Cseke Gábor olvasónaplója Egy gondolat bánt engemet… Mindezek után csöppet se meglepő, ha a költő halála körül is rettentő zűrzavarosak máig a vélekedések. Pedig az idén, július 31-én Petőfi Sándor segesvári eltűnésének (halálának?) 165. évfordulójára emlékezünk.

A megállóban két hatvan év körüli nő beszélget. „Én még dolgozom a fermán. A fiam s a menyem sommerek, alokációból élnek. Az unokám kezdi az óvodát, román óvodába megy, itt közel a kártierben. A nagyobbik líceumista az ekonomikba.”

So­sem halásztam, so­sem horgásztam. Gyer­mek­ko­rom helyszínein a pa­tak is kevés, a Küküllő is Kis-. A pa­takból meg­próbáltunk ho­rog alakúra hajlított gom­bostűvel va­la­mi­ket ki­mes­ter­ked­ni, több­nyi­re békát fog­tunk azon­ban. Vagy ro­hadt ba­kancs-felsőrészt.

Cseke Gábor olvasónaplója Kinek a fia? A születése körüli bizonytalanságokról pedig még nem is tettünk említést! Az már-már közhelyszámba megy, hogy ma sem tudni pontosan, mikor és hol is született a költő, számos kisajátítási próbálkozást indítva el a különböző, szóba jöhető helységek között.

Cseke Gábor olvasónaplója Petőfi Sándor minden tekintetben, vitathatatlanul a legnagyobb magyar költő. Életének és halálának, munkásságának minden mozzanata erre predesztinálja. Ugyanakkor máig nem akadt olyan erő, mely e számára kijáró piedesztálról letaszítsa. Nagyságát nem hagyományos mértékegységekben mérjük: rendkívülisége, az alakját-életét-szellemét övező titokzatosság teszi azzá, ami számunkra mindig is volt és marad.

A történet úgy kezdődött, hogy a nyolcvan esztendős Anna néni kapott egy nagyon szívélyes hangú, magyar nyelvű levelet. Ebben termékbemutatóra hívták meg a székely kisvárosnak abba az előkelő vendéglőjébe, ahol a nyugdíjas hölgy még soha nem járt. Kapott is az alkalmon: egyszer az életben legalább ő is benéz abba az étterembe és szállodába, amelyről a […]

„Ezek az emberek egyáltalán akarnak-e magyarok lenni?” Úgy olvasom Hunčik Péter szövegét, mint olyan írást, mely ismerős problémákat pedzeget, és helyenként ismerős tehetetlenséggel nyúl hozzájuk.

A feminizmus és a háború Úgy érzem mostanában, mintha megállt volna az élet. Nem az az élet, amely a gyárakban, hivatalokban, utcákon, kávéházakban és mulatóhelyeken folyik, sőt nem is a családi élet. Hanem az a gondolatokat és eszméket termelő, vágyakat ébresztő és terveket szövő eleven, gazdag élet, amely máskor a lelkekből fakad. Mintha mozdulatlanul, tehetetlenül, […]

Gyorsvonatok űzték kegyetlenül; előbb gyalog menekült, aztán látva, hogy keresztül-kasul mindenütt sínek pókhálójába akad, fölkapaszkodott az egyik vonatra s a szembejövő másik elől úgy vetette át magát az alagútból alagútba száguldó vagonok között, mintha hidat akarna hajlítani derekából, úgy, mint kölyökkorában.

Baj van, ha még a szövegek is képesek megsebezni, mint tó mozdulatlan tükrét a csapkodó madárszárny. Egy padlásgrádicsokon, kamarában őrzött (vagy inkább nedves és penészes évszakokat közönnyel túlélt) füzet megbámult lapjaira bámulok: a hosszú, szálkás betűkre.

A könyvek betöltötték az életemet. Hatodikos koromban kikölcsönöztem a vámosgálfalvi iskola könyvtárából a Toldi-trilógiát, de mire a befejező részhez jutottam volna, ellopták. Édesanyámnak a szerdai piacon kikínlódott egész napi keresete sem volt elég, mert bírságot is róttak.

Kilencven éves lenne ma, de nagyon ritkán láttam a színpadon. Igaz, az életben sem sokkal többször, bár a Prospero sorozat Máthé Évának a vele készített életinterjújával indult.

Barátunk és munkatársunk megtisztelt legújabb kötetével (Az út, akár egy hosszú mondat. Irodalmi Jelen Könyvek, 2014), amely az utóbbi években írt esszéit gyűjti egybe. A jegyzetelés, a frappáns elmélkedés népszerű írói műfaj: az ezutániakban ízelítőként kis gyűjteményrevalót válogatunk majd, szubjektív szerkesztői szemüveggel. (Káfé főnix) Az emlékezés szabadsága „A fájdalom az utolsó, halhatatlan gyümölcse az ifjúságnak.” […]

Rokonszenves fiatalok mesélnek. Évek óta Londonban élnek, felkapaszkodtak néhány grádicsot a világváros karrier-létráin, már az ottani mércével is jól keresnek (eszük ágában nincs hazajönni – de ne politizáljunk!), és a világjárás lett a hobbijuk. Fapados repülőkkel, a hasonló, olcsó szállást keresők világhálózatához kapcsolódva (Couchsurfing) fillérekből jutnak el a földgolyó legtávolabbi pontjaira.

