…fizikailag se, lelkileg sem. Nehéz időket élünk, élek. Írom ezt nemcsak a magam, az emberiség nevében is.

Magyari Nándor László két cikkét elolvasva ma reggel – megírom: József Attila verssorával ébredtem én is, a: „Kit anya szült az mind csalódik végül”-lel.
Újfent megállapíthatom, nem ismerek nála tökéletesebb korszellemérző költőt, aki tömörebben, ütősebben fogalmazta volna meg gondjainkat, bajos viszonyunkat ez élethez.

A kérdésre régóta keres jó választ az ember, már időszámításunk kezdete előttről. Azt látom, a nagy könyv, amit szofisztikált elmék következetesen elutasítanak, már kijelentette az utolsó időkre vonatkozó jövendölését. Felhívom a figyelmet az idő többesszámban való megjelenésére. Mivel arra is felhívja a figyelmet, hogy az Írásból egy vessző, egy pont sem múlik el anélkül, hogy be ne teljesedne – hát érdemes a Könyv szellemében végig gondolni. Talán nem kellene elutasítani olyan vehemensen a benne kijelentetteket. Igaz, nem rágja szájba, de a Jelenések könyve e világon egyedülállóan jelenti ki a jövőt. Azért nem részletezem, mert mindenkinek magának kell értelmeznie. Ha segítségre van szüksége, forduljon a „szerzőhöz” – és nem János apostolra gondolok, aki csak leírta, amiket mutatott neki az Szerző.
Csak reménykedni bírok abban, hogy a benne olvasottak felébresztik a szellemükben alvók közül a választottakat.
Engem, egykor sokféle bűnnel terhelt asszonyt, megrémiszt az olvasottak aktualitása, ugyanakkor el is ragadtatnak a Jövőről szóló kijelentések… Értelmiségi mivoltom ellenére boldogan vállalom a hívők/bizakodók/meggyőzőttek „bolondságát” …
Ezek egyike: „Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül”.

Hajdú Mónika fotója

Amikor az ember előtt már megoldhatatlan dolgok tornyosulnak, nem árt, ha van mentsvára, ahova be tud lépni a katasztrófák elől. Főleg, ha nem csak magáért felelős.

A világban nem tudom, hogy volt-e olyan bizonytalan és az egész emberiséget egyszerre fenyegető háborús veszély, mint most. A diktatúrák alól felszabadult liberális ember nem tudott mit kezdeni szabadságával. A szabadságot tette istenévé, aki függetlenítette magát az embertől és szabadossággá fajult, ellene ment az életnek. De még ha csak annak ment volna ellene, de a normális, élhető vágyakat is letaszította piedesztáljukról. E tekintetben csődöt mondott felszabadítottságunk ellenségünkké vált. Egy kamaszlány diktálta a trendet, aki nem tanult meg rendesen se írni, se olvasni, se viselkedni. A tanároknak lett elegük és rúgták fel a szigorított pénztelenség miatt, a szabályok erősítése miatt, a szabadosság visszaszorítására hozott törvények miatt a hivatásukhoz illő hősies viselkedést, kivonultak tüntetni, biztatva ezzel a diákokat is erre, és aztán elszabadult a pokol. Gyermek tanítja a felnőttet. Felnőtt bambul a gyermekére és lesi minden kívánságát, aztán csodálkozik, hogy az mindent is megenged magának vele szemben. A tanárok, a szülők kezéből a liberalizmus kihúzta a felnőttek tiszteletét tanító és megkövetelő fegyelmet – megvadítva ezzel és szabadjára engedve a zabolázatlan csikókat. Ez lett a következménye. Ha egy államban nincs rend, megfelelő tisztelete a rangoknak, tisztségeknek – abból csak káosz születik. Ezt láthatjuk. A mérhetetlen kapzsiság minden téren megemésztette az emberben az emberit. Élvezetek rabjai, tékozló fiak uralják a terepet. Nem követendő személyek az önfeláldozók, a megszállottan kutatók, kitartók, hívők, a jóban, Istenben megerősödők. A gyors, hirtelen celebeknek áll a világ. A megvadultaknak. Azoknak, akiknek semmi sem drága.

Hajdú Mónika felvétele

Ráadásul vak is az emberiség. A „Lesznek éhségek és döghalálok, háborúk” bibliai kijelentése Jézus Krisztusnak ma is kiveri a biztosítékot a „felvilágosodottak” szemében. Holott minimum azt megbecsülhetnék, hogy ez a mondat nem veszített aktualitásából, sőt. De a „lesznek jelek égen és földön…*

