Művészeti pályázat – ötvenhat jegyében
2016. június 23.
1956-2016: Egy forradalom újrajátszása (51)
2016. június 23.
Nagy Gáspár: Szemközt a halálraítéltek csapatával – Csete Örsnek, aki az élet továbbszolgálatosait fölmutatta – A bíró már hetek hónapok óta mondogatta: mosom kezeim a vérben.
1956-2016: Egy forradalom újrajátszása (50.)
2016. június 22.
Heinrich Böll: A magyarok felkelése Úgy vélem, hogy szolidaritásunk puszta kinyilatkoztatásával sem a magyar szabadságharc áldozataival, sem az egyiptomi halottakkal és sebesültekkel szemben nem teljesíthetjük kötelességünket; igaz, a szolidaritás magától értetődő és a magától értetődőt most megteszem: egyetértek a Nyilatkozattal.
56-os fotókrónika: Keszthely
2016. június 21.
1956-2016: Egy forradalom újrajátszása (49)
2016. június 21.
Csörsz István: Viharjelzés – Riportok 1956 katonáival (szemelvények) Solymosi alezredes: (…) Elindultunk, elöl a harckocsizászlóalj – három vagy négy kocsim maradt otthon, mert éppen javítás alatt voltak. Olyan tizenhat-húsz harckocsival indultunk el. Mögötte jött egy lövészzászlóalj az összes nehézfegyverrel. A lőszer az utolsó kocsikon volt. Amíg az ezred riadózott, beszélgettem a Hídvégivel az irodámban.
1956-2016: Egy forradalom újrajátszása (48)
2016. június 6.
Dr. Kovács Ibolya: Úgy éreztem, kicserélték a várost – II. /56 éves, nyugdíjas; 1956-ban 23 éves, bírósági gyakornok/ Talán négy-öt hét telt el azután, hogy a szovjetek levertek mindent, amikor a bírósági gépezet is megindult. Előbb bevezették a statáriumot, majd a gyorsított eljárást. A statáriumnál nincs lehetőség jogorvoslatra, és a halálos ítéleteket 24 óra alatt […]
1956-2016: Egy forradalom újrajátszása (47)
2016. június 5.
Dr. Kovács Ibolya: Úgy éreztem, kicserélték a várost – I. /56 éves, nyugdíjas; 1956-ban 23 éves, bírósági gyakornok/ Október 25-én, csütörtökön reggel utaztam fel Pestre, ha ritkábban is, de jártak vonatok… Mentem a jogi kar épülete felé és úgy éreztem, hogy hétfő óta, amikor utoljára erre jártam, szinte kicserélték a várost. Szétlőtt kirakatok, kiégett tankok, […]
1956-2016: Egy forradalom újrajátszása (46)
2016. június 1.
Charles Gati: Volt esély ’56-ban A washingtoni Johns Hopkins Egyetem professzorának Vesztett illúziók – Moszkva, Washington és az 1956-os forradalom című munkája szeptemberben egyszerre öt nyelven, a magyar mellett angolul, lengyelül, oroszul és szlovákul jelenik meg. Az amerikai eredetit a Woodrow Wilson Center és a Stanford University Press, a magyar fordítást, amely Makovecz Benjámin munkája, […]
1956-2016: Egy forradalom újrajátszása (45)
2016. május 31.
Kuczka Péter: Hajnali négykor… Hajnali négykor tank fordult be a Lánchíd előtti térre, forgatta ágyúja csövét, majd az Alagút feketén ásító szájára szögezte, egy másik a Gellért-hegy felől tiporta végig az Attila utat, s befészkelte magát a Bethlen- udvar nagy háztömbje mellé, tonnái megnyomták a puha földet.
1956-2016: Egy forradalom újrajátszása (44)
2016. május 27.
