A házban napközben senki nem volt otthon. Csak Tibor, a nyugdíjas, meg Zoli, aki szívrohamot kapott egy hete. Most gyógyulgat. Tibor rendőr volt, míg dolgozott. Zoli meg ügyvéd. Betegállományba vonult. Tibor egy nap unta magát. Úgy gondolta a negyedikről lemegy a másodikra. Megnézni, hogy Zoli – hogy van…

  Bolondországban gyorsan terjedt a ragály. Sokan megbetegedtek, fiatalok, öregek dőltek ágynak. Minden városban és faluban bezárkóztak az emberek, féltek a haláltól. Csak a palota lakói nem féltek. Őket egy láthatatlan háló védte. Legalábbis ők ezt hitték. Az egyik szárnyban egy jól felszerelt kórházat rendeztek be, biztos, ami biztos. A legjobb sámánok álltak készenlétben, ha […]

  Csak állt ott, és engem nézett. Pirosban volt és kékben. Fejét félrebillentette, mintha biccentett volna. Sőt, mintha egy halk köszönést, vagy inkább morgásfélét is hallottam volna. Igen. Biztosan hallottam. Minden nap ugyanazon a helyen állt az ablak rácsai mögött. Mit akarsz, fiú? Gondoltam magamban. De nem akartam megszólítani. Ha ő nem lép, akkor én […]

  Lakonikus, száraz stílusa ellenére érdekes élet, izgalmas munka körvonalazódott az írásokból. Valamelyik levélben megkérdezte, hogy milyen a tél, van-e egyáltalán hó Budapesten. Ő Magyarországot csak nyári napsütésben tudja elképzelni. Az osztrák szakaszon evezett. Hideg volt és szűnni nem akaró eső. Kanalazott az egyesben, dermedt ujjakkal. Végre jött egy uszály, amelyre rá lehetett kapaszkodni. Már […]

  Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény ember. Ez a szegény ember annyira, de annyira szegény volt, hogy a szomszéd faluba nem tudott elmenni. Nem volt lova, szekere sem, ezért mindig otthon ült. Unalmában nézte, hogy nő a fű, hogy szálldosnak a madárkák és a szívébe nagy, nagy szomorúság költözött. Ide vagyok […]

  Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy hatalmas erdő. Annak a szélén éltek a vaddisznók, csudaszép kastélyoknak is beillő ólakban. Megteremtették a saját birodalmukat, s mivel éles agyaruktól minden erdőlakó félt, békén hagyták őket. Nahát, szólt a vaddisznók legnagyobbika portyázás közben az erdőben,  s felnézett a magasba. Mi a fenének ez a sok […]

  Zsoltnak sok gondja volt. Negyven éves, meglett férfi volt. Sok poklot átélt életében. Amire nem szolgált rá… A postán dolgozott. Munka után mindig írt… Nem járt sehová szórakozni. Barátja is alig akadt. Neki a szórakozás maga az írás volt. A saját életéből merítette a témákat. Mária ezt észrevette. Ő aztán semmit nem értett az […]

  – Fiam – mondta egyszer édesapám munka közben a suszterszéken –, ez a világ, úgy ahogy látod, isteni mértékkel mérve, egy kis tó, és mi benne föltámadásra váró szitakötők. Nincs benne semmi, ami értékesebb volna az életnél, és annak ablakánál: azon keresztül látjuk az időket. Nem tudtam elképzelni az időket a „tavon” kívül, s […]

    Már a legelején kikéri magának a számára derogáló takarítónő kifejezést, amelyet lecserélek az alternatívaként felkínált bejárónőre.     A megelőlegezett maximális érdemjeggyel indul ő is, mint mindenki egy – egy kapcsolatomban. Jegyadáskor csakis az eredendő tulajdonságainkkal való sáfárkodás eredménye a mérvadó. Ezen belül a pocskondiázás léte vagy nemléte döntően befolyásolja a jegyadást.

  Forró nyári napon történt egy mezőségi temetésen. A temetői beszédre kijelölt első két prédikátor olyan unalmasan beszélt, hogy a hallgatóság nagy része szétszéledt a temetőben, és lefeküdt vagy leült az árnyékba a halottak közé. Akkor jött édesapám. Aki nem ismerte, azt gondolhatta: mit akarhat ez az ember?

  Kiskoromban foglalkoztatott, hogy hol lakik az Isten, tizenévesen drukkoltam, hogy vegyen észre minden igazságtalanságot, és megbüntesse azt, huszonévesen  bűntudatom volt első házassági ajánlatom kikosarazása miatt.

