunkkal vasárnaponként a homokos kávézóba látogattunk, a magyarölő móc parasztvezérről elkeresztelt utca elején: Sztyepán pörge kalapban, Laci cilinderben, én Lenin-sapkában. Nem egy Proto-elem bété qu találkahely volt, becenevét az egyedül ott iható török kávéról kapta: forró homokban, csillogó, vörösréz edénykékben forralták a felejthetetlen illatú feketét. Tovább »

Benövi az éjszaka a parkot, lágy csend hajlik a bokrok alá, mélysötét színek magasabb

rendű nyugalma diskurál a természettel. Elmerengenek a lámpafényen, ahogy az virgonc,

tünékeny fényével kutakodik a felszínen, kíváncsiságában nincs kérdés univerzális

válaszokhoz. Tovább »

Ülök a Tisza lépcsőin, a folyó árad.

Ég szeme ég, víz szeme lázad. Zuhog naptalan napok óta

áldásra átok, sírásra óda. Nádkéve sodródik, kóró, zsupptető,

tizenkilencedik-, huszadikszázad. Úszni tanul temető, vértelen véreb,

elúsznak kerítések, sorsok, országhatárok.

Sorstalanság sodor, álmok, sodródnak népek, kések, vetések.

Csordultig múlttal meder, árok. Tovább »

Még fáj

valahol mélyen,

mint kióperált vese környéke:

vérző űr lettél,

körben az elmetszett erek,

utolsó soraid

félbemaradt szavai,

segítő kezed

semmibe-hullása…. Tovább »

Kihull a toll kezemből:

billentyű és mikrofon

nem vezethet soha át

időn, téren, titkokon.

Lopott óra nem terem

sem verset, sem álmokat.

A költészet: áldozás,

míg a munka: áldozat.

Ha leszállok a buszról, gyakran a Megába megyek.

Érdekes, amíg kánikula volt, szakadt rólam a víz, most meg fáj a fejem.

Ma hálistennek nem kell a Megába mennem. De tegnap voltam: paprikát vettem meg ásványvizet. Bianca zöldpaprikát, ezt külön a lelkemre kötötték.

Ema tegnap nem volt a kiadóban, viszont elköltöztette az autót. A házigazda a hőségben motorbiciklivel járt a melóba, de olvasván az időjárásjelentést, úgy döntött, csütörtökön, vagyis ma, hazahozza a kocsiját. Így hát parkolóhely nélkül maradtunk, mármint közvetlenül a ház előtt, mert amúgy van az utcában elég.

Vásárhelyen a Mureș Mallba jártam, itt meg a Megába, nagyobb vásárlások céljából a Lidl-be. Vagy céljával?

A Megában folyton olyan hideg van, mintha a mélyhűtőbe menne az ember. A buszon gyenge légkondi vagy éppen légkonditlanság, a Mega beli hideg ennek ellenére megcsap. Végletek között élünk, kemence és mélyhűtő között.

Közben még a sírás is fojtogat, meteofób vagyok nagyon. Az eső nem esik, csak esett és tán még fog. De rám telepedett valami, egyelőre az időjárásra fogom. Rá fogom fogni.

Mosonyi Tamás: Mutatványos szobor / Spectacular sculpture
(hegesztett acél, vegyes technika/welded steel, mixed technique, 67x56x36 cm)

Tovább »

Tovább »

Fekete kékes tollazatba zárt, bölcs varjúféle madár kuporog egy délceg torony tetején.

Közvetlenül mellette, a kereszt tör felfele, a megfelelő értelmezés reménytelen

reményében. A madár sablonosan tollászkodik, odalent emberek igyekeznek az épület

irányába. Apró szeme irányukba fordul, fejét előre feszíti és mereven szegeződik

csillogásukra. Tovább »

Lendvay Éva:
HAZAMENNI

száll a füst az ősz oly félelmetes
idegenek a kertek valaki követ utamon
köd áll régi falak közt mozdulatlan
ködben haladok visszafelé már megtett utakon
lépteimet takarja köd mert szégyen oda visszamenni
ahonnan kiűzettetett a régi gyermek régi gyermek Tovább »

“Mintha megszabadultam volna valamiféle súlytól…”

Azt hiszem, Petrozsényi Nagy Pál neve nem ismeretlen a Kéfé főnix olvasói számára, ugyanis elbeszélései, novellái évek óta jelen vannak a weblap hasábjain, sőt terjedelmes önéletírása (Én, Petrozsényi Nagy Pál) itt került olvasóközelbe, mielőtt megjelent volna a MEK “polcán”. Előrehaladott kora ellenére szelleme friss, alkotói kedve nem hagyta cserbe s a jelek szerint még mindig van mondanivalója olvasói számára, ugyanis a napokban jelent meg a MEK-ban Az égig érő hegy című novelláskönyve és ugyanitt vár közlésre önéletírása második kötete is. Ez utóbbi igazán örvendetes események apropóján jegyeztem le alábbi virtuális beszélgetésünket:

1. Idén töltötted nyolcvanegyedik évedet. Olyan kor ez, amikor az ember már kezd visszapillantgatni megtett életútjára: mit és mennyit vitt véghez abból, amit az út kezdetén – valamikor a gyermek- és serdülőkor mezsgyéjén – megálmodott. Vérbeli íróhoz méltóan úgy gondoltad, hogy visszapillantó tükröd képeit szavakba öntöd. Magyarán: nekifogtál önéletrajzi műved folytatásának… Miért tartod fontosnak egy rég letűnt kor és a benne megélt jó-rossz tapasztalatok megosztását a jövő olvasójával?

Tovább »

Pinocchio, ahogy sose láttuk. Életben. Molnár István Pinocchioja nem tudja, hogy életben van-e, nem tudja, hogy életben lenni mit jelent. Ezt gondolja:

„Le kell írnunk mindent.
Kiszámítani. Kalkulálni. Gondolkozni.
Időnként sírni.
Meghalni. Feltámadni.
És így tovább.
Ez eltart egy ideig.”
(Megfigyelések)

De ha leírunk mindent, attól emberré válunk-e?  Szabad-e meghalni egy fából faragott léleknek és ha meghalt, szabad-e harmadnapon feltámadni? Meddig kell várni, hogy bekövetkezzen a csoda: a furcsa érzés Pinocchio testében, mikor az öreg fa majdnem megreped. Amikor az örökké tartó várakozás majdnem fáj.

Radikális újra-értelmezések korát éljük. A Pinocchio újra-értelmezések egymásra licitálnak. Kiemelkedik közülük a trieszti Pietro Spirito és Nadia Zorzin minden képzeletet felülmúló képregénye. Ebben nem a szokványos Pinocchio-történet játszódik újra.

Tovább »

Fából van minden.
Nincsen Isten.

Fából van minden.
Kegyelem sincsen.

Molnár István fotója