Tomos Hajnal rovata
Krajnik Nagy Károly közíró és Sipos Márton erdőmérnök vezetésével kerül sor szeptember 16-án, arra az emléktúrára, melynek célja bejárni Czetz János és honvédei járőrző útját a Tömösi szoros és Törcsvár között. Ez utóbbi tényről maga Bem tábornok vezérkari főnöke tesz említést brassói szolgálata idején (1842-44) papírra vetett naplójegyzeteiben.
A szombaton, 11 órakor startoló túrázók az Astra mozi előtt gyülekeznek, majd bejárják a Felsőtömös – Székelyek kertje – Törcsvár -Vidombák -útvonalat.
Nem reszket a bokor, mert arrafelé nincsen,
a Kerekerdőből pár fa megmaradt.
Hieroglif felhőszűkület.
Szélludak tépik a néhai füveket.
De ki szalad az árvalányhajak között?
Ki nézi a sztyeppei bazsarózsát?
Ki maradt négy árvával magára? Tovább »
Ma is eltelt egy nap. Nem olyan régen pedig még reggel volt.
Igazi nyári reggel, harmattól csatakos sarjú.
A munka bevégezve. A szekér megrakva.
Az ember végiggondol az eltelt időn: nincsen egy épkézláb gondolatja.
De azért mégis: jó lenne most egy cigaretta. Csak úgy fújni a füstöt. Mélyen leszívni az első három slukkot.
Majd a többit. Tovább »
Úgy tűnik, elköltözünk.
Néhány utcával arrébb, közelebb a belvároshoz, bankok és üzletházak mögött lakunk majd, a negyedik emeleten, lift nélkül.
Egy fogarasi testvérpáré a lakás, kedves, megértő emberek. Egy nagyváradi házaspár ajánlotta őket, illetve a lakást, akik közül a lány szintén bukaresti, a fiú szintén erdélyi, pontosabban nagyváradi. De hát kapcsolataink mindenképpen transzkarpatikusak, ahogy nevetve nevezni szoktuk őket.
Ahhoz képest, hogy negyvenkét évig Kolozsvárt éltem, kalandos életem lett azután. Mindent, amit nem tettem meg addig, azóta megtettem, egészen más értelemben, mint Dsida, bár azzal sem villognék, hogy olyan lettem volna, mint Villon. Egy kispolgáribb Villon mindenesetre.
Levegő bontja rajtam apró, csillogó vízgyöngyökre a nedvességet. Némelyik még hűvösen
gördülne tovább, már már beleremeg, de kifog rajta a szél. Pimaszkodik a vízzel is. Kézen
fogja, nyújtogatja, nem dühösen, jókedvében. A víz nem áll ellen, hagyja lenni a szelet.
Látom, kacagás rázza két vállát. Tovább »
A kékség telítődött
Túlcsordul az illat
A távol feléd libeg
Félszeg mosolyt villant Tovább »
Bencze Mihály interjúja
Máté Bence (Szeged, 1985. február 26.) a Bridge Budapest nonprofit egyesület felmérése szerint a 9 legismertebb magyar fotós a világon. 2010-ben Londonban, a Marvel of Ants című képével elnyerte a természetfotózás Oscar-díjának számított Wildlife Photographer of the Year címet, és a világversenyek történetének egyik legeredményesebb fényképésze.
Tovább »
Szántóföldbe botlik a hegy lába és elhasal. Közönséges haszonnövény ajánlkozik
kerítőnek. Szépsége keres magának magágyat. Közéjük megyek megérteni szavukat.
Szúrós, sovány kórók, dudvákkal megszórva enyelegnek közel egymáshoz. Bársonyszélű
dédelgetést vártam, pillangó szárnyú első csókot. Érzékelésem megzavarja a valóságot,
megdöbben nem érthetősége láttán.
Más jelrendszerhez fordul. Megsürgeti az időt és átirányít a szemközti dombra.
– Közelről csak az egyest látni! – kiabálja hangtalanul – Az idők kezdetén, a negyedik napon
tetten érték a Nap születését. Ez örökre meghatározta őket, ezért követik töretlenül
mozgását.
Földhöz ragadt sárga felhőt határol el zajtól a csend, nesztelen ringása az idő karjaiban
keresi azt, ami végtelen.
Kérdezett: Gergely Tamás
Ha jól értettem, szerkesztõje/fõszerkesztõje vagy egy románul, a román fõvárosban megjelenõ irodalmi-kulturális lapnak. Még a székhelyed is megváltoztattad, hogy ez összejöjjön, tévednék? Magyar kultúráról román közönségnek – valami különös, majdhogynem bizarr vállalkozás, nem gondolod?