Megjelentek Illyés Gyula 1956-os írásai Illyés Gyula 1956-os naplójegyzetei 2014 áprilisában kerültek elő a rejtekhelyükről, s a néhai író lánya, Illyés Mária két éves előkészítése, gondozása, s Horváth István történész közreműködése révén a napokban jelent meg könyv formájában Naplójegyzetek 1956–1957 — Atlantisz sorsára jutottunk címmel.
1956-2016: Egy forradalom újrajátszása (43)
2016. május 26.
Hamvas Béla gondolatai 1956-ról „…Hogy mi történik ma itt, azt tudjuk.” Ezerkilencszázötvenhatot az egész irodalom, az egész sajtó, a zene, a festészet, a művészet, a társadalom, a tudomány, a politika elárulta. Minek árulta el?
1956-2016: Egy forradalom újrajátszása (42)
2016. május 24.
Dokumentumok nyomában (Olvasónapló – 4) A nyolcvanas évek második felében készült mélyinterjúk nyomdokain a rendszerváltás után egész sor feltérképező szándékú beszélgetést/vallomást rögzítenek, mindenek előtt az 1956-os Intézet égisze alatt. Figyelemre méltó gyűjtemények láttak napvilágot ezek nyomán: „Szuronyok hegyén nem lehet dolgozni!” (Válogatás 1956-os munkástanács-vezetők visszaemlékezéseiből. Századvég Kiadó–1956-os Intézet, Budapest, 1993), a Pesti utca 1956 (Válogatás […]
1956–2016: Egy forradalom újrajátszása (41)
2016. május 23.
Dokumentumok nyomában (Olvasónapló – 3) Ómolnár Miklós: 12 nap, amely… 1956. október 23-november 4. (Események, emlékek, dokumentumok. Szabad Tér Kiadó, 1989). Az olvasmányosságra is törekvő, sokszínű antológia kifejezett célja, hogy a dokumentumértékű irások – zömmel vallomások, újságkivágások, eseménynaptárak stb. – nyomán az olvasó saját maga alkothasson véleményt arról: forradalom, népfölkelés vagy ellenforradalom zajlott le Magyarországon […]
1956–2016: Egy forradalom újrajátszása (40)
2016. május 21.
Dokumentumok nyomában (Olvasónapló – 2) A továbbiakban – a teljesség igénye nélkül – megpróbálunk néhány kezünk ügyében lévő, kulcsfontosságú munkát röviden bemutatni, a tisztázási folyamatban játszott jelentőségük hangsúlyozásával. Nem véletlen, hogy ezek a munkák zömmel a rendszerváltás körül – az ezerkilencszáznyolcvanas évek végén – láttak napvilágot Magyarországon; és bár számos alapmunka, mint látni fogjuk, már […]
1956-2016: Egy forradalom újrajátszása (39)
2016. május 20.
Dokumentumok nyomában (Olvasónapló – 1) Ha a huszadik századi magyar történelem legkiemelkedőbb társadalmi megmozdulását, az 1956-os népfölkelést és szabadságharcot megörökítő szellemi örökségünket alaposabban áttekintjük, aránylag könnyen megállapítható, hogy abban egyértelműen a dokumentáris műfajok uralják a mezőnyt. Sem az irodalom, sem a színház- és a filmművészet, de még a képzőművészet sem közelítette meg azt az átfogó […]
1956-2016: Egy forradalom újrajátszása (38)
2016. május 7.
Ketten a menekülők közül GÖMÖRI GYÖRGY: November 17-én az egyetemi forradalmi diákbizottság kiküldött bennünket Ausztriába. Ez a küldöttség négytagú volt: Sándor Andris, aki akkor már végzett, és beszélt németül, a fiatal Molnár Jóska, Radnóti Zoli, aki évfolyamtársam, tehát szintén magyar–történelem szakos volt, és én.
1956-2016: Egy forradalom újrajátszása (37)
2016. május 2.
