Egy levél,             két levél,             három levél,             négy levél…             – furcsa szél,             földet ér. Négy levél – az már valami, ki lesodorta, borzong maga is. Itt hevernek, kiterítve, ahogy a véletlen helyet könyökölt nekik –             az erdő csöndes,             nyújtózkodása roppantja csak             a gallyait. Kakukk habog, sületlen hangját magyarázom, idegen élet – szokásait, mint szennyes ruhát, […]

  Az ihlet után most Lepkék szálldosnak ki lelkemből Menekülnek mint dögletes barlang elől ahol már csak az emlékek tapadnak meg nyálkásan pióca módra szívják csak szívják ami még ér valamit bennem a maradék vért velőt az élet apadó vizét s én hagyom megbabonázva elgyengülten kiájultan a rámszakadó farkasmagánytól

  rájöttem – mily nagy tudomány! – szememből egy madár tekintget a világra rátok szalonka? bagoly? vércse? netán királysas? nem tudom. enyém csupán a kulcslyuk. az odú. övé a tekintet. merev. firtató. szigorú.

  itthon vagy még és menni akarsz pusztulsz belé úgy indulnál már s mire nem csak homlokodon irataidon is ott a pecsét le is út fel is út kiüt rajtad a páni félelem ó még csak egy hetet néhány napot még amíg a legfontosabbat amíg a szüleid sírját a bútorokat a családi limlomot a cigánybatyut […]

  egy versem szertefoszlott mint az álom mint papundekli bőrönd ott túl a gáton a vízbe hullva nem lett belőle vízihulla volt nincs elillant nyoma vész csupa nulla pedig mily büszke voltam a percre mikor ujjam a végszót a gépbe verte s míg lazán hátradőltem az éji lámpa égett a képernyő hirtelen elalélt hófehér lett […]

  Cseke Gabinak sokat köszönhetek. A Szatmár megyei Túrterebesen tanárkodtam éppen, amikor Gabi fejléces levele megérkezett, benne a kérdéssel: mennék-e újságírónak az Ifjúmunkáshoz, amelyiknek ő abban az időben főszerkesztője volt. Akartam természetesen. Első riportutam után behívott a főszerkesztői szobába – ma is emlékszem a megilletődöttségemre. Véleményezése szerint a cikk jól sikerült, ”csak így tovább!” Aztán […]

Így számol be róla a jan 23-i Hargita népe (Kovács Andrea):   Közelebb kerülhettünk Cseke Gábor személyéhez A tavaly elhunyt Cseke Gábor író, szerkesztő, költő, műfordító tiszteletére szerveztek emlékestet a magyar kultúra napján, hétfő délután, a Kájoni János Megyei Könyvtárban. A résztvevők személyes történetein keresztül jobban megismerhettük és közelebb kerülhettünk Cseke Gábor személyéhez.     […]

  elmesélném utamat de kit érdekel hiszen odáig jutottam hogy magam is szörnyedve gondolok vissza emlékeimre mintha csak mással történt volna ez a vergődés bozótháború nyakig szennyben dagasztás érzem a tisztátalanság nyomasztó dögletes szagát látom a vargabetűket szökéseim visszarettentő talpnyomait látom gyávaságom nyúlcipőjét inalni a süppedékes ingoványban te jószagú ég mi lesz még idefent ahol […]

  Reccsen az éjjel a csíki fagyban Amelyhez immár odafagytam S lépteimtől zsémbel az utca Itt egy csuszamló árny ott egy hóbucka Mélylégző tisztaság hasít a tüdőmbe Fagyos kutyaszart hányadékot tár előmbe Oly steril e világ szennyes lázálma Tetőről lecsüngő jégcsapokká válva Előbb a gyomrom hűl ki majd a vesém Lábam s kezem már-már nem […]

  hegyekben kóborló utakat tapodó miért rettensz meg a rád rontó ugató bozontos kitanult útonálló ebektől miért hagyod magad kiűzetni a hegyekből miért nem lehetsz békében a világ ura és őre milyen elvadult indulat iktatna ki belőle miért fordítasz hátat visszafelé szaporázva sandítva a feladott irányt hátra mindig csak hátra miért hagyod hogy a kegyetlen […]

  szappan a polcon jó öreg szinte ráncos békebeli gyengébb napokra holnapokra mikor már erre se futja anyámtól maradt kidobni kár egyre kisebb hely kell neki az volt az a nyár mikor a megmaradt szalonnát főzte ki kárba ne vesszen mi halálból lett élet leveszem forgatom a szappan érdes hamuszürke mint mostanában minden napom végül […]

  elkeseredésemben hogy ellopták az életemet minden amiben nevelkedtem amit az orrom alá dörgöltek odalett csupa szakadozott sztaniol pattogzó festék az nem lehet hogy máról holnapra minden elvész hogy agyaggá válik az arany porrá a test az elmúlás a veszteség a fokozatokhoz szokott az utolsó pillanat bármilyen illó hetek hónapok előzik meg és utána is […]

