esőcsíkok

gyöngyöznek

az ablaküvegen

Már megint éjfélkor kellett játszania a lagziban. Jóska jó gitáros volt, mindig őt hívták… A város egyik legjobbja. Remek szólókat kanyarított. De jó ritmusgitáros is volt. Őstehetség. Pedig nem volt cigány vagy ilyesmi… Falun született. Még a kottát sem ismerte. Hallás után játszott. A Beatlest nagyon szerette. Jóska nem volt mai gyerek… Persze a lagzin aztán nem Beatlest kellett játszania. Amiket ilyen lagzin kellett játszania, azt a fajta muzsikát különben ki nem állhatta…

Csak az volt ezzel a baj, hogy mire abbahagyta a muzsikálást, haza kellett mennie, de már nem bírt aludni. Kénytelen volt napközben szunyókálni. De az sajnos sokszor nem ment, ezért álmatlan volt. És álmosan kellett zenélnie. Habár jól megfizették…

Egy lagzi után egyszer nagyon hullafáradt volt. Neje aggódott érte. Jóska csak forgolódott az ágyon. Miközben szombati nap volt s éjszaka megint játszania kellett. Számítottak rá. Ám Jóska este betelefonált a mulatósoknak s azt mondta, hogy nem megy, ne haragudjanak… Már vagy egy hónapja nem aludt rendesen…

Megértették, találtak mást. Jóska aznap átgondolta addigi életét. Annak ellenére, hogy zenész volt, mennyi szomorúságot átélt életében! Nem csoda, hogy Beethovenért is rajongott… Magányos óráiban azt hallgatta. Magdika hivatalnok volt s egy zenész feleségeként jól érezte magát…

Jóskának étvágya sem volt. Kilenc órakor az ágyba bújt feleségéhez.

– Jobban is tetted, hogy nem mentél játszani! Fő az egészség!

– Igen. Most kialszom magam… – mondta Jóska.

– Az a lényeg… – érvelt Magdika.

– Majd találok más állást! Más zenélési lehetőséget! De az éjszakázásból nekem elegem volt!

– No, aludj már!

S Jóska falnak fordult. Vasárnap reggelre végre kialudta magát. Étvágya még mindig nem nagyon volt, de reggelizett egy keveset. Magdika örült. Jóskának evés közben egész máshol jártak a gondolatai… Legalábbis ott ahol nem szokott ilyenkor.

– Holnap felhívom egyik barátom!

– S mit akarsz tőle?

– Ő majd szerez nekem állást!

– Te tudod.

Majd evés után lement a garázsba s gyakorolt. Dél körül felment a lakásba. Magdika éppen varrt.

– Jól vagy? – kérdezte Magdika.

– Mi bajom lenne? – így Jóska.

– Kicsit sápadt vagy!

– Elmúlik. – s a zenész szaklapot vette a kezébe, miközben elvágta magát a díványon.

Eseménytelenül telt az a nap. Jóska megint kialudta magát. Reggel beszélt a haverjával, aki egy esti fellépést ajánlott neki… Hattól tízig. Jóska nagyon örült ennek a lehetőségnek. S a dolognak a vége az lett, hogy Jóska végigmuzsikált négy órát s este azt mondta zenésztársainak:

– Végre most jól alszom!

Örömmel tért aztán haza. Neje már az ágyban volt. Jóska melléje feküdt, miután lemosakodott.

– No! Milyen volt az est?

– Élveztem. A közönség is.

– Aludj egy nagyot!

Jóska falnak fordult s elaludt. Neje felkelt s kiment a konyhába rágyújtani.

– Végre nincs sok gond vele! – mondta Magdika magában.

Elnyomta a csikket s visszament lefeküdni. De Jóska horkolása miatt alig tudott már ő is aludni…

 
                                                     (Csehovhoz)
 
Az első felvonásban hiába lóg a puska a falon; a férfiak
Holtfáradtan ébrednek; a nők sápadtak, rosszkedvűek,
Csúnyák; étvágyuk nincs, orruk, mint a csőr, hegyes,
Kulcscsontjuk, ahogy a vékony, selyem vállpántok alatt
Dudorodik, torz (hát nem úgy kellene, hogy nőiesek,
Fatálisak, öngyilkosságra hajlamosak legyenek?
na, rendben; a színház új ízlést, új esztétikát kínál),
Ivanov a golyót halántékára hiába szorítja… Igazság
ott, a túl oldalon sincs. Ezen a világon szenvedünk,
A halálban megpihenünk? Ó, Anton Pavlovics,
ez komolytalan! Mi van, ha a halál nem létezik?
 
