– Jó napot! Tisztelt uram, önnek köszöntem.
– Van szerencsém!
– Hová, hová olyan sietve?
– Csak az orrom után.
– Kérem! Bocsánat a tolakodásért! Kellemes sétálást! Tovább »

A kávéban a fő a rítus,
hogy elindulhat a napom,
hogy ismét van egy alkalom,
hogy elinduljon a napom: Tovább »

Éles, hosszú, átható sikítás, nem túl gyakran hangzik el ilyen. Nem a rémület sikolya – a tehetetlenség sikít. Amikor valakinek nagyon elege lesz valamiből, végleg elege mindenből. Amikor már nem tudja elviselni, amiben van, de tenni sem tud ellene semmit. Tovább »

(Komplementer vers Matilde Camphilo Lisszaboni városkép című szövegére)

N. egy hete töltötte be a nyolcvanat.
Azóta nem borotválkozott.
N. aki teát iszik egy csorba bögréből.
Rajta felejti ág-bogos ujjait. Tovább »

1951-et írtunk. Már egy éve a nyárádgálfalvi iskolánál tanítottam mint helyettes tanár. Abban az időben, s utána is még sokáig, a tanerőknek nemcsak tanítaniuk kellett, hanem rájuk tartozott a kultúrmunka, a faliújság-szerkesztés, kerítésmázolás, vizuális propaganda, sportmozgalom, az analfabetizmus felszámolása, és még mennyi, de mennyi minden, a tyúkszámlálástól a kollektivizálásig. Külön füzetbe vezetve hétről hétre el kellett számolni a végzett munkával. Tovább »

mi megteszünk minden tőlünk telhetőt –
így kezdődik minden
így telik évekig emberöltő ideje
kinek vagy minek már senki sem érti az egészet
folytatódik a cirkusz se eleje se vége hossza
a körmönfont üres beszédnek
ha bár felének a fele lenne igaz Tovább »

A szerző fotója

Fesztelen
pörgök
őszt,
esendő
falevél
táncát
járom Tovább »

amikor az az énekes künn maradt
amikor száraz kenyér volt a chips
amikor megfájult a fogam
amikor anyám kiskanálban oldott nekem
fehér fájdalomcsillapítót
amikor bejött lili néni
amikor az a naptár előkerült
amikor erdély kormánybiztosa
vigyázzba állt az ebédlőben

Budapest, 2021. IX. 29.

Világnyi tereken egyedül
Hol a természet kedvtelése
Fűzöld bársonyt borít a tájra
A nyár halálos táncát járja
Míg az ősz tercelve hegedül. Tovább »

Közhely, de sokszor szíven üt:
Csupán annyi az életem,
amennyire emlékezem
magánemberként s mindenütt. Tovább »

Kánikulában, halk lombok alatt szállták a legyek a dinnyehéjat.
Learatták az árpát, és javában vágták az aratócséplők a búzát is. Kedd volt, piaci nap, hajnalban már nyikorogtak a szekerek, a szomszédos falvak vásáros népe is itt haladt át, a hajnali por hűvöse nem hasonlítható semmihez, egyszer, lakodalomból jövet, mindketten kézben vittük a cipőt, és a szó szoros értelmében (ha van neki) poroszkáltunk a falu kisutcáján, tánctól égő talpunkat mintha bűvös kenőccsel kényeztette volna valami mennyei vajákos. Aki vásárba készült, úgyszólván nem is aludt, a lovakat vagy a teheneket ellátva a portékát készítette elő, aki ilyenkor már új búzát vitt eladni, arról tudni lehetett, hogy igencsak szűkében áll a pénznek, hiszen most a régitől, a porostól-férgestől igyekszik szabadulni a gazda, jönnek felvásárlók egészen távolról, ahol nincs kollektív gazdaság, hegyi emberek viszik a régit, viszonteladók a szocialista mezőga(ráz)daságban, saját szükségletükre is visznek néhány vékányit az újból. Tovább »

…Vadmalac egy szuvenír-csészéből itta: olyan helyen turistáskodtak Malackával, ahol fekete meg fehér juhok népesítették be a domboldalt. ”Ilyenek vagyunk mi is: fehérek vagy feketék” – gondolta Vadmalac, illetve közölte Malackával is a tényt, hogy a világ fehér meg fekete. Miután Malacka figyelmesen végighallgatta az okfejtést, közbevetette, hogy látott ő már barna szűrűeket is. Megzavarta Vadmalac gondolatait a közbevetett megjegyzés, gesztikulált a mancsával egy ideig hangtalan, majd a szeméhez emelte a jobbját, mint aki távolságot mér, végül így zárta le a beszélgetést: ”Távolról a barna is feketének látszik.” (Forrás: Lenolaj.hu)

Forrul már a kőleves,
attól gyomrod egyenes,
de jön az okos leány,
semmije se halavány,
s hát a rátóti tojás,
keresi a csikóját,
meg a buta férfiú,
felesége szomorú:
ez mind magyar népmese,
nem ritkul a ménese!

Forrás: szerző FB-oldala

Igazán megtisztelő, kedves Sándor, hogy feljöttél hozzám a síri homályból, tehát itt kávézhatok veled, ha nem is a Pilvaxban vagy más puccos helyen – ezeket az isten sem költôknek és más kasza-kapakerülőknek teremtette –, csak a sarki büfé pultjánál.
A legjobbkor jöttél, az iskolákban szeptember elején kezdődnek a magyar órák, ideje megbeszélni, mi legyen szeptember végén…
Kérlek, ne hadonássz, kiborul a kávéd… Tovább »

pátoszi magaslat
kincs-tudománya
fent ül és lenéz
lenéz a világra Tovább »

Véget ért, ím, a nagy színházi ünnep,
kis püntyörömmel haza ballagok.
Élménybe emlék, mintha plüssbe süpped,
nézegetem a villő szalagot. Tovább »

A TISZAI HAL, AZ MIND SIKET

Móricz Zsigmond:
— Karácsonykor letettem a dohányzásról, húsvétkor a húsevésről, pünkösdkor a tejről és a tojásról. Szóval teljesen lemondtam állattársaimnak és termékeiknek a fogyasztásáról. Fűevő lettem.
— Miért, Zsiga bátyám ?
— Kiábrándultam belőlük.
— A gyomrod? Tovább »

Anya! Ezt nézzük meg! Ű, milyen érdekes. Arra menjünk, anya.
Várj, kisfiam! Ne összevissza. Tegyük sorrendbe. Most menjünk az afrikai részre.
Az unalmas, ott minden fekete.
Akkor talán az amerikai részre?
Azt sem szeretem, és az ázsiai részt is unom már, olyan egyforma.
Akkor mi legyen?
Menjünk az európai részre, ott mindig van meglepetés – lelkendezett a kis pávián. Tovább »

Főcze János gyimesközéploki származású történész, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának munkatársa. Doktori dolgozatában a Magyar Dolgozók Országos Szövetségének történetéről írt: egy baloldali magyar történetet mutat be, az 1934 és 1944 közötti évekből. A MADOSZ-ról egyúttal kiadvány is készült – a doktori disszertáció átdolgozott változata, amelyet a Hargita Megyei Kulturális Központban mutattak be a napokban, a csíkszeredai Hargita Népe pedig Péter Ágnes tollából az alkalomhoz illő interjút közölt a szerzővel.

Tovább »