Jól értetted. Előbb változtattam székhelyet, s annak következtében érkezett a felkérés. A szerelem mindenre képes. Dehogynem bizarr. Álszerénység nélkül: mindig bizarr voltam. Az örökös ájult szülőszeretet helyett én meglehetősen élesen bíráltam a szülőket, legyenek bár az enyémek vagy a „mieink”, az örökös románfanyalgás helyett román könyveket olvastam, sőt, írtam, és egy Tonitza-kép a mai napig meghat.
Tovább »
Bencze Mihály: Itt vagyunk, a II. Erdélyi Ősök Napján, Bölönben Üdvözöljük Bíró András Zsoltot a főszervezőt, aki ennek a csodálatos összmagyarsági megnyilvánulásnak a megvalósítja. András évekkel ezelőtt meghívottam volt Brassóban, ahol az Áprily Lajos Főgimnáziumban bemutatta a torgai magyarokat, akiket ő fedezett fel ázsiai útja során. Remélem, hogy mikor Ázsiában jársz még a barcasági csángókról is mesélsz az ottani testvéreinknek, hiszen Tatrang – a közös felfedezés Afganisztánban meg az ujguroknál –, az nagyon helyes irányba vitte az ősi múltunk értékelését, kutatását. Milyen érzés újra itt lenni köztünk?
Bíró András: Nagyon örülök, hogy újra itt vagyok, s annak örülök igazán, hogy nemcsak én vagyok itt, nem egyedül állok, bár az is gyönyörű ezen a helyen, itt fenn a Bölön feletti fennsíkon, s lenézni az Olt völgyére, szembe a Persányi hegységgel, egy szívet melengető látvány, hanem igazán azért örül a szívem mert ma sokezer magyar, székely testvérünk összegyűlt és egy olyan kezdeményezés látszik itt megerősödni itt Erdélyben, ami egy sokéves álom, pl. az Ősök Napja amiről tavaly is beszéltünk, de akkor még csak egy, mondjuk úgy, hogy egy első próbálkozás volt Bölönnek a belterületén, ugye a Tana birtokon, most pedig fönn a nagy legelőn.
Középen Bíró András
Tovább »
De beilleszkedni egy városba, az másféle dolgokból is áll.
Például az orvosokból. Mindig is beteges gyerek voltam, most meg már nem is szégyen a betegség. Nem szégyen, de haszontalan.
Mindenesetre háziorvos kell először, és én kifogtam egy remek hölgyet egy megállóra tőlünk. Azonnal válaszol mindenre, és még beszélgetni is lehet vele.
A diabetológus hölgy elegáns, pontos, stílusos. Ráadásul a férje kolozsvári.
Fogorvos-ügyben még töprengek, mert én szeretem, ha érzékenyen bánnak az agyaraimmal.
Az ortopéd egy bárdolatlan. „A fogyás növeli a gyógyulás kockázatát. Érti, amit mondok?” És ott udvarol az orvostanhallgatónak vagy rezidensnek, még ki se mentem a szobából. Tőlem udvaroljon napestig, de amikor ott vagyok, foglalkozzon velem!
Most éppen kinetósat keresek. Hátha az is jó lesz.
Egyebem sincs, mint a remény.
Mint üveget egyensúlyzó
néptáncos lépkedett velem az élet-
kezdetben egyenes derékkal,
feszes izmokkal járta
s ritmusra koppant csizmasarka. Tovább »
kergetek egy káposztalepkét
nyúlok utána ámde ellibeg
ravaszul kicselezget engem
kedvemet keseríti meg
a kert mélyén loholva bokron át
űzöm a zsákmányt mintha ő
lenne a világ legszebb álma
makacsul vágyott tiszta nő
a harci kedvem olthatatlan
van még szabad tér s tán remény
míg csalogat e fránya jószág
csapongó szárnyú tünemény
ívelés
szárnyas lovam szépen száll az égen
de napközelben sörénye megég
áttetsző fülű gyermetegségem
unom már mint megváltó a szegét
Budapest, 2023. VIII. 6.
Tél végén
Kövér jégcsap csüng alá az ereszről.
Mint szélütött manó szájából a nyál,
csepeg az infúzió.
Budapest, 2023. VIII. 9.