Fordította: Fehér Illés

/*Ezüst híd

„Aznap nem is költöttem,
anyámat felköltöttem.
cipőfűzőm kötöttem,
útra kelve kötötten
fizetésem költöttem,
büntetésem töltöttem
munkában, nem börtönben,
tojásokat költöttem
újságot míg tördöstem.
hazamentem lökötten,
vacsorám elköltöttem,
nem vagyok én verselő,
honnan jött e vers elő?!”

/Debreczeni Éváról itt

Fehér Illés*: Guelminó Géza osztálytársunk (testi-lelki barátom) fantasztikus tehetségét bizonyítják a rólunk készült karikatúrák is. Érettségi előtt (1960-as évfolyam) az osztály minden tagjáról és tanárainkról egy-egy karikatúrát készített.

Heinrich József – Dódi bácsi számtan tanár. Két mondatát örökre megjegyeztem/megjegyeztük: Kéz, láb nem jár, csak az ész! és Amit szabad jupiternek, nem szabad a kisökörnek. És jegyezzétek meg: én vagyok a jupiter! – közben élénken magára mutogatott. De mint tanár, nagyon igyekezett, hogy valamit belénk verjen.

itthon vagy még és menni akarsz
pusztulsz belé úgy indulnál már
s mire nem csak homlokodon
irataidon is ott a pecsét
le is út fel is út
kiüt rajtad a páni félelem
ó még csak egy hetet
néhány napot még
amíg a legfontosabbat
amíg a szüleid sírját
a bútorokat a családi limlomot
a cigánybatyut
amíg megbarátkozol
a gondolattal
hogy az ajtó döndülve becsapódik mögötted
s ott állsz a világhuzatban
meztelenül
ágyékra szorított kézzel

Csisztay Gizella egyetemi tanár, neves polonista, Mandics György József Attila-díjas költő felesége, számtalan írással, műfordítással, konferenciákkal, előadásokkal gazdagította a magyar-lengyel kulturális kapcsolatot. Budapesti otthonában 2023. augusztus 6-án beszélgettünk el ezirányú tevékenységérõl.

Bencze Mihály: Kedves Gizella! Utazzunk vissza egy kicsit az időben, mesélj egy kicsit magadról, szülőkről, nagyszülőkről, gyerekkorodról!

Csisztay Gizella: 1947. november 24-én születtem, az anyám, Kővári Gizella echte sváb földbirtokos családból származik, de rendkívül hazaszerető magyar asszony volt, édesapám Csisztay János postatisztként dolgozott, de művelt, a Pesti Hírlapba írogató írástudós volt. Apai ágon pedig – minden rendes magyar családban vannak határon túliak – a nagyanyám felvidéki cipszer volt, aki Nógrádba menekült és gyerekkorom legszebb nyarait a nógrádi hegyek között töltöttem, nagyapám pedig Szabadkáról származott. Mandics Gyuri feleségeként kerültem az újságírói bűvkörökbe.

Bencze Mihály Csisztay Gizellával

Tovább »

Fehér Illés*: Guelminó Géza osztálytársunk (testi-lelki barátom) fantasztikus tehetségét bizonyítják a rólunk készült karikatúrák is. Érettségi előtt (1960-as évfolyam) az osztály minden tagjáról és tanárainkról egy-egy karikatúrát készített.

Debreczeni Éva: ÜVEGGOLYÓ

tegnap megvettem
a tökéletességet
a mindenséget
magamnak
olcsó volt
átlátszó, mégis tükrös
trükkös üveggolyó
talpon álló, mint a régi étkezdék
és soha meg nem rendülő
amilyen lenni szeretnék
magam is
bár törékeny, simogatnivaló
nagyanyám benne fejjel lefelé látható
mint egy fényképezőgépben
s földrengés esetén
polcról leguruló.

/Debreczeni Éváról: https://ujkafe.website/?p=62789

Fehér Illés*: Guelminó Géza osztálytársunk (testi-lelki barátom) fantasztikus tehetségét bizonyítják a rólunk készült karikatúrák is. Érettségi előtt (1960-as évfolyam) az osztály minden tagjáról és tanárainkról egy-egy karikatúrát készített.

Csodálatosan játszott hawaii gitáron. Emellett „lelki fröccseiről” volt közismert. Ha felbosszantottuk – akár egész órán keresztül mondta a magáét. Egyik kedvenc szólása – a felbosszantónak szólt: Úgy váglak nyakon, hogy saját taknyodon csúszol le az emeletről! Merne valaki manapság egy diáknak ilyent mondani! Soha, senkit sem ütött meg. P. s. Mint tanár, jó tanár volt, egyetlen hibája, hogy az öt éven keresztül osztályfőnökünk, Dancsó Jenő után (Újvidékre költözött) következett, aki „különleges” tanár volt. Például: kötelező olvasmány nem volt, de kötelező volt olvasni – és arról, amit olvastunk, kéthetenként – be kellett számolni. Kell mondanom: én versekről…

a hanga hangja vadalma….