https://biblia.biblia.hu/read.php?t=1&b=42&c=21&v=11#v9

*
„1.
És mikor feltekintett, látá, hogy a gazdagok hányják az ő ajándékaikat a perselybe.
2.
Láta pedig egy szegény özvegy asszonyt is, hogy abba két fillért vete.
3.
És monda: Igazán mondom néktek, hogy e szegény özvegy mindenkinél többet vete:
4.
Mert mind ezek az ő fölöslegükből vetettek Istennek az ajándékokhoz: ez pedig az ő szegénységéből minden vagyonát, a mije volt, oda veté.
5.
És mikor némelyek mondának a templom felől, hogy szép kövekkel és ajándékokkal van felékesítve, monda:
6.
Ezekből, a miket láttok, jőnek napok, melyekben kő kövön nem marad, mely le nem romboltatnék.
7.
Megkérdék pedig őt, mondván: Mester, mikor lesznek azért ezek? és mi lesz a jel, mikor mind ezek meglesznek?
8.
Ő pedig monda: Meglássátok, hogy el ne hitessenek benneteket: mert sokan jőnek el az én nevemben, kik ezt mondják: Én vagyok; és: Az idő elközelgett; ne menjetek azért utánuk.
9.
És mikor hallotok háborúkról és zendülésekről, meg ne félemljetek; mert ezeknek meg kell lenni előbb, de nem jő mindjárt a vég.
10.
Akkor monda nékik: Nemzet nemzet ellen támad, és ország ország ellen;
11.
És minden felé nagy földindulások lesznek, és éhségek és döghalálok; és rettegtetések és nagy jelek lesznek az égből.
12.
De mind ezeknek előtte kezeiket reátok vetik, és üldöznek titeket, adván a gyülekezetek elé, és tömlöcökbe és királyok és helytartók elé visznek az én nevemért.
13.
De ebből néktek lesz tanúbizonyságotok.
14.
Tökéljétek el azért a ti szívetekben, hogy nem gondoskodtok előre, hogy mit feleljetek védelmetekre:
15.
Mert én adok néktek szájat és bölcsességet, melynek ellene nem szólhatnak, sem ellene nem állhatnak mind azok, a kik magokat ellenetekbe vetik.
16.
Elárulnak pedig titeket szülők és testvérek is, rokonok és barátok is; és megölnek némelyeket ti közületek.
17.
És gyűlöletesek lesztek mindenki előtt az én nevemért.
18.
De fejeteknek egy hajszála sem vész el.
19.
A ti béketűréstek által nyeritek meg lelketeket.
20.
Mikor pedig látjátok Jeruzsálemet hadseregektől körülvéve, akkor tudjátok meg, hogy elközelgett az ő elpusztulása.
21.
Akkor a kik Júdeában lesznek, fussanak a hegyekre; és a kik annak közepette, menjenek ki abból; és a kik a mezőben, ne menjenek be abba.
22.
Mert azok a bosszúállásnak napjai, hogy beteljesedjenek mind azok, a mik megírattak.
23.
Jaj pedig a terhes és szoptató asszonyoknak azokban a napokban; mert nagy szükség lesz e földön, és harag e népen.
24.
És elhullanak fegyvernek éle által, és fogva vitetnek minden pogányok közé; és Jeruzsálem megtapodtatik a pogányoktól, míglen betelik a pogányok ideje.
25.
És lesznek jelek a napban, holdban és csillagokban; és a földön pogányok szorongása a kétség miatt, mikor a tenger és a hab zúgni fog,
26.
Mikor az emberek elhalnak a félelem miatt és azoknak várása miatt, a mik e föld kerekségére következnek: mert az egek erősségei megrendülnek.
27.
És akkor meglátják az embernek Fiát eljőni a felhőben, hatalommal és nagy dicsőséggel.
28.
Mikor pedig ezek kezdenek meglenni, nézzetek fel és emeljétek fel a ti fejeteket; mert elközelget a ti váltságtok.
29.
Monda pedig nékik egy példázatot: Tekintsétek meg a fügefát és minden fákat:
30.
Mikor immár hajtanak, és ezt látjátok, ti magatoktól tudjátok, hogy már közel van a nyár.
31.
Ezenképpen ti is, mikor látjátok, hogy ezek meglesznek, tudjátok meg, hogy közel van az Isten országa.
32.
Bizony mondom néktek, hogy e nemzetség el nem múlik, mígnem mind ezek meglesznek.
33.
Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim semmiképen el nem múlnak.
34.
De vigyázzatok magatokra, hogy valamikor meg ne nehezedjék a ti szívetek tobzódásnak, részegségnek és ez élet gondjainak miatta, és váratlanul reátok ne jöjjön az a nap:
35.
Mert mintegy tőr, úgy lep meg mindeneket, a kik az egész föld színén lakoznak.
36.
Vigyázzatok azért minden időben, kérvén, hogy méltókká tétessetek arra, hogy elkerüljétek mindezeket, a mik bekövetkeznek, és megállhassatok az embernek Fia előtt!
37.
Tanít vala pedig naponta a templomban; éjszakára pedig kimenvén, a hegyen vala, mely Olajfák hegyének neveztetik.
38.
És kora reggel hozzá megy vala az egész nép, hogy őt hallgassa a templomban.”

Lukács Evangéliuma 21. rész

“Csak ami nincs, annak van bokra,
csak ami lesz, az a virág,
ami van, széthull darabokra.”
József Attila: Eszmélet

Korai lenne leltárt készíteni a még be sem fejeződött esztendőről, ezért nincs is rálátásunk az elkezdődött dolgok alakulására, a még folyamatban levő, ki nem érlelődött múlt, ha úgy tetszik sokarcú és virtuális. Különösen nincs esélyünk az esztendő történelmi hozadékának a valamelyest is akkurátus leírására, ha elfogadjuk – Isaiah Berlint parafrazeálva –, hogy a történelem paradoxonja, hogy „akkor készül”, amikor egy kortárs krónikás semmi feljegyezni valót nem talál a dolgok alakulásában. Föltéve, de meg nem engedve, hogy mindenek ellenére és máris érdemes reflektálni a végéhez közeledő esztendő dolgaira – még slendrián módozatban is – nagyon röviden leírom, amit magam gondolok a dolgok alakulásáról.
Ha mindjárt az elején akarnám kezdeni az elmúlni készülő év kielemzését, egyszerűen a végével kellene kezdenem, hiszen kétezerhuszonnégy a világ számára nem ér véget szilveszterkor. Miután világosan kiderült, hogy az amerikai politikai mezőnyt a legtetején Elon Musk azonnal megtérülő spekulatív tőkebefektetési játéktérré degradálta, legalább három-négy hetet még hozzá kell számítolnunk az évhez. Legalább Donald Trump újbóli beinvesztálásáig, rögeszmés és tévképzetes, valamint megalomán látomásainak a Fehér Házból való kinyilatkoztatásáig. Másfelől pedig, eltiktokosodott „kisvilágunkban”, a ’24-es szuper-választási év elhúzódása, és az elnökválasztás kimenetelének bizonytalansága, jó három hónappal nyújtja meg az évet. A romániai látszatdemokrácia – egyik párt sem az, aminek mondja magát, a politikai szcénán pedig folyamatosan Ion Luca Caragiale darabot játszanak – év végére omlott be. A tiktokon fölépített misztikus-, hol szektáns, ugyanakkor pópás, és közben színtiszta vasgárdista, mindenestől Putyinra hajazó szélsőjobboldali „megváltó” elnökválasztási sikerével. Ebben, ha igaz, az orosz hybrid háborús befolyásolás nyomai is fellelhetők lettek volna. Bár kellőképpen nem bizonyított a dolog, mindenesetre a román Alkotmánybíróság a választás első fordulóját, igaz két ütemben, azonmód elmeszelte és nem tudni, hogy fog kinézni a megismétlése az Egy elveszett levél bohózatának.

De mindenesetre a világ és benne a „mi kis világunk” sem lett jobb hely 2024-ben, ugyanakkor legalább még úgy ahogy, tél-túl meg- és egyben van. Ha nem morálisan, hát empirikusan, megtapasztalható módon még fennmaradt, eldöcög egy darabig, igaz már csak zötyögő MÁV, illetve amolyan CFR-módra (Oh, a vasúti észlelés rémei).

