Meredek patakpart, alámosott padmaly, csillámló pókhálókkal egybeszőtt sűrű keserűlapu dzsungel. Alatta pedig gyanútlanul szedeget valami valamit egyenletes ritmusban, félpercenként. Pisztráng, naná, hogy pisztráng, mégpedig nem is akármilyen. Komótosan fel-feldobja hátúszóját, senkitől sem zavartatva, sem ember sem állat hozzá nem férhet.

Grófúr befordult a Víkend parkolójába. Egy fél órával ezelőtt még a disznóhízlalda mögötti óriás trágyadombot turkálta gilisztát keresve. Erre a célra egy világháborús tábori ásót rendszeresített. Orosz volt-e, vagy német, ma már nehéz lenne eldönteni- mindkettő rossz-, az ószeren vette még a hatvanas években. Azóta mindig ezzel túrja a trágyát, ha halászni megy.

Grófúr szorgosan köpködte a szotyihéjat a csónakból – a franc se látja – gondolta, de tulajdonképpen nem is gondolt semmit, mert szeme önfeledten meredt a béna úszóra, amely két órája meg se moccant, pedig alaposan megszórta környékét puliszkába gyúrt nyűvel. A szellőpirkák hallgattak. Évakeszeg a rendes nevük, de ez itt senkit sem érdekel. A nap […]

„Örülj, hogy luk van a fenekeden!” (Nagyanyám) Volt egyszer egy anyagcsere. Import-export viszonyban állt a testtel. Dolgok bejuttatása, dolgok kijuttatása. A test saját működése, de néha más testnek hatékony közreműködése által. Hogyan juthat anyag a testbe?

Biri mama jól érezte magát. Rég óta élt egyedül már, nem is emlékszik, mikor maradt magára. De jó volt így! Reggelijét-tejeskávét mézes kenyérrel-maga készítette el. Az anyjától kapott darálóján megőrölte a három kanál babkávét, illata megtöltötte érzékelő bimbóit, s a kívánság már a szájában csorgott. Mire felfőtt a tej, készen gőzölgött a feketekávé is, összeöntötte […]

Végre, kipihenheti magát, gondolta, s jólesően nyújtózott el a kanapén. Nehéz hete volt, vizslató ellenőrzés a munkahelyén, napi gondok otthon. Hiába volt munkája, pénze, gyakran éheztek is. Az üzletek üresen tátongtak. Ha valamelyikbe árut hoztak, futótűzként terjedt a hír, s szempillantás alatt emberkígyó kanyargott előtte. Legtöbbször csak percek múlva derült ki, miért is állnak ott. […]

Zsongott az erdő. A fák leveleit meg – megcirógatta  egy arra tévedő kósza szellő, s a meglibbenő ágak között átcsillant a fény. Fülledt forróság uralkodott. A  mozdulatlan levegőben kakukk szólt, tücsökzene lágy hangja, s egy patak csörgedezése hallatszott.  

Sokszor voltam Gyuriéknál, de csak egyszer sétáltam ki az udvarukra. Kolozsvári belvárosi udvar(,) szőnyegporolóval, távoli tűzfalakkal. ‘Hetvenegy nyara volt. Ráültem a poroló vízszintes vascsövére és azon rágódtam, hogy a közelgő duna-deltai nyaralásunk során nehogy belefulladjak a tengerbe. Előző évben ugyanis valami kávézaccot félreértettem.

A fülkében még egy tűt se lehetett volna elejteni. Álmosan pislogtak rájuk az utasok, aztán tovább bóbiskoltak. Az előtte felszálló két hölgy ügyet sem vetve a többiekre sokáig trécselt, majd félrebillent fejjel versenyt horkoltak. A szemközti ülésen két öregúr szunyókált csendesen, mellettük fiatal pár álmodott egymásba simulva. Csak ő szenvedett a párolgó testek szagától, a […]

Apám nem volt Spanyolországban –, spanyolnáthában feküdt. Kicsi volt még. Lázálmai voltak. A bútorok beszélgettek egymással, és apám álmában megkérdezte, hogy a piros alsónak miért kenődött el a szája.

Sűrű szürkeség gomolygott a városka fölött, mogorván rakodtak az árusok a piactéren, dühödt szitkozódás, fájdalmas kutyavonítás keveredett Zoltika panaszos tiltakozásával. A kisváros bolondja volt ő, amolyan jámbor félnótás. Szállást, ételt biztosított neki a helyi tanács, de jobban szeretett a piaci asztal alatt aludni. Amint a hideg harapása enyhült, ki-kimaradt a szállóról, s éjszakára odafészkelte be […]

Életem legnehezebb feladatát kaptam azon a pedagógus körön 1989-ben. Nem kérés volt, hanem parancs, elvtársi kötelesség, a szocialista társadalom megbecsülésének jele. Számomra maga a pokoljárás.