Hanga mos a patakba…

patak folyik az ágyamba….

nincs gondolat az agyamba….

szeretnék mosdani….

de ha tiszta lennék

nem ismerném

a bűnök bocsánatának édességét….

Fehér Illés*: Guelminó Géza osztálytársunk (testi-lelki barátom) fantasztikus tehetségét bizonyítják a rólunk készült karikatúrák is. Érettségi előtt (1960-as évfolyam) az osztály minden tagjáról és tanárainkról egy-egy karikatúrát készített.

Kljajić Milorad – igazgató. Nem sok közünk volt egymáshoz. A magyar diákseregre gondolok. Ő nem tudott magyarul – mi nem tudtunk szerbül, ergo: tudtuk, hogy ő az igazgató. Ennyi. P. s. a/ Akkoriban szinte sportot csináltunk abból, hogy nem tudunk szerbül. A szerb diákok nagyrésze tudott magyarul, szépen megértettük egymást, semmiféle etnikai kilengésre nem emlékszem. P. s. b/ Közvetlen szomszédunkba egy szerb család költözött. Anyám megörült. Velem egyidős fiuktól majd megtanulok szerbül. Megtanult: a szerb fiú magyarul! (Ceruzarajz)

Fehér Illés: Guelminó Géza osztálytársunk (testi-lelki barátom) fantasztikus tehetségét bizonyítják a rólunk készült karikatúrák is. Érettségi előtt (1960-as évfolyam) az osztály minden tagjáról és tanárainkról egy-egy karikatúrát készített.

Fábri Géza – közkedvelt osztályfőnökünk, kémia tanár, a kerékpározás szerelmese. (Ceruzarajz)

Az erdélyi szászok 1919-ben támogatták Erdély Romániához való csatolását, de a román kormány a szászokkal szemben is alkalmazta a magyarokkal szemben már elkezdett asszimilációs politikát.

Zsubori Ervin fotója

Tovább »

Bajos azt tudni, angyalom,
hol a kezdete, hol a vége.
Fehér tintával ír fehérre.

Meg hát úgysincs rá alkalom
odajutni a közelébe.
Ami gyanús volt, mind kitépte.

Mint pillangók az ablakon,
úgy tapadnak a lámpafényre.
Meddig tart vajon napja, éje?

Meddig  majd, míg egy hajnalon
megdörzsöli szemét, és végre
belesöpör a füzetébe?

Elvesztettem valamit,
ami soha nem volt enyém igazán,
mégis fáj az űr, amit hagyott maga után.
Egy apró elszólás, árulás talán?
Kit árultam el kinek? Ez a rejtély csupán.
Egy szerető ki megosztja titkát,
mert nem csak szerető akar maradni,
sőt, mindenkivel elfogadtatni…
Szenvedek!
Átkozom a pillanatot,
mikor megestem egy baráti beszélgetés alatt,
Szeretőm elvesztve a bizalmat…?
Vagy a titkát osztottam meg valakivel,
akivel Ő nem szerette volna, de miért nem?
Képtelen vagyok elfogadni az indokot,
reménykedő lelkem nem látja az okot.
Rág a gondolat, rosszkor voltam ott,
Szeretőm inkább máshoz bújt volna;
de kérdem én, miért voltam ott?
Nem én kértem, Ő hívott…
Csapda volt hát?
Megmutassa, hogy tényleg gonosz?
Elűzzön magától?
Szavakkal is megtehette volna.
Vagy magának bizonyított volna inkább?
Tévedek.
Minden bizonnyal,
szívem súgja,
ez nem lehet.

Süss fel nap!

Sütnék én, de látod, a bárányfelhők…

Na, nekem elég. Kész, vége a mai napomnak. Az égen is a birkák vonulnak.

Ne bántsd őket, békések. Nem ők a hibásak. Látod, olyanok, mint a vattapamacs.

Persze, védd csak őket. Ha tehetném, özönvizet engednék rájuk.

Akkor magaddal is kitolnál.

Jó, de legalább nem más bosszant fel.

Higgy nekem, a bárányok nem hibásak. A szél az úr.

Na, de most nem is fúj. Már kitombolta magát, összeterelte a nyájat, hogy elvegye előled a fényt.

S mért jó az neki?

A fény, a szabadság.

Akkor már napozni sem szabad?

Napozni akarsz februárban?

most még csak porózus
széthulló törmelék a vágy
darabos száraz tapintat
kell jönni valami nedvnek
valami csapadéknak föntről hogy
összeálljon tartós kemény
szerelemmé valami eső
zuhatag tán néhány csepp
könny