minden mi törvény volt most varázsszóra fejre állt életemben tótágast állok magam is hogy ne zavarjon ez a fordított nézés milyen természetes így minden az agyban a vér az egyensúlyozáshoz feszülő izmok a fején átbukfencezett logika a vers öntőformájából ki-kicsapó életünk a zsebemből szotyogó utolsó aprópénz a jövő hiánya amitől néha üvölteni támad kedvem […]

    Ma is eltelt egy nap. Nem olyan régen pedig még reggel volt.     Igazi nyári reggel, harmattól csatakos sarjú.     A munka bevégezve. A szekér megrakva.     Az ember végiggondol az eltelt időn: nincsen egy épkézláb gondolatja.     De azért mégis: jó lenne most egy cigaretta. Csak úgy fújni a füstöt. Mélyen leszívni az […]

  kergetek egy káposztalepkét nyúlok utána ámde ellibeg ravaszul kicselezget engem kedvemet keseríti meg   a kert mélyén loholva bokron át űzöm a zsákmányt mintha ő lenne a világ legszebb álma makacsul vágyott tiszta nő   a harci kedvem olthatatlan van még szabad tér s tán remény míg csalogat e fránya jószág csapongó szárnyú tünemény

  Még fáj valahol mélyen, mint kióperált vese környéke: vérző űr lettél, körben az elmetszett erek, utolsó soraid félbemaradt szavai, segítő kezed semmibe-hullása….

   mikor még szép volt a világ és riszálva járt előttem csodáltam gyermeki szemmel ezt a bakasárit nyakba borulós cafrangos szoknyája alatt szunnyadó ígérgetések mit se tudtam combja közt a gyulladásról a fekélyről táncolva lépdelt a drótkerítésnél ajka kinyílt olcsó cigaretta füstje tódult magasba hallottam a legények férfiak füttyét láttam a sok integetést mit sem […]

    Reggel korán indul munkába. Még alig pitymallik, elővezeti a fásszínből a biciklit. Nagyon vigyáz arra, ne csapjon zajt. A múltkor is, véletlenül, maga sem tudja hogy, megnyomta a csengőt. Olyan ricsaj lett belőle, hogy maga is felriadt tőle, mint akire ráijesztenek.     Attól félt, felébred rá az egész falu.     De a szomszéd Berci […]

volt itt egy gyerekkor hozzá a megfelelő ostobaságok gyufagyújtogatás mesék zsíroskenyér lyukas harisnyák

Hány tonna szemetet fuvaroz ki a városból naponta a szelíd naplopók befutott rendje? Elmélkedik a költő – vonatablakban, elmerengve.

  kergetek egy káposztalepkét nyúlok utána ámde ellibeg ravaszul kicselezget engem kedvemet keseríti meg

  („többé ne keress a csillagok között hazudott mind ki engem oda tudott”) – ismeretlen ismerős mint vének ajkán egy régi dallam úgy mesélted

  Olyan természetesen kérded: Ki a következő? Zavarba hozol és én mégis zárójelbe teszem. Levelet írok, postára adom, címed ismeretlen, de bízom abban, hogy megtalál a postás név után.

  ki a következő harsogja egy hang a küszöbről mintha azt mondaná fürgébben fürgébben bezzeg máskor a sebésznél az ügyvédnél a tejsorban az életben úgy tolongtok mindenki előre könyökölne most miért szeppentetek meg hékáim itt is csak szépen rendre még egyszer kérdem ki a következő

„Hajósinas koromban, nyáron, a zörgő, vontató Tatáron,” Flórának, 1937. március Közös hódolat József Attilának (2005-2014)  (In memoriam Színkép – RMSZ)

  Hát elment…és a világ, az én világom ridegebb, bizonytalanabb hellyé vált. Pedig… nem is találkoztam vele soha, csakis a virtuális térben. De azon is átsugárzott az az elszánt odaadás, a kultúra végvári kapitányának az a (meg)rendíthetetlen kitartása, az a sivatagban is vizet fakasztó hit, a kultúrának az a józan, de elragadtatásra is képes szolgálata, […]

    Csuklódra már hiába tenném a kezem, arcom képernyője nem színeződne el. Hangod most már a csend. Mennyire megszoktam, hogy szösszeneteimet rögtön világhálóra teszed.

Egy akármilyen honlap (Viralnova a neve) szavazatokat kért olvasóitól, hogy szerintük melyek a világ legijesztőbb szobrai. Hogy, hogy nem, egy budapesti szobor, méghozzá az Anonymust, Béla király névtelen jegyzőjét ábrázoló több mint száz éves műemlék végzett az első helyen. A szobor – Ligeti Miklós alkotása és Ferenc József császár ajándéka a magyar nemzetnek – a […]

tegnap temettekmár áll a márványtestemen nem fogse kín se járvány mint egy homokzsákbomlik ki végülemlékem fáj mégde már szépül

  Nem járok kávéházba, azon oknál fogva, hogy nálam jobban senki nem főz olyan kávét, ami nekem ízlene. Találkozóra fölösleges használni a kávéházat, mert nem olyan népek járnak belé, amilyeneket szívesen elviselek, sőt hiányolok. A Káfé Főnix tökéletesen megteszi – amíg az oldalt frissítem, mindig megiszom egy nagy bögre Káfét. Jó, ha munka közben a […]

  – Mi a baj? Nálatok talán megállt az idő? – Nálam pár perc múlva este fél hét és még csak nem is borotválkoztam… Amit különben szívből utálok… Sajnálom a rá pazarolt időt, mert vagy a borotva nem vág úgy, ahogyan szeretném, vagy a szakáll túl erős. – Az európai időt mondjam-e? Vagy a csendesóceánit […]

până merge ascensorul ninge de ieri necontenitaud uneori ascensorul pornitstau ghemuit în buncărul de beton palatul meufarul meu în locaşul de pândăpe vârful himalaian al casei scăriisunt umplutura sandviciuluidintre acoperişul subţire de beton şi fundaţiecerul liber deasupra-miprăpastia dedesubtdar acesta mi-e refugiul şi-acumninge de ieri fără contenireliftul coboară şi urcă-n neştirevizuina mea de bloc scutul de […]

Tragikus, furcsa sorsok egyike a tordaszentlászlói Györkös Mányi Alberté. Kívülről, professzionális képzés nélkül – műkedvelőként – érkezett a képzőművészet világába, életében elkönyvelték naív festőnek, néhány elkötelezett kritikusát leszámítva (Kántor Lajos járt ebben az élen, aki monográfiát is írt róla és elismertetését következetesen támogatta), most, halála után mégsem róla szól a fáma, nem művészetével, sajátos festészeti […]

Mindig ott lenni ahol nincs már reményHol félbe marad ez a költeményMert rájövök hogy a díszletek ledőltekMikor a fagyos tenyerek összeverődtekÉs zúg a taps és hevül aki bírjaHa van elég plajbásza és papírja

gyújtsunk gyertyát / hol a gyertya? fent a polcon / hát a gyufa? gyertya mellett / lángja nincsen csak szikrája / mégis lobog lobot vetve egyet lángol menekül az éjszakából  

Ma van a jó ember napja, manem válaszolsz a provokációkra, macsak z utcák, amiken áthaladszugyanazok, csak az ablak, amin keresztül látod, hogy lépkeda néptelen sikátoron át az Idő

Ajta szülötte,világ szerelmes tekinteteszirteken megtört tengeri tajtéktűnékeny, akár a vízhab– elmentél, mégis itt vagy!