Öcsémnek
Hatvan hullám Vér bor csendesen
Elfolyik míg el nem esem
Alkalmasint nő a hasam
Kocsmában elverem néhány vasam
Feltételesen szabad lesen
Még ellesem hogy hasad
a szó Rőt pirkadat
bealkonyul vége szakad
Benyel világkoporsó
Felteker hasznos sorsorsó
Megakadok torkon falat
Szembeszökik hatvan tajtékhullám
Jeges partokra kiteríti hullám
Elrémülök hogy összepakol a semmi
Kedvem elvész sírni verekedni
Hallgatni csak vakon bután
Mint felejthető esős délután
Szerelmespár új lakásuk mélyén
Nem gondol arra mi zúg a végén
Mi zeng mi zsong mi károg karón
Mi süvít sötét nyárvégi udvaron
A galamb röpte égbe fagy
Elbújik s visszales a nap
Fehér csend riad menekül
Kút karfáján véresen megül Tovább »
B.Tomos Hajnal rovata
Szeptember 11 és 17 között immár tizenharmadik alkalommal kerül sor a Brassói Magyar Napok megrendezésére. A szervezők ezúttal is igyekeznek minden korosztály és érdeklődési kör igényeinek eleget tenni: a programajánlóban kerekasztal-megbeszélések, filmvetítések, koncertek, táncház, borkóstolók, kézműves és termelői vásár, valamint számos gyermekprogram szerepel. Nem hiányoznak az irodalmi vonatkozású rendezvények sem, melyekre főleg a brassói Reménység házában kerül sor, az Apáczai Csere János Közművelődési Egyesület szervezésében. Itt mutatják be Dancs Árpád, Zarkóczy Zenóbia, valamint Dr. Alexandru Stanescu legfrissebb köteteit.
Kovács R. József brassói költő első kötetét magam mutattam be 2023. február 16-án a Reménység Házában. 1978-tól az Igaz Szó, a Vadrózsák, a Helikon és a Brassói Lapok közölt verseiből. Írásaira jellemző a leegyszerűsített gondolatiság, a formai kötetlenség, a szavakkal való játékosság, képzeletgazdagság, a többértelműség, mint kihasználható lehetőség, a jelképek használata, a szépre való érzékenység, a spiritualitás. Autodidakta homo ludens. A japán haiku versmintára írottak öntudatlanul is “székelyízűek”. Amint mondja: a vers sűrített lét, tisztító rezgés, lélekbúvár, képzeletpárlat, sorslebegés, vágylenyomat. Vallja: nem az Írásért él, hanem az írásban.
Bencze Mihály: Kedves Jóska! Középiskolás korunk óta ismerjük egymást, Dr. Szikszay Jenő irodalomkörein ismerkedtünk meg. Sokszor és sokat beszélgettünk irodalomról, versekről. Lányodat Rékát is tanítottam, ő is örökölte verselő képességed, de Gábor fiad szerkesztette egy jó ideig az Áprily Lajos Főgimnázium Vadrózsák című irodalmi lapját, ahol verseid mellett fiad versei is megjelentek. Kérlek mutatkozz be!
Kovács R. József: Fura ez a kérdezz-felelek, amit interjúnak neveznek. Gondolatban iskolás éveimre vezet vissza. Koromban a beszámoló találóbb megnevezés. Brassóban születtem 1955-ben, hét évre rá, hogy édesapám hazatért az orosz fogságból. Tovább »
Zilahi Nono (szöveg), Sipos Sándor (kép): Monokromatikus fényeim
Valamelyik nap megyek a buszon, és Vicsai Zsolttal beszélek telefonon. A zilahi Hepehupa főszerkesztője, lelkes, visszafogott ember, távolról barátok vagyunk, közelről ritkán találkozunk.
Mielőtt leszállnék, az ajtónál ülő ember megszólít. Hová való? Kolozsvári vagyok. Én sepsiszentgyörgyi.
Mélyen megértem a szomjúságát. Én akkor szívtam egy nagyot a levegőből, amikor a Magherun megláttam egy fogorvosi rendelőt, vagy inkább palotát, rajta a magyar névvel: Péter… talán Melindával folytatódott.
Különös dolog ez. Én nem vagyok vérző magyar, Trianont kopogtató végtelen fakopáncs. De az ilyesmi mégis jól esik. Két magyar ember egy román nagyvárosban. Véletlenül. Örülnek egymásnak. Aztán ismét a mindennapi élet.
Lanyhán fordulnak a vaskerekek, kétség van a nehézfémben. Bizonytalanságom
maradásra biztat, de vontat már otromba súlyával egy józan holnap. Kattog a kerék,
szótagolja eperszínű szavaidat, illat árad odaveszett perceimből. Domboldalon fenyőerdők
sűrű zöldje fut az égbe, kék boltívben ígéreted fátyolosan megremeg.
Pusztai Péter rajza