Találtam egy kastélyt, amelynek sarkába szabályos, ceruza alakú, nyolcszögű torony épült be. A tövében, vagyis az emeleten, közvetlenül a bádoggúla alatt(,) ott van egy takaros kis nappali(,) négy boltíves ablakkal. A négy keskeny, de felnőtt férfi magasságú ablak tompa szöget zár be egymással, illetve a két szélső ablak egymásra merőleges. Itt húzza fel reggelente a […]

Be. És vittem magammal a „Hülyeségek Könyvét”, ezt a keményfedelű, közepes méretű csíkos füzetet, amelybe összegyűjtöttem tanítványaim enyhén szólva furcsa mondatait, gondolat(talan) meneteit. (És amelyből szerkesztő barátom már közölt A cingár nyelvész diszkrét bája című írásomban .)

Most nézzék el nekem, Gaddafi meghalt, fél Bangkok víz alatt, én meg egy nyusziért vagyok nyugtalan… Egy hétig Erdélyben tartózkodtam, s amikor visszajöttem, el volt tűnve az egész család. Jó, azóta dolgoznak az állásokon, megértem, hogy napközben nem jönnek ki. De kerestem már őket a szememmel normál munkaidő után is, semmi. Amanda szerint felhúzódtak a […]

Rapport – svéd tévéhiradó vasárnap este, szokatlan módon egy észak-koreai hírrel kezdenek. Szokatlan azért, mert nem konkrét eseményhez fűződik: nem tört ki háború, nem döntötték meg Kim-éket, és mert Észak-Korea nem szokott az első helyen szerepelni. Nincs képanyag, mert nem engedik be a fotósokat, hát nem tévéhír.

Bejön egy férfi. Kalapja alól kilógó haja már kezd deresedni. A cowboyokéhoz hasonló ez a kalap, az áll alatt meg is köthető. Ez a férfi nem kötötte meg. Ignác 73 éves kíváncsiságával hozzám hajol s halkan mondja: „Nem szégyelli ez magát? Ilyen idős korban hogy mer felvenni egy ilyen kalapot!” Eszembe jut egy réges-régi dialógus. Anyám mindenkivel […]

A zárójelben ezúttal nem cím található, hanem műfaj-meghatározás, amellyel Cseke Gábor barátom illette miniatűrjeimet. (Mert: „Nagyon szeretem, s belőlük az élet végtelen otthonos sivársága, egyúttal melegség is árad.” – Bocsánat szerénytelenségem miatt! Kösz!)

Látja, hogy korábban egy perzsát megsegítettem. Megsegítettem. Tulajdonképpen az a munkám a göteborgi könyvtárban, hogy segítsek, de általában kedvesebb vagyok az elesettekkel, s ezt ő a hangomból kiérezte.

Két napig nem láttam őket. Szabad nyugtalankodni egy nyúlcsaládért? Én nyugtalan voltam. Ma megláttam Barnát. De hol a Szürke meg az Anyjuk? Oslóban ma délben kiosztották a Béke Nobel-díjat, három nő kapta. Ketten Afrikából.

„Andika szemérmesen félbehagyta a mondatot, amikor a fiatalokról beszélt, de mi van abban szégyellni való, hogy öregszünk? Csak nézzetek, nézzünk szét itt! A vendégek egyik fele nyugdíjas, a másik leszázalékolt. No, jó, ez egy kicsit túlzás, de hétköznap délelőttönként csakis öregekkel meg sántákkal, féllábúakkal és még sorolhatnám, milyen bajúakkal találkozhatunk. Nincs igazam? (Egyikőnk sem tiltakozik.) […]

Üzenem mindenkinek, de tulajdonképpen a Gocsovszkyné szerzőjének főleg, aki korábban érzékenyen reagált korábbi tudósításomra: a sánta lány mosolygott. Hozzá kell tennem, hogy én először láttam mosolyogni s nem hiszem, hogy túl gyakran teszi, erre abból következtetek, hogy arca, valószűleg a sok csalódástól, megkeményedett.

„Ez még egy régi munkahelyemen történt, egy másik kocsmában. Nem, nem volt az kocsma, volt konyhája is. Mindegy! Főleg fiatalok jártak oda, nem úgy… Hallgatom sokszor, ahogy beszéltek és néha nem értem, mit. Gondolom, ti is átéltétek már ezt. No… szóval a fiatalokon van a lényeg. Szabadnapos voltam, ráértem, este lementem oda. A váltótársam azonnal […]

600 flaska bor A svéd Aftonbladet szerint írom, s annak a forrása az ABC News. Kim Dzsong Ilről és „bandá”-járól van szó. Hogy többtucat kutyájának 1,4 millió koronára (1 euró kb. 9 svéd korona) vásárol eledelt egy évben külföldről, hogy 600 flaska francia bort rendeltek, hogy versenylovakat hozatott Oroszországból. 600 flaska bor nem olyan sok, […]

