hetvenhat éves lettem én

hálaadás e költemény

sóhaj

óhaj

ajándék mellyel meglepem

íróasztali szegleten

magam

magam

hetvenhat évem elszelelt

tanári bérből sok nem telt

az ám

Hazám

s ha lehettem is oktató

én is töltőtoll koptató

szegény

szegény

aranykorban táncolgatás

de szekus elhallgattatás

kussolj

kussolj

de kussolni elfelejtünk

csárdásosan jó a kedvünk

ihaj

csuhaj

járd ki lábam járd ki most

nem parancsol senki most

kussolj

kussolj

halálhír réme eltalál

gyermekem sorsa halál

sírni

sírni

s nem taníthatok de élek

belém hálni jár a lélek

tűrni

tűrni

szanatórium elfogad

hogy itt ápolgasd magad

írni

írni

(Sepsiszentgyörgy, 2024. április 11.)

Nem emlékszem, mikor kezdtem el rendszeresen kávét inni, csak az biztos, hogy huszonévesen, diákkoromban, Kolozsváron.

Arra emlékszem, hogy gyerekkoromban, a késői szocializmus idején, az igazi kávé ritkaság volt. Otthon a család többnyire ‘inkát’, vagy éppen a ’nechezol’ nevű kávépótlóból főtt löttyöt ivott. De annak sem íze, sem bűze nem ragadt meg az emlékeimben.

A kolozsvári kávézások emlékezetes alkalmai a Croco (ejtsd. Kroko) kávézóhoz kötődnek. Egy fontos találkahely volt a 1990-es években a Jókai utca vége, az Egyetemi Könyvtár, és a Studház (Egyetemi Művelődésiház) háromszöge által körbeírható tér egyik sarkában. Mindig zsúfolásig tele egyetemistákkal és más lézengő fiatalokkal, de az utcaseprők is ott itták reggeli kávéjukat. Sűrű cigarettafüstben, elképesztő forgalom volt, nem is lehetett leülni, lábon állva hörpintettük fel a presszókávét, az apró csupor alján maradt a ragacsos, félig olvadt cukor. Pár szót váltottunk, s indultunk is tovább. Reggel az egyetemi épületek fele, délután a bentlakások irányába.

Tovább »

                  az ITT vagyok
                  költő néha ha!
                                    elhiszik?

ha lesz legjobb barátom
az is csak
múlt/ban/nak
          h                      isz(ik)

          s nézi bénán a rímet
          ami csak holtomban rémít
          ha ritmusom nem talál
                                              se jót
                                              se régit
          hisz nincs bevallott halál

          tudnom kéne már/még
          hogy jövőmbe átlép
          ve                        rég
                  szpanak a hajdani spenót

                          (nyelvről ne mondj
          anak                        se régit
                                         se jót -)
          nyelvem: rabruhás rózsa
                  föl!égetett dózsa
                  föl! (égetett) dózsa
          lám elfogy a rím is
                      vég
                      ül
              szívemben
      a régi régi kín
                    rímesversbebékül
      és jön az altató
                  táj
                  tente        ha fáj
                                  a táj
                  tente
                  táj
      szavazz az én
                reggelemre

A brassói Rockstadt 2024. március 14-én szabadságharcunk megemlékezése alkalmából biztosította a helyet egy olyan ünnepi koncertnek, ami még nem volt Brassóban, ugyanis egy magyar és egy román együttes egymásnak „kezet adva” kápráztatta el műsorukkal a rockzene-rajongókat. E rendezvény megvalósítója a marosvásárhelyi Kővári Attila.

Tovább »

Fehér Illés: Guelminó Géza osztálytársunk (testi-lelki barátom) fantasztikus tehetségét bizonyítják a rólunk készült karikatúrák is. Érettségi előtt (1960-as évfolyam) az osztály minden tagjáról és tanárainkról egy-egy karikatúrát készített.

Fábri Gizella – Giza, fizika tanárnő Nem hagyott bennünk nyomot. Olyan: tedd ki, hadd hűljön egyéniség volt.

A Káfé szerzõi közül szeretném figyelmeztetni azokat, akik eddig saját oldalukon nem tárolták szövegeik, hogy a Káfé rövid idõn belül megszûnik. Ezért menekítsék az online folyóiratról a mûveiket. Gergely

            Egy levél,
            két levél,
            három levél,
            négy levél…
            – furcsa szél,
            földet ér.

Négy levél – az már valami,
ki lesodorta, borzong maga is.
Itt hevernek, kiterítve,
ahogy a véletlen helyet
könyökölt nekik –
            az erdő csöndes,
            nyújtózkodása roppantja csak
            a gallyait.

Kakukk habog,
sületlen hangját magyarázom,
idegen élet –
szokásait, mint szennyes ruhát,
eldobálom.