Hajdú Mónika illusztrációja

Ami viszont hiányzik életünk értelemteli, vagy azzá tehető folyásából az a korszellem! A korszellem nagyban befolyásolja a társadalmi interakciókat, pontosabban az értelmezések, a társadalmi akciók kölcsönös értelmezésének az elterjedt és nyilvánosan is megjelenő rendjét. A korszellem ilyenformán a közgondolkodást strukturáló tényező, és mint a foucault-i kifejezéssel episztémének nevezett értelmezések összehangolásának eljárása, mely ugyanakkor jellegét tekintve szimbolikus interakciók strukturált és strukturáló egysége, egy-egy korszak megértésének a kulcsát képez(het)i. Korszellemet mondok, de közben a Michel Foucault által preferált episztémére, illetve a diskurzusok rendjére gondolok, amely fogalmak részben azonosak a hegeli Zeitgeist-tel, részben pedig eltérőek. Az előbbi eltérése abból adódik, hogy Foucault nemcsak arról elmélkedik, hogy (és eddig a korszellemmel azonosítható a gondolatmenete), hogy egy adott korban melyek azok az “ismeretelméleti diszpozíciók”, amelyek megszabják, hogy mi az, ami elgondolható és főként mi az, ami elmondható egy adott korban. Ezután azt is világossá teszi, hogy nem valamiféle egy központból kiáramló eszmei háttérre, filozófiai jellegű, a priori tudásra vonatkozik, hanem “alapvető kódokról”, melyek a köznapi értelmezésekben vannak jelen. Foucault ugyanakkor, magától értetődően, és helyesen nem globális (viszont mostanra már világos, hogy egyre globalizálódó) prediszpozíciókról, hanem kulturánként egy domináns episztéméről szól, jellemzően minden egyes korra. Másfelől pedig a különféle kultúrákra jellemző episztémék nem az állandóság, hanem a gyakori váltás, a mutációk okán kerül fel a “tudás archeológiájának” térképére. A diskurzusok rendje pedig a “másik feléről” mutatja meg a korszellemet, mégpedig a tiltások és kizárások, mint a diskurzusok termelését és elosztását szabályozó, illetve kontrolláló mechanizmusok oldaláról, és itt már a hatalmi berendezkedés, az uralom formái játszanak fontos szerepet.

A korszellem ugyanakkor nem divat! Hej, nagyon régen írta már le Nietzsche, hogy „az erkölcsi érzés Európában ma (…) oly finom, bonyolult és ingerlékeny …”, ez azóta biza kiment divatból, és nemcsak Európában, illetve azonmód elfelejtődött szerte a világban. A korszellem az, ami mindenkor fogódzókat, vagy legalábbis igazodási pontokat nyújt az „erkölcsi érzés” kialakulásához, a morális rend – melyhez szerencsés esetben a köznapi életvitel normái éppen úgy, mint a jogilag kodifikált szabályok is igazodnak – kialakulásához és annak karbantartásához egyaránt. Következésképpen annak megértése, hogy morális vonatkozásban „jutott-e a világ előbbre?”, ahogyan azt J.J.Rousseau már ifjú korában fölvetette (gondolatkísérletének eredményét, megalapozott kételyét már le sem kell írnom), annak a függvénye, hogy létezik-e és ha igen, akkor milyen a korszellem. A korszellem kialakulásának antropológiai, szociológiai és pszichológiai diszpozíciók állnak a hátterében, ha úgy tetszik az a gazdasági-társadalmi-politikai-kulturális elrendeződés (vagy másképpen mondva mátrix), ami egy korszakra és egy geopolitikai helyzetre – hiszen egyetemes korszellem nincs is –, jellemző. Ezért (tévesen?) korszellemen szinte mindenkor a nyugati világot jellemző (pre)diszpozíciók összességét értettük/értjük, mintha “más világok” nem is léteztek volna, illetve nem léteznének. Nem vitás ugyanakkor, hogy a politikai Nyugat, a maga módján mégiscsak a nemzetközileg is érvényes szabályok legfőbb kodifikátora, megfogalmazója és – legalábbis elvi – védelmezője volt a közelmúltnak, és ezt a világ nagyobbik része elfogadta, hiszen ezt a világrendet(lenség) kétségtelenül egyfajta stabilitást, kiszámíthatóságot és előreláthatóságot is hozott. A politikai Nyugat játékszabályainak elfogadására példa, ami a „létezett-szocialista-kommunista” blokk magállamának és a neki alárendelt államoknak gyors és többnyire békés, átalakulását, a politikai Nyugathoz való, legalábbis formális csatlakozásával történt.

Korai volt ezt a fejleményt a „liberális demokrácia” történelmű léptékű, sőt végleges, győzelmének kikiáltani, mint ahogy Francis Fukuyama tette a „történelem végének” bejelentésével, de kétségtelenül olyan fordulat volt, mely meghatározta az új évezred kezdetét. Szempontomból az 1 VH-t követően elkezdődött a korszellem huszadik századi gyors, ideológiai alapú szétfejlődése, minek következtében két – egymással vetélkedő – Zeitgest uralta jó háromnegyed évszázadra a világot. Kilencven után nem a “történelem vége” köszöntött be, hanem éppen csak elindult a kétféle korszellem egyesítése, ami mára nyilvánvalóan elbukott, de legalábbis válságba jutott. Az emberiség elkülönböződése (és az elkülönülésben való létezése, mint Jacques Derrida mondaná, együtt azzal a hiánnyal, ami ebből az elkülönböződésből kiegészítésként /suppléer/ hiányzik), illetve szétfejlődése minden korábbi korszaknál mélyebb és gyorsabb folyamat, és minden eddiginél több törésvonal mentén történik. Ha az online világ esetét tekintjük ez a folyamat a reménytelen el-buborékosodás, a zárt virtuális világok egyetemes léptékű eluralkodását jelenti, a buborékok falának egyre inkább jellemző megszilárdulását, áteresztő képességének, rugalmasságának elvesztését hozza.