  Minden oly tiszta fagyos és csikorgó csak a szó párál lüktet feldadog elapadt vizét siratja a csorgó még megvagyok azért még megvagyok varjak gyászhangján elsötétlő felhő behunyt szemem egén míg átvonul nem tudja senki ki lesz majd az első ki visszafogja röptét szótlanul és szembeszáll vergődve bár az árral s tollát hullatva bukni kénytelen […]

  mire a fadöntők megérkeznek csak villámsújtott erdőt találnak mire a fadöntők nagyot káromkodnak hamueső hull szájukba szemükbe mire a fadöntők látják hogy ennek fele se tréfa vadvizek zúdulnak föléjük mire a fadöntők nagy nehezen szárazra vergődnek rájuk törnek a kiéhezett vadak mire a fadöntők számba veszik veszteségeik megnyílik alattuk a föld mire a fadöntőkből […]

  minden mi törvény volt most varázsszóra fejre állt életemben tótágast állok magam is hogy ne zavarjon ez a fordított nézés milyen természetes így minden az agyban a vér az egyensúlyozáshoz feszülő izmok a fején átbukfencezett logika a vers öntőformájából ki-kicsapó életünk a zsebemből szotyogó utolsó aprópénz a jövő hiánya amitől néha üvölteni támad kedvem […]

    Ma is eltelt egy nap. Nem olyan régen pedig még reggel volt.     Igazi nyári reggel, harmattól csatakos sarjú.     A munka bevégezve. A szekér megrakva.     Az ember végiggondol az eltelt időn: nincsen egy épkézláb gondolatja.     De azért mégis: jó lenne most egy cigaretta. Csak úgy fújni a füstöt. Mélyen leszívni az […]

  kergetek egy káposztalepkét nyúlok utána ámde ellibeg ravaszul kicselezget engem kedvemet keseríti meg   a kert mélyén loholva bokron át űzöm a zsákmányt mintha ő lenne a világ legszebb álma makacsul vágyott tiszta nő   a harci kedvem olthatatlan van még szabad tér s tán remény míg csalogat e fránya jószág csapongó szárnyú tünemény

  Még fáj valahol mélyen, mint kióperált vese környéke: vérző űr lettél, körben az elmetszett erek, utolsó soraid félbemaradt szavai, segítő kezed semmibe-hullása….

   mikor még szép volt a világ és riszálva járt előttem csodáltam gyermeki szemmel ezt a bakasárit nyakba borulós cafrangos szoknyája alatt szunnyadó ígérgetések mit se tudtam combja közt a gyulladásról a fekélyről táncolva lépdelt a drótkerítésnél ajka kinyílt olcsó cigaretta füstje tódult magasba hallottam a legények férfiak füttyét láttam a sok integetést mit sem […]

    Reggel korán indul munkába. Még alig pitymallik, elővezeti a fásszínből a biciklit. Nagyon vigyáz arra, ne csapjon zajt. A múltkor is, véletlenül, maga sem tudja hogy, megnyomta a csengőt. Olyan ricsaj lett belőle, hogy maga is felriadt tőle, mint akire ráijesztenek.     Attól félt, felébred rá az egész falu.     De a szomszéd Berci […]

volt itt egy gyerekkor hozzá a megfelelő ostobaságok gyufagyújtogatás mesék zsíroskenyér lyukas harisnyák

Hány tonna szemetet fuvaroz ki a városból naponta a szelíd naplopók befutott rendje? Elmélkedik a költő – vonatablakban, elmerengve.

  kergetek egy káposztalepkét nyúlok utána ámde ellibeg ravaszul kicselezget engem kedvemet keseríti meg

  („többé ne keress a csillagok között hazudott mind ki engem oda tudott”) – ismeretlen ismerős mint vének ajkán egy régi dallam úgy mesélted