Hetedik határban
(ha a fülem se csal még!)
csattogó világ van,
döntik a fát rakásra,
gyertyán és bükk és tölgy
hökken a földön,
cinkos fejsze csattan a fába…

Ládd, a leveleket
megőrzöm,
kiterítve is büszke eredmény, míg –

hetedik határban
szekérnyi
fát dönt valaki.
            Egy fa,
            két fa,
            tíz fa,
            húsz fa…
– markába köp, s a füttyét hallani.

Vida Géza (Nagybánya, 1913. február 28. – Nagybánya, 1980. május 11.), a legjelentősebb máramarosi modern szobrászművész, a fafaragás nagy mestere, 1974-től a Román Akadémia levelező tagja, egy bányászcsalád kilencedik gyerekeként látta meg a napvilágot. Apja Vida József 1916-ban elesett az első világháborúban, Rozália, a megözvegyült anyja, nehéz körülmények között tartotta fenn a családját.

Tovább »

Jó Desirém,
majd újrakezdjük egyszer,
Se pót, se káb,
se nem lesz benne vegyszer,
Zöld lesz a fű,
és még zöldebb az allé,
És azt susogja:
minden, minden passé,
S kéz a kézben,
ha jó az alkonyulat,
Elindulunk,
havannád bodorul csak,
Szemem sarkából
leslek nagy titokba’,
Nehogy az orcád
éle megbomolna…
S otthagylak mégis,
siínyva, mint egy isten,
Ki még csak gyermek,
hát hatalma sincsen,
Csak ki és be,
bóklász a tág szobákban,
S minduntalan
berúg az égi bálban,
Hisz itt egy csók,
amott leszí egy slukkot,
Angyalcsöcsökről
tépdesi a smukkot…
S ha szertenéz
hajnalfelé a füstben,
Utánad rí majd,
árván, anyaszülten.

*Ma töltené a hetvenhatot

**Megjelent a Jelenkorban

Az ihlet után most
Lepkék szálldosnak ki lelkemből
Menekülnek mint dögletes barlang elől
ahol már csak az emlékek tapadnak meg nyálkásan pióca módra
szívják csak szívják ami még ér valamit bennem
a maradék vért velőt
az élet apadó vizét
s én hagyom megbabonázva
elgyengülten kiájultan
a rámszakadó farkasmagánytól

Marica Edina a brassói Áprily Lajos Főgimnázium egykori diákja Budapesten és Bécsben vált ismert matematikussá. Édesanyja Marica Tekla álma volt -akárcsak az enyém is-, hogy Brassóban szervezzük meg az egyik Erdélyi Magyar Matematikaversenyt, majd a Nemzetközi Magyar Matematikaversenyt is. Álmunk még nem vált valóra, reméljük, hogy Edina megvalósítja, akivel 2023 decemberében, a téli vakáció idején sikerült elbeszélgetnünk.

Marica Edina Zrínyi-díjas

Tovább »

Felnéz, s nem látja az eget.
Madár se sehol.
Nem is vagyok bronzból –
Kesereg.
Gipsz.
Csipsz.
Előtte
ellőttek.
Miért nem vagyok
Vénusz?
Vénülsz –
Szólt egy pók.
Pokk,
pokk,
Könnye potyog,
Mint a tinta.
Pacában áll
Gipszelt lába.
Sír a kripta is.

*Debreczeni Éváról

https://ujkafe.website/?p=15793

Aki evett már fiatal kecskegidát, az tudja, micsoda kulináris élvezet. Hozzájutni nem egyszerű, de ha már megszerezted, az a lényeg, oszd meg másokkal is. Ne csak az élményt, hanem magát az étket is. Mert jóízű a falat…

Nekem egyszer, hajdanán, a máramarosi havasokban tett kirándulás után volt szerencsém egy hideg húsvéton rácsodálkozni az ünnepre megterített asztalon a töltött gidára. Emlékszem, a hegyeken még foltokban hó volt mindenütt, de a fenyők már rügyeztek. Az egyik rokonnal sok sok fenyőrügyet szedtünk, hogy otthon mézben, vagy cukorban fürdetve áztassuk jó ideig és majd téli köhögős időkben gyógyulásunkra ihassuk az ebből készült szirupot. Szóval rügyekkel megpakolva indultunk Máramarosszigetre a Gutinról, egy rokoni ebédre.

Tovább »

A zene egy művészi kifejezési forma, a hangok és „nem-hangok” azaz a csendek időbeni váltakozásának többnyire tudatosan előállított sorrendje, mely nem utasít konkrét cselekvésre, viszont érzelmeket, indulatokat kelt és gondolatokat ébreszt. Barcaság is bővelkedik virtuóz zongoristákkal, hegedűsökkel, és reméljük, hogy jövőben is születnek zenezsenik a klasszikus zenében. A technikai fejlődés új hangszereket szerkesztett, a szintetizátor már szükségszerűen beépült a közhasználatba. Apáink korából az egykori bálok, mára megváltoztak, a fiatalság diszkókban vezeti le az energiáját, és más szórakozási formákat igényel. A lemezlovas vagy disc jockey, röviden Dj olyan könnyűzenével foglalkozó személy, aki folyamatos zenét szolgáltat egy rendezvényen a közönségnek. Az általa kedvelt műfajban széles körű ismeretekkel bír, és saját hanghordozókészlettel is rendelkezik. Világszinten élvonalbeli, országunk legjobb lemezlovasával, Saszet Örssel beszélgettem 2024. február 16-án, ami ritka alkalom, hisz Örs azaz Dj Dark olyan, mint a nagyvilágban száguldó lemezlovas-diplomata.