A korszellemnek a nyilvánosság a hordozója és egyben létrehozója is, ennek radikális megváltozása viszont azt a kérdést veti fel, hogy a csupán a virtuális világban létező nyilvánosság képes-e ellátni ezt a funkciót? Különösen problematikus, hogy a csupán félig-meddig nyilvánosságként működő úgynevezett social media támogatja-e a korszellem kikristályosodását, terjedését, azokat a közös gondolkodás nélkülözhetetlen formáit, amelyek mindeddig a korszellemet alakították? A buborékban élésből (elkülönböződésből) nem lesz Zeitgeist, a fiatal generációs társadalomra az “alternatív életformák” egymáshoz lazán és mindenekelőtt a virtuális térben történő kapcsolódások és hálózatok a jellemzőek. A máskor – különösen a ‘68-as évben, oly jellemző – “lázadó ifjúság” jelensége is rég lecsengett, ma már a generációkat talán, mint “fogyasztói célcsoportokat” jellemezhetjük, nincs is ifjúsági (szub)kultúra (úgy általában), hanem inkább csak különféle szubkultúrák laza hálózata a jellemző. A virtuális társadalom logikája hálózati logika, azaz a horizontális és nyitott kommunikációs interakciók gyorsan alakuló hálózatai hoznak létre állandóan változó buborékokat, melyek közül sok azután vészesen eljegecesedik. A social media vezetői az influenszerek pedig gyakran nem is kommunikálnak egymással csak saját csoportjaikra koncentráltan és igencsak sűrűn váltogatják is egymást. Legföntebb fogyasztói attitűdjeik és persze ennek megfelelően a reklámarcaik maradnak valamelyest stabilak, ahogyan az algoritmusok vezérelte reklámhadjáratok valamelyest ízlés- és fogyasztói csoportokra osztják a hálózatot. Csakhogy itt nem valamelyest is következetes és logikai értelemben is folytonos tartalmakról van szó, hanem a leginkább csak figyelemfelkeltő – lásd lájkvadászat – pillanatnyi fogyasztói érdeklődést gerjesztő asszociációkról, soha végig nem gondolt benyomást keltő tartalmakról van szó. Az itt a nagy kérdés, hogy a konzumerizmus (és annak szélsőséges változatai) elég kötőanyagot biztosíthatnak-e korszellem létrejöttéhez, akárcsak a virtuális térben is.

Hajdú Mónika illusztrációja

Márpedig a huszonegyedik század elejére, a bizonytalanság és változékonyság jellemzi mindazokat az összetevőket, amelyek mellett viszonylag tartós Zeitgeist egyáltalán kialakul(hat)na. Logikai értelemben a korszellem eltűnése nem ma kezdődött, meglehet a kognitív disszonancia elméletének praktikus bukása volt az egyik első jele: minden igaz lehet és ugyanakkor az ellentétje is, ma már ez csak nagyon keveseket, illetve szinte senkit nem zavar (ugyan ki olvassa Arisztotelész Organonját manapság?), és a nihilizmus, az anómia éppen ezért folyamatosan megerősítést nyer. A post-truth és az alternatív tények – valójában a tudományellenes, a ráció tagadásán alapuló hazugság-kultúrának a politikai kommunikációt egyre inkább eluralkodó formája – jellemző diskurzusai készítették elő a talajt.

Érzékelem, hogy látszólag egy régi/új átfogó narratíva látszik kialakulni és hegemóniára törni, mindenekelőtt a “konzervatív forradalom” eredményeképpen, alt-right, jobboldali populista, vagy éppen illiberális politikai köntösben. Meggyőződésem viszont, hogy ez a hegemónia kérészéletű és csupán látszólagos lesz, mert máshol vannak a törésvonalak – elsősorban a politikai Nyugaton – társadalmunkban. A strukturáló, szétválasztó gap elsősorban a digitális bennszülöttek és a digitális világba bevándorlók között körvonalazódik, akkor is, ha az mostanság újra fölfedezett „nagy elbeszélés”, a nacionalista, intoleráns, kirekesztő, sőt rasszista és szexista diskurzus térnyerése sokkal hangosabb és látványosabb is. Nem vitás, hogy lépett egyet a széljobbra a világ. A kiszámíthatatlan irigység, a törtető és amorális hataloméhség örvényének, a birtoklásvágy kiteljesedésének irányába, a sok vonatkozásban még tétován anarchista, sőt cinikus és nihilista proto-korszellem (az egymást halálosan gyűlölő széljobbos politikai alakulatok, hogyan is foghatnának össze valamiféle internacionálévá?) kezd felsejleni.

Végül, hogyan, „dünnyöghetne és dudorászhatna”, valamint „motyoghatna a sötétben”, a korszellem, ami nincs is? Ez lenne/lehetne TGM „a korszellem dúdol”-jára a jogos felhorkanás (bár kérdéssel nem válaszolunk!). A korszellem nemlétére viszont éppen TGM hoz eklatáns példát írása egy kérdésével (faggatjuk a világot, tehát még megvagyunk): „Miért lelkesedik a sztyeppei hódítók legendájáért az a sok szlovák és német vezetéknevű, lakótelepi kisvállalkozó?” (Tamás Gáspár Miklós, A korszellem dúdol, ÉS, LIV. évfolyam 41. szám, 2010. október 15.), hát ez itt a kwesʧən, s nem könnyű a válasz. 2025 rövid lesz (lásd föntebb az okait), de meglehet az előbbi évnél is veszélyesebb: véget ér(het)-e a szomszédos háború (kapcsolódóan még mindig meglep, amikor axiómaként hangoztatják, hogy a beiktatandó amerikai elnök teljességgel kiszámíthatatlan és utána ugyanazzal a lendülettel jóslatokat tesznek (kül)politikájának alakulására, Putyin viszont stabilan háborúpárti, ti. nincs ahova kihátrálnia), mi lesz a Közel-Keleten, merre tart Szíria, és persze, as usual, hova álljanak a „liberális belgák”?

Magyari Nándor László

Kedves Barátom! Mit remélsz ’24-tõl? Fogalmazd meg, kérlek, a Káfé számára! Cenzúra nincs, a terjedelmet illetõleg sem. Mellékeld szöveged a Facebook-leveledhez vagy küldd a gergely90@hotmail.com címre. Köszönettel: Gergely Tamás

Legyőzhető az aktuális Leviathan, avagy benne vagyunk a végső örvényben?

Magyari Nándor László

Optimistának, különösen felhőtlenül optimistának lenni kétezerhuszonnégyben (is) abszurdum, nem naivitás, hanem már-már őrület így új év kezdetén, vagy bármikor annak folyamán, úgyhogy nem is próbálkozom ilyesmit előadni.