  Jákob házában – édesapám emelkedett kedvében becézte így a szülői házat – amióta az eszemet tudom, sok volt a vendég. Mi a vasárnapokat nem piros betűkkel jelöltük, mint a naptárban, hanem vidám, kevésbé vidám, szomorú, okos, buta, kedves, hallgatag, jól prédikáló, rosszul prédikáló, emlékezetes, szürke, később külföldi – és azokon belül holland, francia, osztrák, […]

  Hajnali öt óra után néhány perccel álltam be a sorba, de így is legalább egy tucat ember fagyoskodott már előttem. A boltot csak reggel hétkor nyitották, de aki akkor érkezett, annak már garantáltan nem jutott tej (hogy tejfelről, vajról már ne is beszéljek). Akkoriban minden termék „ársapkás” volt Romániában, csak épp szinte semmit lehetett kapni. […]

  Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény ember. Ez a szegény ember annyira, de annyira szegény volt, hogy a szomszéd faluba nem tudott elmenni. Nem volt lova, szekere sem, ezért mindig otthon ült. Unalmában nézte, hogy nő a fű, hogy szálldosnak a madárkák és a szívébe nagy, nagy szomorúság költözött. Ide vagyok […]

  És tényleg. Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy zöld sör. Igen, évente egyszer piacra, illetve a pultra dobnak a csehek egy zöld sört. Az eredeti reklám szerint az a bizonyos sörfőzde (nevét le nem írjuk, ki nem ejtjük többé) zseniális ízvilágot hozott össze, és titkos recept alapján, különleges füvek meg herbáriák gondos […]

  Ernő megbánta az írását. Úgy érzi Isten ennek nem örülne… Most épp teázott. Délelőtt tíz óra volt. Vasárnapi nap. Pap barátja ma misét adott a templomban. Elhatározta, hogy elmegy hozzá. Felöltözött. Már két napja ki sem mozdult. A templom egy fél kilométerre volt csak a lakásától. Elment. Bálint Atya éppen a konyhában volt. Evett. […]

  Lana meséi   Ki jő? A nagy Duhaj felséges úr. Üdv a királynak! Honnan jössz, nemes úr? Csatából királyom, legyőztük az ellent. Fogadd hódolatom, népem nevében, mert megvédted őket a betolakodóktól.

  A harmadik rendőrörsön jártam már, nagyon nem akarták megcsinálni itt sem, a titkárnő egy nagy debella, ő eleve át se akart engedni, nyééééé, csészki! Mondom, némlúvi és most már, ennyi járattatás után enyhén ingerülten dugom az orra alá a cseh szöveget,

  Lana meséi James Bond ült a hideg fagyos Északi sarkon egy jégbarlangban, és kedvenc italát kortyolja. Igen, az a bizonyos koktél, amit rázni kell, nem keverni. Az a bizonyos Vesper Martini. Gordosn’s gin, vodka, Kina Lillett keserű, amit addig kell jéggel rázni, míg kihűl. De gondolom, ezt mindenki tudja. A sarokban egy jegesmedve bundában […]

A szomszéd ház csodájára járnak a faluba látogatók. A csonkakontyos tetőzetű vakolatdíszes fehér oromzat és oromfal ámulatba ejtik az idegen járókelőket. A helybéliek csodálata egy kicsit megkopott, de jól tudják, hogy a ház gondozott külseje feljogosítja azt a bámulatra, és persze úgy en bloc nagyon is büszkék ők a falujukra. Ha éppen az udvaron tesz […]

Ha nem csal az emlékezetem, a Tanácsköztársaság idején árasztották el a proletárdiktatúra sajátos kreatúrái, a „mögleszelvtársak” a magyar ugart.Ha a közösségnek panasza volt, ha valaki kért valamit, a hatalom kirendelt, botcsinálta képviselője úgy tett, mintha feljegyezné, majd felleghasogató optimizmussal jelentette ki: „Möglesz, elvtárs!”Ezek a figurák a történelem megannyi nehéz időszakát hosszan telelve alusszák ki, de […]

Lekicsinyítették a pilótákat, majd befecskendezték őket a lefagyasztott(,) sebesült diplomatába. Láttuk, amint halad az űrhajó a vörösvértestek és a fehérvérsejtek között. Aztán elértek az agytekervényekbe. Ott fénypontok villództak.— Semmi sem fénylik olyan csodálatosan, mint az emberi gondolat — mondta az egyik lekicsinyített orvos.— Ez hogyan lehetséges? — kérdezte nagyném — Ejsze valami ötlete támadt a […]

Nézem a Wikipédián az ezerkilencszáztizennégyben született személyek névsorát: Alberto Lattuada filmrendező, Lukács Margit színművész, Makkai Endre néprajzkutató. Hopp, őt ismerem! Született 1914. május 31-én, Vashegyen. Elhunyt 1998-ban, Déván. Foglalkozása: néprajzkutató, református lelkész, szakíró, szerkesztő. Semmi kétség, ez az én petrozsényi pap bácsim, akit nyolc éves koromtól ismertem.

Súlyos teste alatt megreccsent a heverő. Kereken száz kiló volt, de mióta kevesebbet eszik,mintha fogyott volna egy cseppet. Máskor biztosan örült volna ennek, most… Nem érdekelte,sem ez, sem más: semmi. Vajon minden öregember ilyen?– Tíz óra – pislantott a régi ingaórára, mely még a nagyapjáé volt, de azóta is kifogástalanulműködött.– Te még nem keltél föl? […]

Az egyszerű, de lakályos nappaliban tizenöten szorongtak. Valamennyi jó barát, illetve író, költő és drámaíró. Akkor ez egy irodalmi szalon, ugyebár? Lényegében igen, mai szóhasználattal élve irodalmi kör, klub vagy műhely. Ahogy tetszik, lehet választani. Tagjai munkások, értelmiségiek, fiatalok, öregek, akiket mind egyetlen cél lelkesít: az önmegvalósítás versben és prózában. Merthogy ilyen is van, kérem […]