Bencze Mihály: Már egy jó ideje szerettem volna találkozni és elbeszélgetni veled, de te olyan foglalt vagy, hogy alig adódik alkalom erre. Mesélj magadról.

Saszet Örs: 1989. május 19-én születtem Brassóban, édesapám Saszet Ottó, édesanyám Saszet (Bálint) Éva, második gyerekeként. Édesanyám zongorázott, így az ő dallamvilágában nőttem fel. Az 1-8 osztályt a 10-es iskolában végeztem el, az most már a 2-es iskola, a piac mellett. 2004-ben ballagtam, aztán 2004-től 2008-ig a brassói Áprily Lajos Gimnázium D osztályos diákja lettem. Két osztályfőnököm is volt, Demeter Melinda és Csüdör Melinda. 2019-ben nősültem, a feleségem Saszet Alina, 2019-ben született meg a fiúnk, Kián.

Tovább »

rájöttem – mily nagy tudomány!
– szememből egy madár tekintget
a világra rátok
szalonka? bagoly? vércse?
netán királysas?
nem tudom.
enyém csupán a kulcslyuk. az odú.
övé a tekintet.
merev. firtató. szigorú.

Amikor reggel megérkeztem a buszmegállóba, már ott várakoztak az első
tantestületem tagjai.
A tantestületem, ízlelgetem a birtokos személyraggal ellátott főnév
meghittségét. Vágytam rá. Egy letört darabjában kaptam meg, melyet néhányunk
egymásra hangoltsága hamar leválasztott az egészről. Világaink egymásra
csúsztatott kördiagramjai csak a barátok esetében fedték le egymást.

A kölcsönös elfogadás vágya az egymás világával azonosulni nem tudás ellenére élt
bennem. Türelmesen hallgattam végig minden pletykát és a szervesen hozzátartozó
kiapadhatatlan ítélkezést. Látszólag mindenkivel jóban voltam, különösen M-mel
beszélgettünk nagyokat órák után a faluból a városba gyalogolva.

Azon a bizonyos reggelen is az általános iskolában tanító tanerők leszálltunk a
vasüzlet előtt. És oszoltunk, oszoltunk, és mint a kártyajátékban a lapok, úgy
osztódtunk valaki mellé minden reggel az iskola bejáratáig tartó útszakaszon.
Azon a reggelen nem a véletlen osztotta a beszélgetőtársam. Az igazgatóm
somfordált oda mellém. Látszott, hogy valamit nagyon akar mondani. Körülnézett,
és, amikor senki nem volt hallótávolságon belül a közelünkben, a fülembe súgta
felspannolt ez már mégiscsak tűrhetetlen hangnemben:
– Mondd meg M- nek, hogy ne járjon ebben a kopott nadrágjában az iskolába.
Rontja az iskola presztízsét.

Mivel ezt igazgatói utasításnak szánta, nem volt a mondatában kérésre utaló ige. A
hangnem is igazi ukázos volt. Indulatos, nyers és parancsoló.
Úgy meglepődtem, hogy torkomon akadt a szó. Ő tovább ecsetelgette az iskola
bejáratáig a supraelastic nadrág állapotát, kiemelve a belőle kilogó szálak elrettentő
kinézetét. Az iskola bejáratáig felocsúdtam annyira, hogy kipréseltem magamból az
ellenállás mondatát:
– Nem mondok meg semmit neki.

Tudtam, hogy az igazgató és M. családjai több évtizede összejárnak. Nem értettem,
hogy miért nem ő mondja meg neki.
M-mel továbbra is jókat cseverésztünk. Továbbra is a szóban forgó
nadrágjában járt tanítani. Továbbra is jól végezte a dolgát. Rontotta vagy nem az
iskola presztízsét a kopott nadrág, soha nem derült ki.

 
Tehetséges vagyok, frizurát készítek, hajat nyírok, beavatkozok,
Kibontakozok, gondozok, szárítok, végeket egyengetek
(olyanok legyenek, mint az újak, frissek, felismerhetetlenek)
A leengedésre és felemelésre szolgáló mentőlétrák,
mint a tengerészeké, melyet a fuldoklóknak nyújtanak,
mint a tűzoltóké, melyek a lépcsőkhöz vezetnek,
mint a szerelmeseké, melyet az Aranyhajú lány szerelmének nyújtott,
hogy a magas őrtorony kicsiny ablakához másszon.
 
Fordította: Fehér Illés

Hajdú Mónika fotografikája