Forrás: Internet

Veszélyes esztendő a ‘24-es, és bár alig lehet biztosat tudni/mondani, könnyen megeshet, hogy év végére (mondjuk az USA-beli elnökválasztást követően) az derül ki, hogy menthetetlenül benne vagyunk a végső örvényben, hogy nincs visszaút csak az újabb (meglehet végső) világégés. Tovább »

egy volt a beszéde valamennyi állatnak,

mint az embernek is, egyszerre hallotta, értette

a hangot, a színt, benne kérdést, feleletet,

azt ami elmúlt, mi jött, ami elkövetkezett

egy a beszéde valamennyi embernek,

csak nyelvében más, sok ezernyi

hangot, a színt, benne kérdést, feleletet,

másként érti és értelmezi

egyként dobban a szíve is,

pezseg vére, forr, ahogy az állatoknak

elhiszi, hogy civilizált lett,

vajon, mindent megértett?

Fehér Illés: Guelminó Géza osztálytársunk (testi-lelki barátom) fantasztikus tehetségét bizonyítják a rólunk készült karikatúrák is. Érettségi előtt (1960-as évfolyam) az osztály minden tagjáról és tanárainkról egy-egy karikatúrát készített.

Csízik Teréz – Teri, a „semlegesek” csoportjába tartozott. Ami ettől sokkal fontosabb – az élők csoportjába tartozik. A Belgrádi Közgazdasági egyetemen szerzett diplomát. Tíz éves találkozókon még velünk volt – utána az Egyesült Államokban kötött ki. Pár éve, mikor hazalátogatott, családommal Göröghonban lubickoltam – sajnálom, hogy találkánk elmaradt.

Az eddigi, a Káféban megjelent Guelminó-rajzok

„…Mélység lett a mi sorsunk, csendesség és némaság. Tudjuk, hogy a mocsárnak természete, hogy zavaros, és hogy fojtó hínárok ússzanak benne. Nem lemondás ez a miénk, csak a természet rendelésének szabálya, egyszerűség, a kövek egyszerűsége, akik nem nézik üstökösöknek, ha felettünk megcsillannak a halak tovaúszva. Tudjuk, hogy a zavaros tó felett éppen olyan kék az ég, és éppolyan szép a világ, és egy pont felé tart mélységünk és a magasság…”

(Bözödi György: Tó fenekén)

I. éjjelente sokszor megesett, hogy vad

lázálom gyötört, én, sebesült hattyúként felsikoltottam,

amikor a locsogó hullámok zaja, végre az iszapos,

romokkal teli, kavicsos partra taszított,

már hideg verítékben úsztam,

és köd lengett a hallgatag mélység fölött,

éppen csak megkapaszkodni tudtam a vén somfa

lágyan lengedező, göcsörtös, eres gyökérujjaiban,

esküdni mertem volna, segíteni akart, nehogy a fertő,

bűzös tóba süllyedjek, ott ragadjak örökre, alant,

a kiűzetés vádjától megszentségtelenített ősi temetőkben,

álmomban a harangszót vitte a víz.

II. itt laktunk valamikor – bölcsőm és tanítóm volt e falu,

a már leomlott templomtorony és harangja rá a tanúm,

agyamban hangosan puffantak koponyám falára,

a régi emlékek, a gyermekként megéltek,

miközben egyre csak kínoztak a koravén délibábok,

a másoké főleg, meg a kíméletlen szóbeszédek,

emlékszem, az éltető mesék legendákat szültek, az égig érő fák előtt,

a forrásoknál, öregek által megsúgott titkok, jelképek, lobogtak, égtek,

minden egyes éjszaka megkapaszkodtam azokban

az évszázados gyökerekben és markoltam a kezeim között

szétfolyó, mocsárszagú, tocsogó iszapot,

testem félig hús, félig puha kőhöz hasonlított, egy torz emberszobor

képe lebegett szemeimben,

nem értettem miért, ilyen rémálomnak mi értelme.

III. de miként végóráiban Pompeji hamuja alatt a kínok között

pusztult emberek, állatok, az atlantiszi antik istenek,

a névtelenek, az ős-öregek, a tiszták, a férgesek,

a vízözön előtti korok istenfiai, vagy azok a világ elől ma is titkolt

óriások, a félresikerült kísérletek nyálkás gorgói,

a láptündérek közé furakodtak, az itt ragadt,

kései boszorkányok utódjai, egyszerre zúgtak fel,

ismeretlen nyelveken szóltak, szólítottak,

belém költöztek, agytekervényeim sötét sarkaiba

kemény ágyat vetettek, összegyűltek.

IV. fölöttem, most halott madarak, pillangók képe leng,

Ádám előtti csend honol, hallgat e pillanatban minden pokol,

az édeni kertek egyetlen kapuját angyal őrzi,

látni kezében világló lángpallosát,

sárga rózsákként csontok fekszenek hideg köveken,

a földben és felette fent, peregnek lassan a képek,

s mi még meg sem született, jön,

áttörhetetlen falanxként tör előre, a halállal fog kezet,

ismeretlen feladótól üzenet jön – a vadászösztönt nemcsak kitalálták,

örökségül, akár azokat az égi szárnyas kocsikat is, egy időre itt hagyják.

V. nincsen kit okolni, hisz mindannyiunkban ott dadog

a lélek, létfolytogató a halál, kettő van a mindenség színe alatt

ki az ember előtt még kiáll, Isten és a halál,

aztán egy férfit láttam, aki valami után sokat kutatott,

esténként tudtuk már, hogy nagy utat járhatott be,

eltévedt ugyan saját elméjében, úgy hitték sokan,

de amikor haza talált, mindig mosoly ült ajkán.

VI. messze innen, a város magaslatain túl,

mindenhol otthon érezte magát, és uralta a vadont,

mely olyan volt mint amikor az elsőket lélegezték a fák,

egy éjszaka a hűvösben hangokat hallott csupán,

holdfény szitált és a derűs tiszta ég fele egyszerre nyúlt ki

a sűrűből az összes faág, már csak a virágok aludtak egész éjen át,

szerette az éjszakákat, meg az égi tompa fényeket,

miként a haragvó villámokat is, sokakat kérdőre vont, őket is,

kiket mindörökre felejteni kellett, ahogyan követelték,

ahogyan illett, de ő nem egyezkedett, még sem engedett,

a tónak sem, amelyik elnyelte a falut, az ott lakókat és az álmokat.