Csizmája nedves volt, levette kalapját, és megvakarta gondosan fésült, ősz feje búbját. A kapuból nézte az embereket, amint tehenét felvezetik a pallón a teherautóra. Két kutyája leste, mi történik – lába mellől figyeltek az útra, beleszimatoltak a levegőbe, majd szaladtak egy kört az udvaron, s kezdték elölről a ceremóniát.

Nem voltam még tizenöt éves. Február lehetett. Korán esteledett és nagy pelyhekben hullott a hó. Ígéretéhez híven, magyartanárnőnk, Bartha Sándorné Ferenc Anna, Nusi néni, (egymás között csak Bartháné) felolvasta a Szép Ilonkát.

– Vigyázz! – rikoltotta el magát az ajtóhoz legközelebb ülő káplár. A katonák felpattantak, a cinedényekhez ütődő kanalak csörgése fokozatosan halkult. Az élelmezésért felelős őrmester belépett, vizslaszemét körbejáratta a kopaszra nyírt fejeken. Elsétált a hosszú asztalok mellett, mustrálgatta a reszkető alanyokat, majd az asztalunkhoz lépett.

A sózott marhahús konzervet a kedvenc élelmiszerboltom polcán fedeztem fel. Corned beef volt ráírva. A corned nem kukoricázásra, hanem a sószemcsékre utal, amivel a darált és préselt marhahúst az elkészítés során kezelik. Na meg nátriumnitrittel, máskülönben honnan lenne az a szép, rózsaszín színe. Állaga a pástétoméhoz hasonlít. Utoljára egyenesen a dobozból ettem. Ma is emlékszem, […]

Nem etnikai konfliktus volt a kolozsvári összetűzés. A rendőrség tisztázta, hogy a támadók fegyvernek látszó tárgya csak pisztoly alakú gázspray. A konfliktus elsimult, a felek kibékültek, a fejbe vert Hargita megyei fiatalember visszavonta feljelentését

Ott ültek a műanyag huzatú fémdíványon, a doktor professzor rendelője előtt, és egész jól elbeszélgettek.

Nyitra Géza gyerekkora óta Gézé névre hallgatott, avagy… még a Géza névre sem. Saját törvényei szerint élt, már kisgyerek korától; előbb csak bepísilt, -kakált, amikor úgy akarta, majd tanult, amikor akart; általában kerülte a tanulást. De azért valahogy egyetemet végzett. Mérnök lett. Dolgozni akart, az elején, idő teltével inkább nem. Hát kivándorolt.

Mint egy forgatáson, de mégse forgatáson, hajtják a középkori népet. Velük sodródom. Van aki gólyalábakon lépdel; ha van érzéke hozzá — gondolom — gyorsabban haladhat. Balkézt piros-kék lobogókkal felcicomázott, vékony cölöpök tetejére sárga-fekete rombuszmintás, fehér spanyol galléros férfiakat kötöztek ki.

Jól kigyúrt neojurassic-típusú vadak voltak, a horizont fölé magasodva veszettül csattogtatták rettenetesre hegyezett véres kardfogaikat, félpercenként rögtön gyulladó fehér nyálhab csapott ki a szájukon, vöröslőn izzó torokmagmájukat direkt a szerencsétlen K. képébe lövellték. Mielőtt egészen elborította az eleven tűzhányás, ájultában is, rémisztően fenyegető kérdések morajlottak a fülébe: „Miben segíthetünk, kukac?! Miben segíthetünk? Kukac?!…” Borzalmas fájdalom […]

A zongorára mutatott. Közben ivott a teájából. Majd a könyvet a kezébe vette s azt mondta: – A Brahms etűdöt játszd! Angéla Brahmsot nem szeretett játszani. Unalmasnak találta. Édesanyja pedig azt imádta. Angélának Beethoven mindene volt.

Nóci kétgyerekes anya, pénztáros. Egy hipermarketben. Amikor a kereskedelmi techikumot elvégezte, nem ez volt a legnagyobb álma, de nem siránkozott. A fizu jó volt, cserélhették a váltásokat, tudott a gyerekeire vigyázni. Este lezárta a kasszát, a pénzegyveleget leadta, és sipirc haza! Megtanulta az árkod-rendszert, a gép csipentett, s ha csápogott, tudta mit kell tennie. A […]

Anyámnak cselekvés volt a játék, nekem főnév. A játszásról neki eszébe jut a kert, a lugas, a falusi leánykák, a legóként használt agyag, a kavicsok, a dióhéj, a barka, a virágszirmok. Nekem a játékról valami festett bádogtárgy jut elsősorban eszembe: egy jármű, egy bohóc, egy kakas, no meg a tarkabarka műanyagcsodák. Kevés játszótársam volt és […]

Minden embernek van valamilyen fogyatékossága. Az enyém abban áll, hogy néha összetévesztek bizonyos dolgokat. Gyermekkoromban például mindig összecseréltem a filagóriát az allegóriával. Szerencsémre még idejekorán figyelmeztettek a tévedésemre. Azóta tudom, hogy a Föltámadott a tenger című Petőfi-vers olyan allegória, melyben a gálya a kormányt, az uralkodó elitet, a víz pedig a népet jelképezi, más szóval […]