Mansfeld Péter emlékezete Mansfeld Lászlóval beszélget Győri Béla „Munkaerőtartalékok Hivatala, I. sz. Rákosi Mátyás iparitanuló intézete. Értesítés. Kedves Szülők! Ezennel értesítjük önöket, hogy fiuk, Mansfeld Péter a szakma legjobb ipari tanulója címért folyó verseny intézeti döntőjében második helyezést ért el. Kérjük a kedves szülőket, serkentsék további jó munkára gyermeküket, hogy jól képzett szakmunkássá válhasson. Elvtársi […]
1956-2016: Egy forradalom újrajátszása (36)
2016. április 19.
Hírek, álhírek, rémhírek, legendák az 1956-os forradalom után Az 1956-os forradalom 50. évfordulóján Győri László kommentárjával gyűjtemény jelent meg a Forrás folyóirat októberi számában (2006/10) Kádár megőrült, Maléter hatvanezer emberrel a Bükkben, a Szovjetunióban kitört a forradalom címmel, amelyben az elbukott forradalom modern „folklórjából” adott ízelítőt.
1956-2016: Egy forradalom újrajátszása (35)
2016. április 2.
Kozák Gyula: ’56 fegyveres felkelői …A fegyveres felkelők október 23-áról 24-ére virradó éjszaka ragadtak fegyvert a sztálinista rendszer védelmezői, majd a nemzeti felkelés leverésére behívott szovjet erők ellen, s néhány „vihar előtti csendes” napot leszámítva, november 10-11-éig folytatták a harcot. Igaz, hogy „csak” tizenöt-húsz napig voltak történelmi szereplők, de ezért a pár napért egész életükkel […]
1956-2016: Egy forradalom újrajátszása (34)
2016. március 20.
Tamási Áron: Napló, 1956-1957 (részlet) XI. 4. vasárnap, Károly napja Hajnalban elkezdődött az orosz támadás. Az országban mindenütt, főleg a városok és gócpontok ellen. Elsősorban Budapest ellen. Hajnalban öt óra tízkor lövések zajára ébredtem. Ágyútűz és gépfegyver. A Budaörsi út felől. Hat óra körül a rádióban megszólalt Nagy Imre, a minisztertanács elnöke. Bejelentette, hogy az […]
1956-2016: Egy forradalom újrajátszása (33)
2016. március 19.
Gérecz Attila: Halálraítéltek (Töredékes, elveszett) Az egyik megtébolyodott s az Isten nevét csak súgva merte ejteni. Harminc ezüstért, vére úgy segítsen , a menyországot én vettem neki!
1956-2016 Egy forradalom újrajátszása (32)
2016. március 8.
Boga Márta: Mi is tüzet raktunk az udvaron /46 éves, szerkesztő; 1956-ban 13 éves, általános iskolai tanuló/ Nehezen lehetne pontosan megmagyarázni az okát, de az oroszórát nagyon utáltuk. Mindenki. Azt valahogy illett nem szeretni. Mert kötelező volt, mert nagyon erőltették. És a rossz orosz jegyekért valahogy otthon se járt annyi szidás, mint a többiért. Nyolcadikosok […]
1956-2016: Egy forradalom újrajátszása (31)
2016. március 7.
Gömöri György: „Mire fölébredtem, már hallatszott a puskaropogás…” …- Éppen 56. október 22-én… Ja, a Panek Zoli-féle általam felfedezett verseket megtámadta egy erdélyi proletkultos, Szilágyi András. Erre Panek válaszolt, de én is válaszolni akartam az Útunkban közölt támadásra, és épp az Egyetemi Könyvtárban nézegettem a Dsida-anyagot, amikor kijöttem, és valaki megállított október 22-én ott a […]
1956-2016: Egy forradalom újrajátszása (30)
2016. március 3.
Féreg viszi az álmot Féreg viszi az álmot, fölriad aki álmában fojtogat, csontfájdalom a lelkiismeret: ne merd megfogni alvó párodat!
1956-2016: Egy forradalom újrajátszása (29)
2016. február 29.
Zelk Zoltán: Tűzből mentett hegedű Tűzből kimentett hegedűddel mihez kezdesz, szegény cigány?