Ma lefényképeztem azt a parcellát, amirõl a tegnap írtam, hogy az a két öklömnyi birodalma. Csak közben kifogyott az elem a mobilomból, úgyhogy nem tudom elküldeni, el kell azt képzelnetek, sorry. Nehezen megy, tudom, mára már mindent készen kapunk, csak éppen hogy nem rágják meg az ételt nekünk. Ha kérnénk, azt is megtennék. Mondok egy […]

Azt hittem, egyedül él, tegnapelőtt megláttam az öklömnyi kicsit. Ezek szerint mindig egyet láttam, de nem ugyanazt… Aztán ma a második nyuszit, a mai barnább a tegnapelőttinél, illetve ma mindkettőt, vagyis mai mindkettő.

Az ember jár itt-ott, s bárhová vetődik, mindig megtalálja kocsmáját. Minél nagyobb a település, annál nagyobb annak az esélye, hogy több helyen lesz törzsgárda tag. Szeged meglehetősen nagy, érthető, hogy több kocsmát fogadtunk szívünkbe, s sok-sok élményt elmékbe, amelyek mára „emlékké nemesedtek”. A kocsmák közül kettő emelkedett ki: favoritként a Sárkány, s közvetlenül mögötte a […]

Kezembe kerül egy görög meséskönyv, a könyvtárban, ahol dolgozom, borítóján egy istállói jelenet: a tehén nézi az asszonyt, aki fejte, illetve a korsót, amiben az az ő tejét viszi el tőle. Láthatóan fel van háborodva a tehén, arra gondol: „Mi jogon veszi el tőlem azt, ami az enyém?”

Álom őshüllőkről Az Antarktisz vízilónyi őshüllői dübörögtek tavaszi kabátos ismerőseim közt. Például a háromövű teknős, mint egy csuklós busz, úgy közlekedett. Sziklák, alagutak. Lézengtünk. Nem volt hó. Budapest, 2011. IX. 22.

A kezem nedves volt, a kezem. Nem vizes, megtöröltem, de kellemetlenül nyirkos, ahogy a hûtõ ajtajához hozzáértem. Kivettem az almát, szalvétára rá, kés, ott is a nedves kezemmel. Egyrészt nedves lett a fogantyú, másrészt jobban összeszedem nedves ujjakkal a mocskot.

Fújja a csalánt a szél, látom, lábszár-magasságban fújja. Az õszi csalánt. Talán az õszi szél. Lábszár-magasságban.

Kik ők? Egy elit csoportja a kocsmavendégeknek. Kiváltságosak, pedig nem tesznek érte semmit. Csak horgásznak. Hol a Tiszán, hol az egerszalóki tónál, hol másutt. Itt iszogatnak. És beszélgetnek a halakról, az eredményekről. Gyakran Krúdyt megszégyenítő ízzel a saját készítésű halételekről. Néha másról is. A Malomárok gárdájában nem volt ilyen szoros kapcsolat azok között, akik e […]

Jelen esetben emberek: mi ketten, a másik Harsányi István. A ’80-as évek második felében jártunk, a Malomárok fergetegesen kavargó virágkorában. Emlékszem – nem nehéz, mert mindig azt ivott, s remélem, iszik is: Borsodi Világost és három cent konyakot, helyesebben konyakokat és söröket –, a megszokott „Harsányi-menüt” itta, én akkor már fröccsöztem. Szaporodtak előttünk a poharak, […]

Piroska lazsál. -Ne lazsálj, Piroska!

A kocsmában ismertem meg. Ebben. Megtudtam tőle, hogy a felesége néhány éve meghalt, egyedül neveli fiukat, hogy a dohánygyárban dolgozik. Ő megtudta tőlem, hogy írogatok ezt-azt. (Mellékesen mondom, hogy később az ő felkérésére írtam – „Karcsi, mindegy, mit” – az Adam Bahdaj: A fekete esernyő című „regényemet”, amit neki ajánlottam: „Tarai Miklósnak, a már-már barátnak, aki […]

Jóképet vágott hozzá és menekült. Tizennégy fok plusz. Celsius.

A múltkori írásomat egyesek túl szomorúnak, lehangolónak találták. Az is. Hogy miért? Legyen az én titkom. Mindenestre elhatároztam, hogy a következő – ezen – írás az ellentettje lesz az apasiratónak, ennek megértéséhez viszont némi háttér-információ szükségeltetik. A mi kocsmánkban van külön férfi és női WC (nem hímsovinizmus, nem udvariatlanság miatt a sorrend, hanem a vendégek […]