VII. zúg a temetetlen múlt, a visszajátszott idő,

s az emlék, egyre fogy, az utánunk jövőknek már semmi sem szent,

lent maradnak a vízbefúlt századok, a régi utak és ösvények

árnyai önmaguknak, s azoknak kik éltek, haltak a zöld dombok alatt,

miként az elhurcoltak, az otthon maradottak, az üldözöttek is,

lélekben felmérhetetlenek, és hiába a víz, tisztára nem mossa le,

nem takarja be a múlt egyetlen igazát, hogy itt volt, van és lesz még,

ki emlékezni fog, tanít, könnyet ejt, mert élt ekkor, s ekkor, ennyi ideig,

ott a világ legszebb gyalogútja alatt, a bözödi dombok másik oldalán,

Székelyföld Atlantisza Bözödújfalu.

VIII. lázálom gyötör, ébren is álmodok,

ott csatangol bennem folyton a gyermek, a férfi,

hallom a kapukat, az ajtókat ki és becsukódni,

mint valami rettenetesen nagy szívben, ahogy jár

fel s alá a régen ott lakók ereiben a vér,

látom a virágoskerteket, a gyümölcsösök alatt csöndesen

megbúvó ösvényeken játszadozó gyermekeket,

érzem a kaszálók finom illatát, a lovak patáinak dobogását,

az asszonyok és férfiak hálaadását, a tovaszaladó patak

habjainak rezdüléseit, üzenet jön, de senki nem érti,

pedig itt hősök éltek és nem eretnekek,

azok sem, akik az üldöztetésben,

önkezükkel vetettek véget életüknek,

s kik úgy mentek el, hogy visszanézni nem mertek.

IX. idegen emberek jönnek, hangosbemondók, dobok,

hitetlenkedés, fejcsóválás, aztán düh, fogcsikorgatás, összefogás,

nappalok és éjszakák átbeszélése, elcsöndesednek a madarak,

temetéskor csak a kutyák ugatnak, halni, menni, megmaradni,

suttogja mindenki, nem tudni mi lesz itt, a távolról jött parancsot

hazugságra kell építeni, lenyelni amit kell, a kilakoltatást, a köveket,

kést és kaszát, aztán a könnyeket,

el kell menni, el kell vinni mindent amit még hagynak,

de az emlékeket nem, csak azért sem, egyetlen áruló jelként,

az, az itt marad, mint a keresztek és a kopjafák, a kőoszlopok,

a temetőkben a sírkövek legyenek lármafák,

égjenek örökké akár az őrtüzek, vagy a pír azok arcán

kik ítéltek és elítéltek, kik másokat nyomorba döntöttek,

minden egyes életért feleljenek.

X. megszólalnak egyszer majd a kövek,

a vízből kiálló facsonkok úgy fognak szúrni, mint a szálka,

fájni fognak, de ez a fájdalom más lesz mégis, mint a megbékélés,

ez emlékezni tanít, miként a jövőbe látás is, kéz a kézben,

örökségünk védelmében.

* * * * *

immár örökös lármafa lettem

énem lecsurog mesefákon szelíden lüktető leomló falevélre

hozz hát közelebb hozzám mindent

azt is ahogy cigarettára gyújtasz

ahogy ág-ujjaimmal kezed érintem

nagy vihar előtti csönd előtt

szépemlék már – takaró kéreg

zubogó vér öntözte szívünk régen nagyon régen

csókunk és tenyerünk lázas lenyomata bennem ma is él

meséltük hogy szájunkban testízünk kék mint az ég

ezüstpatina omló cigarettafüst

fa-ének ék

ez a szeretet semmi eddigire nem hasonlít már

megígértem s te megígérted mikor falevél-erezet leszünk

bennünk a kapcsolódási pont felhevült gravitáció öntapadás

igazolja eső – eme szép zongorafutam

ez a szerelem-vers fénykép-lenyomat

hordozzuk egymást a magzatot miként Istennek szokás

végsőkig elkísérni

hallanád közben ahogy fűzfasíppal megénekelle

Hajdú Mónika fotografikája

Fehér Illés: Guelminó Géza osztálytársunk (testi-lelki barátom) fantasztikus tehetségét bizonyítják a rólunk készült karikatúrák is. Érettségi előtt (1960-as évfolyam) az osztály minden tagjáról és tanárainkról egy-egy karikatúrát készített.

egyetlen kapocs közöttünk már a szó
a ritka a néma a késve jövő
mire elér már csak hunyorgó rakéta
tán föl se kellett volna lőni
elnézést

nem látok nem hallok nem tapinthatok
csak sejtek és emlékezem
de hol javítják meg gyorsan romló memóriámat
ki igazolja be sejtéseim

jönnek az őszi fellegek kontinenseken át
úsznak mintha valaki küldené őket
útlevél nélkül
súlyos szavak a kitoloncolt nyár után

lehet hogy ugyanakkor bámulunk föl az égre
a mindig titokzatosra a hívogatóra a mélyre
s a szavakba öltöző fájdalom
lepergő cseppek átázó vállamon

Irina Pusztai fotója

Fehér Illés: Guelminó Géza osztálytársunk (testi-lelki barátom) fantasztikus tehetségét bizonyítják a rólunk készült karikatúrák is. Érettségi előtt (1960-as évfolyam) az osztály minden tagjáról és tanárainkról egy-egy karikatúrát készített.

Kolarik Vilmos – Finta. Az utolsó évben került hozzánk, mint osztályismétlő. Sosem tartotta magát közénk valónak, mi sem õt. Érettségi után nyoma veszett.

Fehér Illés: Guelminó Géza osztálytársunk (testi-lelki barátom) fantasztikus tehetségét bizonyítják a rólunk készült karikatúrák is. Érettségi előtt (1960-as évfolyam) az osztály minden tagjáról és tanárainkról egy-egy karikatúrát készített.

Gyere velem a mitológiába,

amely rólam szól s ettől kockázatos.

Androgin vagyok; hazug. Tehát őszinte.

Csakis önmagamról adok információt

s az mindenkit érdekel, tehát közügy.

Az önkínzás eredménye vagyok, az önszerelemé.

Műtárgy vagyok, azaz kentaur.

