Megpróbálta egyszer. Megpróbálta kétszer. Megpróbálta harmadszor. De nem jött össze. Először alig rándult meg és a földön vonaglott. Másodszor rátekeredett egy bokorra. Harmadszor pedig egy faágra. De nem adta fel a küzdelmet. Szerette volna megmutatni a tisztes távolságban álló gyermekseregnek, hogy márpedig az előttük font karikás ostor rittyeg, pattog, csattog, vagy minden más olyan hangot […]

Új monográfia Váci Mihályról Napjaink olvasói, irodalombarátai hozzászoknak ahhoz, hogy nem csupán nyomtatott – Gutenberg–műhelyekben készült – könyvet „lapozhatnak”, hanem elektronikus postán érkezett alkotásokba is beletekinthetnek, csak egy kattintás kell hozzá s máris előttünk a Mű. Ilyen úton került a látókörbe Tasnádi Gábor újabb munkája is. A Google–keresőbe beírt hívószám – http://mek.oszk.hu/10600/10622 – elénk varázsolja […]

Művelődési házak (egykor hálózatszerűen burjánzottak) örökös nyerő rendezvénye volt az író-olvasó találkozó. Azt minősíthetjük jónak, amelyikre mindenki örömmel ment el: az írók, mert szívesen beszéltek magukról, munkájukról, egészséges önmutogatási hajlamuk fölötte állt a (rendszerint igen szerény) kultúrházi honoráriumuknak;

Amennyiben a romániai lakosság egy része még kitartóan fellapozza az egyre alacsonyabb példányszámokban megjelenő újságokat, akkor meglehetősen érdekes társadalmi jelenségre figyelhet fel. A lapokban és általában a médiában minél többet beszélnek a válságról, a fizetések csökkenéséről, a munkahelyek megszűnéséről, az árak emelkedéséről,

Utópisztikusabb reményem, hogy az internet közönsége előbb-utóbb felnő a technológia nagyszerűségéhez. Hogy a szenny terjesztése egy határon nem megy túl, hogy a rosszindulat alábbhagy, hogy a bunkóság lokalizálódik. Hogy a netpolgár magas erkölcsiségű, segítőkész, toleráns, művelt ember lesz, aki nem rombolásra, nem alantas, hanem hasznos és teremtő dolgokra használja az emberiségnek ezt a korszakos vívmányát.

Boldog fiatalság, amikor még mindenre van időd, amikor azt hiszed, hogy az egész világ a lábaid előtt hever, amikor óriási terveket szősz és nem félsz semmitől, mert erőtől duzzadsz, az ellenségnek is fittyet hánysz, a fantáziád nem ismer határokat, szóval te magad vagy a kiteljesült élet, igen, ezt a soha vissza nem térő időt irigylem! […]

Vagy pontosítsunk: miért még csak a Don-kanyar? Fodor Pál, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont (MTA BTK) főigazgatója úgy értékelte a tegnapi konferencián a Második Magyar Hadsereg tragédiáját, hogy nem volt ám felelőtlenség a katonáinkat és a munkaszolgálatosainkat a biztos halálba küldeni. Sajátos álláspont.

Frissen vásárolt, kis cserépbe szorított, hármas hagymájú, éppen nyiladozó sárga nárciszokkal a kezemben ballagok a székelyföldi megyeszékhely kora tavasszal mindig háromszorosan poros járdáján, amikor valaki megállít: – Sz. úr, ilyen virágot nem szabad vásárolni!

Úton-útfélen hangoztatjuk ezt a szót: autonómia. Fontos nekünk. Saját jussunknak tartjuk, létalapunknak. Görcsösen ragaszkodunk hozzá. Felhorkanunk, ha mások kétségbe vonják önrendelkezésünk jogosságát.

Nem lenne csoda, ha ezt az utóbbi évszázadot a majdani, boldogabb időkben a Nagy Magyar Népvándorlás koraként tanítanák az eljövendő népiskolákban, és tény, hogy menekül, ki merre lát. Hogy okkal, vagy ok nélkül, ki-ki döntse el magának, de ennyi szakképzett, értelmes, művelt ember nem nagyon tévedhet – ez nem a legyek esete az istállóban. Viszont […]

„A feleségem kijegyzetelte nekem Móricz Zsigmond naplóit, és amikor a kocsiban ülünk, felolvassa. Ő egyébként most az Erdély trilógiát olvassa. Én is szívesen újraolvasnám, nyugodtabb körülmények között. – Erre most legalább öt évig nem lesz időd. Ezt fölfoghatjuk áldozathozatalként is. – Igen. De talán több ez, mint áldozathozatal. Áldás.”

Boldogult legénykoromban a templom tornyából búcsúztattuk az óévet. Egyik szilveszterkor a kántorunk idő előtt lebetegedvén nekem jutott a tisztesség, hogy a hangot megadjam és a kórus énekét irányítsam. Ekkor olyasmi mocorgott bennem, hogy talán a papi hivatást kellene választanom.

