Szente B. Levente négy verse

Állatkerti lét

a bohóc elbotlott –
tapsolva nép fújtat
állatkerti lét Tovább »

Bölöni Domokos böngészője

IGÉNYES

— Kérek két tojást. Ne legyen se nagyon lágy, se nagyon kemény.
— Igenis.
— Utána kérnék egy bécsiszeletet. Ne legyen vastag, de ne is legyen
túlságosan kiklopfolva.
— Igenis.
— Hozzá egy salátát. Ne legyen nagyon édes, de ne is legyen erősen
savanyú. Tovább »

Faluvégi Anna: harmatlét

nyáreleji illatáradat
felhőkig száll
és magával ragad
minduntalan Tovább »

Keszthelyi György: Az üveghalak

Fohász * a szerző grafikája

kedvenc háziállataim
az üveghalak voltak –
tarka csíkozásukban
ott virított egy-egy trópusi gyarmat,
súlyuk az óloméval vetekedett;
először dugóhúzók és műanyag lábtörlők
között bukkantam rájuk egy nejlonszoba
szintetikus labirintusában – egy görbe polcon; Tovább »

Bölöni Domokos böngészője

A CSÓKRÓL

A csók, mindenféle csók: szent dolog és nem arra való, hogy állandó, nyilvános gyakorlással megfosszuk hamvasságától. A szeretetnek annyiféle külső kifejezési formája van, hogy csak a szegényes lelkületűek szorulnak rá a csókkal való demonstrálásra. Egy tekintet, egy forró kézfogás, egy mondat, amely a szívből jön és a szív hangját szólaltatja meg: mindent kifejez és mindent bevall. Nem kell okvetlenül csókcsattanás ahhoz, hogy a többiek is ráeszméljenek a lelkek és szívek összetartozására. Tovább »

Cselényi Béla: Kolozsváron

vonatok kottáját olvassa a szél
átsüvít kerekdomb fölött
álldogálok az állomás úton*
kerékbe tört zsivány kerékbe tört hős
szelleme sorvaszt társaságokat

Budapest, 2021. VI. 11.
____________________________________
*Strada Horea

Cseke Péter: Az elbukott

Szente B. Levente három verse

Szociális gondok

fészekrakó szarkát
üldöz a varjú –
szakmai irigység. Tovább »

Bogdán Emese: Baróti följegyzések – Winnetou, az apacsok vezére

Már harmadszor cikázott le előttünk András Attila a biciklijével, s ezt jelnek is lehetett venni ilyenkor vasárnap délelőtt, mert amikor így végig tekerte a Kossuth utcát, le a kórházig s vissza, s mindenhol észrevétette magát, az azt jelentette, hogy ő is ott lesz este a moziban. Olyan hetykén ült a biciklin, mintha lovagolna, s rá se nézett senkire, csak úgy elhúzott előttünk. Éppen a házak előtti sáncot pucoltuk, s kint volt az utca apraja-nagyja, mikor elparádézott, úgy hogy abbamaradt a munka s rátapadtak a szemek. Tovább »

Hegedűs a háztetőn – a Kolozsvári Állami Magyar Színház előadása

Ez a darab, ez a történet, ez a zene nem évül el.
Mindig magával ragad.

Reb Tevje történetet többféleképp el lehet mesélni, de a lényegen semmit nem változtat. Egy erős identitású népet egy másik kikezd, meggyűlöli, végül elüldözi. Tovább »

Nagy Anna: Idill és robbanás

Forrás: szerző FB-oldala

Demény Péter: Nagykatedra

Láng Gusztáv 85. születésnapjára

A nagy tanáregyéniségek valahogy testi alkatukban is hordozzák a karizmájukat. Szilágyi Júlia indiános, sámános lénye, Poszler fehér garbója, egyenes tartása, Horváth Andor magassága, Egyed Péter olajos tekintete mind arról beszélnek vagy beszéltek, hogy ezek az emberek tudnak valamit, amit képesek át is adni, még mielőtt ők maguk megszólaltak volna.
Láng Gusztáv is ilyen ember. Táskás szemei, szép ujjai, kifejező keze, vadászkalandor tekintete, rekedtes hangja mind a tudásáról üzennek. Tovább »