Látod-e Francesco, olykor mennyire semmi tud lenni a szigorú, könyörtelen idő! Hatszáz esztendők távolából írok neked ezen a bágyadt éjszakán, amikor sötét és cikkanó lepkék röpülnek be a nyitott ajtón, van, amelyik leszáll ide, az asztalomra, s nézi, mivel is foglalkozom, hogy elkerül az álom.

He­gyek között, völgyek között zaka-zaka… Úton len­ni jó. Nem kell Ke­ro­u­ac­nak len­nem ah­hoz, hogy ezt megállapítsam. Az em­ber ha­lad, ugye, lát, fel­fe­dez, az is­me­ret­len varázsa, stb. A lel­kes utazó haj­la­mos azt gon­dol­ni, hogy a megújuló tájban ő maga is megújul. Ez so­sem­volt örömmel tölti el. Néha azon­ban – a körülmények mi­att – úton len­ni mégsem […]

Gál Mária és Demény Péter, közvetlenül a Szász Jenő féle székely bélyegek megjelenése után, a más jelképekből össszeollózott nemzetstratégiai műremekekről elmondták már mindazt, amit el kellett mondani. [Vélemény, maszol.ro]  Csupán egyetlen megjegyzést szeretnék véleményükhöz hozzáfűzni: a romániai magyar média aláírással vagy anélkül úgy vette át az MTI közleményt, hogy meg sem próbálta legalább egy picit […]

Zűrzavar a politikában. Még nagyobb az oktatásban. Már meg sem lep, hogy idén elmarad az érettségi bizonyítványok kiosztása, hogy emiatt ellehetetlenülhet a legjobb diákok külföldi egyetemre járása, sok száz diáknak kellett ráadásul hazautaznia az egyetemi városokból, mert míg a vonaton ültek, a minisztérium érvénytelenítette a diplomát helyettesítő igazolványokat.

A cím kissé furcsa, de mire az olvasó a szöveg végére ér, kiderül, hogy nincs benne semmi botlás és még csak nyelvújítani sem akartam. Onnan kell kiindulnunk, hogy a brazíliai világbajnokság véghajrájában nagyon sokan megfeledkeztünk egy történelmi eseményről.

Malomkövek, kérdésekkel Benda professzort két oldalról is szorítják a megbizatások: egyfelől a hatalmi kényszernek kell mindenáron megfelelnie, másfelől csak olyasmit képes személyesen is képviselni, amiről tudja, hogy népének sorsát ha nem is váltja meg, de helyzetét enyhíti, reményeit ébren tartja, szenvedéseinek valamelyes értelmet ad.

Tárgyalások Benda professzor küldetésének egész ideje alatt megszállottan tárgyal. (Ebben nem csupán irodalmi rokonlélek a Werfel által megformált Johannes Lepsius tiszteletessel.) Utazás közben, majd szállodai magányában, alattomosan rátörő rosszullétei idején többszörösen végigfuttatja magában megbizatásának tétjét, és bár undorodik a kufárkodás közvetítői szerepétől, mind jobban ráébred arra, hogy a zsidóságnak, s általában az üldözötteknek valójában nincs […]

Események súlya Az első világháború mély nyomot hagyott a mai ember gondolkodásában. Átalakította Európa politikai rendjét. Emlékművei ott állnak minden városban és faluban. Élményei fél évszázad múltán is elevenen élnek. Minden epizódja újabb könyveknek szolgál témául, és a könyvek kelendőek.

Az alku Benda professzornak igazából nem sok választása maradt: miután egyik pillanatról a másikra letartóztatják, elhurcolják, majd módszeresen megkínozzák, ráadásul legjobb barátját mitegy figyelmeztetésül, nyomatékként hidegvérűen agyonverik a szomszédos börtöncellában, fiatal feleségét és gyermekét mentendő, fejet hajt a kérésbe csomagolt hatalmi parancs előtt.

Szokatlan „árajánlat” A küldetés című regény (megrázó tévéjáték is készült belőle 1988-ban Szántó Erika rendezésében és forgatókönyve alapján), hosszú belső érlelés és fontolgatás után, 1966-ban született meg, s magyar megjelenésére még további húsz évet kellett várni. Írója – magyar nevén Békessy János (Hans H.B. = Habe) – német iskolába járt, mindvégig németül alkotott,

Küldetések? Johannes Lepsius tiszteletes, a regény tanúsága szerint, a végsőkig elmenve próbálta teljesíteni önmagára szabott misszióját. Ilyenkor mondják azt, hogy „minden követ megmozgatott” az üldözött és fenyegetett örménység megmentése érdekében.