Megcsörren a szarka, mintha felhúzták volna, talán még az ősszel, hogy pontos időben ébresszen a zöldre,

Röppenős Csupa szín és csupa betű és a szavak, holdívre járnak sétálni, mindent tudni akarnak. Röppenős lélek-galacsinok felsóhajtanak az elejtett mosolyokban, a percepció szerint szimpátiába ütköznek.

Anya egyedül van, a gyönge esti szél az ereszre kúszik s a padláson motoz. A telefonba viszont mást mond nekem,

Felépítek magamban egy templomot, ahol Jézussal találkozom, nem megbeszélés szerint, nem kérem el az elérhetőségét, hanem csak úgy odamegyek, és elmondom, hogy amennyire lehetett, vigyáztam fehér vásznaimra,

nagycsütörtök este nagypéntekre esik nem tudja ezt alacsony koldus nem tudja ezt magas palimadár direkt durvára szálkásra gyalulják a templomkeresztek prototípusát Budapest, 2021. IV. 1.

Februárban, láthatatlan tiltó táblákat helyeznek városon az útmenti fákra: ZÁRVA.

Beszélgetések elvarratlan szálai két ismeretlen között, kik vélhetően sem eddig, sem ezután… Mégis valami kerekded jóság, feléd induló mosoly, fejed váratlan mozdulata, arcod ovális csöndje dédelget.

Ledobnám már a fehéret, lássak hó-nyál helyett nyersen csorranó nedveket s emlékek romjain terveket –

Tavasz. És semmi más. Semmi sem szép önmagában. De a tavasz más. Van tája benne a fájdalomnak. 2015.04.06.

Ó, kézlevágós, ronda középkor! Luxemburg felől jöttek jobban élni. Budapest, 2021. III. 31

várakozások / aşteptări A születés várakozás, a gyermekkor várakozás, a kamaszkor várakozás, az asszony várakozás.

Ablakod tükröző fénye A patinás falakon Fácska rügyező zöldje Hirtelen nyíló ablakon

miféle kloroformos szerelembe fülledt diagnózisba éhgyomri gyászba kiloccsanó fejtörésbe hullaszín’ szinesztéziába torkollik ez a tavasz Budapest, 2021. III. 30.

Teszem magam, hogy őrzök valamit, ott, ahol tilos énekelni, ugatni még kevésbé és erkölcsi kérdés a szájkosár.

Az árnyak visszatérmek, s én látom őket, kérnek: felejtsem már a titkot, amikor karhatalmak kerestek, és a varjak voltak hűséges gazdák,

egjött a szarka, Gyorsan hadarta, Vágyik már végre Csirkefalatra,

gyorsfénykép / poză la minut a fénykép, amin te rajta vagy, mikor én nem voltam. amikor másvalaki csókolta melleid, simogatta hátsód fűt-fát ígérve.

Még úr a tél fenn a szűz havason, de a széncinke füttyét már hegyezi. Hóvirág üt át téli avaron, eloldózódnak a tavasz szelei.

Legalább negyven év kellett a honvágynak, hogy szabaduljon, s ne kisértsen a fenyves. Legalább negyven év kellett a nélkülem történésnek, hogy ne ismerjen már rám a fenyves.

A mindenségből talpalatnyit foglalok és azt is pörlik, lopják alólam, de túlnan az Ő tenyere segít, hogy valahogy mindig visszacsórjam.

egy almát vágtam s rágtam ettem is valamit nem is a kagylóba anyám motyogott volt is anyám meg nem is Budapest, 2021. III. 29.

Halkan libben a szellő, és csonkig ég a gyertya,

A jó ember napja / ziua omului bun ma van a jó ember napja. ma nem válaszolsz a kihívásokra. ma csak a bejárt utcák ugyanazok, csak az ablak amin át látod mint lépked a névtelen sikátoron át az idő.

~ une chanson mélancolique ~ Régóta nem vagy már velem Talán emlékszel, egy tavaszi éjszakán átöleltelek. (Az álom taván emlékek lánca esik szét lazán…)

Feketére hervadt szirmokkal szendereg a vér, télben Lappang a meggyőződés kikeletje, szórjuk a légben Őseink hamvait, hogy az örökkévalóság jegén, Ne csússzanak el a halandók, boldoguljon az egyén.