50 (+ 1) / ÁBÉCÉ Betűk weltérő rendje Első (ötvenes + 1 – ez utóbbi bónusz) sorozatom zárásának gazdag és izgalmas szócikket választottam. Mi benne az izgalom? Hogy mindennek, ami nyelv, az ábécéje maga az ábécé. Egyszerű ez, mint az ábécé… Valóban? Hogy mennyire nem, először protokolltanulmányaim során derült ki, milyen bonyolult a rangsorolás egyik […]

„Ki rendelkezik a legértelmesebb szülőkkel?” – kérdezi a Professzor a többi berlini fiútól Erich Kästner Emil és a detektívek című remekében, melyet, mint Ottlik Iskoláját, Camus Pestisét és Baricco Selyemét, évente újraolvasok. Azon tűnődöm, mennyire kegyetlenül humánus kérdés ez, micsoda bizalmatlanság és bizalom megnyilvánulása egyszerre.

50 / BÖLÖMBIKA A bikavért még iszogatják Valószínűsíthető, hogy a megkérdezett negyven éven aluliak döntő többségének halvány fogalma se lenne a bölömbika szó jelentéséről. A bikát még csak-csak sejtenék, de a bölöm már biztosan kiverné a biztosítékot. Azt meg, hogy madár, talán senki sem hinné el.

49 / SZÁMSZERÍJ Most ugrik a szamovár a vízbe Lehet-e lőni a szamovárral..? Amikor mindenki hozta (más híján) a testvéri és nagy Szovjetunióból a búvárszivattyú mellé a nikkelezett villanyszamovárt, legtöbbször kidobásra is került azonnal, ugyanis nem lehetett vele teát főzni (kávét mégannyira sem).

Pataky Attila, a közismert zenész megint érdekeseket mondott. Szokott ő érdekeseket beszélni – most épp a Frizbiben tette, jó pár nappal ezelőtt, de a gondolatok olyannyira magvasak, hogy érdemes volt rágódni rajtuk egy kicsit. Teljesen ugyan mostanra sem sikerült megemészteni – nagy falat ez, de legalább megpróbáltunk megküzdeni vele.

Ma is helyénvaló a régiek elveiből kiindulva elgondolkozni egy-egy kérdésen, abból például, hogy semmi emberit nem tartok magamtól idegennek, vagyis nihil humani a me alienum puto. Sőt még akkor is tarthatjuk magunkat ehhez, ha adott esetben előnytelen helyzetben, rossz színben tüntetjük fel ezáltal az embert, minthogy nemegyszer az ember által létrehozott „mű” vagy az embertől […]

Esküszöm, nem állt szándékomban búcsúlevelet írni! Tegnap reggel azonban elkövettem azt a végzetes hibát, hogy kinyitottam a hűtőszekrényt, és ellenőriztem a reggeli kávém alapját képező sovány tej szavatossági idejét. Naná, hogy december huszonegyedikén lejár! Profin adagoltam, idáig tartott – ez volt az első gondolatom.

– A média szerepe a szórványgondozásban – Mielőtt – előadásom témájának hallatán – legyintenének: a cigány is a maga lovát dicséri, és amolyan szundi-készenléti állapotba helyeznék agyukat, hadd hozakodjam elő egy pozitív példával. Mivel sokan és sokszor úgy nyilatkoznak és úgy vélekednek, hogy a web 2.0-ás média megszületésével a hagyományos sajtó halott, Erdélyben csupán azért […]

48 / ÉTTEREM Nincs már egyszerű csárda… Leszokunk lassan az éttermi evésről (is). A családok már régen nem mozdulnak ki hazulról, a férfiak – és újabban a nők is – a maguk egynemű bandájával inkább iszogatnak (söröznek, boroznak, kvaterkáznak, ki mit szeret) és ahhoz falnak némi bor- vagy sör-korcsolyát.

Régóta készülök Barnás Ferencre. Már Az élősködőt megpróbáltam elolvasni, de beleuntam; a Másik halált elkezdtem, de az élet szétcikkelt; most végre elolvastam A kilencediket, és nagyon tetszett. Nekem mindig is bejöttek az olyan könyvek, amelyek szenvedélyesen szóltak a szenvedésről,

130 éve született a világhírű zeneszerző, zenetudós, zeneoktató. Műveit ma is játsszák az egész világon. Gyűjtőként is úttörő volt: nem csak felkutatta és közreadta a népdalokat, de műveiben fel is dolgozta őket. Tanárként zeneszerzők és zenepedagógusok generációit indította el pályáján, zenei nevelési módszerét a világ több pontján alkalmazzák.

Életének 77. évében elhunyt Nagyváradon Jakobovits Miklós Munkácsy Mihály-díjas romániai magyar festőművész, muzeológus, művészeti író. 1936-ban született Kolozsváron, a marosvásárhelyi Képzőművészeti Középiskolában érettségizett 1954-ben, majd Kolozsváron, a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán szerzett diplomát 1959-ben.

210 éve, 1802. december 15-én Kolozsváron, székely, magyar és szász felmenőkkel rendelkező családban született Bolyai János, máig legnagyobb matematikusunk. Ő volt a nemeuklideszi vagy abszolút, közelebbről a hiperbolikus geometria megalkotója. Fő műve, amely ennek az 1829-ben forradalmian új geometriának a leírása, a szintén matematikus apja által szerkesztett ismeretterjesztő könyv függelékeként jelent meg. Innen a címe, […]