Gyere velem a mitológiába,

ahol minden eddigi munkám kárba vész,

mert nem akarok műtárgy lenni. Letéptem láncaimat

s önállóan egzisztálok a mitológiában.

A teremtőnek nincs többé hatalma fölöttem.

Nincs esélyem. Tehát aktuális vagyok.

*Ladik Katalinnak performansza kerül bemutatásra novemberben  a stockholmi Modena Museet kiállítótermében. Fenti vers több nyelven fog megjelenni a kiállításon

Fehér Illés: Guelminó Géza osztálytársunk (testi-lelki barátom) fantasztikus tehetségét bizonyítják a rólunk készült karikatúrák is. Érettségi előtt (1960-as évfolyam) az osztály minden tagjáról és tanárainkról egy-egy karikatúrát készített.

Gombi Nándor – a különc, nagyon jól védett, elsősorban kézilabdában. Állatorvos volt. Tízéves érettségi találkozónkon nem jelent meg. Kijelentette: nem érdekeltek.

A Guelminó sorozat többi rajza

Fehér Illés a Káféban

Tovább »

Fehér Illés: Guelminó Géza osztálytársunk (testi-lelki barátom) fantasztikus tehetségét bizonyítják a rólunk készült karikatúrák is. Érettségi előtt (1960-as évfolyam) az osztály minden tagjáról és tanárainkról egy-egy karikatúrát készített.

Molnár Gábor Antal – Tóni: a különös, csendes mindentudót valamilyen módon mindannyian tiszteltük. És Guelminó Géza észrevette, mit rejteget. Pilóta lett, volt.

„Kabaré…” „Kész kabaré…” „Tiszta kabaré…” Elsődleges jelentésének elterjedése után a „kabaré” főnév jelentésbővülésen esett át a magyar köznyelvben, állandósult szókapcsolatokat is alkotva. Átvitt értelemben nevetséges vagy groteszk jelenségeket, jelenetsorokat minősítünk ezzel a szóval vagy az általa képzett szintagmákkal. A jelentésbővülés a kabaré jellegéből adódik, annak ugyanis szubsztanciális eleme – kortól, helytől és nyelvtől függetlenül – a humor. A szerzők és az előadók leginkább szórakoztatni akartak, a közönséget pedig a szórakozni vágyás motiválta arra, hogy jegyet váltson az előadásokra. A humor volt tehát a kabaré legfőbb eszköze, amely vonzotta a közönséget, és amelynek segítségével társadalmi üzeneteket is könnyedén célba tudott juttatni, ezáltal pedig hatásfokozó, véleményformáló szerepet is tulajdoníthatunk neki.

   A humor feltételezhetően egyidős az emberiséggel, a róla való elméleti gondolkodás pedig az ókortól napjainkig dokumentálható. Megnyilvánulásai a filozófiát, a pszichológiát, a szociológiát és a nyelvészetet egyaránt foglalkoztatták a kezdetektől napjainkig. Vizsgálata során levonhatunk egyetemes következtetéseket, de figyelembe kell venni kultúra-, kor- és társadalomfüggő jellegét is, szükség lehet tehát a lokális struktúra, az adott közeg mélyebb történelmi és művelődéstörténeti ismeretére, feltárására. A nyelv mint humorképző eszköz, azon belül is elsősorban a lefordíthatatlan nyelvi játékok, szintén gátját képezhetik egy-egy vicc, humoros megjegyzés, gesztus egyetemességének. Ebből is adódhat, hogy a humort középpontba állító kabaré – a többé-kevésbé hasonló struktúrán belül – országonként markánsan eltérő tartalmi sajátosságokat mutat. Általános jellemzője viszont az, amelyet Marshall McLuhan fogalmazott meg: „A humor mint kommunikációs rendszer, mint környezetünk szondája – amely megmutatja, hogy mi is folyik éppen – a lehető legvonzóbb eszköz környezetünk ellen.”^[1] A kabarénak valóban többé-kevésbé egyetemesnek nevezhető célja megmutatni: „mi is folyik éppen”, és általános tapasztalatként szögezhetjük le: a humor kommunikációs fegyverként is hatékonyan alkalmazható, a hétköznapi érintkezésben és a nyilvános kommunikációban egyaránt.

   A szerteágazó témát leszűkítve, a következő bekezdésekben a humornak a pesti kabaréban való megnyilvánulási formáira és azok hatásmechanizmusára koncentrálunk.

„Be van fejezve a nagy mű, igen…” Kezemben hét év munkájának eredménye. A pesti kabaré történetéről írt doktori disszertációm nyilvános védése szeptember 17-én (kedden) 12 órakor volt a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának Mikszáth téri épületében.

Tovább »

Fehér Illés: Guelminó Géza osztálytársunk (testi-lelki barátom) fantasztikus tehetségét bizonyítják a rólunk készült karikatúrák is. Érettségi előtt (1960-as évfolyam) az osztály minden tagjáról és tanárainkról egy-egy karikatúrát készített.

Nyerges Sándor – Sanyi különös figura volt. Mondjam azt: valahol az üres térben lebegett? Mindenkinél többre tartotta magát? Érettségi után „elveszett, hányódott”. Elsőnek távozott közülönk. A tíz éves érettségi találkozórol „igazoltan” hiányzott.

_____

Fehér Illés mûfordító osztja meg velünk Guelminó Géza karikatúrasorozatát. Fehér Illés gyakran közölt a „valamikori” Káféban, szövegei olvashatók itt – kattints!

„Aznap nem is költöttem,
anyámat felköltöttem.
cipőfűzőm kötöttem,
útra kelve kötötten
fizetésem költöttem,
büntetésem töltöttem
munkában, nem börtönben,
tojásokat költöttem
újságot míg tördöstem.
hazamentem lökötten,
vacsorám elköltöttem,
nem vagyok én verselő,
honnan jött e vers elő?!”

/Debreczeni Éváról itt

*Az Ellenpontok létrejötte idején a Bihar megyei Tamáshidán voltam lelkész és a Nagyváradi Ady Endre Irodalmi Kör vezetőségének tagja. Akkoriban többen akartak egy nagyváradi irodalmi lapot indítani (Varga Gábor, Bölöni Sándor, Nagy Béla stb.), de a hatóságok nem engedélyezték. Illegális lapindítás kockázatát viszont kevesen vállalták. Ilyen volt Ara-Kovács Attila, aki semmilyen intézménynek nem volt a tagja, akkor már kivándorolni készült. Ő vont be a “titokba”, s vállaltam el különböző közleményeket.