Tóth Mónika: sziluettek

utcai lámpafény alatt
platán és luc között
véres sziluettek

Albert-Lőrincz Márton: Ladik lebeg odalenn

Búcsú Fülöp Gézától

Hajlik a hát, omlik a gát,
barátok oldalognak át
a mélymedrű vízválasztón. Tovább »

Cselényi Béla: Bomlik az évszak

Bődületes bambán tekeregni nem kenyerem már.
Jő a tavasz, barkák legelésznek ághegyeken;
porzik a pollen nyári időben, immunitásunk
ősz közepéig fogja a padlót, tüsszög a táj.
Végre a télnek zúzmarabokra hűsiti lelkem,
gyermeki angyalt rejt a ködös táj ünnep előtt.
Hóropogástól barnul a tájék, s újra fehérül,
zeng a magasság éteri hangja, szólal a kürt.

Budapest, 2021. VI. 10.

Demény Péter (Ivan Karamazov:) Egy másik élet

Te nem nő vagy nekem: egy másik élet,
mit szerencsésen kaptam a magasból,
hogy fagyizzanak velem a remények,
a téltől, ősztől, nyártól és tavasztól
kaptalak téged, és nem mindig értem,
mit is szeretsz ezen a medveségen, Tovább »

Fülöp Lóránt: Ződ

Forrás: szerző FB-oldala

B.Tomos Hajnal: Képkockák

Igen, ezt felismerem:
a kert melyben nagyanyám
kardvirágokat nevelt
(ez lenne a gyermekkor)
itt meg a gyapjúnadrágom, Tovább »

Bogdán Emese: Baróti följegyzések – Az enyv

Félig-meddig az utcabandához tartoztak a Komsa gyerekek is, de mivel ők nagyobbak voltak pár évvel, nem igen bratyiztak velünk. Gyöngyi, Magdi, egy jó fejjel, s két-három évvel, Álmos és Karcsi, az ikrek, már néggyel. Mindenki tudta róluk, hogy lángeszűek, s a legjobbak az egész iskolában a felső osztályosok között, de emellett az otthoni műhelyben is segíteniük kellett. Tovább »

Keszthelyi György: Analízis

A szerző illusztrációja

Dőlj hátra, lazíts. Ez egy analízis,
se kezdete, se vége, te disztingvált, szeszélyes
párom, aki nem vagy és nem voltál soha.
Számodra a tudatos álmodás indokolt,
vagy egy csergőóra, ha a megfelelő helyre
illesztve megidéz egy halott paroxizmust,
melynek hatására sikítasz, áriázol. Tovább »

Bölöni Domokos böngészője

MI VAN A ZSEBEMBEN?

Két gyógyult beteg elhagyja a lipótmezei elmegyógyintézetet. Hazafelé találós kérdésekkel szórakoztatják egymást.
— Találd ki, mi van a zsebemben! — kérdi az egyik.
— Öngyújtó!
— Nem!
— Zsebkendő és ceruzahegyező.
— Nem! Tovább »

Szente B. Levente három verse

Mélység

leugranék –
de a mélység sátáni
vigyora, visszatart. Tovább »

Gergely Tamás: Alma virága

A Koma mindenik virágnak örvendett: a kékilonkának, a sárga tyúktaréjnak, gyöngyvirágnak, de a legjobban az alma virágát szerette. Mert kedves, békés virág, bőséget sejtet, sátrat húz a feje fölé. Szirmai megvillannak a napfényben, közben illatoznak. Tovább »

Szente B. Levente: Költői üzenet a mi időnkben

(Beszélgetés B. Tomos Hajnal költővel legújabb verseskönyve kapcsán)

Mindenből magamat
látom visszaköszönni-
fürge szálak futnak szerte,
mint követhetetlen egerek
s kötnek a most-történések arcaihoz. Tovább »

Cseke Péter: A pecás