口口口 (Ellenpontok 1. szám)

fél a szekus és fél a nép

fél a pék és fél a suszter

Pintér altitkár elvtárs is fél

és fél a fa és fél a fék

a félelemből „sosem elég”

no passaran ez kínai fal

a félelmen lyukat nem mar

se marós se hegesztő

ki az ki les ki az ki lő

ki a vadász és ki a vad

ki bukik le éjjel és ki marad

hajnalra hogy féljen tovább

fél a komondor és fél a báb

fél a permetlé fél a lép

fél az aszfalt és fél a kép

fél aki ad és fél aki kap

fél a madár fél a kalap

csak az nem fél aki veszteget

s kinek fent rokona szent

vagy az is fél hogy kapcsolata

meginog s ő fennakad

mint ocsú a rostán

és fél a júdeai oroszlán

fél a bankó és fél az áru

fél a galamb és fél az ágyú

fél a rozsda és fél az ostya

a bosnyák a kandalló a kán

a történelem és a kán-kán

az operett a görl a buzi

a rendőrőrs a némamozi

az első a senki az utolsó

„sorsunkban motolláló orsó”

a lendület a sziklatömb

                      a keret és a kankorsó

                      a kikelord a koporsör

                      az eszterég a csicseriborsav

                      az öntulakk a szeretót

                      a hitegyapot a reménysó

fel fel fel fel jóbjai az átmeneti Földnek

átmeneti kórnak

lőjetek a sátánra aki a zongoránál

épp középkeleti zenével udvarolgat Tovább »

Ha csak tíz zenekart kellene most spontánul megnevezned a kedvenceid közül, melyek lennének azok?

Válaszol a kolozsvári rádió szerkesztõje,

MIHÁLY István:

Pink Floyd,

Jethro Tull,

Uriah Heep,

Tangerine Dream,

Omega,

Korál,

P. Mobil,

Phoenix,

Metropol,

Garabonciás

hullámzás

nem emlékszem pontosan

a pillanatra, mikor bevillant

ne tudj mindent előre

hagyj teret a holnapnak

s a ráncok azóta hiába gyűlnek

felleg-gyanánt az arcra

ott hullámzik a remény, alatta

2022-06-19

Pillangó-effektus

1.

nagy ez a világ, de kicsi

mozdulsz a túlfelén

megremegek itt

nem megyünk messzi

meghúzódunk

míg elvonul fölöttünk

háború, vihar

a szúnyogokat sem mi irtjuk

a szél, miután felszárította

vértől csöpögő földjeinket

2.

a bábozón ijesztő maskara

talán a hangja se szép

a rángatott bábu elsőre csúnya

a néző fél, nem tudja

mondjátok el neki

a ti mesétek nincs eltörve

mellettetek

a feszültség szétrobban

a lift se jár, a legfelsőre, aki bírja

hős bizony, nem gyenge legény

távolban más mesék alusznak, este

anyu bújik mellétek, átbeszéltek

minden napot, ki tudja

milyen csodára ébredtek

holnap

2023-06-28

az ember…

majdnem minden mondatom így kezdem

mert ki vagyok, hát ember, csakis

nem indulhatok ki másból

nincs egyéb faktorom

számbaveszem, amikkel rendelkezem

mivel megértést ritkán tapasztalok

hát elemelkedem, magam fölé kissé

hogy ne ütközzenek folyton belém

vagy mikor mégis, legalább

én ne legyek ott

mióta az eszemet tudom, ki akarnak túrni magamból

olyan jó hely lettem volna?

hogy mind rám ácsingózott

a mostohák mostohája

és mind, akiknek máshol hely nem jutott

kérdezem, de nincs felelet

hát kilépek, fölém emelkedem

ahol nem találnak el, sem meg

nem kötnek belém, félre sem rúgnak

szabad vagyok

s ha elfáradok a repülésben

magamba zuhanok

beismerem, repülni nehéz

lehúz a test, a tehetetlenség

csak erővel lehetne kitörni

de törni nem jó, csak beletörődni

a változtathatatlanba

tudom, sematikus

hogy az élet túl zajos, hangos, akaratos

nem hagyja magát csak úgy kipöckölni

–szándékosan használom ezt a szót–

mert az emberiség az élettől annyira megundorodott

hogy a pöckölés már simogatásnak tűnik

a széttrancsírozó gyűlölethez képest

jaj, hát, hogy nevetnék

mikor folyton ölnek s ölnének még

annyi szünetet hagyva csak

hogy újból nekiveselkedjék

amíg csak egy lélegzik a földön

mi nemsokára lapos lesz, nem gömb

mindenki mindenkit észrevesz, lát majd

nem lesz hova elbújni senkinek

csak repülhet, ha tud majd, föl

s már nem zavar, hogy téged ez idegesít

odavágyom igen oda föl

ahol nincs semmi gyűlölet, irigység, szitokszó

hazugság sincs, mert mindent lemosott

rólam, rólunk a vér

Tovább »

Amikor a költők

a költők

ha elbeszélték az istenek viselt dolgait

amikor majd egymásnak esnek

úgy támasztják meg egymást

mint máglyában a derék fák

égnek-földnek szálegyenest

a költők

ekkor már nem is költők lesznek

hanem tűzbe néző öreg csillagok

mert fő mértani arányosság – mondják

és nevetnek

a költők

nem hódolnak és nem lesznek lobogók többé

nem élik újra a világ éden előtti történetét

mi végre mindez – kérdezik az emberek

avagy őrzőink lettek-e ők kik szerelemmel szerettek

de a költők

már csak egymásnak felelnek

szelíd kérdésekkel elköszönnek

Tovább »

Fehér Illés: Guelminó Géza osztálytársunk (testi-lelki barátom) fantasztikus tehetségét bizonyítják a rólunk készült karikatúrák is. Érettségi előtt (1960-as évfolyam) az osztály minden tagjáról és tanárainkról egy-egy karikatúrát készített.

Besenyei György – Gyurka. Szinte hangját sem lehetett hallani, csöndesen a sarokba húzódott. Észrevétlenül lett az osztály egyik legjobb tanulója. Elsősorban a matekot és a sakkot szerette. Kitűnő gépészmérnök volt. Igen – ő is az eltávozottak között van.